Ugrás a fő tartalomra

Zelenszkij leváltotta a fegyveres erők főparancsnokát

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök menesztette posztjáról a fegyveres erők főparancsnokát, Ruszlan Homcsakot, akinek a helyére Valerij Zaluzsnijt, a Donyec-medencei konfliktusövezet északi területi operatív parancsnokságának eddigi vezetőjét nevezte ki - jelentette be keddi tájékoztatóján az államfő sajtótitkára.

Homcsak ezentúl a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkárának első helyettesi tisztét tölti be.

Szerhij Nyikiforov, elnöki szóvivő szavai szerint Zelenszkij nem kételkedik Homcsak "hazaszeretetében, az esküjéhez való hűségében és a szakmaiságban, de jobb együttműködést szeretne látni a honvédelmi minisztérium és a fegyveres erők között. "Ennek eddig, sajnos, az ellenkezőjét láttuk: konfliktusokat" - tette hozzá a sajtótitkár. Elmondta még, hogy Homcsak új kinevezésével az RNBO titkárának eddigi első helyettese, Mihajlo Koval távozik a posztjáról.

Homcsak 2019. május 21. óta volt az ukrán fegyveres erők vezérkari főnöke, majd 2020. március 27-től nevezte ki Zelenszkij főparancsnoknak. Utóda, Valerij Zaluzsnij az UNIAN hírügynökség ismertetése szerint 2007-től 2009-ig a 24-ik gépesített dandár első parancsnokhelyettese volt a nyugat ukrajnai Lviv megyei Javorivban. Ezt követően 51-ik gépesített dandár katonai parancsnoka lett. 2018-2019 között az Egyesített Erők Műveletének első parancsnokhelyettese volt, majd 2019 decemberében nevezték ki a Donyec-medencei frontvonal északi területi operatív parancsnokságának élére.

2018 februárjában életbe lépett a Donyec-medence Ukrajnába történő visszaintegrálásáról szóló törvény, amely Oroszországot agresszor államnak, a szakadár ellenőrzés alatti településeket pedig ideiglenesen megszállt területeknek minősítette. A jogszabály alapján az addig terrorellenesnek nevezett belügyi művelet katonaivá alakult át, és új neve Egyesített Erők Művelete lett.

Az UNIAN megjegyezte, hogy Homcsak leváltásáról és Zaluzsnij kineveséről a tájékoztató idején még nem jelent meg az elnöki rendelet. Újságírói érdeklődésre Zelenszkij sajtótitkára ezt pusztán "technikai kérdésnek" nevezte, és biztosított afelől, hogy a vonatkozó rendeleteket hamarosan közzéteszik - írja az MTI.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Magyarországon kábítószer-kereskedelem miatt elfogatóparancs van érvényben a nagybégányi férfi ellen

A kárpátaljai férfi ellen jelenleg elfogatóparancs van érvényben - olvasható a magyar rendőrség honlapján. A nagybégányi születésű Mindák Vincét kábítószer-kereskedelem miatt körözik.  Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3646514532-es telefonszámon és a kir.miskolcrk.dl@police.hu tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Vallott a gyilkos: ezért ölte meg Jackovics Gabriellát

Mint ismert, a héten letartóztatták a Jackovics Gabriella megölésével gyanusított nagyszőlősi férfit. A 30 éves kárpátaljai kapcsolatban állt az áldozattal. A 37 éves ungvári nő több, mint egy hete tűnt el. Holttestére január 12-én bukkantak rá. A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint a nő testén erőszakra utaló jelek voltak. Több törést és fejsérülést is szenvedett. A halál oka fulladás volt. A gyanúsított a bírósági tárgyaláson beismerte bűnösségét. A férfi elmondta, hogy összeveszett egy 37 éves nővel, akivel viszonya volt. "Fenyegetőzött, hogy felhívja a feleségemet, és mesél rólunk. Azt akarta, hogy szakítsak a feleségemmel, és maradjak vele. Hivatalosan elváltam, de a feleségemmel együtt éltünk. Nem volt szándékomban végezni vele, nem akartam" – idézte a Mukachevo.net hírportál a nagyszőlősi férfi. Korábban a Kárpátalja.ma számolt be arról, hogy a gyanúsított házában megtalálták az áldozat személyes tárgyait és iratait. A férfi bevallotta, hogy napok óta ő válaszol

Nagydobrony legendája

„Ki tud a világban az ötezerkétszáz nagydobronyi mártírról, a kárpátaljai színmagyar nagyközség eltűnéséről? Pedig amikor a szovjet ezt a nagyközséget a föld színével egyenlővé tette, lakosságát kiirtotta, már másfél éve béke volt a világon. Moszkva ekkor már két esztendeje békésen bábáskodott egész Kárpátalján (…) Az egyetlen forrás ma, ahol még nyomára lehet akadni ennek a mártírközségnek, Révai Nagy Lexikona” – idézi Balla Gyula kisebbségkutató a nagydobronyi tragédiáról Árkay László – a müncheni Nemzetőr című lapban 1977-ben megjelent - mondatait. Az Árkay terjesztette, főképp a nyugati emigrációban ismert és mesélt legenda szerint 1946 júliusában a szovjet hatóságok elrendelték a frissen betakarított termés beszolgáltatását. A helyiek vonakodtak e parancsnak engedelmeskedni, páran félelemből mégis egybehordták gabonájukat a kijelölt helyre. Valaki azonban felgyújtotta e gabonahalmazt, s e cselekedet irtózatos megtorlást vont maga után. A nagyközséget körbevették, és nehézbombázókk

Nagy változás jön az ukrajnai határátkelőhelyeken

Ukrajnában rövid időn belül teljes mértékben beindul a „Sljah”, az engedélyek online foglalási rendszere és az eHatár (eKordon) program - közölte Denisz Smihal miniszterelnök. „Folytatódik a digitalizáció az infrastruktúra területén. A tervbe van a „Sljah”, az engedélyek online foglalási rendszer teljes körű beindítása. A tervek között szerepel az elektronikus fuvarlevél bevezetése és az eHatár-program beindítása is”, közölte Smihal. Elmondása szerint külön projekt lesz az eUtas információs és elemző rendszer bevezetése a megyék közötti személyforgalom területén. Amint korábban beszámoltak, az eHatár – a határátkelőkre vonatkozó elektronikus várólista projektje. A program lehetővé teszi a regisztrálást a várólistán, majd a megadott időpontban való megjelenést az ellenőrző ponton. Ennek köszönhetően gyorsabb lesz a vámkezelés a határátkelőkön, és kizárja a járművek több napos sorban állását - írta a Kárpát.in.ua. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Fegyvereket osztogatnak Ukrajna határ menti megyéiben

Ukrajna határ menti megyéiben az illetékes hatóságok elkezdték a lőfegyverek kiadását a területvédelmi egységeknek. Februárig minden megyében fel lesz fegyverezve a területvédelem – közölte a strana.news hírportál az Espresso televízióra hivatkozva. Fedor Veniszlavszkij, a Nép Szolgája párt parlamenti képviselője a csatornának elmondta, hogy Ukrajna minden határ menti megyéjében a területvédelmi dandároknak kiadják a fegyvereket, és meghatározzák számukra az állomáshelyeket. A honatya jelezte, hogy pénteken beszélt az ukrán fegyveres erők területvédelmi erőinek parancsnokával, aki megerősítette, amit a televíziós műsorban bejelentett - tudatta a Kárpát.in.ua. Fotó: Illusztráció KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Magyarországon elfogatóparancs van érvényben egy mezőkaszonyi nő ellen

Bachkov Máriát közokirat-hamisítás miatt körözik. A kárpátaljai származású nő ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg elfogató parancs van érvényben - olvasható a police.hu oldalán. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3642-524-600/33-11-os telefonszámon és a kir.szabolcsmrfk.dl@szabolcs.police.hu e-mail címen tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Döntött a bíróság: ez vár Porosenkóra

Nem rendelte el a bíróság szerdán a hazaárulással meggyanúsított Petro Porosenko korábbi ukrán elnök előzetes letartóztatását, és óvadékot sem szabott ki, hanem személyes kötelezettségvállalás mellett szabadon bocsátotta - tudatta az MTI. A határozat értelmében Porosenkónak át kell adnia útlevelét - így nem utazhat külföldre -, nem hagyhatja el Kijevet, illetve Kijev megyét az ügyben nyomozó hatóság, illetve ügyész vagy bíró engedélye nélkül, felszólításra meg kell jelennie a hatóságoknál, illetve a bíróságon. A határozatban foglaltak 2022. március 19-ig vannak érvényben. Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint a politikusnak a bíróság épülete előtt összegyűlt hívei örömmel fogadták a bíró határozatát. Porosenko támogatására megjelent Stefan Füle, az Európai Bizottság volt EU-bővítési biztosa is. A volt államfő - aki 2014 és 2019 között volt Ukrajna elnöke, jelenleg pedig az Európai Szolidaritás nevű ellenzéki parlamenti párt vezetője - hétfőn érkezett vissza Varsóból Kije