Ugrás a fő tartalomra

Erről minden ukrajnai járművezetőnek tudnia kell

Február 16-án a parlamenti képviselők megszavazták azt a törvényt, amelynek megfelelően a jövőben szigorúbban büntetik a járművezetőket a közlekedési szabályok megsértése miatt. Február 24-én Dmitro Razumkov házelnök aláírta és továbbította az államfőnek. A törvény nyilvánosságra hozatalát követően lép életbe - írta a Kárpát.in.ua.

A törvény a bírságok többszöri emelését írja elő és büntetőjogi felelősség bevezetését alkoholos vagy ittas állapotban elkövetett baleset esetében:

  • 17 ezer hrivnya és a vezetési engedély 1 évre való bevonása (eddig 10,2 ezer hrivnya volt);
  • 34 ezer hrivnya ismételt törvénysértés esetében megsértése és vezetési engedély 3 évre való bevonása. A rendőrség járművet is lefoglalhatja, vagy 10 napra letartóztathatja a gépkocsivezetőt.
  • 51 ezer hrivnya, ha 1 éven belül következik be a harmadik hasonló jogsértés, valamint a vezetői engedély 10 évre történő bevonása, a jármű elkobzása és/vagy 15 napos adminisztratív letartóztatás.

Eddig a törvény számos hiányosságot és elavult szabályokat tartalmazott, amelyek előírta a jogsértő felelősség alóli felmentését az ügy jelentéktelensége, valamint felülvizsgálata miatt vagy az ügy lezárása elévülés miatt. Az új törvény megszüntette ezeket a hiányosságokat, közölte az itc.ua hírportál.

Cserbenhagyásos baleset (menekülés a baleset helyszínéről)

Ha a gépkocsivezető elhagyja a baleset helyszínét, 3400 hrivnya bírságot kell fizetnie, a jelenlegi 255 helyett.

Gyorshajtásért járó bírságok:

  • a sebességhatár 20-50 km/h-val való túllépéséért járó bírság 340 hrivnya
  • a sebességhatár 50 km/h-nál nagyobb túllépése esetén a bírság 1700-tól 3400 hrivnyáig terjed (eddig 255 hrivnya volt)

Biztonsági öv nélküli közlekedés

Tízszeresére emelték a nem bekapcsolt biztonsági övért járó bírságot. Mostantól 510 hrivnya pénzbírságot szabnak ki érte a korábbi 51 hrivnya helyett. Több mint félezer hrivnyát kell fizetni a megvilágítatlan rendszámért, a mobiltelefon vezetés közbeni használatáért, a kereszteződéseken való áthaladás szabályainak megsértéséért, megállásért, az előzés szabályainak megsértéséért vagy a piros lámpán való áthaladásért egyaránt.

Az elsőbbségadás elmulasztása mentő-, rendőrségi autó vagy a sürgősségi szolgálatok gépkocsijai számára maximum 680 hrivnya pénzbírság szabható ki.

A balesethez vezető szabálysértésért a bírság 850 hrivnya lesz, baleset-helyzet okozásáért 1145 hrivnya bírság jár. Ha a gépkocsivezető nem tudja felmutatni  jogosítványát, 450 hrivnya pénzbírsággal sújtják, és ha valaki anélkül vezet autót, hogy jogosítványa lenne, a büntetés elérheti a 3,4 ezer hrivnyát.

A motorosok és a gyalogosok is többet fognak fizetni

A sisak nélküli motorosokat 510 hrivnya összegű pénzbírsággal sújtják. A gyalogosokat az engedély nélküli helyeken való átkelésért most 255 hrivnyára büntethetik (eddig 51 hrivnya volt). A kerékpárosokat 340 hrivnya pénzbírsággal sújtják közlekedési szabályok megsértése esetében, az ittas állapotban elkövetett jogsértés esetén a bírság elérheti a 680 hrivnyát.

A rendőrség alkalmazottjaira is vonatkoznak változtatások:

  • kötelesek a sebesség ellenőrzésére vonatkozó figyelmeztető táblákat kihelyezni;
  • a rendőröknek megtiltották a járművezetők megelőzési leállítását az utakon;
  • a rendőrök módjukban áll videofelvétel készítésére technikai eszközöket használni, ezeket az anyagokat kötelezően csatolniuk kell a közigazgatási szabálysértésekről szóló jegyzőkönyvekhez;
  • a rendőrség munkatársainak módjában lesz megállítani a járművet, hogy ellenőrizze a gépkocsivezető alkoholos vagy egyéb befolyását.

A törvény kizárta azt a követelményt, hogy a rendőr kérésére kiszálljon a gépkocsivezető járművéből. Meghagyták azonban a fantomautókra vonatkozó előírást, amely azonosítási jel nélkül rögzíti a szabálysértéseket az utakon. De az ilyen autók jelenlétére figyelmeztető táblákat ki kell helyezni az adott útszakaszon, közölte a Szlovo i Gyilo hírportál.

Csökkenti a halálos kimenetelű közúti baleseteket vagy növeli a megvesztegetést?

Anton Gerascsenko belügyminiszter-helyettes meg van győződve arról, hogy ezen törvényjavaslat elfogadása nagy győzelem és előrelépés, és miután azt az elnök aláírja, sikerül 10-15%-kal csökkenteni az ukrajnai utakon a halálos balesetek számát, számolt be az itc.ua.

Még a parlamenti szavazás előtt a 2695-ös törvényjavaslat számos kritikát kapott, és több mint 30 000 aláírást gyűjtöttek a törvény elfogadása elleni elektronikus petícióhoz. A törvénytervezetet 2019 végén vették nyilvántartásba, 2020-ig pedig jóváhagyási eljárások tárgyát képezte a különböző bizottságokban.

2020. július 15-én Pavlo Kuc regisztrálta a 22/101404-ep számú elektronikus petíciót az elektronikus petíciók weboldalán, egyben kihangsúlyozta, hogy a rendőri hatáskör bővítése lépés a rendőrállam kiépítésére, a rendőri önkény és vesztegetés kiterjesztésére, valamint a járművezetők szabadságának korlátozására.

A petíció szerzője azt állítja, hogy a Nemzeti rendőrség munkatársai gyakran túllépnek hatáskörükön, ezért az adminisztratív felelősség növelése nem javuláshoz, hanem a megvesztegetés fokozásához és a rendőrök jogellenes meggazdagodásához vezet. A petíciót több mint 30 000 ember írta alá. Augusztus 6-án az elnöktől egy formális választ érkezett, miszerint a petíciót a törvényalkotási folyamatnak megfelelően továbbítják a Parlamentbe.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Május 23-ig meghosszabbítja a határellenőrzést Magyarország

A járvány megfékezése érdekében a magyar kormány meghosszabbítja a jelenleg is érvényben lévő védelmi intézkedéseket. A kormány május 23-ig meghosszabbítja a határellenőrzést , aminek változatlanul a járvány megfékezése és a Magyarországra belépők ellenőrzése a célja. Továbbra is érvényes, hogy a hazatérő magyaroknak tíznapos hatósági házi karanténban kell maradni, az alól csak két darab negatív PCR-teszttel kaphatnak felmentést. A rendőrség oldalán megjelent tájékoztatás szerint korlátozás nélkül utazhat Magyarországra az adott személy állampolgárságtól függetlenül: a teherforgalomban történő határátlépés során, a diplomata, a külügyi szolgálati, a szolgálati, a hajós szolgálati útlevéllel belépésre jelentkező személyek, a magánútlevéllel, valamint az egyéb úti okmánnyal végrehajtott hivatalos látogatás céljából belépésre jelentkező személyek (a hivatalos célt okirattal igazolni kell), aki a Magyarországra való belépés során hitelt érdemlően igazolja, hogy a határátlépésre jelentkezé

Kirobbanhat-e a harmadik világháború az orosz-ukrán konfliktus miatt?

Hetedik éve húzódik az orosz-ukrán konfliktus. Eddig körülbelül 13 ezer ember halt meg a változó intenzitással zajló háború során – hangzott el a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Az alapvetően etnikai különbözet miatt kialakult konfliktus már hosszú ideje húzódik, ami nem Ukrajna kedvére történik. A mára már teljesen külföldi kölcsönökből élő állam az összeomlás szélére jutott és minden erejükkel az ország védelmére figyelnek - írja a Híradó.hu. Ukrajna a NATO segítségével kívánja megoldani a válságot, így több mint 50 tagállam kezdett hadgyakorlatozásba, hogy ezzel is minél jobban megfélemlítsék ellenfelüket. Ezt nyilván az oroszok se hagyták annyiban és teljes elnyomást alkalmaznak a Krím-félszigeten élő ukránokkal szemben. „Csak remélni lehet Budapestről nézve az eseményeket, hogy ez nem fog egy nagyobb háborúhoz vezetni” – jelentette ki Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő. Azt meg kell jegyezni, hogy harmadik világháborúra nem kerülne sor, hiszen a NA

Döbbenetes, hogy mire készül az ukrán kormány

A kormány azt tervezi, az egészségügyi ellátórendszerre szánt összeget vágja meg, hogy fussa a Pfizer vakcina beszerzésére. Olga Sztefanisin parlamenti képviselő saját Facebook oldalán közli a hírt , miszerint az egészségügyi tárca 6,5 milliárd hrivnyát akar lecsípni a hálózatra szánt idei költségvetési támogatásokból. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például nem az Elnöki Hivatal fenntartására vagy az útjavításra szánt pénzből vesznek el, hanem az orvosoktól és a kórházaktól - írja a Korrespondent hírére hivatkozva a Kárpáti Igaz Szó.  Az erre vonatkozó tervezet Makszim Sztepanov egészségügyi minisztertől származik, s azt valószínűleg hamarosan megszavazza a parlament költségvetési bizottsága, írja bejegyzésében. A vakcina vásárlásához szükséges pénzt elvonhatják akár a cukor-, a rákbetegek gyógyszereire, diagnosztizálására kiutalt összegből is, teszi hozzá Sztefanisin. Mint ismeretes, Ukrajna idei költségvetésében 4 milliárd hrivnyát különítettek el oltásokra, holott a szaktárca

Így juthatnak be karanténmentesen az ukrán állampolgárok Magyarországra

Magyarország frissítette a beutazási szabályokat, melynek értelmében korlátozás nélkül utazhat az országba az adott személy állampolgárságtól függetlenül: a teherforgalomban történő határátlépés során, a diplomata, a külügyi szolgálati, a szolgálati, a hajós szolgálati útlevéllel belépésre jelentkező személyek, a magánútlevéllel, valamint az egyéb úti okmánnyal végrehajtott hivatalos látogatás céljából belépésre jelentkező személyek (a hivatalos célt okirattal igazolni kell), aki a Magyarországra való belépés során hitelt érdemlően igazolja, hogy a határátlépésre jelentkezés napját megelőző 6 hónapon belül a COVID-19 betegségen átesett. A Kárpáti Igaz Szó utánajárt, hogy az Ukrajnából érkező magyar és/ vagy külföldi, jelen esetben az ukrán állampolgárok és családtagjaik milyen igazolással, igazolásokkal tudják hitelt érdemlően alátámasztani azt, hogy 6 hónapon belül átestek a Covid-19 fertőzés okozta megbetegedésen. Az ORFK kommunikációs szolgálatának tájékoztatása szerint a kormányre

Sorkatonai szolgálat Ukrajnában: modern hűbériség, törvényesített hajtóvadászat

A Legfelső Tanács rendkívüli ülésén a honatyák egyebek mellett módosították a katonai szolgálatot, a had- és sorkötelesek, valamint a tartalékos állomány nyilvántartását és behívását szabályozó törvényi rendelkezéseket, átalakították a hadkiegészítő parancsnokságok rendszerét, territoriális személyzeti és szociális támogatási központok létrehozását írva elő. A törvényjavaslatot Volodimir Zelenszkij küldte meg a parlamentnek, méghozzá sürgősséggel. Ez azonban nem akadályozta meg a honatyákat abban, hogy bár első olvasatban még tavaly szeptemberben elfogadták a dokumentumot, mostanáig piszmogjanak a jogszabályhoz benyújtott mintegy 400 módosító indítvánnyal - írja a Kárpátalja hetilap. Modern hűbériség Komoly átalakításon megy keresztül a hadköteles korúak nyilvántartásának egész rendszere. Így mostantól a munkába állás kötelező feltétele lesz a katonai nyilvántartási dokumentum (pl. katonakönyv vagy a katonai nyilvántartásba vételt igazoló bármilyen egyéb okmány) felmutatása. Ez a követ