Ugrás a fő tartalomra

Kinevezte az ukrán parlament az új belügyminisztert

Kinevezte az ukrán parlament belügyminiszternek Denisz Monasztirszkijt pénteken, miután elődje, Arszen Avakov lemondását előző nap elfogadta.

Monasztirszkij kinevezését 271 képviselő támogatta a 450 fős törvényhozásban.

"Nem ígérem, hogy minden problémát azonnal megoldok. Ez lehetetlen. Ígérem viszont, hogy szakmailag és elsősorban miniszterként fogom végezni munkámat, és kész vagyok méltósággal szolgálni a nép és az állam érdekét" - hangoztatta a politikus a szavazás előtti felszólalásában.

Szavai szerint munkájában elsősorban a szervezett bűnözés elleni küzdelemre, a rendőrségen belüli törvénysértők felelősségre vonására, a regionális vezetéssel és a társadalommal való kapcsolatépítésre, a közúti biztonság erősítésére, a minisztérium valamennyi tevékenységi körének digitalizálására, a kábítószerek terjesztése elleni küzdelemre, a határvédelemre, valamint az ország belső stabilitásának és védelmének fokozására, a krími és a Donyec-medencei ideiglenesen megszállt területek Ukrajnába történő visszaintegrálására fog koncentrálni.

Monasztirszkij eddig a Volodimir Zelenszkij elnök mögött álló, a törvényhozásban egyedült többségben lévő Nép Szolgája párt frakciójának a tagja és a parlament rendészeti bizottságának elnöke volt. A 41 éves politikus jogi végzettséggel rendelkezik, ukrán sajtóforrások Avakov "emberének" tartják. Magát felszólalásában Zelenszkij "csapatának" a tagjaként aposztrofálta. Az elnöknek megköszönte az iránta tanúsított bizalmat, és röviden beszámolt az eddig általa vezetett rendvédelmi bizottság munkájáról.

Monasztirszkijt Zelenszkij javasolta a Nép Szolgája frakciójának keddi ülésén új belügyminiszternek, hivatalosan Denisz Smihal miniszterelnök terjesztette a parlament elé kinevezését.

Elődje, Avakov kedden nyújtotta be lemondását - nem indokolva meg döntését -, a parlament csütörtökön hagyta jóvá távozását a tárca éléről. Avakov több mint hét éven át vezette a belügyminisztériumot: 2014. február 27-én kapta meg kinevezését, azaz még Olekszandr Turcsinov ideiglenes elnöksége alatt, majd mindvégig Petro Porosenko államfősége idején ő volt a tárca vezetője, ezt követően Volodimir Zelenszkij államfői beiktatása után is megőrizte tisztségét.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!

(MTI)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ismeretlenek követtek egy kisfiút Makkosjánosiban, hazáig futva menekült!

Az információk szerint az eset Makkosánosiban történt, s a kisfiú édesanyja számolt be róla Facebook-oldalán. A hölgy elmondása szerint gyermekét péntek délután követte egy kisbusz. A járműben ketten ültek, s az egyik pillanatban egy férfi kiszállt és szaladni kezdett a gyerek után. A kiskorú megijedt, odaütött az ismeretlennek, és a hazáig szaladt. Az édesanya arra kéri a szülőket, beszéljenek a gyermekeikkel a történtekről, s magyarázzák el nekik, hogy ilyen esetben azonnal kérjenek segítséget. Azt, hogy indult-e az ügyben eljárás, egyelőre nem tudni - írta a Kárpátalja hetilap. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Már csak négy megye található a sárga zónában

Az Egészségügyi Minisztérium frissítette a régiók járványügyi besorolását. A legfrisseb lista szerint a legenyhébb, sárga besorolásban már csak négy megye található: Kárpátalja, Vinnicja, Kirovohrad és Poltava. A Volinyi, Zsitomiri, Ivano-Frankivszki, Kijevi, Luhanszki, Lvivi, Mikolajivi, Szumi, Rivnei, Ternopili, Harkivi, Hmelnickiji, Cserkaszi, Csernyivci, Csernyihivi területek és a főváros szerepel a narancssárga zónában. A legsúlyosabb járványhelyzeti, vörös besorolásba hat régió került: a Dnyipropetrovszki, a Donyecki, a Zaporizzsjai, az Odesszai, a Szumi és a Herszoni területek. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

A rendőrség fogja ellenőrizni az utasokat Ukrajnában

Október 21-étől új szabályok léptek életbe az Ukrajnán belüli személyszállításra vonatkozóan. Ihor Klimenko, az ukrán nemzeti rendőrség vezetője az rbc.ua hírportálnak adott interjújában elmagyarázta, az egyenruhások hogyan fogják ellenőrizni a COVID-tanúsítványokat. A régiók közötti buszjáratokat szúrópróba szerűen fogják vizsgálni. Azzal szemben, aki nem tud felmutatni oltási bizonyítványt vagy negatív COVID-tesztet, jegyzőkönyvet állítanak ki - jelentette ki az országos rendőrfőnök. Hozzátette: leszállítani senkit sem fognak a buszokról.  A szabályok ugyanúgy vonatkoznak az utasokra és a sofőrökre is - jegyezte meg.  A rendelet megsértése miatti pénzbüntetés mértékéről majd a bíróság dönt. Jogi személyek esetében ez összeg elérheti a 34-51 ezer hrivnyát. Klimenko elmondta: a rendőrség fokozza jelenlétét a vasútállomásokon és azok közelében is, hogy gyorsabban reagálhasson, ha szabálysértést észlelnek. A maszkhasználat betartását továbbra is ellenőrizni fogják a kijelölt helyeke