Ugrás a fő tartalomra

Gyarmatosítás és gyűlöletkeltés Ukrajnában

Egyre gyülekeznek a sötét felhők a kárpátaljai magyarok feje felett. A 2019-ben nagy reményekkel megválasztott Volodimir Zelenszkij mára egyértelműen kudarcot vallott. Az ukrán elnök ezért a nacionalista érzelmek felkorbácsolásával próbálja elterelni a figyelmet a romló gazdasági helyzetről, a fősodrú média asszisztálásával. A helyzetet a koronavírus csak tovább rontotta. A gyűlöletkeltés azonban egyelőre nem ért célba Kárpátalján, ahol magyarok és ukránok továbbra is békében élnek egymás mellett. Kárpátaljai magyarokat kérdezett a Magyar Demokrata országos politikai hetilap a tapasztalataikról.

"Kárpátalja sokszínű. Épelméjű ember, legyen az ukrán, ruszin, magyar, orosz vagy cigány, nem fordít hátat a másiknak csak azért, mert más nemzetiségi csoportból származik. Szerencsére a szélsőségesek kisebbségben vannak. A tüzet fentről szítják, a sajtóban hamis információkkal és a magyar szövegek szándékos félrefordításával manipulálnak" – mondja Judit. A 35 éves beregszászi nő szerint azonban a magyarok kénytelenek tűrni a provokációt.

"Nem vonulnunk utcára, nem hangoztatjuk, hogy milyen alkotmányos jogainak vannak. Mi az évtizedek alatt azt tanultuk meg, hogy jobb hallgatni, mert az egyik kormány jön, a másik megy, sőt, időnként az országhatárok is változnak a fejünk felett" – teszi hozzá.

Legutóbb Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalos kijevi útja előtt fenyegették vérontással a kárpátaljai magyarokat. Magyarország kijevi nagykövetsége, az ungvári főkonzulátus, a beregszászi konzulátus, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ egyaránt kapott olyan e-mailt, amelyben magukat ukrán hazafiaknak nevező ismeretlenek kilátásba helyezték, hogy a magyar külügyminiszter látogatása esetén „a magyarok a saját vérükben fognak megfulladni”.

A fenyegetéseket azonban már senki nem veszi komolyan, állítólag ehhez is hozzá lehet szokni. Ennek ellenére mindenkiben ott lapul a félelem. A magyarok attól tartanak, hogy előbb-utóbb sikerül Kárpátalján is összeugrasztani az embereket. A lakosság ugyanis már végtelenül feszült a közállapotok miatt. Tovább fokozzák ezt a vírushelyzet miatti korlátozások, illetve a folyamatosan zajló magyarellenes uszítások is.

A lapnak szintén nyilatkozó István egy Csap melletti faluban él, véleménye szerint Volodimir Zelenszkij és csapata totális alkalmatlanságát leplezi a nemzetiségi kártya kijátszásával. Bár belföldön és külföldön egyaránt nagy reménységnek tartották a komikusból lett elnököt, mára minden illúzió szertefoszlott. Zelenszkij pártja megválasztásakor széles társadalmi támogatottságnak örvendett, mára azonban népszerűsége 15 százalékra zuhant.

Nem véletlenül. Ukrajnában az elmúlt hetekben is tüntetések zajlottak az egekbe szökő gázárak miatt. Az átlagkeresetű polgárok már nem tudják kifizetni a közköltségeket. Januárban egy köbméter gáz ára a korábbi sokszorosára nőtt, amivel párhuzamosan minden más is drágult, miközben az ukrán minimálnyugdíj ötven euró körüli összegre rúg. A Beregszász környéki iskolákban azért maradt hatályban a távoktatás, mert az állam nem ad pénzt az fűtésükre. Kijev most meghátrált, mérsékelték az árakat, de mindenki arra számít, hogy az IMF újabb emelésre kényszeríti a kormányt.

Egy ideje már nem csak a gázért fizetnek a fogyasztók, hanem a vezetéket karbantartó állami cégnek is. Hihetetlen, de a földgáz árában nincs benne annak a fogyasztókhoz való eljuttatása. A hírek szerint a villamosenergia-szolgáltatók is valami hasonlón gondolkodnak.

"Nem értem, hogy a villanyoszlop működtetése miért kerül pénzbe" – kommentálta a hírt a Magyar Demokratának István.

Edina kisgyermekes óvónő Beregszászban. Elmondása szerint a feszültség fő oka a mindent átható kiszámíthatatlanság és a jövőkép hiánya. A kormány gyakran egyik napról a másikra gondolja meg magát, és hoz az egy héttel korábbival ellentétes döntéseket.

A kárpátaljai ukránok egyelőre nem vevők az uszításra. Az itteniek nemzetiségtől függetlenül osztoznak a megélhetési gondokban, ami számukra sokkal komolyabb fenyegetés, mint a nem létező magyar szeparatizmus.

A vendéglátásból élő Krisztina szerint bár Kárpátalján sosem volt kolbászból a kerítés, az utóbbi időben a koronavírus tovább rontotta a helyzetet. A vállalkozásokat szinte semmivel nem segítette az állam. Akik vállalták, hogy teljesen bezárják az üzletüket, csupán egyszeri 40 ezer forintos segélyt kaptak, néhány hónapja pedig egy szintén egyszeri 80 ezer forintos programot hirdettek a vállalkozók számára. A feltételek azonban teljesíthetetlenek voltak. A különféle adókat a lezárások ellenére is fizetni kell. A Krisztinát foglalkoztató vendéglő átállt a házhoz szállításra, így az alkalmazottakat épphogy ki tudják fizetni.

Badó Zsolt kárpátaljai újságíró szerint a magyar intézményeknek címzett fenyegetőlevelek körül számos tisztázatlan kérdés van.

"Ha én írnék valamelyik európai uniós ország nagykövetségnek ilyen leveleket, akkor biztos hogy a felelős szolgálatok már megtaláltak volna" – mondja. Két dolgot jelenthet, hogy nem találják a levélírót: vagy dilettánsok dolgoznak az ukrán titkosszolgálatokban, vagy az ő tudtukkal történt az akció. Az újságíró úgy érzi, hogy Joe Biden győzelme után felerősödtek a támadások, mintha bátrabbak lennének a fenyegetések mögött álló szélsőséges csoportok.

"Nagyüzemi hangulatkeltés zajlik, a csapból is az folyik, hogy sokan vagyunk, el akarjuk venni Kárpátalját, miközben a magyarok már szinte teljesen eltűntek innen. Az utóbbi egy-két évben elképesztő iramú elvándorlás zajlik. Kiürültek a falvaink, a városaink, a magyarok fölszámolják a saját közösségeiket" – teszi hozzá Badó Zsolt.

Pedig az ukránoknak érteniük kellene a magyarok helyzetét: történelmük folyamán ők is sokszor megélték, hogy elnyomják őket, ennek ellenére most épp ők teszik ugyanezt a magyarokkal.

"Amikor azt mondjuk, hogy magyarok vagyunk, és magyarul akarunk tanulni, ugyanakkor az iskolában jól el akarjuk sajátítani az ukrán nyelvet, ezt ők értik. Nem tudom, hogy ennek ellenére miért kell ez a nyelvtörvény. Semmi értelme egy önmagát megszüntető, elvándorló kisebbséget ilyen agresszív módon elnyomni. Hacsak nem az a céljuk, hogy a valós problémákról tereljék el a figyelmet."

Ilyen körülmények között nagyon sokat jelentett a helyi magyarságnak a magyar külügyminiszter látogatása. Megkönnyebbülést hozott a tudat, hogy számíthatnak az anyaországra. Az ukrán külügyér persze a találkozó előtt arról biztosította az ukrán sajtót, hogy a nyelvtörvény és nemzetiségi kérdés nem fog napirendre kerülni. A magyar kormány számára azonban a magyarok biztonsága nem választható el a kapcsolatok normalizálásától. E határozott álláspont az ukrán médiában is megjelent, Szijjártó Péter elhangzott szavait cenzúra nélkül hozta le a televízió. Az írott sajtó is sokat foglalkozott a találkozóval. Mindez azért nagy szó, mivel a magyarországi adományokról rendszerint elfelejt beszámolni az ukrán média, így például a Budapesttől a koronavírus-járvány során kapott száz lélegeztetőgép sem bizonyult hírértékűnek.

Attila egy Beregszász melletti faluban él. A 40 éves férfi keserűséggel a hangjában mondja el, hogy már rég nem táplál reményeket Ukrajna jövőjét illetően. Amióta az ország függetlenné vált, minden évben egyre romlik a helyzet.

A kétezres évek elején volt ugyan egy rövid felívelő szakasz. A nyersvas világpiaci ára akkor magas volt, az ukrán export pedig lendületet adott a gazdaságnak. A Krivoj Rog-i (ma Krivij Rih) vasérc és a donecki szén közel voltak egymáshoz, így a nyers vasat olcsón elő lehetett állítani. A szénbányák azóta a szakadárok kezére kerültek, így jelentős bevételi forrásoktól esik el az ország.

"Gyarmatosítás folyik, ezt szenvedjük most" – mondja István. Elmondása szerint – ezt a lap többi beszélgetőpare is osztja – a valós döntéshozók között nincs ukrán. Az ország vezetőinek semmilyen önállósága nincs, Ukrajna jövőjéről nem Ukrajnában és nem ukránok döntenek.

A kárpátaljai magyaroknak egyedül a magyar kormány segítsége ad reményt. A többség úgy látja, az anyaországi vezetés mindent megtesz, hogy segítse túlélésüket, és hogy megoldódjon a két ország közötti konfliktus.

A magyar pártok túl gyengék ahhoz, hogy változást érjenek el az ukrán politikában. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) az őszi önkormányzati választásokon a szavazatok 11,61 százalékát szerezte meg, ennek ellenére kiszorították a megyei tanács vezetésére alakult koalícióból. A helyiek szerint Kárpátaljai jelenlegi kormányzója, aki korábban az ukrán belbiztonsági szolgálat tisztje volt, akadályozta meg, hogy a magyarok pozíció­kat szerezzenek. Ehhez a központi sajtó is segítségére volt, amely nagy terjedelemben foglalkozott olyan „botrányos” ügyekkel, mint hogy a magyar többségű települések képviselő-testületi ülésén a magyar himnuszt is eléneklik a résztvevők. Úgy tűnik, erre is lesz politikai megoldás: a Volodimir Zelenszkij államfő vezette A Nép Szolgája párt egyik képviselője múlt héten módosító tervezetet nyújtott be a helyi önkormányzatokról szóló törvényhez, amely megtiltaná a külföldi állami himnuszok éneklését és lejátszását a tanácsüléseken.

Az aggodalmakat erősíti, hogy Ukrajna rosszul ál a koronavírus elleni vakcina beszerzéséért folyó versenyben. Nemrég még úgy volt, hogy február elején kezdődik a lakosság beoltása, utóbb az időpont május-júniusra tolódott. Az elmúlt héten aztán az egészségügyi miniszter helyettese bejelentette, hogy február közepén mégis oltani kezdenek, mivel a Covax-rendszer keretében Ukrajna is kap ingyenvakcinát. Két nappal később ismét meggondolták magukat, miután kiderült, hogy Ukrajna mégsem kap ingyenvakcinát, mivel az Európai Uniónak nincs felajánlható készlete. Hogy milyen forrásból szerez az ukrán kormány oltóanyagot, az egyelőre talány. Az orosz vakcina a két ország közötti feszültségek miatt szóba sem jöhet, ahogy a kormányra gyakorolt amerikai befolyás miatt Kínából sem vásárolhatnak. Rossz nyelvek szerint a politikai elit és a leggazdagabbak már szereztek maguknak vakcinát, és magánklinikákon beoltatták magukat. A brit The Economist hetilap szerint Ukrajnának csak valamikor 2023-ban lesz teljes hozzáférése a Covid–19 elleni vakcinához. Viktor Ljasko egészségügyiminiszter-helyettes továbbra is kitart a nyári dátum mellett.

De nemcsak az oltóanyag forrása a talány, hanem az is, hogy pontosan hány adag vakcinára van szükség. Az országban ugyanis 2001 óta nem volt hivatalos népszámlálás. A függetlenség kikiáltásakor 52 millió lakosa volt Ukrajnának, 2001-ben már csak 46 milliót számoltak össze. Az elemzők többsége úgy saccolja, hogy jelenleg a népesség már jóval 40 millió alatt van, tehát harminc év alatt 15 millió ember tűnt el az országból. Akik elmentek, azoknak eszük ágában sincs visszatérni. Nincs miért, nincs hova.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nemzetközi elfogató parancs alapján körözik a csongori születetésű nőt

Tóth Alexandrát k özokirat-hamisítás miatt körözik  . A kárpátaljai származású nő ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogató parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-os telefonszámon és a kgbefo.brfk@budapest.police.hu e-mail címen tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Emberölés miatt körözik László Józsefet

Elfogató parancs alapján, emberölés miatt körözik a Mezőváriban születetett László Józsefet. A kárpátaljai férfi ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogadtó parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-os telefonszámon és az elet.brfk@budapest.police.hu tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Hatályba lépett Ukrajnában a kettősállampolgárság bevallási kötelezettségéről szóló döntés

Volodimir Zelenszkij elnök péntek este hatályba léptette a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) döntését, amellyel kötelezi az állami tisztségviselőket, hogy elektronikus vagyonbevallásukban tüntessék fel az ukránon kívüli másik állampolgárságuk hiányát – adta hírül a Levij Bereg hírportálra hivatkozva a Kárpát.in.ua. A 2021. július 16-ával datált 305/2021 sz. vonatkozó elnöki rendeletet pénteken tették közzé az Elnöki Hivatal honlapján. A dokumentum értelmében az RNBO február 26-i döntésének megfelelően az állami és helyi önkormányzati tisztségeket betöltő személyeknek az elektronikus vagyonbevallásukban kötelező feltüntetniük, hogy nem rendelkeznek más ország állampolgárságával és nincs más országban kiadott ottani lakhatási engedélyük. Az elnöki rendelet ugyancsak utasítja a kormányt, hogy folyó év augusztusában adjon tájékoztatást az RNBO ülésén a kettős (többes) állampolgárság kérdésének szabályozásáról szóló törvénytervezetek kidolgozásáról és a Legfelső Tanács elé törté

Beregsomi férfit keres a magyar rendőrség

Elfogató parancs alapján, közokirat-hamisítás miatt körözik a beregsomi származású Kelemen Ruszlánt. A körözést a Nyíregyházi Törvényszék rendelte el az 1991-es születésű kárpátaljai férfi ellen - olvasható a magyar rendőrség honlapján. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3642523823-as és a +3642524600-as telefonszámokon, illetve a bvkorozes@nyiregyhazit.birosag.hu vagy a kir.nyiregyhazark.dl@dszabolcs.police.hu e-mail címeken tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Nemzetközi elfogatóparancs alapján körözik a tiszaújlaki Bombák Sándort

Bombák Sándort hivatalos személy elleni erőszak miatt körözik Magyarországon. A kárpátaljai származású férfi ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogató parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613546625-os telefonszámon valamint a bvkorozes@fovarosit.birosag.hu és a kir.10rk.dl@budapest.police.hu e-mail címeken tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !