Ugrás a fő tartalomra

Sztepanov: a fertőzés mostani gyors terjedési hulláma április végéig fog tartani

Ukrajnában csütörtökre idén a legmagasabb számú, több mint 15 ezer új koronavírusos beteget regisztráltak, mintegy 3200-zal többet a megelőző napinál, velük együtt a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a másfél milliót, az elhunytaké pedig a 29 ezret, és ismét nagyon sokan kerültek kórházba, a fővárosban, Kijevben pedig szigorú korlátozásokat vezetnek be a hétvégétől.

A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban az azonosított fertőzöttek száma 15 053 új esettel 1 504 076-ra, az elhunytaké pedig 267-tel 29 253-ra nőtt. Eddig 1 244 190-en gyógyultak meg, az aktív betegek száma viszont több mint nyolcezerrel 230 633-ra nőtt.

Kórházba az elmúlt napban megint nagyon sok, 4376 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, a megelőző napon számuk még több, 4887 volt, míg azelőtt csak kétezer körülit regisztráltak.

A legtöbb új beteget, 1398-at ezúttal a nyugati országrészben lévő Zsitomir megyéből jelentették. Az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban, Vitalij Klicsko polgármester tájékoztatása szerint az azonosított fertőzöttek száma 1092-vel nőtt, és már megközelítette a 150 ezret, miközben az elhunytaké harminccal 2991-re emelkedett.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter ugyanakkor csütörtökön közölte, hogy egyelőre szerinte nem kell az országban teljes zárlatot bevezetni a járványhelyzet miatt. Azt jósolta, hogy a fertőzés mostani gyors terjedési hulláma április végéig fog tartani. A fővárosi helyzetet a miniszter "feszültnek" nevezte a TSZN hírtelevízióban. Elmondta, hogy az orvosi oxigént biztosító berendezéssel felszerelt kórházi ágyak 65 százaléka foglalt. Szavai szerint ha két napon át ez mutató tovább romlik, Kijev a legsúlyosabb, "vörös" besorolásba kerül, amelyben jelenleg négy nyugati régió van: Kárpátalja, Ivano-Frankivszk, Csernyivci és Zsitomir megyék.

Közben csütörtökön Vitalij Klicsko be is jelentette, hogy március 20-tól április 9-ig szigorú karanténkorlátozásokat vezetnek be a fővárosban, nem várva meg a "vörös" besorolást. Eszerint bezárnak a kulturális létesítmények, a bevásárlóközpontok, kivéve az élelmiszereket, gyógyszereket és egyéb létfontosságú cikkeket árusító üzleteket, tiltottak lesznek a kulturális, szórakoztató, sport- és egyéb tömegrendezvények, a vendéglátóhelyek csak elvitelre dolgozhatnak, az iskolákban pedig a tavaszi szünet után távoktatásra térnek át. A közösségi közlekedés viszont változatlanul fog működni. Hasonló döntést hozott a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) városvezetése is már, a keleti Harkiv megyében is elrendelték a felső tagozatosok áttérését a távoktatásra.

Közben a Razumkov Központ legfrissebb felmérése szerint jelenleg az ukránok 51,5 százaléka nem akarja beoltatni magát koronavírus ellen. A megkérdezettek 12 százaléka kész rá a közeljövőben, 16 százalék később, 10 százalék pedig csak akkor, ha ez hivatalosan szükségessé válik, például külföldi utazásokhoz. Ukrajnában jelenleg még egy oltóanyag áll rendelkezésre, az AstraZeneca licence alapján Covishield néven Indiában gyártott vakcina.

(MTI)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nemzetközi elfogató parancs alapján körözik a csongori születetésű nőt

Tóth Alexandrát k özokirat-hamisítás miatt körözik  . A kárpátaljai származású nő ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogató parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-os telefonszámon és a kgbefo.brfk@budapest.police.hu e-mail címen tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Emberölés miatt körözik László Józsefet

Elfogató parancs alapján, emberölés miatt körözik a Mezőváriban születetett László Józsefet. A kárpátaljai férfi ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogadtó parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-os telefonszámon és az elet.brfk@budapest.police.hu tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Hatályba lépett Ukrajnában a kettősállampolgárság bevallási kötelezettségéről szóló döntés

Volodimir Zelenszkij elnök péntek este hatályba léptette a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) döntését, amellyel kötelezi az állami tisztségviselőket, hogy elektronikus vagyonbevallásukban tüntessék fel az ukránon kívüli másik állampolgárságuk hiányát – adta hírül a Levij Bereg hírportálra hivatkozva a Kárpát.in.ua. A 2021. július 16-ával datált 305/2021 sz. vonatkozó elnöki rendeletet pénteken tették közzé az Elnöki Hivatal honlapján. A dokumentum értelmében az RNBO február 26-i döntésének megfelelően az állami és helyi önkormányzati tisztségeket betöltő személyeknek az elektronikus vagyonbevallásukban kötelező feltüntetniük, hogy nem rendelkeznek más ország állampolgárságával és nincs más országban kiadott ottani lakhatási engedélyük. Az elnöki rendelet ugyancsak utasítja a kormányt, hogy folyó év augusztusában adjon tájékoztatást az RNBO ülésén a kettős (többes) állampolgárság kérdésének szabályozásáról szóló törvénytervezetek kidolgozásáról és a Legfelső Tanács elé törté

Beregsomi férfit keres a magyar rendőrség

Elfogató parancs alapján, közokirat-hamisítás miatt körözik a beregsomi származású Kelemen Ruszlánt. A körözést a Nyíregyházi Törvényszék rendelte el az 1991-es születésű kárpátaljai férfi ellen - olvasható a magyar rendőrség honlapján. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3642523823-as és a +3642524600-as telefonszámokon, illetve a bvkorozes@nyiregyhazit.birosag.hu vagy a kir.nyiregyhazark.dl@dszabolcs.police.hu e-mail címeken tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Nemzetközi elfogatóparancs alapján körözik a tiszaújlaki Bombák Sándort

Bombák Sándort hivatalos személy elleni erőszak miatt körözik Magyarországon. A kárpátaljai származású férfi ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogató parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613546625-os telefonszámon valamint a bvkorozes@fovarosit.birosag.hu és a kir.10rk.dl@budapest.police.hu e-mail címeken tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !