Húsvét, Krisztus feltámadásának napja a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe. Számos világi népszokás is fűződik ehhez az egyházi ünnephez. Kárpátalján a katolikusok körében máig megőrződött a pászkaszentelés. A pászka ezen a vidéken a húsvéti kalácsot jelenti.
Minden katolikus családban van egy fonott kosár, melyet csak erre a célra használnak. A pászkaszentelő kosárba a kalács mellé főtt tojás, sonka, kolbász, vaj, só és bor is kerül. Ezzel a kosárral mennek a vasárnapi misére, ahol a pap megszenteli az ételeket. A szentelményeket otthon a család közösen fogyasztja el. A pászkaszentelés az mindmáig fennmaradt szokás.
A régi hagyományok szerint a megszentelt ételek maradéka közül a pászkamorzsát és a tojáshéjat elégették, a sonkacsontot pedig a következő évi szentelésig a padláson tárolták, mert óvó-védő funkciót tulajdonítottak neki. Egy évvel később pedig elásták a krumpliföldbe, bízva abban, hogy bő termést hoz.
A régi hagyományokhoz tartozott a barkaszentelés is. A gyenge füzér virágzat megszentelése után ezzel csapdosták meg a gyermekeket, hogy egészségesek és jók legyenek egész évben.
A tojás, a húsvét szimbóluma
Sok kárpátaljai településen hagyomány a kézzel hímzett tojás készítése. Salánk például a viasszal író technikáról híres. A régebbi motívumok: a kakastaréjos, gereblyés, karácsonyfás mellett elterjedtek az újabb virágmotívumokat ábrázoló minták is: labdarózsás, szegfűs, violás, tulipános. A speciális íróeszközzel, a kiccével (üreges farúd, melybe rézdrótot helyeznek, ennek kiálló vége szolgál a tojás megfestésére) a megfőtt langyos tojásra felviszik a mintákat, és kétféleképpen színezik.
Az egyik módszer, mikor hagymahéjba teszik a tojást és néhány óra múlva, miután kiveszik, letörlik a felvitt viaszt, helyén fehér marad a tojáshéj és kirajzolódik a minta. Végül szalonnabőrkével kenik be. A második színezési módszer, mikor a megírt tojást aranyporral, illetve ezüstporral fényesítik. Régebben még egy rozmaringszárat is hímeztek a tojásra, a rozmaringszár által elhatárolt mezőbe írták bele annak a lánynak a nevét, akitől a fiú a tojást kapta.
Vannak olyan vidékek, mint például Nagybereg, ahol máig a karcolásos ősi tojáshímzési technikát használják. Az általában pirosra festett tojásra sósavba mártott tollheggyel karcolják bele a mintát.
Nagydobrony településen több éves hagyományai voltak a tojásfestésnek. Az 1950-es években csíkos tojásokat festettek körülbelül 5-6 évig, utána jöttek a mintás tojások. Eleinte lóhere-, cseresznye-, szamócamintákat festettek, majd divatba jöttek a virágrajzolatok. Később minden családnak megvolt a jellegzetes mintája: tulipánvirág, kalocsai minták, árvácska, búzavirág vagy szegfű.
Ugyanitt elterjedt volt, hogy virágvasárnap reggelén szalagokkal feldíszített zöldágat tettek a lányos házak kapujára a nagyszülők vagy szülők. Ebből is tudták a legények, hogy hol laknak a lányok.
Már hajnalban jártak locsolózni
Kárpátalján nagy hagyománya volt a locsolkodásnak is. Voltak olyan falvak, ahol a fiúk már hajnalban elindultak meglocsolni a lányokat. Abban az időben még csak a jómódú családok fiai locsoltak kölnivel, az egyszerűbb legények kúti vízzel locsolták vagy öntötték le a lányokat. Az ügyesebb fiúk vízipuskát is készítettek fából, és azzal már messziről is le tudták spriccelni a lányokat.
A lányok annak örültek, ha minél több locsolójuk volt, a fiúk meg egymással versenyeztek, ki tud minél több lányt meglocsolni és minél több hímest összeszedni. Emlékezetes maradt az 1945. évi húsvét, amikor egyáltalán nem lehetett se parfümöt, se rózsavizet kapni, ezért a fürdéshez illatosítóként használt fenyőtablettákat oldottak fel a fiúk és a fenyőillatú vízzel jártak locsolózni.
Locsolás előtt nem maradhatott el a vers, majd a tojásosztást követően a vendégeket asztalhoz invitálták megkínálva őket a templomban megszentelt étellel, itallal.
(Híradó)