Ugrás a fő tartalomra

KMKSZ: tervszerűen halad a kárpátaljai magyarság megfélemlítése

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) hétfőn nyilatkozatban ítélte el azt, hogy hazaárulás címén és még további vádpontokban indított büntetőeljárást az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a kárpátaljai Szürte település helyi képviselői ellen, amiért az ünnepélyes beiktatási ülésen elénekelték a magyar himnuszt.

"A KMKSZ mélységesen felháborítónak tartja a kárpátaljai szürtei kistérségi képviselők minden törvényi alapot nélkülöző vegzálását. A magyar nemzeti imádság eléneklése kapcsán ellenük indított eljárás és a hazaárulással való megvádolás példátlan eset a független Ukrajna eddigi történetében. A nemzetiségi szimbólumok, a nemzeti trikolór, a himnusz, a címer használatát a kulturális autonómia keretén belül Ukrajna alkotmánya és az 1992-es nemzetiségi törvény is biztosítja" - írta a szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A KMKSZ közölte: a szövetség úgy véli, hogy a szürtei eset is annak a koholt politikai vádak alapján tervszerűen felépített eljárásnak a része, amelynek célja a magyar szervezetek tevékenységének ellehetetlenítésén túl a kárpátaljai magyarság és vezetőinek megfélemlítése.

"A szövetség ismételten felhívja Magyarország és a nemzetközi szervezetek figyelmét az ellenünk állambiztonsági eszközökkel folytatott politikai nyomásgyakorlásra, és felszólítja az ukrajnai illetékes szerveket, hogy haladéktalanul vessenek véget a kárpátaljai magyarok ellen folytatott koncepciós eljárásoknak - emelte ki a KMKSZ.

Az Ukrajinszki Novini hírportál szombaton hozta nyilvánosságra az SZBU hivatalos válaszát az általuk a hatóságnak írásban elküldött kérdésre. Ebben az SZBU megerősítette, hogy hazaárulás, továbbá Ukrajna területi integritásának megsértése és dokumentumhamisítás címén eljárást indítottak szürtei kistérségi képviselők ellen. További részleteket nem közöltek, arra hivatkozva, hogy a vizsgálat folyamatban van. Így azt sem hozták nyilvánosságra, kihallgatták-e az érintett képviselőket.

A kárpátaljai Szürte településen az október végén megválasztott magyar nemzetiségű helyi képviselők az ünnepélyes beiktatási ülésen - még november 21-én - elénekelték a magyar himnuszt, az esetről titokban készített videofelvétel azonban jóval később került napvilágra. Az SZBU december 1-jén közölte, hogy megindította a vizsgálatot annak kiderítésére, jogszabályba ütköző volt-e a magyar himnusz eléneklése az ülésen. Még aznap a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája parlamenti frakciójának két tagja, Vitalij Bezhin és a párt frakcióvezetője, Olekszandr Kornyijenko nyilvánosságra hozta, hogy ők fordultak ez ügyben az SZBU-hoz.

Közben a kárpátaljai Péterfalván egy ház falán egy újabb, magyarokat fenyegető üzenet jelent meg hétfőre virradóan, amelyről a község a Facebook-oldalán tett közzé fotót. "Kárpátalja Ukrajna! Eljövünk értetek! Jobboldali Szektor" - áll az ukránul írt üzenetben.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Május 23-ig meghosszabbítja a határellenőrzést Magyarország

A járvány megfékezése érdekében a magyar kormány meghosszabbítja a jelenleg is érvényben lévő védelmi intézkedéseket. A kormány május 23-ig meghosszabbítja a határellenőrzést , aminek változatlanul a járvány megfékezése és a Magyarországra belépők ellenőrzése a célja. Továbbra is érvényes, hogy a hazatérő magyaroknak tíznapos hatósági házi karanténban kell maradni, az alól csak két darab negatív PCR-teszttel kaphatnak felmentést. A rendőrség oldalán megjelent tájékoztatás szerint korlátozás nélkül utazhat Magyarországra az adott személy állampolgárságtól függetlenül: a teherforgalomban történő határátlépés során, a diplomata, a külügyi szolgálati, a szolgálati, a hajós szolgálati útlevéllel belépésre jelentkező személyek, a magánútlevéllel, valamint az egyéb úti okmánnyal végrehajtott hivatalos látogatás céljából belépésre jelentkező személyek (a hivatalos célt okirattal igazolni kell), aki a Magyarországra való belépés során hitelt érdemlően igazolja, hogy a határátlépésre jelentkezé

Kirobbanhat-e a harmadik világháború az orosz-ukrán konfliktus miatt?

Hetedik éve húzódik az orosz-ukrán konfliktus. Eddig körülbelül 13 ezer ember halt meg a változó intenzitással zajló háború során – hangzott el a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Az alapvetően etnikai különbözet miatt kialakult konfliktus már hosszú ideje húzódik, ami nem Ukrajna kedvére történik. A mára már teljesen külföldi kölcsönökből élő állam az összeomlás szélére jutott és minden erejükkel az ország védelmére figyelnek - írja a Híradó.hu. Ukrajna a NATO segítségével kívánja megoldani a válságot, így több mint 50 tagállam kezdett hadgyakorlatozásba, hogy ezzel is minél jobban megfélemlítsék ellenfelüket. Ezt nyilván az oroszok se hagyták annyiban és teljes elnyomást alkalmaznak a Krím-félszigeten élő ukránokkal szemben. „Csak remélni lehet Budapestről nézve az eseményeket, hogy ez nem fog egy nagyobb háborúhoz vezetni” – jelentette ki Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő. Azt meg kell jegyezni, hogy harmadik világháborúra nem kerülne sor, hiszen a NA

Így juthatnak be karanténmentesen az ukrán állampolgárok Magyarországra

Magyarország frissítette a beutazási szabályokat, melynek értelmében korlátozás nélkül utazhat az országba az adott személy állampolgárságtól függetlenül: a teherforgalomban történő határátlépés során, a diplomata, a külügyi szolgálati, a szolgálati, a hajós szolgálati útlevéllel belépésre jelentkező személyek, a magánútlevéllel, valamint az egyéb úti okmánnyal végrehajtott hivatalos látogatás céljából belépésre jelentkező személyek (a hivatalos célt okirattal igazolni kell), aki a Magyarországra való belépés során hitelt érdemlően igazolja, hogy a határátlépésre jelentkezés napját megelőző 6 hónapon belül a COVID-19 betegségen átesett. A Kárpáti Igaz Szó utánajárt, hogy az Ukrajnából érkező magyar és/ vagy külföldi, jelen esetben az ukrán állampolgárok és családtagjaik milyen igazolással, igazolásokkal tudják hitelt érdemlően alátámasztani azt, hogy 6 hónapon belül átestek a Covid-19 fertőzés okozta megbetegedésen. Az ORFK kommunikációs szolgálatának tájékoztatása szerint a kormányre

Döbbenetes, hogy mire készül az ukrán kormány

A kormány azt tervezi, az egészségügyi ellátórendszerre szánt összeget vágja meg, hogy fussa a Pfizer vakcina beszerzésére. Olga Sztefanisin parlamenti képviselő saját Facebook oldalán közli a hírt , miszerint az egészségügyi tárca 6,5 milliárd hrivnyát akar lecsípni a hálózatra szánt idei költségvetési támogatásokból. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például nem az Elnöki Hivatal fenntartására vagy az útjavításra szánt pénzből vesznek el, hanem az orvosoktól és a kórházaktól - írja a Korrespondent hírére hivatkozva a Kárpáti Igaz Szó.  Az erre vonatkozó tervezet Makszim Sztepanov egészségügyi minisztertől származik, s azt valószínűleg hamarosan megszavazza a parlament költségvetési bizottsága, írja bejegyzésében. A vakcina vásárlásához szükséges pénzt elvonhatják akár a cukor-, a rákbetegek gyógyszereire, diagnosztizálására kiutalt összegből is, teszi hozzá Sztefanisin. Mint ismeretes, Ukrajna idei költségvetésében 4 milliárd hrivnyát különítettek el oltásokra, holott a szaktárca

Sorkatonai szolgálat Ukrajnában: modern hűbériség, törvényesített hajtóvadászat

A Legfelső Tanács rendkívüli ülésén a honatyák egyebek mellett módosították a katonai szolgálatot, a had- és sorkötelesek, valamint a tartalékos állomány nyilvántartását és behívását szabályozó törvényi rendelkezéseket, átalakították a hadkiegészítő parancsnokságok rendszerét, territoriális személyzeti és szociális támogatási központok létrehozását írva elő. A törvényjavaslatot Volodimir Zelenszkij küldte meg a parlamentnek, méghozzá sürgősséggel. Ez azonban nem akadályozta meg a honatyákat abban, hogy bár első olvasatban még tavaly szeptemberben elfogadták a dokumentumot, mostanáig piszmogjanak a jogszabályhoz benyújtott mintegy 400 módosító indítvánnyal - írja a Kárpátalja hetilap. Modern hűbériség Komoly átalakításon megy keresztül a hadköteles korúak nyilvántartásának egész rendszere. Így mostantól a munkába állás kötelező feltétele lesz a katonai nyilvántartási dokumentum (pl. katonakönyv vagy a katonai nyilvántartásba vételt igazoló bármilyen egyéb okmány) felmutatása. Ez a követ