Ugrás a fő tartalomra

Kárpátalja a világpolitika szorításában

Magyarország a kárpátaljai probléma felvetésére készül a júniusra tervezett NATO-csúcson, értesült a Magyar Nemzet diplomáciai forrásból. Kijev egyre inkább a világpolitika szorításában vergődik: közeledne a NATO-hoz, miközben Kelet-Ukrajnában mind kiélezettebb a katonai helyzet. A Biden-kormány szívesen faragna Moszkva-ellenes vazallust Ukrajnából, de azt Washingtonban és Berlinben is éreztették: a NATO-tagságnak még nincs itt az ideje.

"A puffer az puffer" – mondta egy diplomáciai forrás a lapnak a Nyugat és Oroszország közé szorult Ukrajnáról annak apropóján, hogy Volodimir Zelenszkij államfő egy hét leforgása alatt Joe Biden amerikai elnökkel és Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral is beszélt telefonon, miközben mélyponton van az amerikai–orosz és az ukrán–orosz viszony, a Donyec-medencében pedig kiéleződött a katonai feszültség. Mindkét politikus biztosította Zelenszkijt, hogy kiáll Oroszországgal szemben Ukrajna szuverenitásáért és területi sérthetetlenségéért. Dmitrij Kozak, a Kreml egy illetékese ugyanakkor úgy fogalmazott: Ukrajna végének kezdete lesz, ha hadműveleteket kezd a Donyec-medencében.

A világpolitikai erőtér változásaival a magyar külügynek is számolnia kell, amikor a kárpátaljai magyarok védelmére kel Kijevvel szemben. Diplomáciai forrásból a Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Magyarország a Kárpátaljával kapcsolatos sérelmek éles formában való felvetésére készül a júniusra tervezett NATO-­csúcson – igaz, annak megtartása a koronavírus-járvány alakulásától függ. Mindenesetre Biden első európai útja lehet elnökként. "Nem tartunk még itt az előkészületekkel, de biztos vagyok benne, hogy a csúcson valamilyen formában felvetnénk a kárpátaljai problémát" – mondta a lapnak egy vezető magyar diplomata. A budapesti diplomácia régóta sérelmezi, hogy magyarországi politikusokat tiltanak ki Ukrajnából, vegzálják a kárpátaljai magyar vezetőket, folyamatosan megfélemlítik a magyar közösségeket és megnyirbálják a kisebbségi, így az anyanyelvi oktatáshoz fűződő jogaikat. "Már két NATO-zárónyilatkozatban is benne van az iskolaügy" – emlékeztetett a Magyar Nemzet kérdésére a magyar–ukrán kapcsolatok egy jó ismerője. Az ezen a területen jártasak úgy látják: miközben tavaly nyáron esély nyílt Orbán Viktor kormányfő és Zelenszkij első találkozójára, a helyzet azóta romlott, a csúcstalálkozó pedig lekerült a napirendről, így – példátlan módon – már csaknem két éve nem sikerül megszervezni azt. A politikai szintű NATO–ukrán tanácsüléseket blokkoló magyar diplomácia úgy látja, Zelenszkij nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és Kárpátaljához semmivel sem jobb a hozzáállása elődjéhez, Petro Porosenkóhoz képest.

De a fellépés mikéntje aprómunkát ad a magyaroknak az atlanti szövetségben. Moszkvával szembeni mozgásterének növelésére Zelenszkij a napokban sürgette a NATO-t, vegye fel országát az atlanti szövetségesek soraiba, ám Washingtonban és Berlinben is éreztették: támogatják a törekvést, de ennek nem jött még el az ideje. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter nemrég azt mondta: a kárpátaljai magyarok nem tehetnek arról, hogy milyen folyamatok zajlanak Ukrajna keleti részén. "Magyarország azt várja a szövetségesektől, hogy tegyék világossá Ukrajna számára: a NATO-val való szorosabb együttműködés előfeltétele a vállalt kötelezettségek teljesítése, amelyek között a kisebbségi jogok védelme is szerepel" – tette hozzá.

A Biden-kormány lépéseiből mindenesetre úgy tűnik, Washingtonban megkerülhetetlen partnerként tekintenek Ukrajnára Moszkvával szemben, noha maga Joe Biden aligha a kelet-európai ország nevét akarja a leggyakrabban hallani. A tavalyi amerikai elnökválasztási kampányban a Bidennel szemben felmerülő egyik legsúlyosabb vád a fia, Hunter Biden ukrajnai érdekeltségeivel volt kapcsolatos, mert az apja alelnöki éveire (2009–2017) vezethető vissza. Hunter Biden – akivel szemben jelenleg is vizsgálat folyik Washingtonban – a héten egy interjúban elismerte, „aranyként” fénylett a neve a Buriszma ukrán energiavállalatnál, amikor 2014-ben annak igazgatótanácsába ejtőernyőzött.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ismeretlenek követtek egy kisfiút Makkosjánosiban, hazáig futva menekült!

Az információk szerint az eset Makkosánosiban történt, s a kisfiú édesanyja számolt be róla Facebook-oldalán. A hölgy elmondása szerint gyermekét péntek délután követte egy kisbusz. A járműben ketten ültek, s az egyik pillanatban egy férfi kiszállt és szaladni kezdett a gyerek után. A kiskorú megijedt, odaütött az ismeretlennek, és a hazáig szaladt. Az édesanya arra kéri a szülőket, beszéljenek a gyermekeikkel a történtekről, s magyarázzák el nekik, hogy ilyen esetben azonnal kérjenek segítséget. Azt, hogy indult-e az ügyben eljárás, egyelőre nem tudni - írta a Kárpátalja hetilap. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Már csak négy megye található a sárga zónában

Az Egészségügyi Minisztérium frissítette a régiók járványügyi besorolását. A legfrisseb lista szerint a legenyhébb, sárga besorolásban már csak négy megye található: Kárpátalja, Vinnicja, Kirovohrad és Poltava. A Volinyi, Zsitomiri, Ivano-Frankivszki, Kijevi, Luhanszki, Lvivi, Mikolajivi, Szumi, Rivnei, Ternopili, Harkivi, Hmelnickiji, Cserkaszi, Csernyivci, Csernyihivi területek és a főváros szerepel a narancssárga zónában. A legsúlyosabb járványhelyzeti, vörös besorolásba hat régió került: a Dnyipropetrovszki, a Donyecki, a Zaporizzsjai, az Odesszai, a Szumi és a Herszoni területek. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

A rendőrség fogja ellenőrizni az utasokat Ukrajnában

Október 21-étől új szabályok léptek életbe az Ukrajnán belüli személyszállításra vonatkozóan. Ihor Klimenko, az ukrán nemzeti rendőrség vezetője az rbc.ua hírportálnak adott interjújában elmagyarázta, az egyenruhások hogyan fogják ellenőrizni a COVID-tanúsítványokat. A régiók közötti buszjáratokat szúrópróba szerűen fogják vizsgálni. Azzal szemben, aki nem tud felmutatni oltási bizonyítványt vagy negatív COVID-tesztet, jegyzőkönyvet állítanak ki - jelentette ki az országos rendőrfőnök. Hozzátette: leszállítani senkit sem fognak a buszokról.  A szabályok ugyanúgy vonatkoznak az utasokra és a sofőrökre is - jegyezte meg.  A rendelet megsértése miatti pénzbüntetés mértékéről majd a bíróság dönt. Jogi személyek esetében ez összeg elérheti a 34-51 ezer hrivnyát. Klimenko elmondta: a rendőrség fokozza jelenlétét a vasútállomásokon és azok közelében is, hogy gyorsabban reagálhasson, ha szabálysértést észlelnek. A maszkhasználat betartását továbbra is ellenőrizni fogják a kijelölt helyeke