Ugrás a fő tartalomra

Gyorsított eljárásban négy év börtön az ukrán embercsempésznek

A Makói Járási Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította azt az ukrán férfit, aki nyáron két fuvarban 22 illegális határátlépő Nyugat-Európába csempészésében működött közre.

A vád szerint a férfi gyógykezeléshez szükséges pénz reményében állapodott meg ismeretlen személyekkel abban, hogy illegális határátlépőket csempész a román-magyar határtérségből Nyugat-Európába. A megállapodásnak megfelelően a férfi 2021. július 1-jén egy lengyel honosságú személygépkocsival Budapestre vezetett, majd elküldték neki egy térkép linkjét. Az útmutatásoknak megfelelően a vádlott már másnap hajnalban felvett az általa vezetett gépkocsiba Kiszombor külterületén 13 illegális határátlépőt, akiket röviddel azt megelőzően embercsempészek juttattak át a román-magyar zöldhatáron. A vádlott ezután Győr külterületén átadta tovább szállítás céljából utasait, majd az utasításoknak megfelelően visszaindult Szeged irányába, újabb illegális határátlépők felvétele érdekében. Még aznap délután 3 óra körül 12, magát szír és 1, magát palesztin állampolgárnak valló személlyel – akik az ország területére történő belépéshez és az ország területén tartózkodáshoz szükséges feltételekkel nem rendelkeztek - újra elindult a nyugati határ irányába. A vádlottat mobilalkalmazáson keresztül folyamatosan irányították megbízói, hogy milyen útvonalon és merre haladjon. A kiszombori határrendészeti kirendeltség járőrei Makó belterületén megállították a vádlott által vezetett autót és a férfit őrizetbe vették, utasait előállították. Az illegális határátlépőket a szerbiai Zomborban levő táborból juttatták át a sétáltatók előbb a szerb-román, majd a román-magyar zöldhatáron.

A vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult eljárásban a járási ügyészség a 2021. július 2. napja óta előzetes fogvatartásban levő, a bűncselekmény elkövetését beismerő férfit gyorsított eljárás keretében bíróság elé állította.

A bíróság az ügyészi indítványnak megfelelően a férfit négy év börtönbüntetésre ítélte, nyolc évre az országból kiutasította. A bíróság ítélete nem jogerős, azzal szemben a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezést jelentettek be - olvasható a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Négyen bennégtek az autóban egy brutális balesetben Kárpátalján (videó)

Autómentőbe rohant bele egy személyautó Nagylucskán pénteken a hajnali órákban. A Kárpáti Igaz Szó beszámolója szerint a baleset következtébe a személyautó kigyulladt, a kocsiban tartózkodó mind a négy személy életét vesztette. Az autómentő sofőrjét a mentők kórházba szállították, állapota kielégítő. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Rossz hír érkezett: összeült a válságstáb Kárpátalján

Ukrajna-szerte komoly problémák lehetnek a gázellátással, miután fennáll a veszélye annak, hogy az ország kevés gázhoz jut. Úgy fest, a kritikus helyzet Kárpátalját sem kíméli, a megye kormányzója sürgősséggel válságértekezletet hívott össze - közölte a Kárpáti Igaz Szó. A PMG regionális portál beszámolója szerint Anatolij Poloszkov kormányzó kezdeményezésére ma haladéktalanul összeült a megyei technogén és ökológiai biztonsággal, valamint a rendkívüli helyzetekkel foglalkozó törzskar, aminek az ülésén elhangzott: KÁRPÁTALJÁN VESZÉLYBE KERÜLT A KÖZINTÉZMÉNYEK FŰTÉSE AZ ŐSZI-TÉLI IDŐSZAKBAN. A vidék költségvetési intézményeinek a fűtésére 25 millió köbméter földgázra van szükség. Az energiaellátásukat biztosító szolgáltatók, amelyekkel ezek az intézmények szerződtek, sorra mondják fel a kontraktusokat, mert olyan drágán tudnak csak gázhoz jutni a piacról, hogy képtelenek betartani az előzetesen tett vállalásaikat. Egyelőre senki sem rendelkezik megoldási javaslattal, úgy fest, nem

Csontos Karina, a Sztárban Sztár leszek! kárpátaljai tehetsége a nagylucskai szörnyű baleset egyik áldozata

Mint ismeretes, szörnyű baleset történt Nagylucskán pénteken a hajnali órákban: autómentőbe rohant bele egy személyautó. A baleset következtében a személyautó kigyulladt, a kocsiban tartózkodó mind a négy személy életét vesztette.  Kiderült, hogy az egyik elhunyt a Sztárban Sztár leszek! kárpátalajai versenyzője, Csontos Karina. A fiatal versenyző a show-ban a középdöntőig jutott.  Karina pár hete még a stúdióban bizonyított: Majka és Tóth Gabi pedig összeveszett azon, hogy kinek a csapatába kerüljön a tehetség, végül az énekesnő vitte el. A top 12-be már nem jutott be, de sokan emlékezhetnek rá, itt megnézheti a fellépését.  Tóth Gabi is reagált a szönyű hírre: "Legyen neked könnyű a föld, drága Karina! Őszinte részvétem az egész családnak!" - írta.  A Mukachevo.net információi szerint a tragikus balesetben Csontos Karinán kívűl egy 21 éves járőr, Ihor Marcsisak és egy 25 éves határőr, Jurij Baljuk vesztette életét. Őszinte részvétünk a tragikus balesetben elhunytak családt

Áder János visszavonta a magyar állampolgárságot egy 11 éves kárpátaljai kislánytól

  Az államfő ezúttal három magyar állampolgárság visszavonásáról döntött. A legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg a köztársasági elnök határozata. Áder János ezúttal három embertől vonta vissza az állampolgárságot. Döntését a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely előterjesztései alapján hozta meg. Az államfő erre elég gyakran kényszerül. A közlönyben mindig feltüntetik az érintettek nevét, születési helyét, dátumát. Abból ezúttal az derül ki, hogy Áder János egy 11 éves kárpátaljai kislánytól is visszavonta állampolgárságát - írta a 24.hu . A hivatkozott jogszabály alapján a gyermek arra vagy csalárdul tett szert vagy méltatlanná vált. A névazonosság alapján, feltehetően édesapja miatt, akitől szintén megvonta állampolgárságát az államfő. Egy kormányhivatali dokumentum szerint az apa az egyszerűsített honosítás lehetőségével élhetett vissza. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Szúrópróba szerűen fog ellenőrizni a rendőrség és az SZBU

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat és a Nemzeti Rendőrség munkatársai elkezdik a karanténszabályok ellenőrzésének betartását a nyilvános helyeken, de mindenekelőtt az éttermekben, kocsmákban, kávézókban és mozikban – adta hírül az rbc.ua hírportál hétfőn az Elnöki Hivatal sajtószolgálatára hivatkozva. Az államfő hivatalában tartott hagyományos hétfői, koronavírus-helyzetről tartott tanácskozáson az illetékes hatóságok beszámoltak Volodimir Zelenszkij elnöknek a vakcináció menetéről, és megvitatták a koronavírus terjedésének megfékezésére hozott intézkedések végrehajtásának kérdéseit - közölte a Kárpát.in.ua. A megbeszélésen az SZBU és a Nemzeti Rendőrség vezetői jelentést tettek az elnöknek a PCR-tesztek és covid védettségi igazolványok hamisítása elleni hatósági kampány állásáról. Ugyancsak bejelentés történt arról, hogy elkezdődik a karantén-szabályok betartásának szúrópróbaszerű ellenőrzése az éttermekben, más nyilvános és nagy látogatottságú helyeken. KÖVESSEN MINKET A FACEBOO