Ugrás a fő tartalomra

Kikosarazta Zelenszkijt az Európai Bizottság elnöke

Sűrű teendőire hivatkozva mondta le a meghívást az Európai Bizottság elnöke Ukrajna függetlenségének 30. évfordulójára. Márpedig az eseményt augusztusban tartják, amikor a szervezet jellemzően szünetet tart és mindenki szabadságra megy.

Az Európai Bizottság vezető szóvivője, Eric Mamer csütörtökön már visszakozni kényszerült, és állította: az intézmény elnöke nem azt a levelet fogja küldeni Volodimir Zelenszkij ukrán államfőnek, mint ami a sajtóban kiszivárgott.

A Politico uniós ügyekkel foglalkozó hírportál szerdán hozott nyilvánosságra egy dokumentumot, amelyben Ursula von der Leyen visszautasítja az ukrán elnök meghívását az ország függetlenségének 30. évfordulóját ünneplő ceremóniára és az első Krími Platform csúcstalálkozóra.

Az udvarias válasszal azonban több gond is akadt. Egyrészt, a levelet nem maga Von der Leyen, hanem a kabinetfőnöke, Björn Seibert írta alá, ami komoly protokollhiba, hiszen nem illendő, hogy Zelenszkij meghívására ne a vele egyenrangú bizottsági elnök feleljen, hanem a titkára - írja a HVG.

Másrészt az is visszás, jegyzi meg a lap, hogy Björn azzal a kifogással tér ki a részvétel elől, hogy Von der Leyennek „rengeteg elfoglaltsága van” a kérdéses napokban. A meghívás augusztus 23–24-ére szól, amikor az Európai Bizottság gyakorlatilag zárva tart, mert néhány ügyeletest leszámítva mindenki szabadságra megy.

A HVG megjegyzi: ennek a kifogásnak azért is rossz az üzenete, mert az elmúlt hetekben Oroszország hatalmas erőket mozgósított az ukrán határ mentén, így a magát „geopolitikainak” tartó Európai Bizottság részéről különösen fontos lenne, hogy kiálljon Ukrajna függetlensége mellett egy ilyen háborúközeli helyzetben.

Az ellentmondásokra rámutató újságíróknak a Bizottság szóvivője hangsúlyozta: a sajtóban megjelent levelet még nem küldték el, és Von der Leyen személyesen fog Zelenszkijnek válaszolni.

Az azonban nem derült ki a válaszából, hogy a bizottsági elnök végül meggondolja-e magát, és tud időt szakítani augusztusban egy ukrajnai látogatásra is.

Az ügynek külön pikantériát ad, hogy Andrij Taran ukrán védelmi miniszter szerdán az Európai Parlament biztonsági és védelmi albizottságának meghallgatásán kifejezetten az EU diplomáciai támogatását kérte az orosz agresszióval szemben. Taran azt is kifejtette, hogy az ukrán határ közelében 110 ezer, a Krímben pedig 43 ezer orosz katonát mozgósítottak, ezért a konfliktus kiújulásától és orosz provokációtól tart.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Visszavonták a magyar állampolgárságot egy kárpátaljai családtól

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke visszavonta a magyar állampolgárságot a beregkisfaludi születésű Lupák Györgytől (névmódodosítás előtti neve: Lupák Jurij Mihajlovics), az ilonacai születésű Lupák Miroszlávától (névmódodosítás előtti neve: Lupák Miroszláva Rosztiszlávivna), az iloncai születésű Lupák Lillától (névmódodosítás előtti neve: Lupák Lilla Jurijivna) és szintén az iloncai születésű Lupák Ivannától (névmódodosítás előtti neve: Lupák Ivanna Jurijinva) - olvasható a Magyar Közlönyben. A magyar állampolgárságról szóló törvény értelmében a magyar állampolgárság visszavonható attól a személytől, aki magyar állampolgárságát a jogszabályok megszegésével, így különösen valótlan adatok közlésével, illetve adatok vagy tények elhallgatásával a hatóságot félrevezetve szerezte meg. Nincs helye a visszavonásnak a magyar állampolgárság megszerzésétől számított húsz év elteltével. Az állampolgárság visszavonására okot adó tény fennállását az állampolgársági ügyekben eljáró sze

Végre lépéseket tesz az EU a kárpátaljai magyarság védelmében?

Az Európai Parlament Hagyományos és Nyelvi Kisebbségekkel foglalkozó Frakcióközi Munkacsoportja legutóbbi ülésén az Ukrajnában élő magyar kisebbség helyzetét tárgyalta, melyen a résztvevő EP-képviselők megdöbbenve fogadták  a kárpátaljai magyarokat ért újabb jogszűkítésekről, atrocitásokról szóló beszámolókat. Az ülés kapcsán a képviselők aggályaiknak hangot adva levélben fordultak Josep Borrellhez, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjéhez. A levélre érkezett válaszból kiderül, hogy az Európai Bizottság figyelemmel kíséri a helyzetet és az EU-Ukrajna bilaterális kapcsolatokban szót emel a kárpátaljai magyarok védelmében. A Kisebbségi Munkacsoport március 25-i ülésén tárgyalta a kárpátaljai magyarok aktuális helyzetét, az őket ért jogszűkítéseket, atrocitásokat, az ellenük és képviselőik ellen irányuló negatív médiapropagandát, politikai nyomásgyakorlást, szélsőjobboldali nacionalisták általi fenyegetettségeket, megfélemlítéseket, különös tekintettel egy európa

Csernobil: újabb katasztrófára számíthatunk?

Minden jel arra utal, hogy a csernobili atomerőmű reaktora ismét elkezdett izzani, ami hatalmas veszélyt jelenthet és akár katasztrófa is lehet belőle. 35 évvel ezelőtt, 1986. április 26-án történt az emberiség egyik legnagyobb tragédiája, a csernobili atomerőmű-baleset, ahol a reaktor felrobbanásának következtében szinte visszafordíthatatlan kárt eredményező, felfoghatatlan mértékű sugárszennyezés érte a környezetet. A katasztrófa helyszínéül szolgáló területet azóta egy óriási betonszarkofág fedi, de a The Sun cikke alapján úgy látszik, hogy még mindig van mitől félnünk - írja a Promotions.hu. Magától elkezdett izzani a csernobili atomerőmű betemetett reaktora, ami valószínűleg az üzemanyag száradása miatt lehet, de pontos választ még nem sikerült találniuk a tudósoknak a jelenségre. Egyedül az tűnik biztosnak, hogy mindenki aggódik, mivel ha túlzottan felerősödnek a fissziós folyamatok, akár hatalmas mennyiségű atomenergia is felszabadulhat – vagyis újabb szörnyűség történhet.

Aggasztó eredményt tettek közzé kutatók Csernobilról

Még mindig sugárszennyezettek a csernobili 1986-os atomkatasztrófa környékén növekvő haszonnövények - derült ki az Exeteri Egyetem kutatásából . Az Environment International tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a búza, rozs, zab és árpa sugárzóizotóp-koncentrációja (stroncium-90 és / vagy cézium-137) az ukrajnai határértékek felett van bőven majdnem a vizsgált minták felében.  A kutatók a tűzifaégetés utáni hamumintákat is megvizsgálták, itt is rengeteg mintában találtak határérték feletti stroncium-90-et. A szakértők azért a stroncium-90-et keresték leginkább, mert ez található olyan formában a talajban, amit a növények is fel tudnak venni. Az ukrán kormány már 2013 óta nem monitorozza a sugárzó izotóp mennyiségét a területen, a mostani kutatás, amit az exeteriek a Greenpeace-szel közösen végeztek, megmutatja, hogy igenis kellene továbbra is figyelni. Főleg azért is, mert a tűzifának használt faanyagot a helyiek tényleg el is égetik. Az eredmények azért is aggasztóa

Magyarország nem támogatja Ukrajna európai uniós csatlakozását

Magyarország részt vesz az Európai Unió jövőjéről most kezdődő vitában, mert úgy látja, az intézményesített európai együttműködésnek nincs alternatívája, de nem akar európai egyesült államokat - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön online sajtótájékoztatón Gulyás Gergely értékelése szerint van egy karakteresen közép-európai jövőkép az EU-ról és ennek elfogadása az európai projekt sikerének záloga. Ukrajna NATO- és európai uniós csatlakozásáról azt mondta, amíg Ukrajna a nyelvtörvényt nem változtatja meg, addig Magyarország blokkolni fogja a NATO-val való párbeszédet, és így tenne az uniós csatlakozással is, de annak rövid távon amúgy sincs realitása. (MTI)