Ugrás a fő tartalomra

Megnyílt Soltész Péter kárpátaljai festőművész tárlata Ungváron

Megnyílt a 75 éves Soltész Péter kárpátaljai festőművész egyéni tárlata szerdán Magyarország Ungvári Főkonzulátusán - közölte az MTI.

A koronavírus-járvány miatt elrendelt egészségügyi korlátozó intézkedések enyhülésével Soltész Péter kárpátaljai festőművész képeinek bemutatásával folytatódik a hagyományos időszaki tárlatok sorozata a főkonzulátuson.

A tárlat megnyitóján Buhajla József főkonzul kiemelte, hogy a művész munkásságát mind Magyarországon, mind pedig Ukrajnában nagyra értékelik.

Ezt bizonyítják az állami kitüntetések, mindenekelőtt a Magyar Ezüst Érdemkereszt, amelyet Áder János köztársasági elnök 2015-ben adományozott Soltész Péternek az összmagyar kultúrát maradandó értékekkel gazdagító életműve, valamint a kárpátaljai képzőművészeti iskola hagyományainak továbbörökítését szolgáló tevékenysége elismeréseként.

Soltész Péter köszönetet mondott a főkonzulátus munkatársainak azért, hogy 2019 után újra bemutathatta a műveit a szülővárosában, amelynek letűnt hangulatát próbálja felidézni képei segítségével.

A festőművész 1945. október 14-én született Ungváron, tanulmányait az Ungvári Iparművészeti Szakközépiskolában végezte. Első önálló tárlata 1987-ben volt, 1995-től az Ukrán Képzőművészeti Szövetség tagja. Festményei Ukrajnán és Magyarországon kívül még számos európai országban, valamint az Egyesült Államokban lelhetők fel intézmények falain, múzeumokban, magángyűjtőknél.

Soltész Péter egyéni tárlata a járványügyi szabályok betartásával, előzetes egyeztetés alapján tekinthető meg Magyarország Ungvári Főkonzulátusának épületében.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Magyarországon elfogatóparancs van érvényben egy mezőkaszonyi nő ellen

Bachkov Máriát közokirat-hamisítás miatt körözik. A kárpátaljai származású nő ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg elfogató parancs van érvényben - olvasható a police.hu oldalán. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3642-524-600/33-11-os telefonszámon és a kir.szabolcsmrfk.dl@szabolcs.police.hu e-mail címen tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Magyarországon kábítószer-kereskedelem miatt elfogatóparancs van érvényben a nagybégányi férfi ellen

A kárpátaljai férfi ellen jelenleg elfogatóparancs van érvényben - olvasható a magyar rendőrség honlapján. A nagybégányi születésű Mindák Vincét kábítószer-kereskedelem miatt körözik.  Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3646514532-es telefonszámon és a kir.miskolcrk.dl@police.hu tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Nagydobrony legendája

„Ki tud a világban az ötezerkétszáz nagydobronyi mártírról, a kárpátaljai színmagyar nagyközség eltűnéséről? Pedig amikor a szovjet ezt a nagyközséget a föld színével egyenlővé tette, lakosságát kiirtotta, már másfél éve béke volt a világon. Moszkva ekkor már két esztendeje békésen bábáskodott egész Kárpátalján (…) Az egyetlen forrás ma, ahol még nyomára lehet akadni ennek a mártírközségnek, Révai Nagy Lexikona” – idézi Balla Gyula kisebbségkutató a nagydobronyi tragédiáról Árkay László – a müncheni Nemzetőr című lapban 1977-ben megjelent - mondatait. Az Árkay terjesztette, főképp a nyugati emigrációban ismert és mesélt legenda szerint 1946 júliusában a szovjet hatóságok elrendelték a frissen betakarított termés beszolgáltatását. A helyiek vonakodtak e parancsnak engedelmeskedni, páran félelemből mégis egybehordták gabonájukat a kijelölt helyre. Valaki azonban felgyújtotta e gabonahalmazt, s e cselekedet irtózatos megtorlást vont maga után. A nagyközséget körbevették, és nehézbombázókk

Fegyvereket osztogatnak Ukrajna határ menti megyéiben

Ukrajna határ menti megyéiben az illetékes hatóságok elkezdték a lőfegyverek kiadását a területvédelmi egységeknek. Februárig minden megyében fel lesz fegyverezve a területvédelem – közölte a strana.news hírportál az Espresso televízióra hivatkozva. Fedor Veniszlavszkij, a Nép Szolgája párt parlamenti képviselője a csatornának elmondta, hogy Ukrajna minden határ menti megyéjében a területvédelmi dandároknak kiadják a fegyvereket, és meghatározzák számukra az állomáshelyeket. A honatya jelezte, hogy pénteken beszélt az ukrán fegyveres erők területvédelmi erőinek parancsnokával, aki megerősítette, amit a televíziós műsorban bejelentett - tudatta a Kárpát.in.ua. Fotó: Illusztráció KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Döntött a bíróság: ez vár Porosenkóra

Nem rendelte el a bíróság szerdán a hazaárulással meggyanúsított Petro Porosenko korábbi ukrán elnök előzetes letartóztatását, és óvadékot sem szabott ki, hanem személyes kötelezettségvállalás mellett szabadon bocsátotta - tudatta az MTI. A határozat értelmében Porosenkónak át kell adnia útlevelét - így nem utazhat külföldre -, nem hagyhatja el Kijevet, illetve Kijev megyét az ügyben nyomozó hatóság, illetve ügyész vagy bíró engedélye nélkül, felszólításra meg kell jelennie a hatóságoknál, illetve a bíróságon. A határozatban foglaltak 2022. március 19-ig vannak érvényben. Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint a politikusnak a bíróság épülete előtt összegyűlt hívei örömmel fogadták a bíró határozatát. Porosenko támogatására megjelent Stefan Füle, az Európai Bizottság volt EU-bővítési biztosa is. A volt államfő - aki 2014 és 2019 között volt Ukrajna elnöke, jelenleg pedig az Európai Szolidaritás nevű ellenzéki parlamenti párt vezetője - hétfőn érkezett vissza Varsóból Kije

Porosenko: "Zelenszkij úr, rossz hírem van Önnek"

Petro Porosenko ex-elnök Facebook-videóüzenetben értesítette Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt, hogy visszatér Ukrajnába. "Zelenszkij úr, rossz hírem van Önnek: január 17-én 09:10-kor repülővel visszatérek Ukrajnába Varsóból" - idézte az Ukrajinszka Pravda hírportál Porosenkót. Az Európai Szolidaritás nevű ellenzéki parlamenti párt vezetőjét december 20-án gyanúsította meg az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) hazaárulással és terrorista szervezetekkel történő együttműködéssel. Pár nappal később a főügyészség közölte: beadványukban 1 milliárd hrivnya óvadék kiszabását kérik a bíróságtól cserében azért, hogy az exelnök szabadlábon védekezhessen.   A hatóságok azért gyanúsították meg Porosenkót hazaárulással és terrorista szervezetekkel történő együttműködéssel, mert szerintük az Ukrajnában Vlagyimir Putyin elnök "komájaként" is emlegetett Viktor Medvedcsuk ukrán oligarchával közösen, illegálisan kereskedett a donyecki szakadárokkal az általuk ellenőrzött területen ki

Vallott a gyilkos: ezért ölte meg Jackovics Gabriellát

Mint ismert, a héten letartóztatták a Jackovics Gabriella megölésével gyanusított nagyszőlősi férfit. A 30 éves kárpátaljai kapcsolatban állt az áldozattal. A 37 éves ungvári nő több, mint egy hete tűnt el. Holttestére január 12-én bukkantak rá. A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint a nő testén erőszakra utaló jelek voltak. Több törést és fejsérülést is szenvedett. A halál oka fulladás volt. A gyanúsított a bírósági tárgyaláson beismerte bűnösségét. A férfi elmondta, hogy összeveszett egy 37 éves nővel, akivel viszonya volt. "Fenyegetőzött, hogy felhívja a feleségemet, és mesél rólunk. Azt akarta, hogy szakítsak a feleségemmel, és maradjak vele. Hivatalosan elváltam, de a feleségemmel együtt éltünk. Nem volt szándékomban végezni vele, nem akartam" – idézte a Mukachevo.net hírportál a nagyszőlősi férfi. Korábban a Kárpátalja.ma számolt be arról, hogy a gyanúsított házában megtalálták az áldozat személyes tárgyait és iratait. A férfi bevallotta, hogy napok óta ő válaszol