Ugrás a fő tartalomra

Az ukrán kormány az út szélén hagyta a járvány miatt bajba jutott embereket

Egy országos zárlat újabb csapást jelentene az amúgy is ingoványos ukrán gazdaságra. Leginkább a szolgáltatási szektor, a vendéglátás, a nem élelmiszert árusító üzletek, kocsmák, bárok szenvednék meg az újabb lezárást. 

Ha nem is vezetnek be a tavaly tavaszihoz hasonló szigorú korlátozó intézkedéseket Ukrajnában, a gazdasági veszteségek úgy is elkerülhetetlenek lesznek, de valamivel kisebb károkra számíthatunk, mint a tavalyi karantén után - magyarázta Andrij Novak ukrán közgazdász az UNIAN hírportálon megjelent írásában. A szakember szerint kétségtelen, hogy ez hatással lesz az ukrán gazdaság általános állapotára, és az is nyilvánvaló, hogy 2021-ben nem fog teljesülni a kormány által prognosztizált 4%-os GDP-növekedés. Novak úgy véli, a költségvetés átcsoportosítása is szükségességszerűvé válik, a bevételek és a kiadások egyaránt csökkeni fognak. "A büdzsé összhangba kerül a 2021-ben ránk váró gazdasági realitásokkal. Nyilvánvalóan sokkal kevésbé lesznek örömteliek a számok, mint az idei költségvetés kidolgozása során előre jelzettek. Végül is senki sem számolt egy második lezárásra ..." - jegyezte meg.

Az ukrán kormány most arra számít, hogy a járvány terjedése magától csillapodni kezd. Az egészségügyi paraméterek alapján a zárlatot már régóta be kellett volna vezetni: most a megbetegedések szintje és aránya jóval magasabb, mint tavaly tavasszal, amikor szigorú szabályokat rendeltek el, a kormány mégis halogatja a lezárás bevezetését, aminek nyilvánvalóan gazdasági okai vannak - írja a közgazdász.

Novak szerint a hatalom döntése érthető, mivel a szigorú korlátozások, bezárások és tiltások társadalmi lázadásokhoz vezethetnek, aminek már vannak apró előjelei. Az ukrán állampolgárok egy olyan nehéz fűtési szezonon vannak túl, ami a többség megtakarításait felemésztette, ezen felül emelkedtek a tarifák, a gáz és a villany ára drágult. A közgazdász szavai alapján, ha ilyen körülmények között bevezetnének egy teljes lezárást, a társadalomnak csak egy kiútja marad, a tömeges tiltakozás. Az ukrán kormány valószínűleg pont ezért ruházta át a felelősséget az adott megyei állami adminisztrációra, a régiók vezetésének a megbetegedések dinamikája és a kórházakban rendelkezésre álló szabad férőhelyek alapján kell döntéseket hoznia arról, hogy milyen besorolást kapjon a terület, és milyen karantén-korlátozásokat vezessenek be.

Az, hogy az ukrán gazdaság, hogyan és mennyire fog helyreállni a lezárás után, nagyban függ a kormány és az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) válságellenes intézkedéseitől. Az eddigi rendelkezéseik egyelőre teljesen ellentétesek a többi ország válságkezelő intézkedéseivel. A világ szinte minden országának központi bankja frissítette kamatlábait, sőt egyesek negatívvá tették azokat, ezáltal hozzáférhetőbbé tették a hitelforrásokat. Az NBU viszont nem ezt tette, éppen ellenkezőleg: 6%-ról 6,5%-ra emelte a diszkontrátát, így még drágábbak lettek a banki hitelek.

A világ szinte minden kormánya anyagi támogatást nyújtott a bajba jutottoknak kortól, nemtől és státusztól függetlenül. Ukrajnában viszont kevés nyugdíjas kapott abból az 500 hrivnyás pénzügyi segítségből is, amit az állam megítélt. Egy év alatt a bajba jutott ágazatok közül is csak nagyon korlátozott számban kaptak a vállalkozók egyszeri, 8000 hrivnyás támogatást, ami inkább nevezhető gúnynak, mint valódi segítségnek a közgazdász szerint. Az üzleti hitelek viszont drágultak, gyakorlatilag tehát nincs közvetlen állami támogatás a vállalkozások számára. A kormány magukra hagyta őket.

Jelenleg sem a kormánytól, sem az NBU-tól nem hallani olyan kezdeményezést, amely válságkezelő intézkedésről szólna, talán a 8000 ezer hrivnyás "történet" megismétlődik, amelyről nem tudni, hogy kinek, milyen alapon fizetik - jegyezte meg Novak.

A válságkezelő intézkedésekkel kapcsolatos kezdeményezések hiánya nem magyarázható az államháztartás hiányával. A hatalom nem is igazán szeretne ez ügyben lépéseket tenni. Az államapparátus fenntartásának költségei ellenben jelentősen megnövekedtek.

Andrij Novak szerint a költségvetésben van pénz a bürokratikus apparátusra, viszont a bajba jutott állampolgárok és a vállalkozók számára már nincs, legalább is az ukrán hatalom döntései ezt sugallják.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ismeretlenek követtek egy kisfiút Makkosjánosiban, hazáig futva menekült!

Az információk szerint az eset Makkosánosiban történt, s a kisfiú édesanyja számolt be róla Facebook-oldalán. A hölgy elmondása szerint gyermekét péntek délután követte egy kisbusz. A járműben ketten ültek, s az egyik pillanatban egy férfi kiszállt és szaladni kezdett a gyerek után. A kiskorú megijedt, odaütött az ismeretlennek, és a hazáig szaladt. Az édesanya arra kéri a szülőket, beszéljenek a gyermekeikkel a történtekről, s magyarázzák el nekik, hogy ilyen esetben azonnal kérjenek segítséget. Azt, hogy indult-e az ügyben eljárás, egyelőre nem tudni - írta a Kárpátalja hetilap. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Már csak négy megye található a sárga zónában

Az Egészségügyi Minisztérium frissítette a régiók járványügyi besorolását. A legfrisseb lista szerint a legenyhébb, sárga besorolásban már csak négy megye található: Kárpátalja, Vinnicja, Kirovohrad és Poltava. A Volinyi, Zsitomiri, Ivano-Frankivszki, Kijevi, Luhanszki, Lvivi, Mikolajivi, Szumi, Rivnei, Ternopili, Harkivi, Hmelnickiji, Cserkaszi, Csernyivci, Csernyihivi területek és a főváros szerepel a narancssárga zónában. A legsúlyosabb járványhelyzeti, vörös besorolásba hat régió került: a Dnyipropetrovszki, a Donyecki, a Zaporizzsjai, az Odesszai, a Szumi és a Herszoni területek. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

A rendőrség fogja ellenőrizni az utasokat Ukrajnában

Október 21-étől új szabályok léptek életbe az Ukrajnán belüli személyszállításra vonatkozóan. Ihor Klimenko, az ukrán nemzeti rendőrség vezetője az rbc.ua hírportálnak adott interjújában elmagyarázta, az egyenruhások hogyan fogják ellenőrizni a COVID-tanúsítványokat. A régiók közötti buszjáratokat szúrópróba szerűen fogják vizsgálni. Azzal szemben, aki nem tud felmutatni oltási bizonyítványt vagy negatív COVID-tesztet, jegyzőkönyvet állítanak ki - jelentette ki az országos rendőrfőnök. Hozzátette: leszállítani senkit sem fognak a buszokról.  A szabályok ugyanúgy vonatkoznak az utasokra és a sofőrökre is - jegyezte meg.  A rendelet megsértése miatti pénzbüntetés mértékéről majd a bíróság dönt. Jogi személyek esetében ez összeg elérheti a 34-51 ezer hrivnyát. Klimenko elmondta: a rendőrség fokozza jelenlétét a vasútállomásokon és azok közelében is, hogy gyorsabban reagálhasson, ha szabálysértést észlelnek. A maszkhasználat betartását továbbra is ellenőrizni fogják a kijelölt helyeke