Ugrás a fő tartalomra

Szakértők szerint fel fognak lázadni az emberek Ukrajnában

Több neves ukrajnai elemző is úgy véli, 2021-ben tetőfokára hághat a társadalmi-szociális feszültség. December végén a kisvállalkozók tüntettek, legújabban a drasztikusan megnövekvő rezsiárak ellen tiltakoznak országszerte. Eközben folyamatosan a kormánypárton belüli komoly politikai törésvonalakról cikkeznek. A válságot csak mélyíteni fogja, hogy az idei költségvetésben szinte semmire sem jut elegendő pénz. A 10 milliárd dolláros deficithez 16 milliárdos adósságtörlesztés is párosul - írja Dunda György a Kárpáti Igaz Szó cikkében.

"Az emberek az elhúzódó világjárvány miatt egyre türelmetlenebbek, szaporodni fognak a lokális demonstrációk, ami idővel országos jelenséggé válhat. Nagyon nehéz év vár a kormányzó pártra és személyesen az államfőre, egyáltalán nem biztos, hogy 2021-et sikerül választások nélkül letudnia a hatalomnak" – értékelt Olekszij Jakubin elemző. Szerinte túl optimista Volodimir Zelenszkij elnök, amikor azzal számol, hogy az idén enyhébb gazdasági fejlődés következhet. Ennek az esélyét is keresztülhúzza Viktor Ljasko országos tiszti főorvos, amikor azzal áll elő, hogy áprilisig egészen biztosan maradnak a szigorú karanténkorlátozások, de úgy általában az egész esztendőt a Covid-19 fogja még uralni.

Szintén komoran látja a jövőt Olekszandr Honcsarov közgazdász. Tovább zuhan az ipari termelés, zsugorodik az agrárágazat, csökken a kisvállalkozók száma, sorra zárnak be a közepes vállalkozások, a büdzsé GDP-hez mért 6 százalékos hiányával számolnak, rekord nagyságú hiteltörlesztés vár az országra, hiányoznak a külföldi befektetők, rosszul működik a belső piac, sorolja a kifogásokat a szakember.

2021-ben 8,2 milliárd USD belső hiteltörlesztésre, 3,4 milliárd USD külső kölcsönrendezésre megy el, az adósságok kiszolgálása pedig 4,5 milliárdba kerül. Valerij Packan, az Állami Számvevőszék kárpátaljai elnöke közölte: 2020-ban átlagosan 3 ezer hrivnya adósságtörlesztés jutott egy-egy ukrán állampolgárra. 2021-ben a büdzsé minden hetedik hrivnyája ugyanerre a célra megy majd. Egy ideje már folyik a vita arról, hogy Ukrajna mikor kíván végre szabadulni ebből az adósságspirálból, hogy mikor mond le a külföldi hitelekről.

Szakértők kiszámolták, minden aktív dolgozó, már aki hivatalos munkaviszonnyal rendelkezik, megkeresett bérének 50 százalékát különféle adókra és járulékbefizetésekre költi.

Pavlo Rugyakov politológus hozzáteszi, miközben jelentősen emelik a közüzemi szolgáltatások díját, ami nemcsak a számlákban, hanem az alapvető dolgok árképzésében is visszaköszön, addig a hétköznapi ember szintjén nehezen tolerálható, hogy a parlament kiadásaira 24 százalékkal, az elnöki iroda fenntartására 39 százalékkal, míg a Miniszteri Kabinet költségeire 11 százalékkal jut több, mint a mögöttünk hagyott évben.

Szerinte ezek az „apróságok” is közrejátszanak majd abban, hogy idén könnyen „robbanhat” az a bizonyos szociális feszültség, amit ő már tavaszra jósol. Ha azt vesszük, hogy a kisvállalkozók után ezekben a napokban országszerte tiltakozások kezdődtek a rezsidíjak megemelése ellen, még az is lehet, hogy tavaszig sem kell várnunk, hogy beigazolódjanak a politológusok prognózisai.

Külön történet a Kijev legfőbb hitelezőjének számító Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való együttműködés kérdése. 2021-ben Ukrajna garantáltan többet fog kifizetni a washingtoni székhelyű szervezetnek, mint amennyi pénzre onnan számíthat.

A legújabb hitelkonstrukciós megállapodást tavaly júniusban írta alá az ukrán kormány a valutaalappal. Eszerint az IMF 5 milliárd dollár hitelt nyújt Ukrajnának, amiből 2,1 milliárdot azonnal meg is kapott az ország.

Az év végéig két részletben még 1,4 milliárdot kellett volna utalnia a Nemzetközi Valutaalapnak, de szokás szerint ezek a hitelek elmaradtak, mert valami mindig nem volt rendben.

2021-ben „papíron” 1,5 milliárd USD-nek kellene még érkeznie, de jelenleg arról van szó, hogy esetleg márciusban kaphat Kijev 700 milliót, de még ehhez is e hónap végén egy tárgyalássorozat veszi kezdetét az ukrán fővárosban. Ezzel szemben Ukrajnának az idén 1,7 milliárd dollár korábbi hitelt kell visszafizetnie az IMF-nek, már a következő hónapban 142,7 milliót, márciusban aztán 428 milliót, és így tovább. A kérdés, hogy miből?

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hatalmas változás jöhet a kárpátaljai határátkelőkön

Az ukrán–magyar határátkelőhelyekre jellemző hosszú sorok megszüntetése érdekében elektronikus sorban állást vezetne be az Ukrán Állami Határőrszolgálat. A rendszer a nyugati országokban, elsősorban Észtországban, Lettországban vagy Finnországban már mintegy tíz éve működik. Az elektronikus átléptető folyosó lényege, hogy a járműveknek nem kell órák hosszat vesztegelni a határátkelőkön. A sort elektronikusan le tudják foglalni már jóval az utazás előtt az erre kijelölt rendszeren belül. A határátkelőre pedig csak az adott időpontra kell kiérkezni. Így a tényleges sorban állás legfeljebb egy órára csökken. A projektet észt szakemberek mutatták be Kárpátalján. A tervek szerint az év végéig Magyarország felé a Tisza-ellenőrzőponton, Szlovákia felé az Ungvár-ellenőrzőponton vezetnék be a rendszert, amennyiben a Minisztertanács jóváhagyja azt - tudatt a Kárpátalja ma. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Fizetős lenne a gyorsabb átkelés a kárpátaljai határátkelőkön

Korábban hírül adtuk, hogy a Tisza és az Ungvár határátkelőkön online sorban állással akarják kiküszöbölni a hosszú várakozási időt. A magyar–ukrán, illetve szlovák–ukrán határokon egyelőre csak a kamionok sorsát könnyítenék meg ezzel a lehetőséggel. Ehhez hasonló projektet korábban még nem valósítottak meg Kárpátalján. Az Európai Unióban azonban már működik ilyen rendszer. A lényege, hogy a sofőrök előre lefoglalhatják a helyüket, online. A többórás sorban állás problémája már évek óta komoly gondot jelent a kárpátaljai határátkelőkön. Olykor 12 órát is kénytelenek a sorban állni, de az is előfordult már hogy a teherautók vezetői több napot vesztegeltek az út szélén, amire átjutottak a határ másik oldalára. A Magyarországgal, illetve Szlovákiával határos két átkelőn néha 70-160 kamion is felgyülemlik, 8-10 kilométeres sorokat idézve elő. Ez az állapot azonban tarthatatlan, ezért igyekeznek megoldani a problémát – számolt be a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke a közösségi oldalán. O

Babják az asztélyi határátkelőről: elavult, egyáltalán nem komfortos, a kiszolgálást tekintve lassú

Többször a legfelső hatalmi struktúrákhoz, így Ukrajna államfőjéhez fordultunk már azt szorgalmazva, hogy hozzák rendbe Ukrajna nyugati kapuját,az asztélyi határátkelőt - írta közösségi oldalán Babják Zoltán.  Beregszász polgármestere megjegyezte: "gyakran utaznak külföldre honfitársaink, illetve mi is naponta fogadunk külföldi vendégeket: eközben a GPS koordinátákat használó eszközök leggyakrabban az Asztély és Beregsurány közötti határátkelőn keresztül vezető útvonalat ajánlják mind az EU-ból Ukrajnába tartóknak, mind azoknak, akik Ukrajna felől utaznak az EU-ba."  Kiemelte: az első dolog, amit ukrán oldalon látnak, az elavult, egyáltalán nem komfortos, a kiszolgálást tekintve lassú asztélyi határátkelő. Babják részt vett a Legfelsőbb Tanács európai integráció kérdéseivel foglalkozó bizottságának kihelyezett ülésén, amelynek résztvevői között ott volt Ivanna Klimpus-Cincadze, e bizottság elnöke, illetve több parlamenti képviselő és szakértő is, s amelyre pontosan ezen

Ukrajna a visszatér a "sárga" karanténzónába - ezek a korlátozások lépnek életbe

Ukrajna a visszatér a "sárga" karanténzónába, az elkövetkező napokban ülést tartanak a jelenlegi járványhelyzet  miatt - nyilatkozta az ukrán kormányfő. Denisz Smihal szerint az újabb lezárások vagyis az úgynevezett "vörös" besorolás elkerülése érdekében kell megtenni ezt a lépést - tájékoztat az rbc.ua Korábban már ismertté vált, hogy az egészségügyi minisztérium kezdeményezte az egész ország átsorolását jövő hétfőtől a jelenlegi legenyhébb "zöld" kategóriából az eggyel súlyosabb "sárgába". Ukrán híradások szerint lehetnek régiók, amelyek rögtön még súlyosabb, "narancs" vagy "vörös" kategóriába kerülnek. A sárga zónában a következő korlátozó intézkedések lépnek életbe: Tilos védőfelszerelés (maszk vagy respirátor) nélkül tarnyilvános helyen és tömegközlekedési eszközökön; Tilos személyazonosságot igazoló okmányok nélkül tartózkodni az utcán; Tilos önként elhagyni a házi karantént vagy az obszervációs helyet; Tilos Covid-

Jövő hétfőtől sárga jelzésű karanténövezetbe kerül Kárpátalja, számos iskolát bezárnak

Kárpátalján lényegesen romlik a koronavírusos megbetegedéssel kapcsolatos helyzet, ezért a megye a jövő héttől kezdődően a sárga veszélyességi fokozatú karanténövezetbe kerül – jelentette be Anatolij Poloszkov, a Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnöke hétfő este Facebook-oldalán. A kormányzó bejegyzése szerint az intézkedés elsősorban a megye oktatási intézményeit érinti. Jelenléti oktatás csak azokban a tanintézetekben folyhat, amelyekben a személyzet 80 vagy több százaléka be van oltva egy vagy két vakcinaadaggal – mutatott rá. Mint hangsúlyozta, azokban az oktatási intézményekben, amelyekben a személyzet kevesebb mint 80%-a vette fel a koronavírus elleni védőoltást, karantént vezetnek be, és be lesznek zárva. Ezeknek az óvodáknak és iskoláknak a növendékei és tanulói kénytelenek lesznek otthon maradni, a szüleik pedig nem járhatnak munkába, mert a gyermekekre kell felügyelniük – emlékeztetett, megjegyezve, hogy az érintett felsőoktatási intézmények diákjai is kén