Ugrás a fő tartalomra

Csalódtak az ukránok Bidenben, ezért Amerika esküdt ellensége felé fordulnak

Nagyon úgy néz ki, hogy nem jöttek be Ukrajna Biden-kormányhoz fűzött reményei: hiába ápolt szoros kapcsolatot a jelenlegi elnök az ukrán kormánnyal Obama alelnökeként, sem hatalmas fegyverszállítmányokat, sem gazdasági mentőcsomagokat, sem katonai intervenciót nem sikerült eddig kicsikarni az Egyesült Államoktól a 2014 óta háborútól sínylődő országnak. Nagyon úgy néz ki, hogy az ukrán kormány megunva Amerika tétlenségét, most Kínához, az Egyesült Államok fő riválisához fordul - írja a Portfolio.

2009-től 2017-ig volt Joe Biden az Amerikai Egyesült Államok alelnöke, a 2014-es orosz-ukrán konfliktus közben kiemelt feladata volt az ukrán kormánnyal való egyeztetés az ország területi integritásának, haderőfejlesztésének és gazdasági működésének segítése végett. Joe Biden fia, Hunter Biden be is ült egy ukrán energiavállalat, a Burisma igazgatótanácsába, illetve felületes bizonyítékok alapján egyes politikai körök magát Joe Bident is összekötötték különféle ukrajnai gazdasági érdekekkel.

Az Obama-Biden kormány során Joe Biden volt az, aki erősebb fellépést sürgetett az orosz agresszió ellen, többek közt ő volt az is, aki annak ötletét is felvetette, hogy Javelin páncéltörő rakétarendszereket adjon az Egyesült Államok az ukrán haderőnek, valamint sokat dolgozott az ukrán gazdasági és politikai életet átszövő korrupció felszámolásáért.

ALELNÖKKÉNT JOE BIDEN AZT ÍGÉRTE OROSZORSZÁGNAK: VÉRREL ÉS PÉNZZEL FOGNAK FIZETNI AZ UKRAJNA ELLENI AGRESSZIÓ MIATT.

Némileg jogosan számított tehát arra az ukrán kormány, hogy ha Joe Bidenből elnök lesz, az Egyesült Államok a korábbinál határozottabban áll majd ki Ukrajna területi szuverenitása mellett.

Amikor a tavasszal az orosz haderő felvonult az ukrán határra, az ukrán kormány NATO-csapatokat, illetve Patriot légvédelmi rakétarendszereket is kért, de néhány szolidaritást vállaló nyilatkozaton kívül nem kapták a várt segítséget a katonai szövetségtől.

A Biden-kormány júniusban mintegy 150 millió dollárnyi katonai felszerelést küldött Ukrajnába – főleg radarokat, kommunikációs berendezéseket, felderítődrónokat – ez a segítség sem összegét, sem jellegét tekintve nem tekinthető kirívónak a korábbi, Amerika által biztosított segélyezéshez képest. Az Obama-Trump-Biden kormányok 2014 óta összesen 4,6 milliárd dollárnyi segítséget biztosítottak Ukrajnának, ez évekre lebontva 650 millió dollárt jelent – körülbelül nyolcadát-tizedét teszi annak az összegnek, amit Amerika Afganisztánnak, Izraelnek vagy Iraknak minden évben biztosít.

Ezen kívül az ukrajnai konfliktus miatt egyelőre újabb szankciókat sem vetett ki a Biden-kormány, sőt, még törölt is korábbi intézkedéseket az Északi-Áramlat 2 gázvezeték építésével kapcsolatosan, amely konkrétan arra a célra szolgál, hogy az orosz gázellátás megkerülje Ukrajnát és úgy jusson el az EU-ba.

Az ukrán kormány a határmenti orosz "izmozásnak" köszönhetően gyorsan rájött, hogy míg a Biden kormány kommunikációját tekintve keményebb az oroszokkal, konkrét külpolitikai intézkedéseiben igazából nem is hozott olyan nagy változást a Trump-kormányhoz képest. Az ukrán vezetők a felismerés után új irányba kezdtek el kacsingatni.

Júliusban szép csendben törölte az ukrán kormány az aláírását egy ENSZ-nyilatkozatról, amely az ujgur muszlim kisebbséggel szembeni kínai fellépést ítélte el, majd pedig néhány napra rá jelentős együttműködési megállapodásokat jelentett be a Zelenszkij-kormány az ázsiai országgal:

  • július 4-én kötött meg egy megállapodást Kína és Ukrajna az ukrán vasúthálózatok, utak és hidak fejlesztéséről, melynek keretein belül arra buzdították a kínai bankokat, hogy biztosítsanak az ilyen jellegű ukrán projektekre forrásokat,
  • Kína és Ukrajna vezetése kiadott egy állásfoglalást, melyben kiállnak egymás területi integritása mellett,
  • Zelenszkij elnök telefonon egyeztetett Hszi Csinping elnökkel az ukrán mezőgazdasági termékek exportjáról, illetve kínai vakcinákról,
  • illetve az ukrán vezető azt is bejelentette, hogy szeretné, ha országa „híd lenne Európába” a gigantikus kínai Övezet és Út program kapcsán, mely projekthez még 2018-ban csatlakozott Ukrajna.

A kínaiakhoz való közeledés már az ukrán belpolitikai szereplők körében is fontos téma, melyből fakadóan tűz alá is vették a parlamentben Dmitro Kuleba külügyminisztert. Ő úgy fogalmazott, hogy „konzultációt folytatnak Kínával és a nyugattal,” és ezután tudnak több információt adni, illetve hogy „továbbra is elkötelezett Ukrajna az euroatlanti integráció felé.”

Olekszij Aresztovics, elnöki kabineti tanácsadó viszont ennél sokkal sarkosabban fogalmazott: a fő üzenetünk a következő: ha a nyugat folyamatosan feladja Ukrajna érdekeit az Oroszországgal ápolt barátságért cserébe, Ukrajna keletre fordulhat.

Kína egyébként már 2019-ben is Ukrajna egyik legfontosabb kereskedelmi partnere volt, Oroszország mellett. Ukrajna úgy kezdte el még szorosabbra fűzni a viszonyát Kínával, hogy jól tudja:

AZ ELMÚLT ÉVEKBEN AZ ÁZSIAI ORSZÁG LETT AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK LEGFŐBB RIVÁLISA POLITIKAI, GAZDASÁGI ÉS KATONAI TÉREN IS.

Pontosan tisztában vannak tehát azzal, hogy az Egyesült Államok nem fogja szó nélkül hagyni a diplomáciai fejleményeket.

Egyszerre az is látszik, hogy az amerikai rivalizáció miatt Kína és Oroszország is elkezdte szorosabbra fűzni a viszonyát, az oroszokkal való együttműködés pedig még jelentősebb potenciállal bír, különösen katonai és technológiai téren.  Így tehát Ukrajna nem számíthat arra, hogy az Oroszországgal való katonai konfrontációban akár töredékét kapja annak a segítségnek Kínától, amelyet eddig az Egyesült Államoktól biztosított a háború sújtotta országnak.

VALÓSZÍNŰLEG AZ UKRÁN KORMÁNY MOST ARRA JÁTSZIK, HOGY FELHÍVJA AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK FIGYELMÉT ARRA, HOGY HA NEM HAJLANDÓK MÉG TÖBB SEGÍTSÉGET ADNI AZ OROSZOKKAL SZEMBEN UKRAJNÁNAK, MEGNYITJÁK A KÍNAI BEFOLYÁSSZERZÉS ELŐTT A SZABAD UTAT.

Ezt valószínűleg Volodimir Zelenszkij elnök Joe Biden elnök tudtára is fogja adni augusztusban, amikor találkoznak, azt viszont nem biztos, hogy a demokrata politikus jó néven veszi majd ezt a fajta diplomáciai sakkozást. Könnyen lehet, hogy a manőver miatt két szék közt az asztal alá kerül majd az ukrán kormány.

A csúcstalálkozó körül érdemes lehet figyelni az ukrán Motor Szics körüli híreket: a stratégiai fontosságú hajtóműgyártó vállalatot ugyanis tavaly megpróbálta megvenni egy kínai befektetői kör, az ukrán kormány viszont amerikai kérésre blokkolta az ügyletet. Ha ez a felállás változik a következő hónapokban, az erős üzenet lesz mind Kína, mind pedig az Egyesült Államok felé Ukrajna diplomáciai elköteleződését illetően.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szörnyű halált halt egy kárpátaljai Csehországban

Munkabalesetben halt meg a 26 éves Iván Hankovics Csehországban. Az iloncai fiatal a tanulmányai befejezése után azonnal munkába állt, kamionsofőrként dolgozott. Egyik nap elfelejtette behúzni járműve kézifékjét, kiszállt és elindult, azonban a kamion gurulni kezdett és összezúzta a fiatal férfit. A baleset idején a férfi szülei is Csehországban tartózkodtak. Temetésére november 20-án került sor szülőfalujában - tudatta a Kárpátalja ma. Fotó: pmg.ua KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Minden ingyen van: rászorulók számára nyílt üzlet Kárpátalján

Három hete nyílt meg Nagybereznán az az üzlet, ahonnan a rászorulók ingyen szerezhetik be a számukra szükséges dolgokat. Fizetni nem kell semmiért, egyedül annyit kérnek az ott dolgozók, hogy amit nem visznek el, azt tegyék vissza a helyükre. Szombatoként fogadják a adományokat, amiket ezután kihelyeznek a polcra. Ha hétvégén valaki mégsem ér rá, természetesen hétközben is leadhatja a felajánlásait - írta a Mukachevo.net. Ugyanebben az üzletben gyűjtenek adományokat Mikulásra az árvaházban élőknek is. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Ukrajnában újabb szigorítások lépnek életbe

Ukrajnában december 6-ától már a jelenlegi legenyhébb kockázatot jelző, sárga besorolású régiókban sem látogathatják az éttermeket, kávézókat, kulturális intézményeket és edzőtermeket azok, akik nem vették fel a koronavírus elleni oltást, december 9-étől pedig életbe lép az a rendelkezés, amellyel a kormányzat kiszélesítette az oltásra kötelezett munkavállalók körét - emlékeztetett Viktor Ljasko egészségügyi miniszter keddi tájékoztatóján. Eddig a sárga besorolásban lévő régiókban az üzlettulajdonosok választhattak: vagy csak oltott vendégeket fogadnak, vagy bárkit, ez utóbbi esetben viszont korlátozták, hogy egyszerre hányan tartózkodhatnak zárt tértben. December 6-ától viszont már csak azokat a vendégeket szolgálhatják ki, akik felvették valamely oltásnak legalább egy adagját, vagy negatív teszttel rendelkeznek. Változik az egy dózis felvétele után kiadott, úgynevezett sárga Covid-igazolvány érvényességi ideje is, amely az eddigi 120 napról 30 napra csökken. December 9-étől már nemcs

Vészesen fogy Ukrajna lakossága

Ukrajna lakossága a világon az egyik leggyorsabban ütemben fogy, 2050-re 35 millióra csökkenhet - tudatta az rbc.ua hírportál az ENSZ jelentésére hivatkozva. Az Egyesült Nemzetek Szervezete szerint nagyszabású és átfogó stratégiára van szükség, hogy az ország demográfiailag fenntartható legyen. A népességcsökkenés fő okai között szerepel az alacsony születési szám, a magas halálozási arány, a kivándorlás növekedése. Európában Ukrajnában az egyik legmagasabb az idősek aránya, a lakosság több mint egyötöde 60 év feletti. Emiatt emelkednek az egészségügyi és nyugdíj kiadások, ami megterheli az állami költségvetést – közölte az ENSZ. A szervezet ugyanakkor kifejti: a népességfogyás önmagában nem probléma, az emberek életszínvonala és életminősége a fontos. Aláhúzzák: az ukrán kormánynak biztosítania kell humántőke (az emberek jövedelemtermelő képessége) fejlesztését és hatékony felhasználását, valamint a polgárok szociális védelmét egy politikailag és pénzügyileg stabil rendszeren kereszt

Éheztette, koszosan tartotta gyermekeit egy 23 éves kárpátaljai nő

November 27-én bejelentést kaptak a rendőrök, miszerint egy bustyaházai (Técsői járás) nő embertelen körülmények között neveli gyermekeit. A rendfenntartók a kicsikre éhesen és koszosan találtak rá, emellett át is voltak fagyva - tudatta a Mukachevo.net. A hároméves kisfiút és az egyéves kislányt ideiglenesen a nagybátyjuk fogadta be. Elmondása szerint ő nem tudott arról, hogy ilyen körülmények között élt a két gyermek. A bustyaházai nő ellen eljárás indult, nagy valószínűséggel megfosztják szülői jogaitól és elveszik tőle a gyerekeket. A Kárpátaljai Országos Rendőrfőkapitányság tájékoztatása szerint nem ez az első eset, hogy a 23 éves édesanyáról bejelentést kaptak. Korábban már elbeszélgettek a nővel, akkor javult a helyzet, de úgy néz ki, ez csak ideiglenes állapot volt. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Zelenszkij: államcsínyre készülnek Ukrajnában

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteki kijevi sajtótájékoztatóján közölte, hogy tájékoztatást kapott egy lehetséges államcsíny előkészítéséről Oroszország képviselői és Rinat Ahmetov dúsgazdag kelet-ukrajnai oligarcha részvételével - tudatta az MTI. Az államfő ugyanakkor hozzátette: nem hiszi, hogy valóban megkísérlik végrehajtani a puccsot. Kifejtette: titkosszolgálati értesülések és hangfelvételek is vannak, amelyek arról tanúskodnak, hogy Ukrajna és Oroszország bizonyos képviselői december 1-2-ára készítik elő az államcsínyt ellene, és úgy beszélnek Ahmetov részvételéről az akcióban, mintha ő ebbe már beleegyezett volna. Megjegyezte, hogy szerinte Ahmetovot "felültette" a környezete, belekeverte az ügybe. Zelenszkij ugyanakkor azt is kijelentette, hogy Ukrajna leggazdagabb üzletembere - aki egyebek mellett a DTEK energetikai vállalat tulajdonosa -  most "az ukrán állam ellen harcol" és ehhez parlamenti képviselőket toboroz, akikkel új pártot készül alapítani. M

Milliók menekülhetnek el Ukrajnából

Ukrajna bármelyik pillanatban úgy belobbanhat, hogy milliók kényszerülnek majd elmenekülni az országból – jelentette ki Nyikolaj Patrusev, az orosz nemzetbiztonsági tanács titkára. A Vlagyimir Putyin orosz elnök legközelebbi környezetébe tartozó Patrusev az Argumenti i Fakti című orosz lapnak nyilatkozva azt mondta: az Ukrajnát saját protektorátusává tevő Nyugat lerombolta az ország gazdaságát, jogfosztottá tette a társadalmat és nyomorba taszította a lakosság egyes rétegeit. „Ukrajna bármelyik pillanatban úgy belobbanhat, hogy ukránok milliói menekülnek majd más országokba és keresnek ott menedéket” – jósolta az egyik legbefolyásosabb orosz politikus. Fotó: Illusztráció ( Kárpát.in.ua ) KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: