Ugrás a fő tartalomra

Hatályon kívül helyezték a magyar nyelv regionális státuszát Kárpátalján

Kárpátalja valamennyi járásában hatályon kívül helyezték a regionális nyelvek használatáról hozott határozatot – tájékoztatott a pravda.com.ua az államnyelvi biztos sajtószolgálatának közleményére hivatkozva.

A Beregszászi Járási Tanács 2020. december 29.-én fogadott el erről határozatot. A rendelkezés értelmében hatályon kívül helyezték a magyar nyelv regionális státuszát. E szerint a Beregszászi és a Nagyszőlősi Járási Tanács 2012-ben hozott döntést a magyar nyelv regionális státusáról az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvény alapján, amit 2018 februárjában nyilvánított alkotmányellenesnek az alkotmánybíróság. Ebből kiindulva a Beregszászi Járási Tanács eleget tett az alkotmánybírósági döntésnek, és  hatályon kívülinek minősítette a Járási Tanács korábbi határozatát.

A döntéssel kapcsolatban egy a KISZó-nak nyilatkozó járási képviselő úgy fogalmazott, hogy technikai döntés született, ugyanis a regionális nyelvek használatáról hozott határozat az alkotmánybírósági döntés miatt már rég hatályát vesztette.

A közlemény szerint az ukrán nyelvet védő ombudsman korábban azzal az indítvánnyal fordult Irina Venediktova főügyészhez, hogy biztosítsa a regionális nyelvek funkcionálásáról szóló határozat érvénytelenítését azokban a megyékben, ahol ez még nem történt meg.

„Tarasz Kreminy irodájához megérkezett az a levél, melyben a Kárpátaljai Megyei Ügyészség közölte, hogy megszületett az a határozat, mely értelmében a Beregszászi járásban (a korábbi Beregszászi és Nagyszőlősi járás területén) a regionális nyelvekről hozott határozat érvényét vesztette, így Kárpátalja teljes területén megszűnt annak hatálya” – adta hírül az ombudsman sajtószolgálata.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fontos bejelentést tett az Ukrán Állami Határőrszolgálat

Nem kell karanténba vonulniuk hétfőtől a tranzitutasként Ukrajnába belépő külföldieknek és hontalan személyeknek, ha dokumentummal igazolják, hogy 48 órán belül elhagyják az országot – adta hírül az unn.com.ua hírportál az Állami Határőrszolgálatra hivatkozva. A jelentés szerint 2021. szeptember 20-tól nem kell karanténba vonulniuk és mobiltelefonjukra telepíteni a Vdoma applikációt az Ukrajnába tranzitcéllal belépő külföldieknek és hontalan személyeknek, ha dokumentumuk van arról, hogy 48 órán belül elhagyják az országot. Ugyanakkor változatlanul érvényben marad – érkezési országtól függetlenül – a külföldiek és Ukrajnában tartózkodási engedéllyel rendelkezők számára a megkötés, amely szerint Ukrajnában bejegyzett társaság által kiadott, a Covid-19 gyógyításának és betegmegfigyelésnek a költségfedezésére és az ukrajnai tartózkodás egész idejére kiterjedő egészségbiztosítással kell rendelkezniük. A Kárpát.in.ua emlékeztet, Ukrajnába érkező külföldieknek, tartózkodási engedéllyel

Egy szívbeteg beregszászi nő kéri az emberek segítségét

A beregszászi Orosz Alinánál az orvosok szívproblémákat diagnosztizáltak: degeneratív elváltozást, bal oldali kamratágulatot és aorta-szűkületet. A 47 éves nőnek minél hamarabb műtétre lenne szüksége, azonban az operáció rengeteg pénzbe kerül, amit önerőből sajnos nem tud előteremteni - írta a Mukachevo.net hírportál. Alina most az emberek segítéségét kéri. Mivel korábban részt vett a Donyec-medencei terrorellenes műveletekben, a katonákat segítő önkéntesekhez is fordul. Aki anyagilag tudja támogatni Orosz Alinát, az a következő számlaszámokra küldhet adományt: 4149499117366763 (PrivatBank) és 5169305302988158 (Ukrszibbank). KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Több mint 120 elfogatóparancs van érvényben Magyarországon beregszásziak ellen

A magyar rendőrség hivatalos honlapja szerint számos beregszászi személy ellen van jelenleg is érvényben elfogatóparancs Magyarországon. A legtöbb esetben közokirat-hamisítás a vád. Van azobnan akit emberölés, rablás, fogolyszökés vagy kábítószer birtoklása miatt keres a rendőrség. A körözött személyek listáját ide kattintva tudja megtekinteni! KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Ezek a korlátozások lépnek életbe csütörtöktől Ukrajnában

Ukrajna egész területére vonatkozó sárga veszélyességi fokozatú karantén bevezetéséről döntött csütörtöktől, azaz szeptember 23-tól kezdődően keddi ülésén a Technogén-, Környezetvédelmi és Rendkívüli Helyzetek Állami Bizottsága – adta hírül az rbc.ua hírportál a kormány sajtószóvivői irodájára hivatkozva. Ukrajna egész területén a következő korlátozások lépnek hatályba: az iskolák, óvodák és felsőoktatási intézmények csak a személyzet 80 %-ának legalább egy adag vakcinával történt beoltottsága esetén működhetnek; tilos tömegrendezvények tartása 4 négyzetméterre számított egy főt meghaladó közönséglétszám vagy az ülőhelyek termenként több mint kétharmados telítettsége esetén; a vendéglátóhelyeken egy asztalnál négynél többen nem ülhetnek, és az asztalok nem lehetnek egymáshoz 1,5 méternél közelebb; a filmszínházak és más kulturális intézmények legfeljebb a helyek kétharmados vagy minden egyes terem helyeinek 50 %-os telítettsége mellett működhetnek; a sporttermek és fitness központ

Nemzetközi elfogató parancs alapján körözik a csongori születetésű nőt

Tóth Alexandrát k özokirat-hamisítás miatt körözik  . A kárpátaljai származású nő ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogató parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-os telefonszámon és a kgbefo.brfk@budapest.police.hu e-mail címen tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !