Ugrás a fő tartalomra

Brutális balesetet okozott egy részeg ukrán Magyarországon - egy ember meghalt

A Bács-Kiskun megyei közlekedési szakemberek vádemelést javasolnak a sofőr ellen.

A helyszíni szemle adatai, valamint a nyomozás megállapításai szerint egy ukrán állampolgár közlekedett az 54-es számú főúton egy Opellel. A sofőr egy járműoszlop előzésébe kezdett, azonban nem győződött meg arról, hogy a szembejövő forgalmi sáv olyan távolságban szabad, hogy a manővert biztonságosan hajtsa végre, így későn vette észre a szemből érkező autót. Ekkor megpróbált visszatérni a saját forgalmi sávjába, ám megcsúszott, és a kocsi nekiütközött a szabályosan haladó autósnak - írja a police.hu.

A baleset következtében a Toyota Yaris sofőrje súlyosan sérült, míg utasa, egy 66 éves nő a helyszínen életét vesztette. A vétkes autóvezetőnek eltört az állcsontja.

A szemle során kiderült, hogy az ukrán állampolgár a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott, így őt vér-vizelet mintavételre előállították, majd őrizetbe vették. Az igazságügyi szakértői vélemény igazolta az ittasság tényét, ezért a jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsítottat az egyenruhások halált okozó, ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntettének gyanúja miatt kihallgatták.

A rendőrök azt is megállapították, hogy az Opelre egy másik jármű hatósági jelzését tették rá, így a 31 éves külföldi férfit egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettével is gyanúsítják.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai az ügy vizsgálatát befejezték. A keletkezett iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nemzetközi elfogatóparancs alapján körözik a tiszaújlaki Bombák Sándort

Bombák Sándort hivatalos személy elleni erőszak miatt körözik Magyarországon. A kárpátaljai származású férfi ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogató parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613546625-os telefonszámon valamint a bvkorozes@fovarosit.birosag.hu és a kir.10rk.dl@budapest.police.hu e-mail címeken tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Nemzetközi elfogatóparancs alapján körözik a hetyeni Molnár Norbertet

Molnár Norbertet közokirat-hamisítás miatt körözik Magyarországon. A kárpátaljai származású férfi ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogató parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-as telefonszámon valamint a korozes@bkkb.birosag.hu és a kgbefo.brfk@budapest.police.hu e-mail címeken tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Így utazhat be augusztus 5-től Ukrajnába

Fokozott karanténintézkedéseket vezetnek be augusztus 5-től Ukrajnában a koronavírus delta variánsának megfékezése érdekében – tudatta a Kárpátalja ma internetes hírportál. A külföldi állampolgároknak rendelkezniük kell Covid-19 biztosítási kötvénnyel és a következő dokumentumok egyikével: vagy negatív PC R-teszttel, mely a határátlépés előtt legfeljebb 72 órával készült, vagy SARS-CoV-2 koronavírus antigénjét meghatározó gyorsteszttel, mely a határátlépés előtt legfeljebb 72 órával készült, vagy olyan oltási igazolvánnyal, mely igazolja, hogy az adott személy a WHO által engedélyezett oltás mindkét adagját megkapta, valamint a szabályoknak és nemzetközi követelményeknek megfelelően állították ki. Amennyiben nem rendelkezik a kért dokumentumok valamelyikével, úgy karanténba kell vonulnia 72 órára, amit PCR-teszttel, vagy antigén gyorsteszttel lehet kiváltani. Amennyiben nem rendelkezik semmilyen dokumentummal a házi karantén ideje Ukrajnában 10 nap. Azokra a személyekre – állampol

Nemzetközi elfogató parancs alapján körözik a csongori születetésű nőt

Tóth Alexandrát k özokirat-hamisítás miatt körözik  . A kárpátaljai származású nő ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogató parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-os telefonszámon és a kgbefo.brfk@budapest.police.hu e-mail címen tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Magyarország Beregszászi Konzulátusának tájékoztatója a védettségi igazolványok átvételéről

Aki a magyarországi oltáskor a védettségi igazolvány kézbesítési helyeként a beregszászi konzulátust jelölte meg és a védettségi igazolványa megérkezett a konzulátusra, az oltáskor megadott e-mail címen vagy telefonon értesítik erről és az átvétel módjáról. Ezért kérik, csak az jelenjen meg személyesen a konzulátuson, aki kapott már értesítést a konzulátus munkatársaitól. Továbbá azt is kérik, hogy hozzák magukkal az oltáskor kapott „Igazolás SARS-COV-2 elleni védőoltásról / Certificate of SARS-COV-2 vaccination / Сертифікат вакцинації від SARS-COV-2” A/4-es méretű igazolást, valamint azt az útlevelet, melynek száma az igazoláson szerepel. Ezek hiányában, a védettségi igazolványt nem tudják átadni. Az ügyfélfogadó térbe csak a szájat és az orrot elfedő maszkban lehet belépni. AKINEK MÉG NEM ÉRKEZETT MEG A VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNYA, DE SŰRGŐSEN SZÜKSÉGE LENNE RÁ: A járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 408/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm.r.) 1