Ugrás a fő tartalomra

Hidegvizet ihat Ukrajna a német fegyverekre

A kelet-ukrajnai konfliktus politikai rendezését szolgáló közvetítői szerep és a fegyverszállítás Ukrajnának nem férne össze egymással- mondta a német külügyminiszter szerdán Berlinben, ismét elutasítva Kijev német fegyverzet vásárlásáról szóló tervét.

Heiko Maas az ukrán külügyminiszterrel, Dmitro Kulebával folytatott tárgyalása után, kettejük közös sajtótájékoztatóján utasította el ismételten az ukrajnai fegyverszállítások gondolatát - írja az MTI.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy ha fegyverekkel nem is, legalább az az élet kioltására nem alkalmas felszerelésekkel, például aknakereső készülékekkel támogathatná-e esetleg Németország Ukrajnát, elmondta, hogy a napokban Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszterrel felhívták Szergej Lavrovot, az orosz diplomácia vezetőjét, hogy egyeztessenek egy újabb német-francia-ukrán-orosz miniszteri találkozó lehetőségéről.

Mint mondta, ha a közölnie kellett volna az orosz külügyminiszterrel, hogy Németország hadiipari szállításokkal támogatja Ukrajnát, "jelentősen rövidebb lett volna a beszélgetés", mert Moszkva nem tekinthetné többé közvetítőnek Németországot.

Dmitro Kuleba hangsúlyozta, hogy Németország szuverén államként ugyan azt tesz, amit jónak lát, de azt is tudomásul kell venni, hogy hazája ellen nincs fegyverembargó, és semmilyen német vagy nemzetközi jogszabály nem akadályozza, hogy német gyártású fegyvereket értékesítsenek Ukrajnának.

Kiemelte: ha az Ukrajnánál jobban felszerelt Oroszország támadást indít, "azzal kellene védekeznünk, amink van", és ez "szörnyűséges" állapotokat idézne elő.

"Nagyon remélem, hogy nem kell senkinek majd megbánnia, hogy elszalasztotta a lehetőséget Ukrajna önvédelmi képességének megerősítésére" - mondta Dmitro Kuleba.

Németország Franciaországgal együtt 2014 óta igyekszik közvetíteni Ukrajna és Oroszország között a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok lázadása és az ukrajnai Krím félsziget nemzetközi jogot sértő Oroszországhoz csatolása ügyében. Az úgynevezett normandiai négyek országcsoport külügyminiszterei legutóbb tavaly áprilisban tárgyaltak.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mostantól nem kötelező a külföldről visszatérő ukrán állampolgárok számára a karantén

Mivel egész Ukrajna zöld övezetes, a kormány megszüntette a külföldről visszatérő ukrán állampolgárok és az Ukrajnában tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek számára kötelező negatív koronavírus-teszt felmutatását és a kéthetes házi karanténba vonulást, így ezentúl a határon nem kell a telefonra telepíteni a karantén betartását ellenőrző Gyij vdoma mobil applikációt – adta hírül a Jevropejszka Pravda hírportál szerdán az Egészségügyi Minisztérium portáljára hivatkozva. A tárca közlése szerint mivel Ukrajnában a járványveszély szintje zöld jelzésű, ezért az ukrán államhatár átlépése akadálytalan, bármely országból történik is az, az ukrán állampolgárok és az Ukrajnában tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek számára. „A Digitális Átalakítás Minisztériuma és az Egészségügyi Minisztérium közös határozata értelmében mától (szerdától) nem szükséges a telefonra telepíteni a Gyij vdoma mobil applikációt a határon az Ukrajnába történő visszatéréskor” – jelezte külön közleményébe

Fegyveres autórablás a Beregszászi Kistérségben - mindenki legyen óvatos, az elkövető veszélyes lehet!

Június 17-én fényes nappal egy személygépjárművet tulajdonított el erőszakosan egy határőr a Gecse és Csoma közötti útszakaszon. Az eset során a katona Badalóba szeretett volna eljutni, akit Mester András, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség önkormányzati titkára jó szándékkal, szolgálati gépjárműjével felvett és elvitte volna a badalói határőrségre - írja a Kárpátalja hetilap. Az út során Gecse és Csoma között az érintett saját gépfegyverével megfenyegetve a sofőrt kiszállíttatta, majd pedig elhajtott. Értesítve a körzeti megbízottat, a rendőrök rövidesen megtalálták a személygépjárművet Beregszászban a B. Hmelnickij úti „OKKO” benzinkúton. Az elkövetőt még keresik, aki a gépfegyverét a járműben hagyta. Ha bárki látja, azonnal értesítse a hatóságokat a 102-es körzeti hívószámon vagy a 0955641999-es telefonszámon. Kérjük, mindenki legyen óvatos, az elkövető veszélyes és fegyvere lehet! KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Fontos, a nyugdíjasokat érintő bejelentést tett Babják Zoltán

Az Ukrposta arról tájékoztatta a városi tanácsot, hogy sikerült elérni, hogy 2021 szeptember 1-jétől mégsem kelljen kötelezően bankkártyára utalni a nyugdíjakat és egyéb szociális juttatásokat, ahogy azt korábban előírták. Az 546. sz., 2021. május 26-án kelt rendelettel visszavonták e döntést, így a nyugdíjasok illetményét sem kell bankkártyára utalni ez év szeptemberétől. Ez utóbbiak tehát élhetnek alkotmányos jogukkal, s maguk választhatják meg, hogy a bankon, vagy az Ukrpostán keresztül kapják a nyugdíjukat - írta közöségi oldalán Beregszász polgármestere. Babják Zoltán emlékeztet arra, hogy az Ukrposta ingyenesen viszi házhoz a pénzt. Tájékoztatják azokat a nyugdíjasokat, akiket rákényszerítettek a bankkártyára való átállásra, hogy ismét az Ukrpostán keresztül kaphatják ők az öregségi illetményüket, amennyiben kérelmezik ezt a Nyugdíjalapnál. Az ezzel kapcsolatos kérelmet személyesen nyújthatják be a Nyugdíjalaphoz, vagy postán is elküldhetik az erre vonatkozó dokumentumokat. A

Egy korszak véget ér Ukrajnában

Lecserélik a papír alapú igazolványokat, amelyeket jelenleg a legtöbb ukrán állampolgár használ. Az erre vonatkozó kormányzati törvényjavaslatot már bejegyezték a Legfelső Tanácsban ‒ tájékoztat a Golos Karpat hírportálra hivatkozva a Kárpáti Igaz Szó. Igor Frisz, a Nép Szolgája szakbizottságának képviselője szerint a személyi igazolvány cseréjének elsősorban technikai okai vannak (nincs elegendő papír alapú könyv, leállították a gyártást), valamint az, hogy számos irat maradt az ideiglenesen megszállt területeken, melyek alapján hamis okmányokat gyártanak, s különféle illegális ingatlanügyletet hajtanak végre. A törvényjavaslat alapján az állampolgárok 25. vagy 45. életévük betöltése után cserélhetik le személyi igazolványukat plasztik kártyára, tehát amikor egyébként is fényképet kell cserélniük az okiratban. Ugyancsak sor kerülhet a cserére: a vezetéknév, a keresztnév, a születési dátum vagy lakóhelyváltozás esetén; az okiratban beírt információk hibája okán; a dokumentum elves

Új karanténszabályok léptek érvénybe Ukrajnában

Az ukrán kormány közzétette a rendeletet, melynek értelmében az ország területén zöld zónás szabályzat van érvényben. A rendelet szerint a nyilvános épületekben, a tömegközlekedési eszközökön továbbra is maszkot kell viselnünk, s az utcán nem tartózkodhatunk személyazonosságot igazoló okirat nélkül. A járművekben csak az ülőhelyeknek megfelelő számú személy tartózkodhat. A tömegrendezvények, szórakozóhelyek működhetnek, amennyiben a jelenlévők viselik a szájmaszkot. A maszkviselés csak akkor nem kötelező, ha a résztevők mindegyike be van oltva. A szolgáltatóipari épületekben be kell tartani a másfél méteres távolságot, kötelező kihelyezni a használt szájmaszkok gyűjtésére kialakított urnát, a dolgozóknak maszkot kell viselniük. A külföldi állampolgárok csak egészségügyi biztosítás ellenében és negatív koronavírus-teszttel (PCR- vagy antigén-gyorsteszt) léphetnek be az országba, melyet az utazás előtti 72 órában kell elvégezni. Ezenkívül oltási igazolást is elfogadnak a határátkelőn