Ugrás a fő tartalomra

A kárpátaljaiak figyelmébe!

Megjelentek a határon túli területeken a magyar nyelvű oktatást és nevelést támogató, a magyar iskolaválasztást ösztönző Szülőföldön magyarul program idei felhívásai - jelentette be Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

A programban azok a szülők igényelhetnek nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást, akiknek a gyermekei Magyarország határain kívül magyar tannyelvű óvodában, iskolában tanulnak vagy választható tantárgyként tanulják a magyart. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett pályázat értelmében minden magyarul tanuló gyermek, fiatal 22 400 forint értékű támogatást kap, amelyet a szülők pályázat benyújtásával igényelhetnek.

Potápi Árpád János a program idei fő újdonságának nevezte, hogy az eddigi jelképes, a felsőoktatásban tanulóknak járó 2800 forint értékű hallgatói támogatás 22 400 forintra emelkedik.

A további várható támogatási újdonságokra térve az államtitkár utalt arra, hogy tervezik az oktatási-nevelési támogatás kiterjesztését a bölcsődéskorú gyermekekre is, várhatóan idén ősztől, egy másik pályázat keretében.

Így "a bölcsődétől egészen a diplomáig magyar tannyelvű oktatásban résztvevő, gyerekeket, fiatalokat támogatja a magyar kormány azért, hogy a magyar nyelvű intézményeket válasszák, magyarul szocializálódjanak, szerezzenek okleveleket, diplomákat" - hangoztatta.

Az államtitkár felidézte: az oktatási-nevelési támogatásról 2001-ben döntött a kormány, 2002-ben folyósították az első összegeket, 2011-től pedig már az óvodáskorú gyermekeket is támogatják. A támogatást a Kárpát-medence országaiban - Romániában, Szlovákiában, Szerbiában, Ukrajnában, Horvátországban és Szlovéniában - élő magyarok igényelhetik, a lebonyolításban alapvetően az ottani magyar pedagógusszervezetek, Ukrajnában pedig a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) jótékonysági alapítványa vesz részt.

Potápi Árpád János emlékeztetett arra is, hogy az idén 5,24 milliárd forint keretösszegű program tavalyi költségvetése mintegy 5 milliárd forint volt, amelyből 224 ezer gyereket segítettek. Kitért arra is, hogy a környező országokban általában véve a magyar általános és középiskolások száma stagnál, az óvodáskorúaknál azonban "enyhe emelkedés" tapasztalható, ami a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program eredményeinek is köszönhető.

A nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-nek eljuttatott tájékoztatása szerint utóbbi keretében a magyar kormány 179 új óvoda és bölcsőde megépítést, valamint 713 intézmény felújítását támogatta szerte a Kárpát-medencében.

A felhívások a Bethlen Gábor Alapkezelő honlapján (https://bgazrt.hu) érhetők el.

A FELHÍVÁS TELJES SZÖVEGE:

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága megbízásából meghirdeti a „Szülőföldön magyarul” című programra vonatkozó felhívást a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatás, illetve hallgatói támogatásra vonatkozó támogatási kérelem benyújtására a 2020/2021-es tanévre

I. Támogatásra jogosultak:

1. A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: BGA Vhr. ) 32/C. §-ában foglaltak szerint nevelési,oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatásban részesülhetnek azon személyek, akikre a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya kiterjed az alábbiak szerint:

a) azok a kiskorú gyermekek, akik a 2020/2021-es tanév kezdetétől Ukrajnában igazoltan működő óvodában magyar nyelvű nevelésben vesznek részt,

b) azok az általános- és középiskolás tanulók, akik 2002. augusztus 31-ét követő időszakban születtek és Ukrajnában működő, akkreditált, vagy működési engedéllyel rendelkező oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányaikat folytatják (elemi, általános és középiskola, gimnázium, líceum, szakiskola, koledzs stb.), és

ba) az alap- vagy középfokú tanulmányaikat magyar nyelven folytatják és Ukrajna közoktatási rendszerének tanulmányi időszakra vonatkozó rendelkezései okán kötelező képzésben részesülnek,

bb) egyéb magyar nyelvű oktatásban (pl. vasárnapi iskola, esti iskola) részesülnek, és a lakóhelyükön napi bejárással elérhető távolságon belül nem működik magyar nyelvű oktatási intézmény, vagy magyar nyelvű tagozat és a gyermek által látogatott ukrán nyelvű tanintézményben nem volt mód a magyar nyelv, mint második idegen nyelv oktatásának bevezetésére az adott évfolyamon,

bc) olyan sérült vagy halmozottan sérült magyar nemzetiségű kiskorú személyek, akik nem akkreditált nevelési és oktatási intézményben folytatnak magyar nyelvű tanulmányokat vagy egyéb magyar nyelvű nevelésben részesülnek,

bd) olyan kiskorú személyek, akik sajátos nevelési igényeinek megfelelő - részben vagy egészben magyar nyelvű – nevelésben és oktatásban vesznek részt,

c) továbbá azok a középiskolai tanulók, akik a 2020/2021-es tanév megkezdéséig tizennyolcadik életévüket betöltötték, de az adott állam közoktatási rendszerének tanulmányi időszakra vonatkozó rendelkezései szerint kötelező képzésben részesülnek.

2. A BGA Vhr. 32/C. § (3) bekezdésében foglaltak szerint hallgatói támogatásban részesülhet az a nappali tagozatos hallgató, aki Ukrajnában működő felsőoktatási intézményben alap vagy magiszteri tanulmányait egészben vagy részben magyar nyelven folytatja.

II. Az I. pont szerinti támogatásokra nem jogosult:

a) az az alap- vagy középfokú oktatási intézményben tanuló, aki a 2020/2021-es tanév első félévében több mint 15 tanórát igazolatlanul hiányzott;

b) az az egyéb magyar nyelvű oktatásban részesülő tanuló, aki a 2020/2021-es tanév első félévében a magyar tanórák több mint 10%-áról igazolatlanul hiányzott;

c) az, aki a támogatási kérelmet (adatlap + mellékletek) a megadott határidőn túl, illetve hiányosan nyújtja be, és a felszólításban szereplő határidőn belül sem pótolja a hiányosságokat;

d) azon személy, akire a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya nem terjed ki; (aki magyar állampolgárságát önként tett nyilatkozata alapján veszítette el; akinek magyar állampolgárságát azért vonták vissza, mert azt csalárd módon szerezte meg; aki Magyarország területén bevándorolt, letelepedett, menekült vagy menedékes jogállást szerzett.”)

e) az a hallgató, aki nem nappali tagozaton folytatja tanulmányait;

f) az a hallgató, aki nem Ukrajnában működő felsőoktatási intézményben folytatja tanulmányait.

A fenti feltételek bármelyikének fennállása esetén a támogatási kérelem érdemi vizsgálat nélkülelutasításra kerül.

III. Támogatás összege és jogcíme:

A. NEVELÉSI, OKTATÁSI, valamint TANKÖNYV- ÉS TANESZKÖZ TÁMOGATÁS – 22.400 forintnak megfelelő UAH

B. HALLGATÓI TÁMOGATÁS – 22.400 forintnak megfelelő UAH

A támogatás a 2020/2021-es tanévre egy alkalommal igényelhető.

A „Szülőföldön magyarul” program teljes támogatási keretének forrása a Bethlen Gábor Alap 2021. évi költségvetésének „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzatán rendelkezésre álló összeg.

IV. Támogatási kérelem érvényességének feltételei:

Az I.1. pontban megjelölt, nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatásra vonatkozó feltételek:

- megfelelően kitöltött Adatlap; (a dokumentum minden adatának megadása kötelező, a kitöltésiútmutatónak megfelelően)

- kötelezően csatolandó mellékletek:

a) a gyermek(ek) születési anyakönyvi kivonatának fénymásolata;

b) a gyermek(ek) adóazonosító számának fénymásolata;

c) az eljáró szülő/törvényes képviselő érvényes személyazonosító okiratának fénymásolata. Amennyiben a törvényes képviselő nem az anyakönyvezett anya vagy apa, mellékelni kell a támogatási kérelem beadására vonatkozó jogosultságot igazoló dokumentumot (gyermekelhelyezésről szóló bírósági végzés, a nevelőszülő megbízásáról szóló hatósági döntés, stb.);

d) az eljáró szülő/törvényes képviselő adóazonosító számát igazoló okmány fénymásolata;

e) amennyiben nem a szülő/törvényes képviselő az eljáró személy, a gondviselésre feljogosító dokumentum fénymásolata;

f) a gyermek(ek) iskolalátogatási/óvodalátogatási igazolásának eredeti példánya, amely tartalmazza az adott osztály/ tagozat/ csoport tannyelvének megjelölését, valamint a 2020/2021-es tanév első félévében felhalmozott igazolatlan órák számát az osztály tanítója vagy az osztályfőnök aláírásával hitelesítve. Az egyéb magyar nyelvű oktatásban részesülő tanulók esetében az igazolásnak tartalmaznia kell a hivatalosan előírt, magyar nyelven tartott órák számát és a 2020/2021-es tanév első félévében felhalmozott igazolatlan órák számát. Utólag módosított, törölt, javított, felülírt igazolásokat nem fogadunk el!

Az I.2. pontban megjelölt hallgatói támogatásra vonatkozó feltételek:

- megfelelően kitöltött Adatlap;

- kötelezően csatolandó mellékletek:

a) a támogatási kérelmet benyújtó személy érvényes személyazonosító okiratának fénymásolata;

b) a támogatási kérelmet benyújtó személy adóazonosító számát igazoló okmány fénymásolata;

c) a támogatási kérelmet benyújtó személy hallgató jogviszonyát igazoló okirat eredeti példánya, amely igazolja, hogy tanulmányait egészben vagy részben magyar nyelven folytatja. 

Amennyiben a támogatási kérelem hiánypótlásra szorul, akkor a támogatási kérelmet benyújtó személy köteles az írásbeli értesítő kézhezvételétől számított 15 napon belül a kért adatokat vagy mellékleteket pótolni, ellenkező esetben a támogatási kérelem érvénytelennek minősül.

Hiánypótlásra csak egyszer van lehetőség.

Az Adatlapon kérjük a lakhelyet és a levelezési címet (amennyiben más, mint a lakhely) pontosan feltüntetni. Kérjük, tüntessék fel e-mail elérhetőségüket és telefonszámukat az esetlegesen felmerülő problémák gyorsabb ügyintézése érdekében.

V. Benyújtás módja:

1. Jelen felhívás alapján a 2020/2021-es tanévre igényelhető támogatásokra 2021. június 10. – 2021. szeptember 30. közötti időszakban lehet a támogatási kérelmeket benyújtani. A támogatási kérelem utolsó postára adási dátuma: 2021. szeptember 30.

2. Az Adatlapot a VI. pont szerinti megbízott tölti ki. A kitöltött adatlapot a szükséges mellékletekkel együtt a megbízott veszi át, azokról írásos elismervényt ad. Azok, akik olyan településeken élnek, ahol nem működik megbízott, a szomszédos település megbízottjánál vagy a legközelebbi körzeti irodában nyújthatják be az adatlapot és mellékleteit.

VI. Az Adatlapok beszerezhetők:

Az Adatlap a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány megbízottjainál igényelhető. Az iskolalátogatási igazolás űrlapját és egyedi döntés esetében a kérelem formanyomtatványát az oktatási intézményben (óvodában/iskolában), illetve a megbízottaknál szerezhetik be.

A támogatási kérelmeket befogadó megbízottak nevét és elérhetőségét az alapítvány a sajtóban közzé teszi. További tájékoztatást kaphatnak a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány irodáiban valamint az Alapítvány megbízottjainál.

VII. A támogatási kérelmek elbírálása, a támogatás folyósítása:

A beérkezett támogatási kérelmekről a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány - ellenőrzés és feldolgozás után - javaslatot tesz a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, aki döntési javaslatát a Bethlen Gábor Alap felett rendelkező Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) elé terjeszti. A támogatási kérelmet benyújtó személy a Bizottság döntéséről írásos tájékoztatást kap.

A Bizottság jóváhagyó döntése esetén a megítélt támogatási összeg folyósítása kizárólag banki átutalással történik a kedvezményezett fizetési számlaszámára, a Bizottság által meghatározott összegben.

A támogatásokkal kapcsolatban további tájékoztatást a Bizottság döntését tartalmazó értesítőben, továbbá a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány irodáiban kaphatnak.

VIII. Az igénylési csomag elemei:

a.) Adatlap,

b.) Útmutató

Az támogatási kérelmek benyújtásával kapcsolatos kérdéseikkel a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány központi és regionális irodáihoz fordulhatnak. Honlap: www.kmkszalap.org

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mostantól nem kötelező a külföldről visszatérő ukrán állampolgárok számára a karantén

Mivel egész Ukrajna zöld övezetes, a kormány megszüntette a külföldről visszatérő ukrán állampolgárok és az Ukrajnában tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek számára kötelező negatív koronavírus-teszt felmutatását és a kéthetes házi karanténba vonulást, így ezentúl a határon nem kell a telefonra telepíteni a karantén betartását ellenőrző Gyij vdoma mobil applikációt – adta hírül a Jevropejszka Pravda hírportál szerdán az Egészségügyi Minisztérium portáljára hivatkozva. A tárca közlése szerint mivel Ukrajnában a járványveszély szintje zöld jelzésű, ezért az ukrán államhatár átlépése akadálytalan, bármely országból történik is az, az ukrán állampolgárok és az Ukrajnában tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek számára. „A Digitális Átalakítás Minisztériuma és az Egészségügyi Minisztérium közös határozata értelmében mától (szerdától) nem szükséges a telefonra telepíteni a Gyij vdoma mobil applikációt a határon az Ukrajnába történő visszatéréskor” – jelezte külön közleményébe

Fegyveres autórablás a Beregszászi Kistérségben - mindenki legyen óvatos, az elkövető veszélyes lehet!

Június 17-én fényes nappal egy személygépjárművet tulajdonított el erőszakosan egy határőr a Gecse és Csoma közötti útszakaszon. Az eset során a katona Badalóba szeretett volna eljutni, akit Mester András, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség önkormányzati titkára jó szándékkal, szolgálati gépjárműjével felvett és elvitte volna a badalói határőrségre - írja a Kárpátalja hetilap. Az út során Gecse és Csoma között az érintett saját gépfegyverével megfenyegetve a sofőrt kiszállíttatta, majd pedig elhajtott. Értesítve a körzeti megbízottat, a rendőrök rövidesen megtalálták a személygépjárművet Beregszászban a B. Hmelnickij úti „OKKO” benzinkúton. Az elkövetőt még keresik, aki a gépfegyverét a járműben hagyta. Ha bárki látja, azonnal értesítse a hatóságokat a 102-es körzeti hívószámon vagy a 0955641999-es telefonszámon. Kérjük, mindenki legyen óvatos, az elkövető veszélyes és fegyvere lehet! KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Fontos, a nyugdíjasokat érintő bejelentést tett Babják Zoltán

Az Ukrposta arról tájékoztatta a városi tanácsot, hogy sikerült elérni, hogy 2021 szeptember 1-jétől mégsem kelljen kötelezően bankkártyára utalni a nyugdíjakat és egyéb szociális juttatásokat, ahogy azt korábban előírták. Az 546. sz., 2021. május 26-án kelt rendelettel visszavonták e döntést, így a nyugdíjasok illetményét sem kell bankkártyára utalni ez év szeptemberétől. Ez utóbbiak tehát élhetnek alkotmányos jogukkal, s maguk választhatják meg, hogy a bankon, vagy az Ukrpostán keresztül kapják a nyugdíjukat - írta közöségi oldalán Beregszász polgármestere. Babják Zoltán emlékeztet arra, hogy az Ukrposta ingyenesen viszi házhoz a pénzt. Tájékoztatják azokat a nyugdíjasokat, akiket rákényszerítettek a bankkártyára való átállásra, hogy ismét az Ukrpostán keresztül kaphatják ők az öregségi illetményüket, amennyiben kérelmezik ezt a Nyugdíjalapnál. Az ezzel kapcsolatos kérelmet személyesen nyújthatják be a Nyugdíjalaphoz, vagy postán is elküldhetik az erre vonatkozó dokumentumokat. A

Egy korszak véget ér Ukrajnában

Lecserélik a papír alapú igazolványokat, amelyeket jelenleg a legtöbb ukrán állampolgár használ. Az erre vonatkozó kormányzati törvényjavaslatot már bejegyezték a Legfelső Tanácsban ‒ tájékoztat a Golos Karpat hírportálra hivatkozva a Kárpáti Igaz Szó. Igor Frisz, a Nép Szolgája szakbizottságának képviselője szerint a személyi igazolvány cseréjének elsősorban technikai okai vannak (nincs elegendő papír alapú könyv, leállították a gyártást), valamint az, hogy számos irat maradt az ideiglenesen megszállt területeken, melyek alapján hamis okmányokat gyártanak, s különféle illegális ingatlanügyletet hajtanak végre. A törvényjavaslat alapján az állampolgárok 25. vagy 45. életévük betöltése után cserélhetik le személyi igazolványukat plasztik kártyára, tehát amikor egyébként is fényképet kell cserélniük az okiratban. Ugyancsak sor kerülhet a cserére: a vezetéknév, a keresztnév, a születési dátum vagy lakóhelyváltozás esetén; az okiratban beírt információk hibája okán; a dokumentum elves

Új karanténszabályok léptek érvénybe Ukrajnában

Az ukrán kormány közzétette a rendeletet, melynek értelmében az ország területén zöld zónás szabályzat van érvényben. A rendelet szerint a nyilvános épületekben, a tömegközlekedési eszközökön továbbra is maszkot kell viselnünk, s az utcán nem tartózkodhatunk személyazonosságot igazoló okirat nélkül. A járművekben csak az ülőhelyeknek megfelelő számú személy tartózkodhat. A tömegrendezvények, szórakozóhelyek működhetnek, amennyiben a jelenlévők viselik a szájmaszkot. A maszkviselés csak akkor nem kötelező, ha a résztevők mindegyike be van oltva. A szolgáltatóipari épületekben be kell tartani a másfél méteres távolságot, kötelező kihelyezni a használt szájmaszkok gyűjtésére kialakított urnát, a dolgozóknak maszkot kell viselniük. A külföldi állampolgárok csak egészségügyi biztosítás ellenében és negatív koronavírus-teszttel (PCR- vagy antigén-gyorsteszt) léphetnek be az országba, melyet az utazás előtti 72 órában kell elvégezni. Ezenkívül oltási igazolást is elfogadnak a határátkelőn