Ugrás a fő tartalomra

Így zajlik a vakcináció Kárpátalján

Kárpátalján is megkezdődött a Covid–19 elleni oltás az indiai Covishield vakcinával, amelyet az AstraZeneca brit–svéd cég engedélye alapján gyártottak.

Viktoria Timcsik megyei epidemiológus a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztrációban (ODA) tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy minden személy közérzete kielégítő - tudatta a Kárpát.in.ua.

„Jelenleg azokban az intézetekben kezdtük meg a vakcinációt, ahol a dolgozók közvetlenül érintkeznek a Covid–19-ben szenvedő betegekkel. Idővel bővítjük majd az intézmények körét. A folyamat körülbelül 8 percet vesz igénybe. A mobilcsoport a páciens kikérdezését követően engedélyt kap az oltáshoz, felveszi azok adatait az Egészségügyi Minisztérium adatbázisába, ahol minden információt megőriznek. Ez azért fontos, mert amennyiben Európában kötelezővé teszik az oltás meglétét, állampolgáraink hozzá tudjanak jutni a határátlépéshez szükséges nemzetközi tanúsítványhoz” – mondta el.

A sajtótájékoztatón azt is elmondták, hogy a megye területén egyetlen mobilcsoport dolgozik, melynek az elkövetkezendő három hétre teljesen be vannak osztva a napjai. Hamarosan nyolc csapat fog dolgozni az oltási folyamaton, minden személy, aki be szeretné oltatni magát feliratkozhat egy elektronikus várólistára.

Az illetékesek arról is beszámoltak, hogy Kárpátalján napról napra romlik a járványhelyzet. Abban a tíz intézményben, melyek ki vannak jelölve a koronavírusos betegek kezelésére, a férőhelyek 73%-a megtelt. Van rá esély, hogy a megyét a vörös zónába sorolják, melynek értelmében maximálisan szigorított intézkedésekre kell számítania a kárpátaljaiaknak.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nemzetközi elfogató parancs alapján körözik a csongori születetésű nőt

Tóth Alexandrát k özokirat-hamisítás miatt körözik  . A kárpátaljai származású nő ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogató parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-os telefonszámon és a kgbefo.brfk@budapest.police.hu e-mail címen tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Nemzetközi elfogatóparancs alapján körözik a tiszaújlaki Bombák Sándort

Bombák Sándort hivatalos személy elleni erőszak miatt körözik Magyarországon. A kárpátaljai származású férfi ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogató parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613546625-os telefonszámon valamint a bvkorozes@fovarosit.birosag.hu és a kir.10rk.dl@budapest.police.hu e-mail címeken tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Beregsomi férfit keres a magyar rendőrség

Elfogató parancs alapján, közokirat-hamisítás miatt körözik a beregsomi származású Kelemen Ruszlánt. A körözést a Nyíregyházi Törvényszék rendelte el az 1991-es születésű kárpátaljai férfi ellen - olvasható a magyar rendőrség honlapján. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3642523823-as és a +3642524600-as telefonszámokon, illetve a bvkorozes@nyiregyhazit.birosag.hu vagy a kir.nyiregyhazark.dl@dszabolcs.police.hu e-mail címeken tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Emberölés miatt körözik László Józsefet

Elfogató parancs alapján, emberölés miatt körözik a Mezőváriban születetett László Józsefet. A kárpátaljai férfi ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogadtó parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-os telefonszámon és az elet.brfk@budapest.police.hu tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Hatályba lépett Ukrajnában a kettősállampolgárság bevallási kötelezettségéről szóló döntés

Volodimir Zelenszkij elnök péntek este hatályba léptette a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) döntését, amellyel kötelezi az állami tisztségviselőket, hogy elektronikus vagyonbevallásukban tüntessék fel az ukránon kívüli másik állampolgárságuk hiányát – adta hírül a Levij Bereg hírportálra hivatkozva a Kárpát.in.ua. A 2021. július 16-ával datált 305/2021 sz. vonatkozó elnöki rendeletet pénteken tették közzé az Elnöki Hivatal honlapján. A dokumentum értelmében az RNBO február 26-i döntésének megfelelően az állami és helyi önkormányzati tisztségeket betöltő személyeknek az elektronikus vagyonbevallásukban kötelező feltüntetniük, hogy nem rendelkeznek más ország állampolgárságával és nincs más országban kiadott ottani lakhatási engedélyük. Az elnöki rendelet ugyancsak utasítja a kormányt, hogy folyó év augusztusában adjon tájékoztatást az RNBO ülésén a kettős (többes) állampolgárság kérdésének szabályozásáról szóló törvénytervezetek kidolgozásáról és a Legfelső Tanács elé törté