Ugrás a fő tartalomra

Putyin szerint a nácizmusra emlékeztet a magyarokat is hátrányosan érintő ukrán törvénytervezet

A náci Németország eszméire emlékeztet az az ukrán törvénytervezet, amely őshonos és nem őshonos népekre osztja fel Ukrajna lakosságát - jelentette ki Vlagyimr Putyin orosz elnök egy, a Rosszija 1 és a Rosszija 24 televízióban szerda este bemutatott interjúban.

"Az emberek őshonosokra, első- és másodosztályú és egyéb kategóriákba való besorolása egészen pontosan a náci Németország elméletére és gyakorlatára emlékeztet" - mondta az orosz elnök az Ukrajna tősgyökeres népeiről szóló törvényjavaslatot kommentálva, amely az oroszokat nem sorolja ebbe a kategóriába.

Putyin hangsúlyozta, hogy "negatívan viszonyul" a kezdeményezéshez. Felvetette, hogy mi lesz azokkal, akikben többfajta vér keveredik, megemlítve, hogy talán a "zsidó nemzetiségű" Volodimir Zelenszkij ukrán elnök esetében is ez lehet a helyzet.

"Mi lesz ezekkel az emberekkel? Most körzővel mérik majd meg a koponyájukat és más testrészeiket, mint a náci Németországban, és ahogy ott is, megállapítják majd, hogy ki az igazi árja és ki nem? Megállapítják, ki az igazi és a nem igazi ukrán?" - fogalmazott Putyin, leszögezve, hogy olvasta a törvénytervezetet.

Idézte a tervezet egyik cikkét, amely szerint az őshonos népek nem vethetők alá koralapú megkülönböztetésnek.

 "Van egy általános törvényi szabály, amelynek értelmében minden megengedett, ami nem tilos. Tehát az őslakosokat nem lehet diszkriminálni, de a nem őslakosokat igen? Beleértve az oroszokat is" - mondta Putyin.

Emlékeztett arra is, hogy az ukrán államiságot a Szovjetunió teremtette meg. A továbbiakban azzal érvelt, hogy annak a területnek, a mai nyelven szólva három megyének a lakói, amelyek az 1654-es pereszjaszlavi rada (tanács) után egyesültek újra Oroszoroszággal, dokumentáltan orosznak és pravoszlávnak vallották magukat.

"Nyilvánvaló tény, hogy azok az emberek, akik ezekkel a területekkel együtt kerültek az orosz állam összetételébe, orosznak nevezték magukat. Ezért az oroszokat nem őshonos népnek nevezni egyszerűen nemcsak inkorrekt, de nevetséges és butaság is. Nem felel meg a történelemnek" - mondta.

Kifejezte meggyőződését, hogy noha az ukrán törvényjavaslat nem felel meg a nemzetközi humanitárius jognak, ám a nemzetközi szervezetek és a Nyugat részéről nem lesz rá reakció.

"Ukrajnában Oroszország ellenpólusát alakítják ki, ezért inkább semmit sem vesznek észre, köztük a horogkereszteket sem, amelyekkel neonácik járják Ukrajna városait" - fogalmazott Putyin.

Úgy vélekedett, hogy a nem őshonos néppé nyilvánítás "nagyon komoly csapást mér az orosz nép egészére", amit nem lehet közömbösen fogadni. Emlékeztetett rá, hogy a szovjet népszámlások idején milliók vallották magukat orosznak.

"Senki sem akar majd másodosztályú ember lenni, és akkor az őket a nyelv és a normális emberi élet egyéb összetevői területén érő diszkriminációról már nem is szólok" - fogalmazott Putyin.

Az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrán törvénytervezet mások mellett a lengyeleket és a magyarokat is hátrányosan érinti.

Arra figyelmeztetett, hogy a törvénytervezet megvalósulása nyomán milliók kényszerülnek majd távozásra vagy arra, hogy átnevezzék magukat. Közölte, hogy fontolóra vette egy, az ukrajnai oroszokról szóló cikk megírását. Putyin korábban a második világháború kitörésének körülményeiről jelentetett meg publikációt.

Volodimir Zelenszkij május 18-án jelentette be, hogy törvénytervezet terjesztett be az ország tősgyökeres népei jogainak biztosítása érdekében. A dokumentum értelmében őshonos népnek az olyan autochton etnikai közösség tekinthető, amely Ukrajna területén alakult ki, eredeti nyelv és kultúra hordozója, amelynek hagyományos, társadalmi, kulturális vagy képviseleti szervei vannak, amely Ukrajna őshonos népeként ismeri el magát, amely a lakosságon belül etnikai kisebbségnek számít, és amelynek Ukrajnán kívül nincs államalakulata. A Zelenszkij által javasolt definíció értelmében az ukrajnai oroszok nem számítanak őshonos népnek - írja az MTI.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mostantól nem kötelező a külföldről visszatérő ukrán állampolgárok számára a karantén

Mivel egész Ukrajna zöld övezetes, a kormány megszüntette a külföldről visszatérő ukrán állampolgárok és az Ukrajnában tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek számára kötelező negatív koronavírus-teszt felmutatását és a kéthetes házi karanténba vonulást, így ezentúl a határon nem kell a telefonra telepíteni a karantén betartását ellenőrző Gyij vdoma mobil applikációt – adta hírül a Jevropejszka Pravda hírportál szerdán az Egészségügyi Minisztérium portáljára hivatkozva. A tárca közlése szerint mivel Ukrajnában a járványveszély szintje zöld jelzésű, ezért az ukrán államhatár átlépése akadálytalan, bármely országból történik is az, az ukrán állampolgárok és az Ukrajnában tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek számára. „A Digitális Átalakítás Minisztériuma és az Egészségügyi Minisztérium közös határozata értelmében mától (szerdától) nem szükséges a telefonra telepíteni a Gyij vdoma mobil applikációt a határon az Ukrajnába történő visszatéréskor” – jelezte külön közleményébe

Fegyveres autórablás a Beregszászi Kistérségben - mindenki legyen óvatos, az elkövető veszélyes lehet!

Június 17-én fényes nappal egy személygépjárművet tulajdonított el erőszakosan egy határőr a Gecse és Csoma közötti útszakaszon. Az eset során a katona Badalóba szeretett volna eljutni, akit Mester András, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség önkormányzati titkára jó szándékkal, szolgálati gépjárműjével felvett és elvitte volna a badalói határőrségre - írja a Kárpátalja hetilap. Az út során Gecse és Csoma között az érintett saját gépfegyverével megfenyegetve a sofőrt kiszállíttatta, majd pedig elhajtott. Értesítve a körzeti megbízottat, a rendőrök rövidesen megtalálták a személygépjárművet Beregszászban a B. Hmelnickij úti „OKKO” benzinkúton. Az elkövetőt még keresik, aki a gépfegyverét a járműben hagyta. Ha bárki látja, azonnal értesítse a hatóságokat a 102-es körzeti hívószámon vagy a 0955641999-es telefonszámon. Kérjük, mindenki legyen óvatos, az elkövető veszélyes és fegyvere lehet! KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Fontos, a nyugdíjasokat érintő bejelentést tett Babják Zoltán

Az Ukrposta arról tájékoztatta a városi tanácsot, hogy sikerült elérni, hogy 2021 szeptember 1-jétől mégsem kelljen kötelezően bankkártyára utalni a nyugdíjakat és egyéb szociális juttatásokat, ahogy azt korábban előírták. Az 546. sz., 2021. május 26-án kelt rendelettel visszavonták e döntést, így a nyugdíjasok illetményét sem kell bankkártyára utalni ez év szeptemberétől. Ez utóbbiak tehát élhetnek alkotmányos jogukkal, s maguk választhatják meg, hogy a bankon, vagy az Ukrpostán keresztül kapják a nyugdíjukat - írta közöségi oldalán Beregszász polgármestere. Babják Zoltán emlékeztet arra, hogy az Ukrposta ingyenesen viszi házhoz a pénzt. Tájékoztatják azokat a nyugdíjasokat, akiket rákényszerítettek a bankkártyára való átállásra, hogy ismét az Ukrpostán keresztül kaphatják ők az öregségi illetményüket, amennyiben kérelmezik ezt a Nyugdíjalapnál. Az ezzel kapcsolatos kérelmet személyesen nyújthatják be a Nyugdíjalaphoz, vagy postán is elküldhetik az erre vonatkozó dokumentumokat. A

Egy korszak véget ér Ukrajnában

Lecserélik a papír alapú igazolványokat, amelyeket jelenleg a legtöbb ukrán állampolgár használ. Az erre vonatkozó kormányzati törvényjavaslatot már bejegyezték a Legfelső Tanácsban ‒ tájékoztat a Golos Karpat hírportálra hivatkozva a Kárpáti Igaz Szó. Igor Frisz, a Nép Szolgája szakbizottságának képviselője szerint a személyi igazolvány cseréjének elsősorban technikai okai vannak (nincs elegendő papír alapú könyv, leállították a gyártást), valamint az, hogy számos irat maradt az ideiglenesen megszállt területeken, melyek alapján hamis okmányokat gyártanak, s különféle illegális ingatlanügyletet hajtanak végre. A törvényjavaslat alapján az állampolgárok 25. vagy 45. életévük betöltése után cserélhetik le személyi igazolványukat plasztik kártyára, tehát amikor egyébként is fényképet kell cserélniük az okiratban. Ugyancsak sor kerülhet a cserére: a vezetéknév, a keresztnév, a születési dátum vagy lakóhelyváltozás esetén; az okiratban beírt információk hibája okán; a dokumentum elves

Új karanténszabályok léptek érvénybe Ukrajnában

Az ukrán kormány közzétette a rendeletet, melynek értelmében az ország területén zöld zónás szabályzat van érvényben. A rendelet szerint a nyilvános épületekben, a tömegközlekedési eszközökön továbbra is maszkot kell viselnünk, s az utcán nem tartózkodhatunk személyazonosságot igazoló okirat nélkül. A járművekben csak az ülőhelyeknek megfelelő számú személy tartózkodhat. A tömegrendezvények, szórakozóhelyek működhetnek, amennyiben a jelenlévők viselik a szájmaszkot. A maszkviselés csak akkor nem kötelező, ha a résztevők mindegyike be van oltva. A szolgáltatóipari épületekben be kell tartani a másfél méteres távolságot, kötelező kihelyezni a használt szájmaszkok gyűjtésére kialakított urnát, a dolgozóknak maszkot kell viselniük. A külföldi állampolgárok csak egészségügyi biztosítás ellenében és negatív koronavírus-teszttel (PCR- vagy antigén-gyorsteszt) léphetnek be az országba, melyet az utazás előtti 72 órában kell elvégezni. Ezenkívül oltási igazolást is elfogadnak a határátkelőn