Ugrás a fő tartalomra

Végre lépéseket tesz az EU a kárpátaljai magyarság védelmében?

Az Európai Parlament Hagyományos és Nyelvi Kisebbségekkel foglalkozó Frakcióközi Munkacsoportja legutóbbi ülésén az Ukrajnában élő magyar kisebbség helyzetét tárgyalta, melyen a résztvevő EP-képviselők megdöbbenve fogadták  a kárpátaljai magyarokat ért újabb jogszűkítésekről, atrocitásokról szóló beszámolókat. Az ülés kapcsán a képviselők aggályaiknak hangot adva levélben fordultak Josep Borrellhez, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjéhez. A levélre érkezett válaszból kiderül, hogy az Európai Bizottság figyelemmel kíséri a helyzetet és az EU-Ukrajna bilaterális kapcsolatokban szót emel a kárpátaljai magyarok védelmében.

A Kisebbségi Munkacsoport március 25-i ülésén tárgyalta a kárpátaljai magyarok aktuális helyzetét, az őket ért jogszűkítéseket, atrocitásokat, az ellenük és képviselőik ellen irányuló negatív médiapropagandát, politikai nyomásgyakorlást, szélsőjobboldali nacionalisták általi fenyegetettségeket, megfélemlítéseket, különös tekintettel egy európai parlamenti képviselőt érintően. A munkacsoport társelnökének kezdeményezésére számos képviselő levelet intézett az Unió Külügyi Főképviselőjéhez, melyben felhívták a figyelmet az aggasztó helyzetre, és számon kérték a Főképviselőn, hogy milyen lépéseket tesz a kárpátaljai magyarság védelmében. 

Josep Borrell hivatalos válaszában megerősítette, hogy az EU szorosan figyelemmel kíséri az ukrajnai fejleményeket, beleértve a kisebbségek helyzetét is. Az emberi jogok, ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartása alapvető uniós érték. A nemzeti kisebbségek által már gyakorolt jogokat az ENSZ és az Európa Tanács egyezményei és a kapcsolódó jegyzőkönyvek védik, és ezeket biztosítani szükséges. Továbbá kifejezte azt, hogy az Európai Unió az Ukrajnával folytatott különféle kétoldalú kapcsolatai során következetesen hangsúlyozza ezt az üzenetet, és a jövőben is ezt fogja tenni, beleértve Ukrajna arra való ösztönzését is, hogy az késedelem nélkül, a Velencei Bizottság ajánlásaival összhangban, készítse el a Kisebbségekről szóló törvényt.

A Főképviselő levelében kitért az EU-Ukrajna Társulási Tanács február 11-ei ülésére, mely során Ukrajna megerősítette, hogy továbbra is elkötelezett az emberi jogok védelme mellett, ideértve a nemzeti kisebbségeket érintő jogokat is. Ezen kívül Ukrajna elkötelezte magát minden olyan információcsere és intézkedés mellett, amely hozzájárulhat az aggályok eloszlatásához. Az Európai Bizottság alelnöke elfogadhatatlannak ítélte, hogy több ezer ember személyes adata  került – hozzájárulásuk nélkül – nyilvánosságra a Mirotvorec weboldalon. Jelezte, hogy már számos alkalommal felvetették ezt a kérdést az ukrán kollégáknak és továbbra is sürgetni fogják az ukrán hatóságokat, hogy biztosítsák e tartalom eltávolítását.

Levelében Josep Borrell kifejezte, hogy bízik abban, hogy Magyarország és Ukrajna konstruktív módon, a közös értékekre és elvekre támaszkodva megoldja a fennálló kétoldalú nézeteltéréseket.

Bocskor Andrea a levél tartalmára reagálva elmondta: „Reménykeltő, hogy  az Európai Bizottság ismételten megerősítette kiállását a kisebbségi jogok mellett, így a kárpátaljai magyarok mellett is, továbbá elítéli a szélsőséges megmozdulásokat Ukrajnában, mint ahogy már tette ezt a személyemet érintő Mirotvoreces listázással kapcsolatban is. De sajnos érdemi változás nem történt. Remélem, hogy hamarosan az ígéreteket tettek követik az ukrán hatóságok részéről, az EU és a Velencei Bizottság elvárásaival összhangban olyan Nemzeti Kisebbségekről szóló törvény készül el, mely a kisebbségi érdekképviseleti szervezetekkel egyeztetve nem fog visszalépést jelenteni a korábbi törvényhez képest. Továbbá remélem, felhagynak a kárpátaljai magyarok vegzálásával, kriminalizálásával, és egyenlő jogokkal rendelkező állampolgárokként nyugodtan élhetnek szülőföldjükön”.

Gál Kinga, a Kisebbségi Munkacsoport fideszes társelnöke üdvözölte, hogy a főképviselő válasza végre eltér az Európai Bizottságtól megszokott semmitmondó, kitérő válaszoktól. “A Bizottság most végre elismerte, hogy tud a kárpátaljai magyarságot érintő jogsértésekről, valamint az ukrajnai nemzeti kisebbségek jogait sértő rendelkezésekről és törvénytervezetekről. A Főképviselő válaszában megerősítette, hogy az ENSZ és az Európa Tanács által előírt normákat és garanciákat következetesen számon kéri az EU-Ukrajna közötti kapcsolatok és tárgyalások során. Remélem, hogy ez így is lesz és nem csupán üres ígéretek maradnak.  Mi mindent megteszünk azért, hogy a kárpátaljai magyarság aggasztó helyzetét napirenden tartsuk, és folyamatos tájékoztatást adjunk a sajnos továbbra is aggasztó fejleményekről – ezzel is nyomást gyakorolva az ukrán hatóságokra” – tette hozzá Gál Kinga.

Bocskor Andrea és Gál Kinga sajtóközleménye

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mostantól nem kötelező a külföldről visszatérő ukrán állampolgárok számára a karantén

Mivel egész Ukrajna zöld övezetes, a kormány megszüntette a külföldről visszatérő ukrán állampolgárok és az Ukrajnában tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek számára kötelező negatív koronavírus-teszt felmutatását és a kéthetes házi karanténba vonulást, így ezentúl a határon nem kell a telefonra telepíteni a karantén betartását ellenőrző Gyij vdoma mobil applikációt – adta hírül a Jevropejszka Pravda hírportál szerdán az Egészségügyi Minisztérium portáljára hivatkozva. A tárca közlése szerint mivel Ukrajnában a járványveszély szintje zöld jelzésű, ezért az ukrán államhatár átlépése akadálytalan, bármely országból történik is az, az ukrán állampolgárok és az Ukrajnában tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek számára. „A Digitális Átalakítás Minisztériuma és az Egészségügyi Minisztérium közös határozata értelmében mától (szerdától) nem szükséges a telefonra telepíteni a Gyij vdoma mobil applikációt a határon az Ukrajnába történő visszatéréskor” – jelezte külön közleményébe

Ezeket érdemes tudni az Ukrajnából áttelepültek magyar nyugdíjáról

Ukrajna vonatkozásában – utolsó volt szovjet tagállamként – még mindig az 1963-ban kihirdetett magyar-szovjet szociális ellátási együttműködési egyezmény rendelkezéseit kell alkalmazni. Pedig már az Orosz Föderációval is létrejött egy korszerű szociális biztonsági megállapodás. Magyarország és Ukrajna vonatkozásában az egyezmény alkalmazása során lehetőség van az öregségi nyugdíj megállapítására, de magyar nyugellátásra kizárólag a magyar nyugdíjkorhatár betöltésével nyílhat lehetőség. Az egyezmény nem terjed ki a nők kedvezményes nyugdíjára. Az egyezmény alkalmazásának feltétele a magyar vagy az ukrán állampolgárság. Az egyezmény személyi hatálya azokra terjed ki, akik Magyarország vagy Ukrajna területén munkaviszonyban foglalkoztatottként, fegyveres  testületek tagjaként, mezőgazdasági vagy kisipari szövetkezet tagjaként, kisiparosként (egyéni, társas  vállalkozóként) szolgálati vagy ezzel egy tekintet alá eső  biztosítási időt szereztek, és lakóhelyük egyik vagy másik állam terü

Emberölés kísérlete miatt körözik a beregszászi férfit

Petrushka István ellen emberölés kísérlete miatt európai és nemzetközi elfogató parancs van érvényben. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2020. február 7-én Debrecenben , a Zelemér utcában két férfi között szóváltás alakult ki, majd a beregszászi születésű férfi gumilövedékkel többször rálőtt a vitapartnerére. Petrushka István a gyanú szerint a súlyos sérülést szenvedett sértettől elvette a nála lévő készpénzt, és elmenekült a helyszínről. A beregszászi férfit azóta nem találja a magyar rendőrség. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság  kéri, hogy aki a képen látható Petrushka Ishtvant felismeri, tartózkodási helyéről, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon (Debrecen,Kossuth utca 20.), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 107-es, 112-es központi segé

Magyarország Beregszászi Konzulátusának közleménye a határátlépésről

Az Ukrán Miniszteri Kabinet 2021.06.02. kelt №583 sz. módosító rendelete értelmében a külföldi és hontalan személyeknek határátlépéskor rendelkezniük kell biztosítással ( COVID-19 betegség gyógyítására kiterjedő egészségügyi biztosítás) és az alábbiak egyikével: COVID-19 PCR teszt negatív eredménye (mely a határátlépés pillanatában 72 óránál nem régebbi); SARS-CoV-2 koronavírus antigénjének kimutatására alkalmas gyorsteszt negatív eredménye (mely a határátlépés pillanatában 72 óránál nem régebbi);‼️ COVID-19 védőoltás elvégzését igazoló, angol nyelven kiállított vagy angol fordítással ellátott dokumentum‼️ A Magyarország Beregszászi Konzulátusának Facebook-oldalán megjelent bejegyzés szerint ez utóbbi estén  javasolják, hogy a magyar védettségi plasztikkártya mellett minden esetben legyen meg az "Igazolás SARS-COV-2 elleni védőoltásról / Certificate of SARS-CoV-2 vaccination" kétnyelvű vagy ennek csak angol verziójú megfelelője, mely tartalmazza a 2. oltás dátumát (kivév

Fegyveres autórablás a Beregszászi Kistérségben - mindenki legyen óvatos, az elkövető veszélyes lehet!

Június 17-én fényes nappal egy személygépjárművet tulajdonított el erőszakosan egy határőr a Gecse és Csoma közötti útszakaszon. Az eset során a katona Badalóba szeretett volna eljutni, akit Mester András, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség önkormányzati titkára jó szándékkal, szolgálati gépjárműjével felvett és elvitte volna a badalói határőrségre - írja a Kárpátalja hetilap. Az út során Gecse és Csoma között az érintett saját gépfegyverével megfenyegetve a sofőrt kiszállíttatta, majd pedig elhajtott. Értesítve a körzeti megbízottat, a rendőrök rövidesen megtalálták a személygépjárművet Beregszászban a B. Hmelnickij úti „OKKO” benzinkúton. Az elkövetőt még keresik, aki a gépfegyverét a járműben hagyta. Ha bárki látja, azonnal értesítse a hatóságokat a 102-es körzeti hívószámon vagy a 0955641999-es telefonszámon. Kérjük, mindenki legyen óvatos, az elkövető veszélyes és fegyvere lehet! KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !