Ugrás a fő tartalomra

Ukrajna, a reménytelenül elrontott ország

Volodimir Zelenszkij Ukrajna elnöke azt követően, hogy átvette az ország irányítását, elveszett embernek látszik. Lehet, hogy ennek ő az oka, de az is lehet, hogy Ukrajna reménytelen ország, amelyet nem lehet talpra állítani - olvasható a Napi.hu egy korábbi cikkében, ami sajnos még most sem vesztette aktualitását.

Szegény Volodimir Zelenszkij - ezzel a szokatlan felütéssel kezdődik Melinda Haring politológus elemzése a bne IntelliNews régiós hírportálon. Végül is Ukrajna államfőjéről beszélünk, aki 2019 tavaszán nagy fölénnyel nyert az elnökválasztáson, aztán néhány hónappal később pártja is fölényesen hozta a parlamenti választásokat is. Ebben akkor az volt a legérdekesebb, hogy 2019 tele előtt Zelenszkij egy tévésorozat főszereplője volt, amelyben az ország elnökét játszotta, pontosabban figurázta ki, és fel sem merült, hogy pártot alapítana.

Villámkarrierjét ismertségének, az ország egyik ismert oligarchája, Ihor Kolomojszkij támogatásának és három ígéretének köszönhette. Az egyik, hogy véget vet a Délkelet-Ukrajnában zajló polgárháborúnak, a másik, hogy jólétet teremt a 42 milliós országban, a harmadik, hogy véget vet a korrupciónak. Azóta azt látjuk, hogy a regnálásának első hónapjait jellemző reformlendület elhalt, és a hagos ígéret, miszerint alapjaiban változtatja meg Ukrajnát elcsendesült. Zelenszkij a bne cikkírója szerint fáradtnak, egykedvűnek, elveszettnek látszik.

Szakértők öt okot sorolnak fel, amelyek magyarázhatják, miért siklott félre Zelenszkij kormányzása. Az első tipp, hogy az államfőt markában tartja az elnökválasztási kampányát finanszírozó Ihor Kolomojszkij. Zelenszkij az oligarcha 1+1 névre hallgató tévécsatornáján vetített sorozatban futott be, ennek köszönhetően szépen meg is szedte magát, és a gyanú szerint Kolomojszkij most megkéri a támogatás árát. Ennek jele, hogy a mágnás, akit azzal vádolnak, a kezében lévő PrivatBankot kifosztotta, mielőtt az a csődöt elkerülendő állami tulajdonba került, láthatóan bármit megtehet azért, hogy visszaszerezze a pénzintézetet vagy legalábbis "kártérítésként" az államosításért egy rakás pénzt kapjon.

Hatalomra kerülése után nem sokkal, 2019 szeptemberében Zelenszkij összehívta az ország oligarcháit az elnöki hivatalba. A tárgyalást követően Kolomojszkij magabiztosan jelent meg a nyilvánosság előtt. Az államfő nem indított jogi eljárást a PirvátBankkal kapcsolatos ügyek miatt, miközben elődje, Petro Porosenko ellen - aki államosította a bankot - vizsgálat indult. Az oligarcha rendszeresen beleköt olyan tisztviselőkbe, akiket az államfő nem sokkal korábban mentett fel.

Régi teória Zelenszkijjel kapcsolatban, hogy az oroszok bábja. Ezt táplálja, hogy anyanyelve nem az ukrán, hanem az orosz, hogy visszautasítja, hogy kemény hangon beszéljen Vlagyimir Putyin orosz államfőről, illetve hogy rugalmasan próbálja kezelni a délkelet-ukrajnai orosz-ukrán konfliktust. A bne cikkírója szerint ezt az elképzelést nem támasztják alá kopogós bizonyítékok a feltételezéseken túl, és figyelmen kívül hagyja, hogy az ukrán vezetés gondja egyszerűen a hozzá nem értés.

Ez ugyanis a harmadik magyarázat Zelenszkij halvány teljesítményére. Az államfői bársonyszék elnyerése előtt semmilyen kormányzati tapasztalatot nem szerzett. Hírek szerint az államfő négy közeli tanácsadójára hallgat döntései meghozatala előtt vagy még rájuk sem, ha nem kap tőlük egyhangú tanácsot.

További lehetőség, hogy Zelenszkij saját naivitásának áldozata. Mielőtt elindult volna az elnökségért, jómódú, híres ember volt, azaz nem volt szüksége erre az állásra. Mint mondta, azért váltott a politikusi pályára, hogy a gyerekei már egy normális országban élhessenek. Elcsapott miniszterelnöke szerint ehhez képest megváltozott. Szerinte az orosz eredetű összeesküvés-elmétek rabjává vált, miszerint a Nyugat és Soros György le akarja rombolni Ukrajnát, továbbá nem tud mit kezdeni az egymással ütköző érdekcsoportokkal, a válsággal és a nehéz politikai döntésekkel.

Végül észszerű magyarázat lehet a kudarcra, hogy Ukrajna reménytelenül elrontott ország. Minden megvásárolható, beleértve ebbe mindenekelőtt a politikusokat is. Az oligarchák a tavalyi változás óta visszaszerezték az ellenőrzést a parlament felett, és továbbra is kezükben tartják a médiát és a nagyobb gazdasági ágazatokat. Ahogy az oligarchák a Zelenszkij főszereplésével futó sorozatban mondták: ez a társaság sokkal kevesebbe került, mint az előző. Más szóval amíg a pénz irányítja az ukrán politikát, édes mindegy ki az államfő. Ezt a teóriát erősíti meg az ország elmúlt 30 éves története.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nemzetközi elfogatóparancs alapján körözik a hetyeni Molnár Norbertet

Molnár Norbertet közokirat-hamisítás miatt körözik Magyarországon. A kárpátaljai származású férfi ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogató parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-as telefonszámon valamint a korozes@bkkb.birosag.hu és a kgbefo.brfk@budapest.police.hu e-mail címeken tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Így utazhat be augusztus 5-től Ukrajnába

Fokozott karanténintézkedéseket vezetnek be augusztus 5-től Ukrajnában a koronavírus delta variánsának megfékezése érdekében – tudatta a Kárpátalja ma internetes hírportál. A külföldi állampolgároknak rendelkezniük kell Covid-19 biztosítási kötvénnyel és a következő dokumentumok egyikével: vagy negatív PC R-teszttel, mely a határátlépés előtt legfeljebb 72 órával készült, vagy SARS-CoV-2 koronavírus antigénjét meghatározó gyorsteszttel, mely a határátlépés előtt legfeljebb 72 órával készült, vagy olyan oltási igazolvánnyal, mely igazolja, hogy az adott személy a WHO által engedélyezett oltás mindkét adagját megkapta, valamint a szabályoknak és nemzetközi követelményeknek megfelelően állították ki. Amennyiben nem rendelkezik a kért dokumentumok valamelyikével, úgy karanténba kell vonulnia 72 órára, amit PCR-teszttel, vagy antigén gyorsteszttel lehet kiváltani. Amennyiben nem rendelkezik semmilyen dokumentummal a házi karantén ideje Ukrajnában 10 nap. Azokra a személyekre – állampol

Magyarország Beregszászi Konzulátusának tájékoztatója a védettségi igazolványok átvételéről

Aki a magyarországi oltáskor a védettségi igazolvány kézbesítési helyeként a beregszászi konzulátust jelölte meg és a védettségi igazolványa megérkezett a konzulátusra, az oltáskor megadott e-mail címen vagy telefonon értesítik erről és az átvétel módjáról. Ezért kérik, csak az jelenjen meg személyesen a konzulátuson, aki kapott már értesítést a konzulátus munkatársaitól. Továbbá azt is kérik, hogy hozzák magukkal az oltáskor kapott „Igazolás SARS-COV-2 elleni védőoltásról / Certificate of SARS-COV-2 vaccination / Сертифікат вакцинації від SARS-COV-2” A/4-es méretű igazolást, valamint azt az útlevelet, melynek száma az igazoláson szerepel. Ezek hiányában, a védettségi igazolványt nem tudják átadni. Az ügyfélfogadó térbe csak a szájat és az orrot elfedő maszkban lehet belépni. AKINEK MÉG NEM ÉRKEZETT MEG A VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNYA, DE SŰRGŐSEN SZÜKSÉGE LENNE RÁ: A járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 408/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm.r.) 1

Nemzetközi elfogató parancs alapján körözik a csongori születetésű nőt

Tóth Alexandrát k özokirat-hamisítás miatt körözik  . A kárpátaljai származású nő ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogató parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-os telefonszámon és a kgbefo.brfk@budapest.police.hu e-mail címen tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Kemény lépésre készülnek Ukrajnában, bajban lehetnek az oltatlanok

Ukrajna hamarosan kénytelen lesz korlátozásokat bevezetni azok számára, akik nem oltatták be magukat koronavírus ellen - írta hétfőn a Facebookon Mihajlo Raduckij, a parlament egészségügyi bizottságának kormánypárti elnöke. A képviselő emlékeztetett arra, hogy az egészségügyi minisztérium már bevezette azt a korlátozást, amelynek értelmében csak azokban az oktatási intézményekben folytatódhat az oktatás a szokásos módon, amelyekben a tanári kar legalább nyolcvan százaléka be van oltva. Eddig a pedagógusoknak mintegy fele vette fel a védőoltást - fűzte hozzá az Ukrajinszka Pravda hírportál. A portál szerint logikus, hogy hasonló korlátozást vezessenek be a közösségi közlekedés, a vendéglátóegységek, az üzletek, illetve az önkormányzati intézmények alkalmazottaira is, mivel ők szintén közvetlen kapcsolatban vannak a lakossággal. "Egy beteg buszvezető nem kevesebb embert fertőz meg, mint egy tanár" - indokolta álláspontját Raduckij. Hozzáfűzte: Ukrajnában nem tették kötelezővé a