Ugrás a fő tartalomra

Fizetésképtelenné válhat Ukrajna?

Ukrajnában nincsenek gazdasági előfeltételei a fizetésképtelenségnek. Sőt, a Pénzügyminisztérium nem is számol ennek lehetőségével – jelentette ki Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter Szavik Suszter A szólás szabadsága című televíziós műsorában.

A tárcavezető szerint Kijev a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való együttműködés folytatására számít. Hozzátette ugyanakkor, kívánatos lett volna, hogy az IMF hitelének következő részlete még tavaly megérkezzen - írja a Kárpátalja hetilap.

„Nem lesz fizetésképtelenség. A fizetésképtelenség politikai döntés, s csak azután gazdasági. Nem látom a gazdasági előfeltételeket” – közölte a miniszter.

Marcsenko egyben elismerte, hogy idén is lehetnek fennakadások a hitelrészlet folyósításával, mivel az IMF „látni szeretné” a földgáz és a villamos energia piacát Ukrajnában, valamint egy sor korrupcióellenes kérdés megoldását.

Korábban jelentették, hogy az IMF küldöttségének legutóbbi, év eleji ukrajnai látogatását követően az energiapiacon történtek miatt csak bővült a hitelezés folytatásának feltételéül szabott elvárások száma.

Nemrég Denisz Smihal miniszterelnök megnevezte az IMF által támasztott öt fő követelményt: március végén el kell törölni a lakossági gázár felső határát (6,99 hrivnya/m2), megállapodásra kell jutni a 2022–2023-as időszak makrogazdasági mutatóiról, „és három központi kérdés: a bírósági reform (a Legfelső Igazságszolgáltatási Tanácsról szóló törvény), törvény a büntetőjogi felelősségre vonás szigorításáról a vagyonnyilatkozat kitöltésének elmulasztásáért vagy helytelen kitöltéséért, valamint a NABU-ról szóló törvény – a vezetője kinevezéséről és legitimálásáról az Alkotmánnyal összhangban”.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Módosult a határátlépés feltétele az ukrán állampolgárok számára

A kormány módosította a külföldről visszatérő ukrán állampolgárok számára a határon felmutatandó PCR-teszt érvényességi idejét, az eddigi 48 óra helyett 72 órán belül készült teszttel lehet átlépni kötelező házi karanténba vonulás nélkül – adta hírül a korrespondent.net hírportál a csütörtökön közzétett kormányrendeletre hivatkozva. A határátlépés feltételeinek módosulása kapcsán a kiadvány idézte Andrij Demcsenkót, az Állami Határőrszolgálat sajtószóvivőjét, aki elmondta, hogy a határátlépés rendjét módosított kormányrendelet szövegét rövidesen megküldik a határőrszolgálat egységeinek - írja a Kárpát.in.ua.  Ezentúl az Ukrajnába utazó 12 évnél fiatalabb külföldi állampolgárságú gyermekeknek és hontalan személyeknek nem kell negatív PCR-tesztet felmutatniuk a határon. Ugyanakkor az Ukrajnában tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi állampolgároknak és hontalan személyeknek az ukrán államhatár átlépésekor mobiltelefonjukra a Vdoma alkalmazást kell telepíteniük, és kötelező házi ka

Újabb szigorítás az ukrán határon: már nem elegendő a negatív koronavírus teszt

Az Ukrajnába készülő külföldieknek ezentúl igazolniuk kell utazásuk célját - közölte Andrij Demcsenko, az ukrán határőrszolgálat sajtószóvivője az Ukrajna 24 tévécsatorna élő adásában. Demcsenko elmondta, a negatív koronavírus teszten, a kötelező biztosításon kívül jövetele célját igazoló irattal is rendelkezniük kell a külföldi állampolgároknak. Ellenkező esetben visszafordíthatják őket a határról. Ukrajnában jelenleg napi ötven-hatvanezer ember lépi át a határt mindkét irányba - írja a Kárpáti Igaz Szó.

Szabad Európa: a kárpátaljai magyarságot nem lehetett megmenteni

 „Szijjártó Péter egy meggyengült ország hitelét vesztett külügyminisztere.”​ „Néma dühvel figyelik a magyar kormány támogatáspolitikáját.” „Általános az Orbán-irigység a régió politikusai között.” Ellentmondó vélemények a magyar és a szomszédos országok kormányainak kapcsolatáról. Milyen a magyar kormány szomszédságpolitikája, és annak fogadtatása? Ennek próbált utána járni a Szabad Európa . A terjedelmes cikkben Ukrajnára is kitért. A cikkük megírásához beszéltek a magyar-kormány diplomatáival, egy szlovákiai és több magyarországi elemzővel, Szent-Iványi István korábbi SZDSZ-es politikussal, aki később a Fidesz-kormány szlovéniai nagykövete is volt, egy Kárpátalján élő magyarral, és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetésének egyik tagjával is. Mint írták, a 2000-es évektől a Magyarországgal szomszédos országok kormánya sem tettek olyat nemzeti kisebbségeikkel (kivétel Ukrajna), mely akadálya lehetett volna euroatlanti integrációjuknak. (Ami persze nem jelenti a jogegyenlőség m

Kreml: Ukrajna végének kezdete lesz, ha Kijev hadműveleteket kezd a Donyec-medencében

Dmitrij Kozak, az orosz elnöki apparátus helyettes vezetője és a posztszovjet térségben folytatott politikáért felelős megbízottja a Világgazdasági és Külkapcsolatok Intézete és az Interfax csütörtöki moszkvai közös rendezvényén kijelentette: egyetért azokkal a véleményekkel, amelyek szerint Ukrajna végének kezdete lesz, ha Kijev hadműveleteket kezd a Donyec-medencében. A tisztségviselő mindemellett úgy vélekedett, hogy Kijevnek valójában nem áll szándékéban támadni és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök minden lépése nem több, mint PR-tevékenység. "Zelenszkij csapata elhatározta, hogy "Katonai fenyegetés" címen színdarabot rendez, de mivel a kollégáknak nincs nagy politikai tapasztalatuk, túljátszhatják a dolgot" - fogalmazott a tisztségviselő. Kozak úgy vélekedett, hogy az ukrán elnököt az Egyesült Államok készteti a konfliktus elmélyítésére. Meglátása szerint Zelenszkij csütörtöki Donyec-medencei látogatása aligha fogja tovább élezni a helyzetet. A tisztségviselő ug

Magyarországi támogatással újul meg a beregszászi kórház (videó)

A beregszászi kórház „A” szárnyának felújítását állami támogatással végzik, a nélkülözhetetlen orvosi eszközök egy részét azonban az Ökumenikus Segélyszervezet vásárolja meg. Az anyagi hozzájárulás a magyar Külgazdasági és Külügyminisztériumtól érkezik. A cél, hogy a beregszászi kórház végül egy modern intézmény legyen, amely kiváló körülmények között megfelelő ellátásban részesítheti a betegeket - számolt be a Kárpáti Igaz Szó.