Ugrás a fő tartalomra

Harci robotokat mutattak be Putyinnak a Zapad-2021 hadgyakorlaton

Harci robotokat mutattak be Vlagyimir Putyin orosz elnöknek hétfőn a Zapad-2021 (Nyugat-2021) orosz-fehérorosz stratégiai hadgyakorlaton a Nyizsnyij Novgorod megyei Mulino lőtéren orosz hírügynökségek jelentése szerint.

Putyinnak, aki helikopterrel érkezett a harcálláspontra, Valerij Geraszimov vezérkari főnök jelentette, hogy a hadgyakorlatnak az elnök-főparancsnok által megszemlélt fő szakaszában 20 ezer katona és 5600 egységnyi haditechnika, köztük 160 harckocsi, valamint egyaránt több mint száz repülőgép és helikopter vett részt. A manővereken Geraszimov hadseregtábornok szerint 150 külföldi megfigyelő is jelen volt.

Szergej Sojgu védelmi miniszter felhívta az elnök figyelmét arra, hogy a gyakorlaton három kilométeres hatótávolságú páncéltörő irányított rakétákat hordozó harci robotok vettek részt. Orosz hírügynökségek szerint a Zapad-2021-en először alkalmaztak Uran-9-es és Nyerekta típusú felderítő és tűzvezető robotokat.

Az orosz védelmi minisztérium közleményt adott ki, amelynek értelmében az Uran-9-esek a gyakorlaton három-öt kilométeres távolságból Ataka rakétarendszerekkel, reaktív gyalogsági lángszórókkal, valamint 30 milliméteres lövegekkel és géppuskákkal semmisítették meg a feltételezett ellenség élőerejét és páncélozott járműveit. A Nyerekta robotokat felderítésre és az alegységek tűztámogatására vetették be. Fegyverzetük egy 12,7 milliméteres Kord golyószóróból és egy 30 milliméteres AG-30M típusú gránátvetőből állt.

Az aknamezőkön való úthaladáshoz Uran-6 aknaszedő rendszereket is használtak. A robotokat a Karier taktikai lézerrendszer támogatta, amely felderítés és megfigyelés optikai eszközeit azonosította és fojtotta el.

Putyinnak bemutatták a legújabb, Epoha harci modullal felszerelt B-19-es páncélozott személyszállító harcjárműveket is. A hadgyakorlat fő szakaszában az orosz alegységek örmény, fehérorosz, indiai, kazah, kirgiz és mongol csapatokkal együttműködve gyakorolták az ellenséges támadás visszaverését, a manőverező védekezést, a koncentrált tűzcsapást és egy feltételezett ellenséges csoport betörésének leküzdését.

A múlt péntektől csütörtökig tartó idei gyakorlatra 200 ezer főnyi személyi állományt, mintegy 80 repülőgépet és helikoptert, valamint 760 haditechnikai eszközt, köztük 290 harckocsit, 240 ágyút, rakétavetőket és aknavetőket, valamint 15 hajót is mozgósítottak. Fehéroroszországba mintegy 2500 orosz katonát vezényeltek át.

A hadgyakorlat az orosz és a fehérorosz katonai vezetés szerint védelmi jellegű. A moszkvai katonai tárca vasárnapi közlése szerint a gyakorlaton részt vevő csapatok várhatóan október közepén térnek vissza állomáshelyükre - írta az MTI.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Magyarországon elfogatóparancs van érvényben egy mezőkaszonyi nő ellen

Bachkov Máriát közokirat-hamisítás miatt körözik. A kárpátaljai származású nő ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg elfogató parancs van érvényben - olvasható a police.hu oldalán. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3642-524-600/33-11-os telefonszámon és a kir.szabolcsmrfk.dl@szabolcs.police.hu e-mail címen tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Magyarországon kábítószer-kereskedelem miatt elfogatóparancs van érvényben a nagybégányi férfi ellen

A kárpátaljai férfi ellen jelenleg elfogatóparancs van érvényben - olvasható a magyar rendőrség honlapján. A nagybégányi születésű Mindák Vincét kábítószer-kereskedelem miatt körözik.  Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3646514532-es telefonszámon és a kir.miskolcrk.dl@police.hu tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Nagydobrony legendája

„Ki tud a világban az ötezerkétszáz nagydobronyi mártírról, a kárpátaljai színmagyar nagyközség eltűnéséről? Pedig amikor a szovjet ezt a nagyközséget a föld színével egyenlővé tette, lakosságát kiirtotta, már másfél éve béke volt a világon. Moszkva ekkor már két esztendeje békésen bábáskodott egész Kárpátalján (…) Az egyetlen forrás ma, ahol még nyomára lehet akadni ennek a mártírközségnek, Révai Nagy Lexikona” – idézi Balla Gyula kisebbségkutató a nagydobronyi tragédiáról Árkay László – a müncheni Nemzetőr című lapban 1977-ben megjelent - mondatait. Az Árkay terjesztette, főképp a nyugati emigrációban ismert és mesélt legenda szerint 1946 júliusában a szovjet hatóságok elrendelték a frissen betakarított termés beszolgáltatását. A helyiek vonakodtak e parancsnak engedelmeskedni, páran félelemből mégis egybehordták gabonájukat a kijelölt helyre. Valaki azonban felgyújtotta e gabonahalmazt, s e cselekedet irtózatos megtorlást vont maga után. A nagyközséget körbevették, és nehézbombázókk

Fegyvereket osztogatnak Ukrajna határ menti megyéiben

Ukrajna határ menti megyéiben az illetékes hatóságok elkezdték a lőfegyverek kiadását a területvédelmi egységeknek. Februárig minden megyében fel lesz fegyverezve a területvédelem – közölte a strana.news hírportál az Espresso televízióra hivatkozva. Fedor Veniszlavszkij, a Nép Szolgája párt parlamenti képviselője a csatornának elmondta, hogy Ukrajna minden határ menti megyéjében a területvédelmi dandároknak kiadják a fegyvereket, és meghatározzák számukra az állomáshelyeket. A honatya jelezte, hogy pénteken beszélt az ukrán fegyveres erők területvédelmi erőinek parancsnokával, aki megerősítette, amit a televíziós műsorban bejelentett - tudatta a Kárpát.in.ua. Fotó: Illusztráció KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Döntött a bíróság: ez vár Porosenkóra

Nem rendelte el a bíróság szerdán a hazaárulással meggyanúsított Petro Porosenko korábbi ukrán elnök előzetes letartóztatását, és óvadékot sem szabott ki, hanem személyes kötelezettségvállalás mellett szabadon bocsátotta - tudatta az MTI. A határozat értelmében Porosenkónak át kell adnia útlevelét - így nem utazhat külföldre -, nem hagyhatja el Kijevet, illetve Kijev megyét az ügyben nyomozó hatóság, illetve ügyész vagy bíró engedélye nélkül, felszólításra meg kell jelennie a hatóságoknál, illetve a bíróságon. A határozatban foglaltak 2022. március 19-ig vannak érvényben. Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint a politikusnak a bíróság épülete előtt összegyűlt hívei örömmel fogadták a bíró határozatát. Porosenko támogatására megjelent Stefan Füle, az Európai Bizottság volt EU-bővítési biztosa is. A volt államfő - aki 2014 és 2019 között volt Ukrajna elnöke, jelenleg pedig az Európai Szolidaritás nevű ellenzéki parlamenti párt vezetője - hétfőn érkezett vissza Varsóból Kije

Porosenko: "Zelenszkij úr, rossz hírem van Önnek"

Petro Porosenko ex-elnök Facebook-videóüzenetben értesítette Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt, hogy visszatér Ukrajnába. "Zelenszkij úr, rossz hírem van Önnek: január 17-én 09:10-kor repülővel visszatérek Ukrajnába Varsóból" - idézte az Ukrajinszka Pravda hírportál Porosenkót. Az Európai Szolidaritás nevű ellenzéki parlamenti párt vezetőjét december 20-án gyanúsította meg az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) hazaárulással és terrorista szervezetekkel történő együttműködéssel. Pár nappal később a főügyészség közölte: beadványukban 1 milliárd hrivnya óvadék kiszabását kérik a bíróságtól cserében azért, hogy az exelnök szabadlábon védekezhessen.   A hatóságok azért gyanúsították meg Porosenkót hazaárulással és terrorista szervezetekkel történő együttműködéssel, mert szerintük az Ukrajnában Vlagyimir Putyin elnök "komájaként" is emlegetett Viktor Medvedcsuk ukrán oligarchával közösen, illegálisan kereskedett a donyecki szakadárokkal az általuk ellenőrzött területen ki

Vallott a gyilkos: ezért ölte meg Jackovics Gabriellát

Mint ismert, a héten letartóztatták a Jackovics Gabriella megölésével gyanusított nagyszőlősi férfit. A 30 éves kárpátaljai kapcsolatban állt az áldozattal. A 37 éves ungvári nő több, mint egy hete tűnt el. Holttestére január 12-én bukkantak rá. A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint a nő testén erőszakra utaló jelek voltak. Több törést és fejsérülést is szenvedett. A halál oka fulladás volt. A gyanúsított a bírósági tárgyaláson beismerte bűnösségét. A férfi elmondta, hogy összeveszett egy 37 éves nővel, akivel viszonya volt. "Fenyegetőzött, hogy felhívja a feleségemet, és mesél rólunk. Azt akarta, hogy szakítsak a feleségemmel, és maradjak vele. Hivatalosan elváltam, de a feleségemmel együtt éltünk. Nem volt szándékomban végezni vele, nem akartam" – idézte a Mukachevo.net hírportál a nagyszőlősi férfi. Korábban a Kárpátalja.ma számolt be arról, hogy a gyanúsított házában megtalálták az áldozat személyes tárgyait és iratait. A férfi bevallotta, hogy napok óta ő válaszol