Ugrás a fő tartalomra

Két ok miatt nem EU-tagállam még Ukrajna a miniszterelnök szerint

Az ukrán kormányfő a Handelsblatt német kiadványnak adott interjújában mesélt Ukrajna európai integrációs terveiről.

Denisz Smihal szerint jelenleg két oka van annak, hogy országa nem csatlakozhatott az Európa Unióhoz. Az egyik, hogy országának még mindig dolgoznia kell az európai normákon. Bíznak azonban benne, hogy jelentős előre lepéseket fognak elérni, nem utolsósorban a digitalizációnak köszönhetően. A másik ok szerinte az, hogy vannak olyan tagállamok, amelyek szkeptikusan állnak hozzá a bővítés kérdéséhez.

A miniszterelnök úgy véli, Ukrajna 5-10 éven belül csatlakozhat az EU-hoz. Ehhez viszont teljesítenie kell az országnak az európai normákat a korrupció elleni küzdelemmel és az igazságszolgáltatással kapcsolatban - írja a Korrespondent

Smihal az interjúban kitért arra, hogy jelenleg is folynak az EU és Ukrajna között a közös légtérről és energiapiaci normákról szóló tárgyalások.

"Ukrajna készen áll arra, hogy a lehető leghamarabb EU-tagállammá váljon, erre törekszünk. Sok ukrán adta életét az Oroszországgal folytatott háborúban ezért az elképzelésért ... Az a vágyunk, hogy 5-10 éven belül az unió tagjává váljunk. Ez természetesen nemcsak rajtunk, hanem a 27 tagállamon is múlik"- mondta az ukrán miniszterelnök.

Ugyanezek a feltételek vonatkoznak a NATO-csatlakozásra is - tette hozzá.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nemzetközi elfogató parancs alapján körözik a csongori születetésű nőt

Tóth Alexandrát k özokirat-hamisítás miatt körözik  . A kárpátaljai származású nő ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogató parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-os telefonszámon és a kgbefo.brfk@budapest.police.hu e-mail címen tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Emberölés miatt körözik László Józsefet

Elfogató parancs alapján, emberölés miatt körözik a Mezőváriban születetett László Józsefet. A kárpátaljai férfi ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogadtó parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-os telefonszámon és az elet.brfk@budapest.police.hu tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Hatályba lépett Ukrajnában a kettősállampolgárság bevallási kötelezettségéről szóló döntés

Volodimir Zelenszkij elnök péntek este hatályba léptette a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) döntését, amellyel kötelezi az állami tisztségviselőket, hogy elektronikus vagyonbevallásukban tüntessék fel az ukránon kívüli másik állampolgárságuk hiányát – adta hírül a Levij Bereg hírportálra hivatkozva a Kárpát.in.ua. A 2021. július 16-ával datált 305/2021 sz. vonatkozó elnöki rendeletet pénteken tették közzé az Elnöki Hivatal honlapján. A dokumentum értelmében az RNBO február 26-i döntésének megfelelően az állami és helyi önkormányzati tisztségeket betöltő személyeknek az elektronikus vagyonbevallásukban kötelező feltüntetniük, hogy nem rendelkeznek más ország állampolgárságával és nincs más országban kiadott ottani lakhatási engedélyük. Az elnöki rendelet ugyancsak utasítja a kormányt, hogy folyó év augusztusában adjon tájékoztatást az RNBO ülésén a kettős (többes) állampolgárság kérdésének szabályozásáról szóló törvénytervezetek kidolgozásáról és a Legfelső Tanács elé törté

Beregsomi férfit keres a magyar rendőrség

Elfogató parancs alapján, közokirat-hamisítás miatt körözik a beregsomi származású Kelemen Ruszlánt. A körözést a Nyíregyházi Törvényszék rendelte el az 1991-es születésű kárpátaljai férfi ellen - olvasható a magyar rendőrség honlapján. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3642523823-as és a +3642524600-as telefonszámokon, illetve a bvkorozes@nyiregyhazit.birosag.hu vagy a kir.nyiregyhazark.dl@dszabolcs.police.hu e-mail címeken tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Nemzetközi elfogatóparancs alapján körözik a tiszaújlaki Bombák Sándort

Bombák Sándort hivatalos személy elleni erőszak miatt körözik Magyarországon. A kárpátaljai származású férfi ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogató parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613546625-os telefonszámon valamint a bvkorozes@fovarosit.birosag.hu és a kir.10rk.dl@budapest.police.hu e-mail címeken tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !