Ugrás a fő tartalomra

Szijjártó: jogos elvárásunk, hogy Ukrajna biztosítsa a magyar nemzeti közösség jogainak érvényesülését

A magyar külpolitika egyik mindenkori fókuszában kell lennie a határon túl élő magyar nemzeti közösségek támogatásának - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

A tárcavezető Kajrat Abdrahmanovot, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főmegbízottját fogadta Budapesten, majd ezt követően hangsúlyozta, hogy a kormány a határon túli magyarokra erőforrásként tekint, kapocsként Magyarország és a szomszédos államok között - áll a tárca közleményében.

Kiemelte, hogy bár a nemzetközi jog több ponton rögzíti a nemzeti kisebbségek jogait, sajnos, ezek a garanciák nem mindig és nem mindenhol érvényesülnek.

Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy Horvátországgal és Szlovéniával igazán súlyos kisebbségügyi kérdések nem voltak, Szerbiával pedig "történelmi léptékben is a legjobb kapcsolatainkat ápoljuk jelenleg, ami az ott élő magyar nemzeti közösség életminőségén is látszik".

Rámutatott, hogy Szlovákiával és Romániával korábban voltak súlyos konfliktusok, azonban jelentős előre lépések történtek az utóbbi években, ugyanakkor Ukrajnában jelenleg is rendkívül komoly kihívásokkal néz szembe a magyar közösség.

Elmondta, hogy a kormány ott is a megoldásra törekszik, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kisebbségi jogok érvényesülése nem kétoldalú kérdés, hanem nemzetközi jogi ügy.

A miniszter aláhúzta, hogy Magyarország mindent megtett a jószomszédi viszony érdekében, száztíz lélegeztetőgépet küldött Ukrajnába, a kelet-ukrajnai konfliktusban érintett családok 2400 gyerekét üdültette, gazdaságfejlesztési programokat finanszírozott Kárpátalján.

"Ezek után egyértelmű, legitim és jogos elvárásunk, hogy Ukrajna minden tekintetben biztosítsa a magyar nemzeti közösség jogainak érvényesülését" - fogalmazott.

Kajrat Abdrahmanov közölte, hogy az ügyben rendszeres párbeszédet folytat az ukrán hatóságokkal, és a kérdés a jövőben is napirenden marad. Hozzátette, hogy előrelépés jeleit látja, és mindkét felet arra buzdítja, hogy keressék a kölcsönösen elfogadható megoldásokat, amelyekkel a kárpátaljai magyarok helyzete és a két ország közötti kapcsolat javítható.

(MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Magyarországon elfogatóparancs van érvényben egy mezőkaszonyi nő ellen

Bachkov Máriát közokirat-hamisítás miatt körözik. A kárpátaljai származású nő ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg elfogató parancs van érvényben - olvasható a police.hu oldalán. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3642-524-600/33-11-os telefonszámon és a kir.szabolcsmrfk.dl@szabolcs.police.hu e-mail címen tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Magyarországon kábítószer-kereskedelem miatt elfogatóparancs van érvényben a nagybégányi férfi ellen

A kárpátaljai férfi ellen jelenleg elfogatóparancs van érvényben - olvasható a magyar rendőrség honlapján. A nagybégányi születésű Mindák Vincét kábítószer-kereskedelem miatt körözik.  Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3646514532-es telefonszámon és a kir.miskolcrk.dl@police.hu tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Nagydobrony legendája

„Ki tud a világban az ötezerkétszáz nagydobronyi mártírról, a kárpátaljai színmagyar nagyközség eltűnéséről? Pedig amikor a szovjet ezt a nagyközséget a föld színével egyenlővé tette, lakosságát kiirtotta, már másfél éve béke volt a világon. Moszkva ekkor már két esztendeje békésen bábáskodott egész Kárpátalján (…) Az egyetlen forrás ma, ahol még nyomára lehet akadni ennek a mártírközségnek, Révai Nagy Lexikona” – idézi Balla Gyula kisebbségkutató a nagydobronyi tragédiáról Árkay László – a müncheni Nemzetőr című lapban 1977-ben megjelent - mondatait. Az Árkay terjesztette, főképp a nyugati emigrációban ismert és mesélt legenda szerint 1946 júliusában a szovjet hatóságok elrendelték a frissen betakarított termés beszolgáltatását. A helyiek vonakodtak e parancsnak engedelmeskedni, páran félelemből mégis egybehordták gabonájukat a kijelölt helyre. Valaki azonban felgyújtotta e gabonahalmazt, s e cselekedet irtózatos megtorlást vont maga után. A nagyközséget körbevették, és nehézbombázókk

Fegyvereket osztogatnak Ukrajna határ menti megyéiben

Ukrajna határ menti megyéiben az illetékes hatóságok elkezdték a lőfegyverek kiadását a területvédelmi egységeknek. Februárig minden megyében fel lesz fegyverezve a területvédelem – közölte a strana.news hírportál az Espresso televízióra hivatkozva. Fedor Veniszlavszkij, a Nép Szolgája párt parlamenti képviselője a csatornának elmondta, hogy Ukrajna minden határ menti megyéjében a területvédelmi dandároknak kiadják a fegyvereket, és meghatározzák számukra az állomáshelyeket. A honatya jelezte, hogy pénteken beszélt az ukrán fegyveres erők területvédelmi erőinek parancsnokával, aki megerősítette, amit a televíziós műsorban bejelentett - tudatta a Kárpát.in.ua. Fotó: Illusztráció KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Döntött a bíróság: ez vár Porosenkóra

Nem rendelte el a bíróság szerdán a hazaárulással meggyanúsított Petro Porosenko korábbi ukrán elnök előzetes letartóztatását, és óvadékot sem szabott ki, hanem személyes kötelezettségvállalás mellett szabadon bocsátotta - tudatta az MTI. A határozat értelmében Porosenkónak át kell adnia útlevelét - így nem utazhat külföldre -, nem hagyhatja el Kijevet, illetve Kijev megyét az ügyben nyomozó hatóság, illetve ügyész vagy bíró engedélye nélkül, felszólításra meg kell jelennie a hatóságoknál, illetve a bíróságon. A határozatban foglaltak 2022. március 19-ig vannak érvényben. Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint a politikusnak a bíróság épülete előtt összegyűlt hívei örömmel fogadták a bíró határozatát. Porosenko támogatására megjelent Stefan Füle, az Európai Bizottság volt EU-bővítési biztosa is. A volt államfő - aki 2014 és 2019 között volt Ukrajna elnöke, jelenleg pedig az Európai Szolidaritás nevű ellenzéki parlamenti párt vezetője - hétfőn érkezett vissza Varsóból Kije

Porosenko: "Zelenszkij úr, rossz hírem van Önnek"

Petro Porosenko ex-elnök Facebook-videóüzenetben értesítette Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt, hogy visszatér Ukrajnába. "Zelenszkij úr, rossz hírem van Önnek: január 17-én 09:10-kor repülővel visszatérek Ukrajnába Varsóból" - idézte az Ukrajinszka Pravda hírportál Porosenkót. Az Európai Szolidaritás nevű ellenzéki parlamenti párt vezetőjét december 20-án gyanúsította meg az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) hazaárulással és terrorista szervezetekkel történő együttműködéssel. Pár nappal később a főügyészség közölte: beadványukban 1 milliárd hrivnya óvadék kiszabását kérik a bíróságtól cserében azért, hogy az exelnök szabadlábon védekezhessen.   A hatóságok azért gyanúsították meg Porosenkót hazaárulással és terrorista szervezetekkel történő együttműködéssel, mert szerintük az Ukrajnában Vlagyimir Putyin elnök "komájaként" is emlegetett Viktor Medvedcsuk ukrán oligarchával közösen, illegálisan kereskedett a donyecki szakadárokkal az általuk ellenőrzött területen ki

Vallott a gyilkos: ezért ölte meg Jackovics Gabriellát

Mint ismert, a héten letartóztatták a Jackovics Gabriella megölésével gyanusított nagyszőlősi férfit. A 30 éves kárpátaljai kapcsolatban állt az áldozattal. A 37 éves ungvári nő több, mint egy hete tűnt el. Holttestére január 12-én bukkantak rá. A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint a nő testén erőszakra utaló jelek voltak. Több törést és fejsérülést is szenvedett. A halál oka fulladás volt. A gyanúsított a bírósági tárgyaláson beismerte bűnösségét. A férfi elmondta, hogy összeveszett egy 37 éves nővel, akivel viszonya volt. "Fenyegetőzött, hogy felhívja a feleségemet, és mesél rólunk. Azt akarta, hogy szakítsak a feleségemmel, és maradjak vele. Hivatalosan elváltam, de a feleségemmel együtt éltünk. Nem volt szándékomban végezni vele, nem akartam" – idézte a Mukachevo.net hírportál a nagyszőlősi férfi. Korábban a Kárpátalja.ma számolt be arról, hogy a gyanúsított házában megtalálták az áldozat személyes tárgyait és iratait. A férfi bevallotta, hogy napok óta ő válaszol