Ugrás a fő tartalomra

Dobsa István: Mi lesz veled, kárpátaljai magyarság?

A történelem már számtalanszor bebizonyította, hogy nem az az erő, ha egy kis nemzetiségi közösséget összeroppantanak, hanem az, ha létezését elfogadják, értéknek tekintik.

Új év, új lehetőségek, olvashatjuk a hasonló tartalmú szlogeneket az év eleji zsongásban. Volt időszak, amikor úgy siklottam át az ehhez hasonló felhívások felett, mintha ott sem lettek volna. Néhány nappal ezelőtt azonban komolyan gondolkodóba estem: mi lesz veled, kárpátaljai magyar közösség? Az év tartogat-e új lehetőségeket?

Sikerülhet-e a harag gúnyáját levetni? Azt a gúnyát, amit az utóbbi évek alatt egyre keményebbre húztak. 

Az utóbbi hónapok azt mutatják, sajnos sokszor próbálták meg elhitetni az emberrel, hogy csak azért, mert nem a többségi nemzet nyelvén szeretne kenyeret kérni a helyi pékségben, már valóban egy egész ország ellensége lehet.

Az persze okok érthetők. Megvannak azok az érdekcsoportok, politikai szereplők, akik a nemzetiségi kérdés felfűtésén fáradoznak, és mivel Ukrajna egy soknemzetiségi állam, a mesterségesen generált feszültség „megoldásából” remélnek némi politikai tőkét. Egyszerű a képlet: sokkal egyszerűbb két iskolát bezárni, mint nyitni egyet. Különösen úgy, ha a fősodrú média az ukrán nemzet megmentőjeként állít majd be.

A válasz egyszerű arra, hogy mi is vezetett idáig: a 31 éve függetlenné vált ország mögött nincsenek könnyű évek. A szinte már folyamatosnak mondható hatalmi átrendeződések, a fegyveres konfliktus, a sok ezer emberáldozat teret enged az elmérgesedett nacionalizmus veszélyes eszméjének. Nagyon könnyű ilyen indulatok mellett ellenséggé válni. Pedig ha picivel mélyebben a dolgok mögé nézünk, gyorsan kiderül, hogy nem ellenségei vagyunk az országnak, sokkal inkább erőforrásai, barátai.

A kárpátaljai magyarok Ukrajna békés, törvénytisztelő állampolgárai, akik szintén az ország fejlődésében érdekeltek.

A közösség jól szervezett, saját oktatási hálózattal az elemi szinttől egészen a felsőoktatásig, anyanyelvi sajtóval és médiával, érdekvédelmi szervezetekkel. 

Ezen a közösségen keresztül vezetne az út egy jószomszédi és baráti viszony kialakításához Ukrajna és Magyarország között is. Nem is olyan régen ez működni is látszott.  A magyar kormány végig támogatta az ukrán állampolgárok EU-s vízummentességét, kardoskodott az uniós társulási egyezmény megkötéséért, de, a jószándék meglétét talán az bizonyítja leginkább, hogy Magyarország elsők között ismerte el Ukrajna függetlenségét, és nyitott nagykövetséget Kijevben.

A 2021-es esztendőtől sokan remélnek valamilyen pozitív változást.  Így vagyunk ezzel mi is itt Kárpátalján. Reméljük, hogy a józan polgári gondolatok győzelmet aratnak a spekulánsok fölött. A történelem már számtalanszor bebizonyította, hogy nem az az erő, ha egy kis nemzetiségi közösséget összeroppantanak, hanem sokkal inkább az, ha létezését elfogadják, segítik és értéknek tekintik. Isten adja, hogy legyen elég józan gondolkodó́ ehhez!

Dobsa István, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezet (KMKSZ ISZ) elnöke

Forrás: Mandiner

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Módosult a határátlépés feltétele az ukrán állampolgárok számára

A kormány módosította a külföldről visszatérő ukrán állampolgárok számára a határon felmutatandó PCR-teszt érvényességi idejét, az eddigi 48 óra helyett 72 órán belül készült teszttel lehet átlépni kötelező házi karanténba vonulás nélkül – adta hírül a korrespondent.net hírportál a csütörtökön közzétett kormányrendeletre hivatkozva. A határátlépés feltételeinek módosulása kapcsán a kiadvány idézte Andrij Demcsenkót, az Állami Határőrszolgálat sajtószóvivőjét, aki elmondta, hogy a határátlépés rendjét módosított kormányrendelet szövegét rövidesen megküldik a határőrszolgálat egységeinek - írja a Kárpát.in.ua.  Ezentúl az Ukrajnába utazó 12 évnél fiatalabb külföldi állampolgárságú gyermekeknek és hontalan személyeknek nem kell negatív PCR-tesztet felmutatniuk a határon. Ugyanakkor az Ukrajnában tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi állampolgároknak és hontalan személyeknek az ukrán államhatár átlépésekor mobiltelefonjukra a Vdoma alkalmazást kell telepíteniük, és kötelező házi ka

Újabb szigorítás az ukrán határon: már nem elegendő a negatív koronavírus teszt

Az Ukrajnába készülő külföldieknek ezentúl igazolniuk kell utazásuk célját - közölte Andrij Demcsenko, az ukrán határőrszolgálat sajtószóvivője az Ukrajna 24 tévécsatorna élő adásában. Demcsenko elmondta, a negatív koronavírus teszten, a kötelező biztosításon kívül jövetele célját igazoló irattal is rendelkezniük kell a külföldi állampolgároknak. Ellenkező esetben visszafordíthatják őket a határról. Ukrajnában jelenleg napi ötven-hatvanezer ember lépi át a határt mindkét irányba - írja a Kárpáti Igaz Szó.

Szabad Európa: a kárpátaljai magyarságot nem lehetett megmenteni

 „Szijjártó Péter egy meggyengült ország hitelét vesztett külügyminisztere.”​ „Néma dühvel figyelik a magyar kormány támogatáspolitikáját.” „Általános az Orbán-irigység a régió politikusai között.” Ellentmondó vélemények a magyar és a szomszédos országok kormányainak kapcsolatáról. Milyen a magyar kormány szomszédságpolitikája, és annak fogadtatása? Ennek próbált utána járni a Szabad Európa . A terjedelmes cikkben Ukrajnára is kitért. A cikkük megírásához beszéltek a magyar-kormány diplomatáival, egy szlovákiai és több magyarországi elemzővel, Szent-Iványi István korábbi SZDSZ-es politikussal, aki később a Fidesz-kormány szlovéniai nagykövete is volt, egy Kárpátalján élő magyarral, és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetésének egyik tagjával is. Mint írták, a 2000-es évektől a Magyarországgal szomszédos országok kormánya sem tettek olyat nemzeti kisebbségeikkel (kivétel Ukrajna), mely akadálya lehetett volna euroatlanti integrációjuknak. (Ami persze nem jelenti a jogegyenlőség m

Elemzés: Háború esetén Ukrajna nem lenne képes felvenni a harcot az orosz hadsereggel

Az elmúlt hetekben Biden meglehetősen rosszindulatú dolgokat mondott Vlagyimir Putyin orosz elnökről. Orosz állami hírforrások szerint a Biden-adminisztráció növelni akarja az Ukrajnának nyújtott katonai segítségnyújtás mértékét is. Ezt az állítást igazolja, hogy az Ocean Glory amerikai teherhajó 350 tonna katonai felszerelést szállított az ukrán odesszai kikötőbe. Az ukrán Dumskaja hírügynökség szerint a hajó többek között 35 amerikai katonai gépjárművet szállított az ukrán nemzeti erők számára - írja a Mandiner . Biden számára ideális lenne, ha Ukrajnát beédesgetnék a NATO-ba és esetleg az EU-ba is. Putyinnak az orosz hadsereg újjáépítésére tett erőfeszítései arra irányultak, hogy erősítse az országot a globális politika színpadján. Ezenfelül az irány népszerűvé tette Oroszországban annak ellenére, hogy a NATO lassan, de terjeszkedik Oroszország irányába. A katonai felszerelések szállítása egyébként akkor történt, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta a 117/2021 sz. rendele

Kreml: Ukrajna végének kezdete lesz, ha Kijev hadműveleteket kezd a Donyec-medencében

Dmitrij Kozak, az orosz elnöki apparátus helyettes vezetője és a posztszovjet térségben folytatott politikáért felelős megbízottja a Világgazdasági és Külkapcsolatok Intézete és az Interfax csütörtöki moszkvai közös rendezvényén kijelentette: egyetért azokkal a véleményekkel, amelyek szerint Ukrajna végének kezdete lesz, ha Kijev hadműveleteket kezd a Donyec-medencében. A tisztségviselő mindemellett úgy vélekedett, hogy Kijevnek valójában nem áll szándékéban támadni és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök minden lépése nem több, mint PR-tevékenység. "Zelenszkij csapata elhatározta, hogy "Katonai fenyegetés" címen színdarabot rendez, de mivel a kollégáknak nincs nagy politikai tapasztalatuk, túljátszhatják a dolgot" - fogalmazott a tisztségviselő. Kozak úgy vélekedett, hogy az ukrán elnököt az Egyesült Államok készteti a konfliktus elmélyítésére. Meglátása szerint Zelenszkij csütörtöki Donyec-medencei látogatása aligha fogja tovább élezni a helyzetet. A tisztségviselő ug