Ugrás a fő tartalomra

Zelenszkij: A világ figyelme elfordult a Krím félszigettől

Az ukrán elnök ismét rá akarja irányítani a világ figyelmét az Oroszország által annektált Krím félszigetre, amely felett szeretné visszanyerni Kijev fennhatóságát - írja a Szabad Európa.

Volodimir Zelenszkij egy frissen közzétett interjújában reményét fejezte ki, hogy a Krím Platform elnevezésű, néhány nap múlva kezdődő kijevi nemzetközi konferencia segíteni fog az ügy előmozdításában, illetve abban, hogy felhívják a figyelmet a hatóságok által őrizetbe vett, meghurcolt helyi lakosok problémájára. Az Ukrajna függetlenségének harmincadik évfordulójával egybeeső találkozón negyven ország képviselteti magát.

„Nagy győzelem lenne számunkra, ha újra reflektorfénybe kerülne a kérdés, amely a médiában egyszerűen mára nem létezik” – mondta Zelenszkij a meghívott újságíróknak.

Oroszország 2014 márciusában vette át az ellenőrzést a fekete-tengeri félsziget felett, miután azonosítójel nélküli katonái megszállták a területet, majd azt egy, több mint száz ország által törvénytelennek minősített népszavazás nyomán bekebelezte. Egy hónappal később háború tört ki Ukrajna keleti részén a kormányerők és az orosz támogatást élvező szakadárok között, ami mára több mint 13 ezer halálos áldozatot követelt.

A nyugati kormányok és jogvédő szervezetek is élesen bírálják, hogy az orosz hatóságok elnyomják a krími tatárokat, valamint üldözik mindazokat, akik felszólalnak a félsziget elcsatolása ellen.

Zelenszkij sérelmezte, hogy bár a világban sokan ismerik például Oleh Szencov ukrán filmrendező ügyét, akit Oroszországban öt évre börtönbe zártak, számos más hasonló eset elkerüli a média figyelmét.

Moszkva a nemzetközi nyomás ellenére nem hajlandó tárgyalásokat kezdeni a jogilag Ukrajnához tartozó Krím feladásáról, Kijev mégis abban bízik, hogy a közelgő konferencia segít majd felállítani egy olyan „mechanizmust”, amellyel Oroszország visszakozásra kényszeríthető.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy csalódott-e, hogy mindössze negyven ország vesz részt a kijevi fórumon, miközben több mint száz elutasította a félsziget Oroszország általi annektálásának elismerését, az ukrán elnök kiemelte: ez „nem korrekt összehasonlítás”.

„Ezek az országok, mind a száz vagy még több, továbbra is támogatják a Krímet, számuk nem csökkent. A kérdés, hogy a nyilatkozatok mellett készek-e támogatni minket Oroszország elleni szankciókkal” – közölte.

Az annektálást követően mások mellett az Egyesült Államok és az Európai Unió is büntetőintézkedéseket rendelt el Oroszország ellen, illetve Ukrajna támogatásáról döntött.

Volodimir Zelenszkij augusztus végén Washingtonban találkozik Joe Biden amerikai elnökkel, aki sajtójelentések szerint az Egyesült Államok „rendületlen támogatásáról fogja biztosítani Ukrajna szuverenitását és területi egységét Oroszország agressziójával szemben”.

Az interjúban az ukrán államfő arról is beszámolt, hogy erősíteni kívánják a haditengerészet fekete-tengeri jelenlétét, nagy és ütőképes flottát terveznek szolgálatba állítani 2035-ig.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fontos bejelentést tett az Ukrán Állami Határőrszolgálat

Nem kell karanténba vonulniuk hétfőtől a tranzitutasként Ukrajnába belépő külföldieknek és hontalan személyeknek, ha dokumentummal igazolják, hogy 48 órán belül elhagyják az országot – adta hírül az unn.com.ua hírportál az Állami Határőrszolgálatra hivatkozva. A jelentés szerint 2021. szeptember 20-tól nem kell karanténba vonulniuk és mobiltelefonjukra telepíteni a Vdoma applikációt az Ukrajnába tranzitcéllal belépő külföldieknek és hontalan személyeknek, ha dokumentumuk van arról, hogy 48 órán belül elhagyják az országot. Ugyanakkor változatlanul érvényben marad – érkezési országtól függetlenül – a külföldiek és Ukrajnában tartózkodási engedéllyel rendelkezők számára a megkötés, amely szerint Ukrajnában bejegyzett társaság által kiadott, a Covid-19 gyógyításának és betegmegfigyelésnek a költségfedezésére és az ukrajnai tartózkodás egész idejére kiterjedő egészségbiztosítással kell rendelkezniük. A Kárpát.in.ua emlékeztet, Ukrajnába érkező külföldieknek, tartózkodási engedéllyel

Egy szívbeteg beregszászi nő kéri az emberek segítségét

A beregszászi Orosz Alinánál az orvosok szívproblémákat diagnosztizáltak: degeneratív elváltozást, bal oldali kamratágulatot és aorta-szűkületet. A 47 éves nőnek minél hamarabb műtétre lenne szüksége, azonban az operáció rengeteg pénzbe kerül, amit önerőből sajnos nem tud előteremteni - írta a Mukachevo.net hírportál. Alina most az emberek segítéségét kéri. Mivel korábban részt vett a Donyec-medencei terrorellenes műveletekben, a katonákat segítő önkéntesekhez is fordul. Aki anyagilag tudja támogatni Orosz Alinát, az a következő számlaszámokra küldhet adományt: 4149499117366763 (PrivatBank) és 5169305302988158 (Ukrszibbank). KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Több mint 120 elfogatóparancs van érvényben Magyarországon beregszásziak ellen

A magyar rendőrség hivatalos honlapja szerint számos beregszászi személy ellen van jelenleg is érvényben elfogatóparancs Magyarországon. A legtöbb esetben közokirat-hamisítás a vád. Van azobnan akit emberölés, rablás, fogolyszökés vagy kábítószer birtoklása miatt keres a rendőrség. A körözött személyek listáját ide kattintva tudja megtekinteni! KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Ezek a korlátozások lépnek életbe csütörtöktől Ukrajnában

Ukrajna egész területére vonatkozó sárga veszélyességi fokozatú karantén bevezetéséről döntött csütörtöktől, azaz szeptember 23-tól kezdődően keddi ülésén a Technogén-, Környezetvédelmi és Rendkívüli Helyzetek Állami Bizottsága – adta hírül az rbc.ua hírportál a kormány sajtószóvivői irodájára hivatkozva. Ukrajna egész területén a következő korlátozások lépnek hatályba: az iskolák, óvodák és felsőoktatási intézmények csak a személyzet 80 %-ának legalább egy adag vakcinával történt beoltottsága esetén működhetnek; tilos tömegrendezvények tartása 4 négyzetméterre számított egy főt meghaladó közönséglétszám vagy az ülőhelyek termenként több mint kétharmados telítettsége esetén; a vendéglátóhelyeken egy asztalnál négynél többen nem ülhetnek, és az asztalok nem lehetnek egymáshoz 1,5 méternél közelebb; a filmszínházak és más kulturális intézmények legfeljebb a helyek kétharmados vagy minden egyes terem helyeinek 50 %-os telítettsége mellett működhetnek; a sporttermek és fitness központ

Így kaphatnak magyarországi nyugdíjat az ukrajnai magyarok

Ukrajna vonatkozásában – utolsó volt szovjet tagállamként – még mindig az 1963-ban kihirdetett magyar-szovjet szociális ellátási együttműködési egyezmény rendelkezéseit kell alkalmazni. Pedig már az Orosz Föderációval is létrejött egy korszerű szociális biztonsági megállapodás. Magyarország és Ukrajna vonatkozásában az egyezmény alkalmazása során lehetőség van az öregségi nyugdíj megállapítására, de magyar nyugellátásra kizárólag a magyar nyugdíjkorhatár betöltésével nyílhat lehetőség. Az egyezmény nem terjed ki a nők kedvezményes nyugdíjára. Az egyezmény alkalmazásának feltétele a magyar vagy az ukrán állampolgárság. Az egyezmény személyi hatálya azokra terjed ki, akik Magyarország vagy Ukrajna területén munkaviszonyban foglalkoztatottként, fegyveres  testületek tagjaként, mezőgazdasági vagy kisipari szövetkezet tagjaként, kisiparosként (egyéni, társas  vállalkozóként) szolgálati vagy ezzel egy tekintet alá eső  biztosítási időt szereztek, és lakóhelyük egyik vagy másik állam terü