Ugrás a fő tartalomra

Blinken: helyre kell állítani a területi integritást és a szuverenitást Ukrajna törvényes határain belül

Oroszország továbbra is veszélyt jelent Ukrajnára, mert nem vonta vissza csapatait az ország határaitól, így lehetősége van rövid időn belül újabb agressziós cselekményeket elindítania a Donyec-medencében - jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtökön Kijevben, miután megbeszélést folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

"A fenyegetések továbbra is fennállnak. Oroszország kivonta egyes csapatait, de jelentős része továbbra is az ukrajnai határon marad. Oroszország képes meglehetősen rövid idő alatt agresszíven cselekedni, ha úgy dönt. Szorosan figyeljük a helyzetet" - szögezte le közös sajtótájékoztatójukon az amerikai politikus.

Elismerően jegyezte meg, hogy Ukrajna visszafogottan reagált Oroszország provokációira. "Ezekre a kérdésekre összpontosítunk, csakúgy mint szövetségeseink. Erről nemrégiben egyeztettünk a NATO-találkozón, valamint a G7 országok értekezletén" - fűzte hozzá.

Megerősítette, hogy az Egyesült Államok áttekinti az Ukrajnával meglévő együttműködés és a segítségnyújtás bővítését a biztonsági szférában.

Közölte, hogy megvitatták a konfliktus megoldására irányuló diplomáciai erőfeszítéseket, és beszéltek a háromoldalú, Kijev, Moszkva és az EBESZ részvételével zajló minszki tárgyalási folyamatról is. "Megpróbáljuk megfontolni és megtalálni a lehetőségeket a diplomácia előmozdítására. Oroszország azonban, mondhatni, továbbra sem cselekszik a jóakarat keretein belül, és ez igaz a Krímre és a Donyec-medencére egyaránt. Először is fontos helyreállítani a területi integritást és a szuverenitást Ukrajna törvényes határain belül" - fogalmazott az amerikai külügyminiszter.

Zelenszkij elmondta, hogy részletesen megvitatták a Fekete-tenger és az Azovi-tenger biztonsági kérdéseit is, amelyben szintén látna lehetőséget az együttműködésre. Szavai szerint van egy elképzelés erre, de erről még nincs megállapodás, ezért ezt egyelőre nem hozza nyilvánosságra.

Ezen kívül fontos téma volt még a korrupció elleni küzdelem. Blinken kifejtette, hogy Ukrajnában ezt több tényező is akadályozza: külsőként Oroszország, belsőként pedig az ukrajnai oligarchák és olyan befolyásos személyek, akik saját érdekükben cselekszenek illegális eszközöket is felhasználva. Hangsúlyozta: a korrupció elleni harc az egyik legfontosabb feladat az ukrán nép számára annak érdekében, hogy jobb minőségű életet élhessen.

Zelenszkij reményét fejezte ki, hogy Joe Biden amerikai elnök még idén ellátogat Ukrajnába. Válaszul Blinken közölte, hogy találnak megfelelő időpontot az amerikai elnök ukrajnai látogatására. Hozzátette ugyanakkor, hogy a koronavírus-világjárvány közepette "meglehetősen nehézkesek" a külföldi látogatások.

(MTI)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az ukrán sorkatona részletesen elmesélte, hogyan végzett az áldozataival

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte: elvárja a rendfenntartóktól, hogy teljeskörűen tájékoztassák a közvéleményt a csütörtöki dnyiprói tragédiáról, amelynek során egy sorkatona agyonlőtte öt társát. Az államfő személyi felelősségre vonásokat is sürgetett. "Mindent a lehető legrészletesebben kell elemezni: a gyilkos indítékait, azt, hogyan vált ez lehetségessé. Ennek következményeképpen a személyeket érintő szükséges döntéseket a közeljövőben meg kell hozni" - írta az államfő a Telegram üzenetküldő portálon. Hozzátette, hogy az áldozatok hozzátartozóinak minden segítséget haladéktalanul meg kell adni. Csütörtök hajnalban egy sorkatona a kelet-ukrajnai Dnyipróban, a Pivdenmas gépgyártó üzem területén agyonlőtte öt társát, öt másikat pedig megsebesített. A nemzeti gárdánál sorkatonai szolgálatát töltő, húszéves Artemij Rjabcsuk fegyverkiadás közben lőtt rá katonatársaira Kalasnyikov gépkarabéllyal, majd a fegyverrel elmenekült. Az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) közlése sz

Omeljan: a magyar kormány hibája miatt mennek el Ukrajnából a kárpátaljai magyarok

Az ukrán-magyar kapcsolatok jelentősen romlottak az elmúlt években. Magyarország a nyelvtörvény miatt bírálja Ukrajnát, amely szerinte felelős a kárpátaljai magyarok helyzetének romlásáért.  Volodimir Omeljan ukrán politikus, korábbi infrastrukturális miniszter a 24.hu-nak adott interjújában egyetértett abban, hogy jelentősen megromlottak az ukrán–magyar kapcsolatok az utóbbi időkben. Míg Magyarország az ukrán nyelvtörvény miatt bírálja a szomszédos országot, addig szerinte stratégiai hiba volt, hogy úgy adta meg Magyarország a magyar állampolgárságot a kárpátaljai magyaroknak, hogy nem egyeztetett előtte az ukrán kormánnyal. „Úgy vélem, elég jól látom a porblémákat, és azt kell mondanom, a legtöbbje mesterségesen gerjesztett. A magyar kormány elkövetett egy stratégiai hibát – megadta a magyar állampolgárságot a kárpátaljai magyaroknak anélkül, hogy egyeztetett volna az ukrán kormánnyal, és egy kerekasztal-beszélgetés alkalmával közösen azonosítottuk volna a problémákat és a lehetőség

Több kárpátaljai településen is áramszünetre kell számítani

A Zakarpattyaoblenergo Nyrt. hivatalos honlapja szerint január 24-én 29 kárpátaljai településen fognak javítási és karbantartási munkálatokat végezni az áramellátás megbízhatóságának és az ügyfélszolgálat minőségének javítása érdekében - írta a Kárpátalja . A táblázatban olvasható azon települések listája, ahol január 24-én, hétfőn áramszünet lesz a munkálatok idején.

Az ukrán katonák szerint elkerülhetetlen a háború

A CNN fotósa az orosz-ukrán határon járt, ahol elmondása szerint egyre tapintható a feszültség a két fél között. Az oroszok által támogatott szakadárok táborától körülbelül 500 méterre az ukrán katonák már teljes harckészültségben vannak, és „várják az elkerülhetetlent.” Az Ukrajna keleti luhanszki régiójában állomásozó katonákat rendkívül nyugodtnak látta a fotós, akikkel egy teljes napot eltöltött a frontvonalban. „Kizártnak tartom, hogy elkerüljük a harcot. Beletörődtünk, hogy meg fog történni” – mondta egy katona.Kérdéses azonban, hogy honnan fog érkezni a támadás.  Egy másik megkérdezett szerint az oroszok nem a határon át fognak jönni, hanem a tenger felől – erre utalhat a január-februári gyakorlatozás az oroszok részéről –, vagyis az Azovi-tengerről. Egy másik katona nem értett egyet, szerinte a támadás Fehéroroszországból fog érkezni. A támadás irányában tehát nincs konszenzus, a katonák viszont abban egyet értenek, hogy Putyin 100 százalékig biztos, hogy le fog csapni - írta a

Megütötte és kiabált diákjával egy kárpátaljai pedagógus (videó)

A legnagyobb közösségi hálón január 21-e óta terjed egy videó, amin az látható, ahogyan egy tanár kiabál egy alsós diákkal, majd megüti.  Mint kiderült, a felvételt a rahói járási Felsőapsán (Verhnye Vogyane) készítették. A videón látható, ahogyan matematikaórán kiabál egy tanár a diákjával, mert nem tudja megoldani a feladatot, és az egész osztály előtt a fejére üt, majd szóban is megalázza. Az eset a rendőrséghez is eljutott január 22-én, akik a helyszínre menve vizsgálatot indítottak az ügyben - tudatta a Kárpátalja ma.

Magyarországon elfogatóparancs van érvényben egy mezőkaszonyi nő ellen

Bachkov Máriát közokirat-hamisítás miatt körözik. A kárpátaljai származású nő ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg elfogató parancs van érvényben - olvasható a police.hu oldalán. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3642-524-600/33-11-os telefonszámon és a kir.szabolcsmrfk.dl@szabolcs.police.hu e-mail címen tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Rohamosan romlik a járványhelyzet Kárpátalján, veszélyben a jelenléti oktatás

A távoktatás mihamarabbi bevezetését tanácsolja a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal a gyerekek koronavírus-fertőzöttségének rohamos növekedése miatt. Az erről szóló döntést a technogén és ökológiai, valamint rendkívüli helyzetek kérdéseivel foglalkozó megyei bizottság hozta meg hétfőn, január 24-én. Viktor Mikita kormányzó kiemelte, Kárpátalján az elmúlt héten 87 százalékkal nőtt a megbetegedések száma, továbbá megnégyszereződött a koronavírussal fertőzött kiskorúak száma. A koronavírussal fertőzött gyerekek kezelésére kiutalt ágyak kihasználtsága elérte az 55 százalékot - írta a Kárpáti Igaz Szó. A közelmúltban távoktatásra tért át a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Líceum, a Beregszászi Platán Líceum, az ungvári iskolák, valamint a Técsői, a Péterfalvi és a Nagylucskai kistérség minden oktatási intézménye. Fotó: Illusztráció KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: