Ugrás a fő tartalomra

Példamutatónak nevezte a Beregszászi járást az ukrán nyelvi ombudsman


„Ukrán oktatás 30 korlátok nélkül: minőségi és siker vektorok” címmel tartottak összukrajnai fórumot augusztus 18–19-én. A Kárpátalján tartott szeminárium témája az őshonos népek és a nemzeti kisebbségek oktatása köré csoportosult. A konferencián többek között oktatásügyi vezetők, helyi oktatásért felelős képviselők, középiskolai igazgatók, kisebbségi képviselők vettek részt.

Az esemény második napján, Ungváron Tarasz Kreminy, az államnyelv védelméért felelős biztos tartott beszámolót. Ezt követően Csernicskó Istvánnal, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorával, valamint Babják Edittel, a Beregszászi Városi Oktatási és Művelődési Osztály vezetőjével beszélgetett.

"A Kreminnyel való találkozás során elsősorban saját munkájáról esett szó kicsit közvetlenebbül. A szűk kör miatt kinyilváníthatta személyes véleményét is. Mint elmondta, nyelvi ombudsmanként az ő feladata a törvény betartatása. Úgy véli, hogy a nyelvkérdés terén felmerült problémák többsége a meg nem értés miatt alakult ki. Elmondása szerint tisztában van vele, hogy számos probléma merült fel az utóbbi időben, ám ennek többsége félreértésen alapult, és amiatt lehetett, hogy sokan nem ismerik a törvény részleteit. Arra hívta fel a figyelmet, hogy mielőtt bárki véleményt mond, tájékozódjon, és ne tegyen alaptalan kijelentéseket" – foglalta össze észrevételeit Babják Edit.

Az osztályvezető elmondása szerint a kistérség kapcsán Kreminy pozitívan nyilatkozott. Ugyanakkor a nyelvi ombudsman azt is megjegyezte, hogy a tanintézmények most nagyobb autonómiát kaptak belső működésük kidolgozására. Ennek kapcsán és a félreértések elkerülése végett azt tanácsolta, hogy a tantestület közösen határozza meg, hogy az államnyelv mellett a magyart mint kommunikációs nyelvet milyen rendezvényeken és hol használják. Így ebből a későbbiekben nem lehet probléma.

"Mint ismeretes, 2021 júliusától lépett hatályba az ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról szóló törvény több rendelkezése, mely szigorúan érinti a kultúrát, turizmust, könyvkiadást, szórakoztatóipart és az állami hivatalok betöltését" – mondta el Babják Edit.

Majd hozzátette: az említett törvényi rendelkezés az iskolákra is kihat. A jogszabály értelmében 2021. július 1-jétől kötelező nyelvvizsgát kell tenni ukránból mindazoknak, akik állami szférában dolgoznak, vagy állami munkahelyre pályáznak, beleértve az iskolaigazgatókat is. Nekik bizonyítaniuk kell, hogy tudják az államnyelvet. Erre kidolgoztak egy vizsgarendszert, mely két részből – teszt és szóbeli vizsga – áll. A tesztet a regisztrációt követően online lehet elvégezni, a szóbeli beszélgetésre személyesen kerül sor a kijelölt vizsgapontokon. Kárpátalján jelenleg ilyen nincs, és Ivano Frankivszkba kell utaznia annak, aki vizsgázni szeretne.

"A vonatkozó rendelet minket is érint. A kistérségben 25 tanintézmény működik. Ezek közül nyolc iskolának megbízott igazgatója van. Az igazgatói állások betöltésére kiírt pályázatnál kell figyelembe vennünk a fent említett nyelvvizsgát. Ugyanis csak olyan személy tölthet be igazgatói posztot, aki rendelkezik egyebek mellett ezzel a nyelvvizsgabizonyítvánnyal is. A leszerződött igazgatók esetében pedig a szerződésük hosszabbításánál vagy megújításánál játszik majd fontos szerepet a dokumentum" – ismertette a helyzetet az osztályvezető.

"A beszélgetés végén felhívtam az államnyelvvédelmi biztos figyelmét arra, hogy vidékünk egy speciális kistérség, speciális hely minden szempontból. Talán ezt megértette, mivel minden probléma ellenére megdicsért bennünket. Véleménye szerint példamutató és európai, hogy a Beregszászi járásban gyakorlatilag nagyobb nyelvi konfliktus nem volt, de ha történt is bármi, az valamely külső személy miatt történt. Mindent lehet orvosolni. Beszélgetésünk során semmilyen döntés nem született. Viszont a személyes találkozó révén közelebb kerültünk ahhoz, hogy jobban megértsük egymást" – nyilatkozta a Kárpátalja ma hírportálnak Babják Edit.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Magyarországon elfogatóparancs van érvényben egy mezőkaszonyi nő ellen

Bachkov Máriát közokirat-hamisítás miatt körözik. A kárpátaljai származású nő ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg elfogató parancs van érvényben - olvasható a police.hu oldalán. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3642-524-600/33-11-os telefonszámon és a kir.szabolcsmrfk.dl@szabolcs.police.hu e-mail címen tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Magyarországon kábítószer-kereskedelem miatt elfogatóparancs van érvényben a nagybégányi férfi ellen

A kárpátaljai férfi ellen jelenleg elfogatóparancs van érvényben - olvasható a magyar rendőrség honlapján. A nagybégányi születésű Mindák Vincét kábítószer-kereskedelem miatt körözik.  Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3646514532-es telefonszámon és a kir.miskolcrk.dl@police.hu tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Nagydobrony legendája

„Ki tud a világban az ötezerkétszáz nagydobronyi mártírról, a kárpátaljai színmagyar nagyközség eltűnéséről? Pedig amikor a szovjet ezt a nagyközséget a föld színével egyenlővé tette, lakosságát kiirtotta, már másfél éve béke volt a világon. Moszkva ekkor már két esztendeje békésen bábáskodott egész Kárpátalján (…) Az egyetlen forrás ma, ahol még nyomára lehet akadni ennek a mártírközségnek, Révai Nagy Lexikona” – idézi Balla Gyula kisebbségkutató a nagydobronyi tragédiáról Árkay László – a müncheni Nemzetőr című lapban 1977-ben megjelent - mondatait. Az Árkay terjesztette, főképp a nyugati emigrációban ismert és mesélt legenda szerint 1946 júliusában a szovjet hatóságok elrendelték a frissen betakarított termés beszolgáltatását. A helyiek vonakodtak e parancsnak engedelmeskedni, páran félelemből mégis egybehordták gabonájukat a kijelölt helyre. Valaki azonban felgyújtotta e gabonahalmazt, s e cselekedet irtózatos megtorlást vont maga után. A nagyközséget körbevették, és nehézbombázókk

Fegyvereket osztogatnak Ukrajna határ menti megyéiben

Ukrajna határ menti megyéiben az illetékes hatóságok elkezdték a lőfegyverek kiadását a területvédelmi egységeknek. Februárig minden megyében fel lesz fegyverezve a területvédelem – közölte a strana.news hírportál az Espresso televízióra hivatkozva. Fedor Veniszlavszkij, a Nép Szolgája párt parlamenti képviselője a csatornának elmondta, hogy Ukrajna minden határ menti megyéjében a területvédelmi dandároknak kiadják a fegyvereket, és meghatározzák számukra az állomáshelyeket. A honatya jelezte, hogy pénteken beszélt az ukrán fegyveres erők területvédelmi erőinek parancsnokával, aki megerősítette, amit a televíziós műsorban bejelentett - tudatta a Kárpát.in.ua. Fotó: Illusztráció KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Döntött a bíróság: ez vár Porosenkóra

Nem rendelte el a bíróság szerdán a hazaárulással meggyanúsított Petro Porosenko korábbi ukrán elnök előzetes letartóztatását, és óvadékot sem szabott ki, hanem személyes kötelezettségvállalás mellett szabadon bocsátotta - tudatta az MTI. A határozat értelmében Porosenkónak át kell adnia útlevelét - így nem utazhat külföldre -, nem hagyhatja el Kijevet, illetve Kijev megyét az ügyben nyomozó hatóság, illetve ügyész vagy bíró engedélye nélkül, felszólításra meg kell jelennie a hatóságoknál, illetve a bíróságon. A határozatban foglaltak 2022. március 19-ig vannak érvényben. Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint a politikusnak a bíróság épülete előtt összegyűlt hívei örömmel fogadták a bíró határozatát. Porosenko támogatására megjelent Stefan Füle, az Európai Bizottság volt EU-bővítési biztosa is. A volt államfő - aki 2014 és 2019 között volt Ukrajna elnöke, jelenleg pedig az Európai Szolidaritás nevű ellenzéki parlamenti párt vezetője - hétfőn érkezett vissza Varsóból Kije

Porosenko: "Zelenszkij úr, rossz hírem van Önnek"

Petro Porosenko ex-elnök Facebook-videóüzenetben értesítette Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt, hogy visszatér Ukrajnába. "Zelenszkij úr, rossz hírem van Önnek: január 17-én 09:10-kor repülővel visszatérek Ukrajnába Varsóból" - idézte az Ukrajinszka Pravda hírportál Porosenkót. Az Európai Szolidaritás nevű ellenzéki parlamenti párt vezetőjét december 20-án gyanúsította meg az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) hazaárulással és terrorista szervezetekkel történő együttműködéssel. Pár nappal később a főügyészség közölte: beadványukban 1 milliárd hrivnya óvadék kiszabását kérik a bíróságtól cserében azért, hogy az exelnök szabadlábon védekezhessen.   A hatóságok azért gyanúsították meg Porosenkót hazaárulással és terrorista szervezetekkel történő együttműködéssel, mert szerintük az Ukrajnában Vlagyimir Putyin elnök "komájaként" is emlegetett Viktor Medvedcsuk ukrán oligarchával közösen, illegálisan kereskedett a donyecki szakadárokkal az általuk ellenőrzött területen ki

Vallott a gyilkos: ezért ölte meg Jackovics Gabriellát

Mint ismert, a héten letartóztatták a Jackovics Gabriella megölésével gyanusított nagyszőlősi férfit. A 30 éves kárpátaljai kapcsolatban állt az áldozattal. A 37 éves ungvári nő több, mint egy hete tűnt el. Holttestére január 12-én bukkantak rá. A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint a nő testén erőszakra utaló jelek voltak. Több törést és fejsérülést is szenvedett. A halál oka fulladás volt. A gyanúsított a bírósági tárgyaláson beismerte bűnösségét. A férfi elmondta, hogy összeveszett egy 37 éves nővel, akivel viszonya volt. "Fenyegetőzött, hogy felhívja a feleségemet, és mesél rólunk. Azt akarta, hogy szakítsak a feleségemmel, és maradjak vele. Hivatalosan elváltam, de a feleségemmel együtt éltünk. Nem volt szándékomban végezni vele, nem akartam" – idézte a Mukachevo.net hírportál a nagyszőlősi férfi. Korábban a Kárpátalja.ma számolt be arról, hogy a gyanúsított házában megtalálták az áldozat személyes tárgyait és iratait. A férfi bevallotta, hogy napok óta ő válaszol