Ugrás a fő tartalomra

Fontos bejelentést tett az egészségügyi miniszter, amely minden ukrán állampolgárt érint

Az Egészségügyi Minisztérium a Covid-tanúsítvány bevezetésén dolgozik – ez az Ukrajna területén érvényes dokumentum ideiglenes megnevezése, amely az oltásról, a negatív PCR-tesztekről illetve a koronavírus fertőzés utáni felépülésről tartalmaz adatokat.

A dokumentum kidolgozása az Európai Bizottság digitális zöld tanúsítványa (Digital Green Certificate) és a WHO oltási tanúsítványa (Smart Vaccination Certificate) követelményeinek figyelembevételével történik, amelynek célja – az állampolgárok szabad és biztonságos mozgása koronavírus-járvány idején. Az adatokat az elektronikus egészségügyi rendszeren keresztül vezetik be, és maga a tanúsítvány az orvosnál szerezhető be, vagy a „Gyija” alkalmazásban lesz elérhető - írja a Kárpát.in.ua.

A Covid-tanúsítványok bevezetéséig azok az ukrán állampolgárok, akik a vakcina mindkét adagját megkapták, igényelhetik a jelenleg érvényben lévő papír alapú Nemzetközi oltási igazolványt az államhatár akadálymentes átlépése céljából. Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter elmondta, hogy a dokumentum kidolgozását a legrövidebb időn belül tervezik, és vélhetően július 1-től bevezethetik.

„Úgy gondolom, hogy mielőbb, ha nem is júniusban, de július 1-jétől be kell vezetnünk az ország területén” – hangsúlyozta a miniszter a bemutató során.

„Tudjuk, milyen adatokat fog vélhetően tartalmazni az európai Covid-tanúsítvány, amelyről jelenleg is vita folyik. Az én elképzelésem az, hogy lehetőség szerint a mi ukrán tanúsítványunk minden szükséges adatot tartalmazzon, amelyet aztán integrálhatunk az uniós tanúsítványokkal” – magyarázta a miniszter.

Sztepanov szerint a belföldi Covid-tanúsítvány bevezetése bizonyos előnyökkel jár a tulajdonosuk számára. Ily módon az ukránok érdekeltek lesznek abban, hogy az első tünetek megjelenését követően Covid-tesztet végezzenek el, és ne otthon gyógyítsák magukat.

„Mint ismeretes, sok a probléma az »öngyógyítással«. Sokan vannak, akikről nem is tudjuk, átestek a koronavírus fertőzésen vagy sem. Ha a betegség könnyű lefolyású volt, otthon maradtak, nem mentek orvoshoz és nem végeztek el teszteket. Ha viszont lesz egy belföldi tanúsítvány, amely tartalmazza a tesztek eredményeit, ez ösztönözni fogja az embereket arra, hogy ne foglalkozzanak öngyógyítással” – véli a miniszter.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fontos bejelentést tett az Ukrán Állami Határőrszolgálat

Nem kell karanténba vonulniuk hétfőtől a tranzitutasként Ukrajnába belépő külföldieknek és hontalan személyeknek, ha dokumentummal igazolják, hogy 48 órán belül elhagyják az országot – adta hírül az unn.com.ua hírportál az Állami Határőrszolgálatra hivatkozva. A jelentés szerint 2021. szeptember 20-tól nem kell karanténba vonulniuk és mobiltelefonjukra telepíteni a Vdoma applikációt az Ukrajnába tranzitcéllal belépő külföldieknek és hontalan személyeknek, ha dokumentumuk van arról, hogy 48 órán belül elhagyják az országot. Ugyanakkor változatlanul érvényben marad – érkezési országtól függetlenül – a külföldiek és Ukrajnában tartózkodási engedéllyel rendelkezők számára a megkötés, amely szerint Ukrajnában bejegyzett társaság által kiadott, a Covid-19 gyógyításának és betegmegfigyelésnek a költségfedezésére és az ukrajnai tartózkodás egész idejére kiterjedő egészségbiztosítással kell rendelkezniük. A Kárpát.in.ua emlékeztet, Ukrajnába érkező külföldieknek, tartózkodási engedéllyel

Egy szívbeteg beregszászi nő kéri az emberek segítségét

A beregszászi Orosz Alinánál az orvosok szívproblémákat diagnosztizáltak: degeneratív elváltozást, bal oldali kamratágulatot és aorta-szűkületet. A 47 éves nőnek minél hamarabb műtétre lenne szüksége, azonban az operáció rengeteg pénzbe kerül, amit önerőből sajnos nem tud előteremteni - írta a Mukachevo.net hírportál. Alina most az emberek segítéségét kéri. Mivel korábban részt vett a Donyec-medencei terrorellenes műveletekben, a katonákat segítő önkéntesekhez is fordul. Aki anyagilag tudja támogatni Orosz Alinát, az a következő számlaszámokra küldhet adományt: 4149499117366763 (PrivatBank) és 5169305302988158 (Ukrszibbank). KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Több mint 120 elfogatóparancs van érvényben Magyarországon beregszásziak ellen

A magyar rendőrség hivatalos honlapja szerint számos beregszászi személy ellen van jelenleg is érvényben elfogatóparancs Magyarországon. A legtöbb esetben közokirat-hamisítás a vád. Van azobnan akit emberölés, rablás, fogolyszökés vagy kábítószer birtoklása miatt keres a rendőrség. A körözött személyek listáját ide kattintva tudja megtekinteni! KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Ezek a korlátozások lépnek életbe csütörtöktől Ukrajnában

Ukrajna egész területére vonatkozó sárga veszélyességi fokozatú karantén bevezetéséről döntött csütörtöktől, azaz szeptember 23-tól kezdődően keddi ülésén a Technogén-, Környezetvédelmi és Rendkívüli Helyzetek Állami Bizottsága – adta hírül az rbc.ua hírportál a kormány sajtószóvivői irodájára hivatkozva. Ukrajna egész területén a következő korlátozások lépnek hatályba: az iskolák, óvodák és felsőoktatási intézmények csak a személyzet 80 %-ának legalább egy adag vakcinával történt beoltottsága esetén működhetnek; tilos tömegrendezvények tartása 4 négyzetméterre számított egy főt meghaladó közönséglétszám vagy az ülőhelyek termenként több mint kétharmados telítettsége esetén; a vendéglátóhelyeken egy asztalnál négynél többen nem ülhetnek, és az asztalok nem lehetnek egymáshoz 1,5 méternél közelebb; a filmszínházak és más kulturális intézmények legfeljebb a helyek kétharmados vagy minden egyes terem helyeinek 50 %-os telítettsége mellett működhetnek; a sporttermek és fitness központ

Nemzetközi elfogató parancs alapján körözik a csongori születetésű nőt

Tóth Alexandrát k özokirat-hamisítás miatt körözik  . A kárpátaljai származású nő ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogató parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-os telefonszámon és a kgbefo.brfk@budapest.police.hu e-mail címen tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !