Ugrás a fő tartalomra

Kuleba: Ukrajna nem akar háborút Oroszországgal

Oroszországnak le kell állítania provokatív tevékenységét, és haladéktalanul meg kell tennie mindent az orosz-ukrán feszültség megszüntetéséért - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján kedden.

Arra vonatkozóan, hogy Oroszország jelentős haderőt vont össze az ukrán határ mentén és az általa elcsatolt Krím-félszigeten, Stoltenberg hangsúlyozta: az észak-atlanti katonai szövetség rendkívül aggályosnak tarja az orosz haderőösszevonást - közölte az MTI.

A haderő mozgatását és a kelet-ukrajnai területeken végrehajtott katonai műveleteit Moszkvának azonnal le kell állítania, a katonai erőket pedig ki kell vonnia az ukrán területekről - fogalmazott a NATO-főtitkár.

Mint emlékeztetett, az orosz csapatok elmúlt hetekben végrehajtott összevonása Ukrajna határainál a legjelentősebb katonai csapatmozgás a Krím 2014-es törvénytelen annektálása óta.

"Az orosz csapattelepítés indokolatlan, megmagyarázhatatlan és mélységesen aggasztó. Oroszországnak tiszteletben kell tartania nemzetközi kötelezettségeit" - szögezte le Stoltenberg.

A NATO-főtitkár aláhúzta: a NATO segíti Ukrajnát, hogy képes legyen megvédeni saját biztonságát, valamint támogatja az ország euroatlanti törekvéseit is. Hozzáfűzte, hogy a NATO-szövetségesek továbbra is támogatják Ukrajna függetlenségét, önállóságát és területi egységét a nemzetközileg elismert határain belül, és nem ismerik el a Krím-félsziget jogtalan elcsatolását.

Dmitro Kuleba, az ukrán diplomácia vezetője közölte, Ukrajna nem akar háborút Oroszországgal, és nem tesz olyan lépéseket, amelyek tovább mérgesíthetik a helyzetet. Országa diplomáciai megoldást keres szomszédjával - mondta.

Kijelentette: Oroszországnak be kell fejeznie a katonai csapaterősítést ukrán területeken és az ország határainál, valamint azonnal le kell állítania provokatív fellépését, köztük az ukránokkal szembeni propagandát és gyűlöletbeszédet.

Kuleba kiemelte: el kell kerülni a 2014-ben, a Krím elcsatolásakor elkövetett hibákat és a nyugati partnereknek mihamarabb lépéseket kell tenniük annak érdekében, hogy még időben megelőzhető legyen a helyzet elmérgesedése. A megteendő lépések között Kuleba újabb, Moszkvával szembeni szankciók meghozatalát említette, amelyek - véleménye szerint - visszatarthatják Oroszországot "az agresszió folytatásától". AZ ukrán külügyminiszter egyúttal Kijevnek nyújtott további katonai segítségnyújtást sürgetett.  

Diplomáciai források szerint a NATO-tagországok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást folytatnak a héten szerdán - videókonferencia keretében - a szerintük fenyegetést jelentő orosz haderőösszevonásról és az afganisztáni helyzetről.

A kelet-ukrajnai Donyec-medencében a helyzet március 26-án éleződött ki ismét, gyakorivá váltak a tűzpárbajok az ukrán kormányerők és a szakadár milíciák között. Ezekért a felek egymást teszik felelőssé. Kijev a szakadár területek demarkációs vonalánál, Oroszország pedig az Ukrajnával közös határa közelében hajtott végre csapaterősítést. Kijev szerint az orosz hadsereg nagyjából harminc zászlóaljat csoportosított a határ orosz oldalára, az ukrajnai Donyec-medence megszállt területeire és az Ukrajnától jogellenesen elcsatolt Krím-félszigetre.

Julija Mendel, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtótitkára egy vasárnap esti tévéműsorban közölte: Oroszország negyvenezer katonát vont össze az ukrán határ mentén, és ugyanennyit az általa önkényesen elcsatolt Krím- félszigeten. Kiemelte, hogy az év kezdete óta már 26 ukrán katona halt meg a fegyveres konfliktusban, míg a legutóbbi, tavaly júliusi tűzszünet életbe lépése óta a múlt év végéig öt katona esett el. Hangsúlyozta, hogy az ukrán fegyveres erők nem terveznek támadó műveletet a Donyec-medencében.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Visszavonták a magyar állampolgárságot egy kárpátaljai családtól

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke visszavonta a magyar állampolgárságot a beregkisfaludi születésű Lupák Györgytől (névmódodosítás előtti neve: Lupák Jurij Mihajlovics), az ilonacai születésű Lupák Miroszlávától (névmódodosítás előtti neve: Lupák Miroszláva Rosztiszlávivna), az iloncai születésű Lupák Lillától (névmódodosítás előtti neve: Lupák Lilla Jurijivna) és szintén az iloncai születésű Lupák Ivannától (névmódodosítás előtti neve: Lupák Ivanna Jurijinva) - olvasható a Magyar Közlönyben. A magyar állampolgárságról szóló törvény értelmében a magyar állampolgárság visszavonható attól a személytől, aki magyar állampolgárságát a jogszabályok megszegésével, így különösen valótlan adatok közlésével, illetve adatok vagy tények elhallgatásával a hatóságot félrevezetve szerezte meg. Nincs helye a visszavonásnak a magyar állampolgárság megszerzésétől számított húsz év elteltével. Az állampolgárság visszavonására okot adó tény fennállását az állampolgársági ügyekben eljáró sze

Végre lépéseket tesz az EU a kárpátaljai magyarság védelmében?

Az Európai Parlament Hagyományos és Nyelvi Kisebbségekkel foglalkozó Frakcióközi Munkacsoportja legutóbbi ülésén az Ukrajnában élő magyar kisebbség helyzetét tárgyalta, melyen a résztvevő EP-képviselők megdöbbenve fogadták  a kárpátaljai magyarokat ért újabb jogszűkítésekről, atrocitásokról szóló beszámolókat. Az ülés kapcsán a képviselők aggályaiknak hangot adva levélben fordultak Josep Borrellhez, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjéhez. A levélre érkezett válaszból kiderül, hogy az Európai Bizottság figyelemmel kíséri a helyzetet és az EU-Ukrajna bilaterális kapcsolatokban szót emel a kárpátaljai magyarok védelmében. A Kisebbségi Munkacsoport március 25-i ülésén tárgyalta a kárpátaljai magyarok aktuális helyzetét, az őket ért jogszűkítéseket, atrocitásokat, az ellenük és képviselőik ellen irányuló negatív médiapropagandát, politikai nyomásgyakorlást, szélsőjobboldali nacionalisták általi fenyegetettségeket, megfélemlítéseket, különös tekintettel egy európa

Csernobil: újabb katasztrófára számíthatunk?

Minden jel arra utal, hogy a csernobili atomerőmű reaktora ismét elkezdett izzani, ami hatalmas veszélyt jelenthet és akár katasztrófa is lehet belőle. 35 évvel ezelőtt, 1986. április 26-án történt az emberiség egyik legnagyobb tragédiája, a csernobili atomerőmű-baleset, ahol a reaktor felrobbanásának következtében szinte visszafordíthatatlan kárt eredményező, felfoghatatlan mértékű sugárszennyezés érte a környezetet. A katasztrófa helyszínéül szolgáló területet azóta egy óriási betonszarkofág fedi, de a The Sun cikke alapján úgy látszik, hogy még mindig van mitől félnünk - írja a Promotions.hu. Magától elkezdett izzani a csernobili atomerőmű betemetett reaktora, ami valószínűleg az üzemanyag száradása miatt lehet, de pontos választ még nem sikerült találniuk a tudósoknak a jelenségre. Egyedül az tűnik biztosnak, hogy mindenki aggódik, mivel ha túlzottan felerősödnek a fissziós folyamatok, akár hatalmas mennyiségű atomenergia is felszabadulhat – vagyis újabb szörnyűség történhet.

Aggasztó eredményt tettek közzé kutatók Csernobilról

Még mindig sugárszennyezettek a csernobili 1986-os atomkatasztrófa környékén növekvő haszonnövények - derült ki az Exeteri Egyetem kutatásából . Az Environment International tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a búza, rozs, zab és árpa sugárzóizotóp-koncentrációja (stroncium-90 és / vagy cézium-137) az ukrajnai határértékek felett van bőven majdnem a vizsgált minták felében.  A kutatók a tűzifaégetés utáni hamumintákat is megvizsgálták, itt is rengeteg mintában találtak határérték feletti stroncium-90-et. A szakértők azért a stroncium-90-et keresték leginkább, mert ez található olyan formában a talajban, amit a növények is fel tudnak venni. Az ukrán kormány már 2013 óta nem monitorozza a sugárzó izotóp mennyiségét a területen, a mostani kutatás, amit az exeteriek a Greenpeace-szel közösen végeztek, megmutatja, hogy igenis kellene továbbra is figyelni. Főleg azért is, mert a tűzifának használt faanyagot a helyiek tényleg el is égetik. Az eredmények azért is aggasztóa

Magyarország nem támogatja Ukrajna európai uniós csatlakozását

Magyarország részt vesz az Európai Unió jövőjéről most kezdődő vitában, mert úgy látja, az intézményesített európai együttműködésnek nincs alternatívája, de nem akar európai egyesült államokat - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön online sajtótájékoztatón Gulyás Gergely értékelése szerint van egy karakteresen közép-európai jövőkép az EU-ról és ennek elfogadása az európai projekt sikerének záloga. Ukrajna NATO- és európai uniós csatlakozásáról azt mondta, amíg Ukrajna a nyelvtörvényt nem változtatja meg, addig Magyarország blokkolni fogja a NATO-val való párbeszédet, és így tenne az uniós csatlakozással is, de annak rövid távon amúgy sincs realitása. (MTI)