Ugrás a fő tartalomra

Ljasko koncertjegyet ígért azoknak, akik a héten beoltatják magukat

Ingyenjegyet ígért Viktor Ljasko ukrán egészségügyi miniszter a függetlenség napi nagykoncertre azoknak, akik legkésőbb szerdáig felveszik a koronavírus elleni védőoltást.

A tárcavezető egy hétfő esti tévéműsorban közölte, hogy az augusztus 24-én a kijevi Olimpiai Stadionban tartandó ünnepi koncertre kapnak ingyen belépőt azok, akik beoltatják magukat az elkövetkező két napon, Javasolta, hogy keressék fel az oltópontokat, amelyek több nagyvárosban működnek, főként bevásárlóközpontokban.

Michal Dworczyk, a varsói kormány szóvivője ukrán híradások szerint bejelentette, hogy Lengyelország a készletéből 650 ezer dózis AstraZeneca oltóanyagot ad át Ukrajnának. A szállítmány várhatóan kedden érkezik meg. Mihajlo Kucsmerovszkij, a stratégiai tartalékokkal foglalkozó ukrán kormányhivatal vezetője az UNIAN hírügynökség jelentése szerint közölte: nem hozzák nyilvánosságra, hogy mennyibe kerül Kijevnek ez a szállítmány. Hozzáfűzte, hogy országonként különböző megállapodásokat köt a kormány, van olyan megegyezés például, amelynek értelmében csak a szállítás költségét kell megtéríteni. A Hromadszke rádió online kiadásában azt írta, hogy ez az első szállítmány Lengyelországból, Varsó ezzel együtt még augusztusban 1,2 millió vakcinát készül Ukrajnának átadni.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy Ukrajnának Athén százezer dózis vakcinát ígért, hálából az ukrán tűzoltók segítségéért a görögországi erdőtüzek megfékezésében. Egy héttel ezelőtt Dánia adott ötszázezer adag AstraZeneca oltóanyagot.

A híradások arról is beszámoltak, hogy járványgóc alakult ki egy odesszai gyermektáborban: 42 gyerek és két felnőtt fertőződött meg. A betegeket elkülönítették, a tábort karanténba helyezték.    

(MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fontos bejelentést tett az Ukrán Állami Határőrszolgálat

Nem kell karanténba vonulniuk hétfőtől a tranzitutasként Ukrajnába belépő külföldieknek és hontalan személyeknek, ha dokumentummal igazolják, hogy 48 órán belül elhagyják az országot – adta hírül az unn.com.ua hírportál az Állami Határőrszolgálatra hivatkozva. A jelentés szerint 2021. szeptember 20-tól nem kell karanténba vonulniuk és mobiltelefonjukra telepíteni a Vdoma applikációt az Ukrajnába tranzitcéllal belépő külföldieknek és hontalan személyeknek, ha dokumentumuk van arról, hogy 48 órán belül elhagyják az országot. Ugyanakkor változatlanul érvényben marad – érkezési országtól függetlenül – a külföldiek és Ukrajnában tartózkodási engedéllyel rendelkezők számára a megkötés, amely szerint Ukrajnában bejegyzett társaság által kiadott, a Covid-19 gyógyításának és betegmegfigyelésnek a költségfedezésére és az ukrajnai tartózkodás egész idejére kiterjedő egészségbiztosítással kell rendelkezniük. A Kárpát.in.ua emlékeztet, Ukrajnába érkező külföldieknek, tartózkodási engedéllyel

Egy szívbeteg beregszászi nő kéri az emberek segítségét

A beregszászi Orosz Alinánál az orvosok szívproblémákat diagnosztizáltak: degeneratív elváltozást, bal oldali kamratágulatot és aorta-szűkületet. A 47 éves nőnek minél hamarabb műtétre lenne szüksége, azonban az operáció rengeteg pénzbe kerül, amit önerőből sajnos nem tud előteremteni - írta a Mukachevo.net hírportál. Alina most az emberek segítéségét kéri. Mivel korábban részt vett a Donyec-medencei terrorellenes műveletekben, a katonákat segítő önkéntesekhez is fordul. Aki anyagilag tudja támogatni Orosz Alinát, az a következő számlaszámokra küldhet adományt: 4149499117366763 (PrivatBank) és 5169305302988158 (Ukrszibbank). KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Több mint 120 elfogatóparancs van érvényben Magyarországon beregszásziak ellen

A magyar rendőrség hivatalos honlapja szerint számos beregszászi személy ellen van jelenleg is érvényben elfogatóparancs Magyarországon. A legtöbb esetben közokirat-hamisítás a vád. Van azobnan akit emberölés, rablás, fogolyszökés vagy kábítószer birtoklása miatt keres a rendőrség. A körözött személyek listáját ide kattintva tudja megtekinteni! KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Ezek a korlátozások lépnek életbe csütörtöktől Ukrajnában

Ukrajna egész területére vonatkozó sárga veszélyességi fokozatú karantén bevezetéséről döntött csütörtöktől, azaz szeptember 23-tól kezdődően keddi ülésén a Technogén-, Környezetvédelmi és Rendkívüli Helyzetek Állami Bizottsága – adta hírül az rbc.ua hírportál a kormány sajtószóvivői irodájára hivatkozva. Ukrajna egész területén a következő korlátozások lépnek hatályba: az iskolák, óvodák és felsőoktatási intézmények csak a személyzet 80 %-ának legalább egy adag vakcinával történt beoltottsága esetén működhetnek; tilos tömegrendezvények tartása 4 négyzetméterre számított egy főt meghaladó közönséglétszám vagy az ülőhelyek termenként több mint kétharmados telítettsége esetén; a vendéglátóhelyeken egy asztalnál négynél többen nem ülhetnek, és az asztalok nem lehetnek egymáshoz 1,5 méternél közelebb; a filmszínházak és más kulturális intézmények legfeljebb a helyek kétharmados vagy minden egyes terem helyeinek 50 %-os telítettsége mellett működhetnek; a sporttermek és fitness központ

Így kaphatnak magyarországi nyugdíjat az ukrajnai magyarok

Ukrajna vonatkozásában – utolsó volt szovjet tagállamként – még mindig az 1963-ban kihirdetett magyar-szovjet szociális ellátási együttműködési egyezmény rendelkezéseit kell alkalmazni. Pedig már az Orosz Föderációval is létrejött egy korszerű szociális biztonsági megállapodás. Magyarország és Ukrajna vonatkozásában az egyezmény alkalmazása során lehetőség van az öregségi nyugdíj megállapítására, de magyar nyugellátásra kizárólag a magyar nyugdíjkorhatár betöltésével nyílhat lehetőség. Az egyezmény nem terjed ki a nők kedvezményes nyugdíjára. Az egyezmény alkalmazásának feltétele a magyar vagy az ukrán állampolgárság. Az egyezmény személyi hatálya azokra terjed ki, akik Magyarország vagy Ukrajna területén munkaviszonyban foglalkoztatottként, fegyveres  testületek tagjaként, mezőgazdasági vagy kisipari szövetkezet tagjaként, kisiparosként (egyéni, társas  vállalkozóként) szolgálati vagy ezzel egy tekintet alá eső  biztosítási időt szereztek, és lakóhelyük egyik vagy másik állam terü