Ugrás a fő tartalomra

Magyar támogatásból megújul a kárpátaljai megyei ukrán drámai színház színpada

A Kárpátaljai KultúrKaraván elnevezésű magyar kormányprogram keretében megújul a kárpátaljai megyei ukrán drámai színház teljes színpadtechnikája.

A mintegy három és fél hónap alatt megvalósuló, 160 millió forintos felújítás keretében kicserélik a színpad deszkáit, valamint a forgószínpad mechanizmusát, ezenkívül modern hang- és fényberendezést építenek ki Kárpátalja legnagyobb, 800 férőhelyes színházában.

A munkálatok megkezdése alkalmából tartott sajtótájékoztatón Buhajla József, ungvári magyar főkonzul utalt arra a szokatlan körülményre, hogy a program megvalósításáért felelős Grezsa István miniszteri biztos Ukrajnából való kitiltása miatt nem lehetett jelen a rendezvényen. A diplomata emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban számos kulturális fejlesztés valósult meg Kárpátalján a Nemzetpolitikai Államtitkárság részvételével, többek között a salánki és a tiszapéterfalvai művelődési ház felújítása, a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház felújítása és korszerű autóbusz beszerzése a társulat számára.

Az ungvári az egyetlen forgószínpaddal ellátott színház Kárpátalján. Buhajla József főkonzul elmondta, szerződés rögzíti, hogy évente mennyi kulturális eseményt tarthat itt a magyar közösség a felújítást követően. "Nagyon bízom abban, hogy a KultúrKaraván elnevezésű projekt kiválóan fog működni a jövőben, több ilyen fejlesztésre, projektre kerül sor és ezáltal javulni fog a két ország kapcsolata" - mondta Buhajla József.

(MTI)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Május 23-ig meghosszabbítja a határellenőrzést Magyarország

A járvány megfékezése érdekében a magyar kormány meghosszabbítja a jelenleg is érvényben lévő védelmi intézkedéseket. A kormány május 23-ig meghosszabbítja a határellenőrzést , aminek változatlanul a járvány megfékezése és a Magyarországra belépők ellenőrzése a célja. Továbbra is érvényes, hogy a hazatérő magyaroknak tíznapos hatósági házi karanténban kell maradni, az alól csak két darab negatív PCR-teszttel kaphatnak felmentést. A rendőrség oldalán megjelent tájékoztatás szerint korlátozás nélkül utazhat Magyarországra az adott személy állampolgárságtól függetlenül: a teherforgalomban történő határátlépés során, a diplomata, a külügyi szolgálati, a szolgálati, a hajós szolgálati útlevéllel belépésre jelentkező személyek, a magánútlevéllel, valamint az egyéb úti okmánnyal végrehajtott hivatalos látogatás céljából belépésre jelentkező személyek (a hivatalos célt okirattal igazolni kell), aki a Magyarországra való belépés során hitelt érdemlően igazolja, hogy a határátlépésre jelentkezé

Kirobbanhat-e a harmadik világháború az orosz-ukrán konfliktus miatt?

Hetedik éve húzódik az orosz-ukrán konfliktus. Eddig körülbelül 13 ezer ember halt meg a változó intenzitással zajló háború során – hangzott el a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Az alapvetően etnikai különbözet miatt kialakult konfliktus már hosszú ideje húzódik, ami nem Ukrajna kedvére történik. A mára már teljesen külföldi kölcsönökből élő állam az összeomlás szélére jutott és minden erejükkel az ország védelmére figyelnek - írja a Híradó.hu. Ukrajna a NATO segítségével kívánja megoldani a válságot, így több mint 50 tagállam kezdett hadgyakorlatozásba, hogy ezzel is minél jobban megfélemlítsék ellenfelüket. Ezt nyilván az oroszok se hagyták annyiban és teljes elnyomást alkalmaznak a Krím-félszigeten élő ukránokkal szemben. „Csak remélni lehet Budapestről nézve az eseményeket, hogy ez nem fog egy nagyobb háborúhoz vezetni” – jelentette ki Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő. Azt meg kell jegyezni, hogy harmadik világháborúra nem kerülne sor, hiszen a NA

Így juthatnak be karanténmentesen az ukrán állampolgárok Magyarországra

Magyarország frissítette a beutazási szabályokat, melynek értelmében korlátozás nélkül utazhat az országba az adott személy állampolgárságtól függetlenül: a teherforgalomban történő határátlépés során, a diplomata, a külügyi szolgálati, a szolgálati, a hajós szolgálati útlevéllel belépésre jelentkező személyek, a magánútlevéllel, valamint az egyéb úti okmánnyal végrehajtott hivatalos látogatás céljából belépésre jelentkező személyek (a hivatalos célt okirattal igazolni kell), aki a Magyarországra való belépés során hitelt érdemlően igazolja, hogy a határátlépésre jelentkezés napját megelőző 6 hónapon belül a COVID-19 betegségen átesett. A Kárpáti Igaz Szó utánajárt, hogy az Ukrajnából érkező magyar és/ vagy külföldi, jelen esetben az ukrán állampolgárok és családtagjaik milyen igazolással, igazolásokkal tudják hitelt érdemlően alátámasztani azt, hogy 6 hónapon belül átestek a Covid-19 fertőzés okozta megbetegedésen. Az ORFK kommunikációs szolgálatának tájékoztatása szerint a kormányre

Döbbenetes, hogy mire készül az ukrán kormány

A kormány azt tervezi, az egészségügyi ellátórendszerre szánt összeget vágja meg, hogy fussa a Pfizer vakcina beszerzésére. Olga Sztefanisin parlamenti képviselő saját Facebook oldalán közli a hírt , miszerint az egészségügyi tárca 6,5 milliárd hrivnyát akar lecsípni a hálózatra szánt idei költségvetési támogatásokból. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például nem az Elnöki Hivatal fenntartására vagy az útjavításra szánt pénzből vesznek el, hanem az orvosoktól és a kórházaktól - írja a Korrespondent hírére hivatkozva a Kárpáti Igaz Szó.  Az erre vonatkozó tervezet Makszim Sztepanov egészségügyi minisztertől származik, s azt valószínűleg hamarosan megszavazza a parlament költségvetési bizottsága, írja bejegyzésében. A vakcina vásárlásához szükséges pénzt elvonhatják akár a cukor-, a rákbetegek gyógyszereire, diagnosztizálására kiutalt összegből is, teszi hozzá Sztefanisin. Mint ismeretes, Ukrajna idei költségvetésében 4 milliárd hrivnyát különítettek el oltásokra, holott a szaktárca

Sorkatonai szolgálat Ukrajnában: modern hűbériség, törvényesített hajtóvadászat

A Legfelső Tanács rendkívüli ülésén a honatyák egyebek mellett módosították a katonai szolgálatot, a had- és sorkötelesek, valamint a tartalékos állomány nyilvántartását és behívását szabályozó törvényi rendelkezéseket, átalakították a hadkiegészítő parancsnokságok rendszerét, territoriális személyzeti és szociális támogatási központok létrehozását írva elő. A törvényjavaslatot Volodimir Zelenszkij küldte meg a parlamentnek, méghozzá sürgősséggel. Ez azonban nem akadályozta meg a honatyákat abban, hogy bár első olvasatban még tavaly szeptemberben elfogadták a dokumentumot, mostanáig piszmogjanak a jogszabályhoz benyújtott mintegy 400 módosító indítvánnyal - írja a Kárpátalja hetilap. Modern hűbériség Komoly átalakításon megy keresztül a hadköteles korúak nyilvántartásának egész rendszere. Így mostantól a munkába állás kötelező feltétele lesz a katonai nyilvántartási dokumentum (pl. katonakönyv vagy a katonai nyilvántartásba vételt igazoló bármilyen egyéb okmány) felmutatása. Ez a követ