Ugrás a fő tartalomra

Vélemény: mindenki el fog menekülni Ukrajnából, mert az ország megalázza a lakosait

A nyelvtéma, a régi-új, elnyűhetetlen gumicsont. A konc, amit ledob a nép közé a vezetőség odafentről. Hadd szedjék szét egymást az emberek néhány falat miatt, addig se a valós problémákkal vannak elfoglalva - írja véleménycikkében Szabó Kata, a Kárpátalja ma egyik szerkesztője.

Véleménye szerint a nyelvtörvény szégyenfolt lesz a posztmodern Ukrajna történelmében, de ugyanúgy Európáéban is, ha szó nélkül szemet huny felette.

A szerző úgy véli, a honatyák „csak” egy dologról feledkeznek meg a törvényhozáskor. Arról, hogy addig feszítik a határokat, "míg a nép megunja, összepakolja a csemodánt és lelép." Megjegyzi: tulajdonképpen erre már várni sem kell. Az emberek elmennek, a falvakban pedig egyre több telek előtt látjuk az Eladó! feliratot. Helyenként már több a lakat alatt lévő ház, mint a lakott. És sajnos, nem azért, mert a szomszéd városba költöztek volna a tulajok - jegyzi meg.

Ahogyan a szerző fogalmaz írásában : emberbarátnak nem mondható országvezetése van Ukrajnának. 

"Körbenézünk, és felvetődik bennünk a jogos kérdés, hogy mit keresünk még ebben az országban. Nem a kenyerünket, arra mérget vehetünk. Egyre inkább nem látjuk itt a jövőnket. Ha ez így folytatódik, nem ingázni fog a korosztályunk – kisebbségi és többségi egyaránt –, hanem végérvényesen kitelepülni. És majd nem lesz csoda, hogy 603 628 négyzetkilométer – csak úgy – üresen marad. Legalábbis emberek nélkül. És ezért nem mi leszünk a hibásak." - osztja meg gondolatait Szabó Kata.

Úgy véli: mindenki el fog menekülni, mert az ország megalázza a lakosait. "Sárba tiporja az élhetetlen fizetésekkel, a magas közüzemi díjakkal, kiszúrja a szemét a hazugságokkal, a hitegetésekkel, és most már az alapvető emberi jogokon is páros lábbal tapos. Nemcsak azzal aláznak meg emberileg, hogy ilyen törvényeket hoznak, hanem azzal, hogy viszályt szítanak nemzet és nemzet között. A magyar, orosz, ukrán stb. nemzetiségeknek nem egymással van baja, ezt kellene megérteni és megértetni mindenkivel" - folytatta.

Szerinte nem az a baj, hogy elvárják a lakosságtól az államnyelv ismeretét, hanem az, hogy ezt az anyanyelv rovására akarják tenni. A megfelelő nyelvoktatás hiányáról már ne is beszéljünk - jegyzi meg. "De nem azért fog elsősorban kikopni a magyar szó Kárpátaljáról, vagy az orosz Kijevből – és a sor korántsem itt ér véget –, mert a törvény korlátozza. Hanem azért, mert ha ilyen ütemben haladunk hátra a fejlődésben, nem lesz, aki egyáltalán éljen az országban, nemhogy beszéljen" - jegyezte meg.

"Forradalom volt, háború van, jólét nincs. „Jogot a népnek” – követelte Petőfi. A családfők számára viszont égetőbb probléma a holnapi betevő kérdése, mint a jogé. Lincshangulat ide vagy oda, ha Csehország ad kenyeret, akkor a nép inkább odamegy dolgozni – reálbérért éhbér helyett" - zárta a sorokat.

A teljes írás a Kárpátalja ma oldalán olvasható. 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nemzetközi elfogató parancs alapján körözik a csongori születetésű nőt

Tóth Alexandrát k özokirat-hamisítás miatt körözik  . A kárpátaljai származású nő ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogató parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-os telefonszámon és a kgbefo.brfk@budapest.police.hu e-mail címen tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Emberölés miatt körözik László Józsefet

Elfogató parancs alapján, emberölés miatt körözik a Mezőváriban születetett László Józsefet. A kárpátaljai férfi ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogadtó parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-os telefonszámon és az elet.brfk@budapest.police.hu tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Hatályba lépett Ukrajnában a kettősállampolgárság bevallási kötelezettségéről szóló döntés

Volodimir Zelenszkij elnök péntek este hatályba léptette a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) döntését, amellyel kötelezi az állami tisztségviselőket, hogy elektronikus vagyonbevallásukban tüntessék fel az ukránon kívüli másik állampolgárságuk hiányát – adta hírül a Levij Bereg hírportálra hivatkozva a Kárpát.in.ua. A 2021. július 16-ával datált 305/2021 sz. vonatkozó elnöki rendeletet pénteken tették közzé az Elnöki Hivatal honlapján. A dokumentum értelmében az RNBO február 26-i döntésének megfelelően az állami és helyi önkormányzati tisztségeket betöltő személyeknek az elektronikus vagyonbevallásukban kötelező feltüntetniük, hogy nem rendelkeznek más ország állampolgárságával és nincs más országban kiadott ottani lakhatási engedélyük. Az elnöki rendelet ugyancsak utasítja a kormányt, hogy folyó év augusztusában adjon tájékoztatást az RNBO ülésén a kettős (többes) állampolgárság kérdésének szabályozásáról szóló törvénytervezetek kidolgozásáról és a Legfelső Tanács elé törté

Beregsomi férfit keres a magyar rendőrség

Elfogató parancs alapján, közokirat-hamisítás miatt körözik a beregsomi származású Kelemen Ruszlánt. A körözést a Nyíregyházi Törvényszék rendelte el az 1991-es születésű kárpátaljai férfi ellen - olvasható a magyar rendőrség honlapján. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3642523823-as és a +3642524600-as telefonszámokon, illetve a bvkorozes@nyiregyhazit.birosag.hu vagy a kir.nyiregyhazark.dl@dszabolcs.police.hu e-mail címeken tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Nemzetközi elfogatóparancs alapján körözik a tiszaújlaki Bombák Sándort

Bombák Sándort hivatalos személy elleni erőszak miatt körözik Magyarországon. A kárpátaljai származású férfi ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogató parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613546625-os telefonszámon valamint a bvkorozes@fovarosit.birosag.hu és a kir.10rk.dl@budapest.police.hu e-mail címeken tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !