Ugrás a fő tartalomra

Ljasko: nagy valószínűséggel megkezdik a harmadik oltás beadását is Ukrajnában

Ukrajnában péntekre átlépte a hatvanezret a koronavírus-fertőzés következtében elhunytak száma - közölte az Ukrajinszka Pravda hírportál, az egészségügyi minisztérium által közölt adatokra hivatkozva.

Az utóbbi időben jelentősen felgyorsult a halálozási arány növekedése, csak ez elmúlt három napban 1085 halálos áldozatot követelt a járvány - tudatta az MTI.

Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese egy rádióinterjúban elmondta, hogy az országban 55,5 ezer kórházi ágyat készítettek fel Covid-betegek fogadására, és ezeknek már több mint a fele foglalt. Hozzátette, készen állnak arra, hogy szükség esetén az ágyak számát 70 ezerig növeljék.

Közben a vörös kategóriába sorolt dél-ukrajnai Herszon megyében péntektől életbe léptek a legszigorúbb járványhelyzet szerinti intézkedések: a mozikat, színházakat, múzeumokat, bevásárló- és szórakoztató központokat, vendéglátóipari egységeket, piacokat, edzőtermeket és uszodákat csak azok látogathatják, akik megkapták a védőoltás mindkét dózisát, továbbá azok az oktatási intézmények működhetnek a szokásos módon, ahol az alkalmazottak száz százaléka teljes védettséggel bír.

Péntekre Kijev megye is átkerült a fokozottabb kockázatot jelző, narancs besorolású régiók közé, amelyeknek száma így 18-ra nőtt, és már csak hét régió - köztük a főváros, Kijev és Kárpátalja - maradt a sárga színnel jelölt, enyhébb kategóriában. A legenyhébb - zöld - besorolásban már egyetlen régió sincs.

Viktor Ljasko egészségügyi miniszter egy pénteki rádióinterjúban kijelentette, hogy nagy valószínűséggel megkezdik az emlékeztető, azaz harmadik oltás beadását is, de az sem kizárt, hogy két dózis ismétlőoltásra is szükség lesz. Arra nem tudott válaszolni, hogy ezeknek az oltásoknak a beadása mikor kezdődhet. Emlékeztetett rá: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint az elsődleges cél, hogy minél többen kapják meg legalább az első két dózist.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Minden ingyen van: rászorulók számára nyílt üzlet Kárpátalján

Három hete nyílt meg Nagybereznán az az üzlet, ahonnan a rászorulók ingyen szerezhetik be a számukra szükséges dolgokat. Fizetni nem kell semmiért, egyedül annyit kérnek az ott dolgozók, hogy amit nem visznek el, azt tegyék vissza a helyükre. Szombatoként fogadják a adományokat, amiket ezután kihelyeznek a polcra. Ha hétvégén valaki mégsem ér rá, természetesen hétközben is leadhatja a felajánlásait - írta a Mukachevo.net. Ugyanebben az üzletben gyűjtenek adományokat Mikulásra az árvaházban élőknek is. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Milliók menekülhetnek el Ukrajnából

Ukrajna bármelyik pillanatban úgy belobbanhat, hogy milliók kényszerülnek majd elmenekülni az országból – jelentette ki Nyikolaj Patrusev, az orosz nemzetbiztonsági tanács titkára. A Vlagyimir Putyin orosz elnök legközelebbi környezetébe tartozó Patrusev az Argumenti i Fakti című orosz lapnak nyilatkozva azt mondta: az Ukrajnát saját protektorátusává tevő Nyugat lerombolta az ország gazdaságát, jogfosztottá tette a társadalmat és nyomorba taszította a lakosság egyes rétegeit. „Ukrajna bármelyik pillanatban úgy belobbanhat, hogy ukránok milliói menekülnek majd más országokba és keresnek ott menedéket” – jósolta az egyik legbefolyásosabb orosz politikus. Fotó: Illusztráció ( Kárpát.in.ua ) KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Börtönbe kerülhet az a sorköteles kárpátaljai, aki külföldre ment dolgozni, hogy eltartsa beteg édesanyját

Nem jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az Ökörmezői Járási Bíróság azt a fiatal férfit, aki külföldre utazott, hogy kibújjon a sorkatonai behívás alól. A Goloskarpat szerint a sorköteles a behívó átvétele után nem jelentek meg a sorozáson, Csehországba utazott ahol munkát vállalat, aki az utolsó szó jogán azt mondta, hogy azért utazott el, mert „tartott a sorkatonai szolgálattól”. Az ügyirat szerint a felsőkalocsai (Kolocsava) lakost 2021 áprilisában nyilvánították alkalmasnak a sorozóbizottság, ám végül a megadott időben nem jelent meg, hogy megkezdje sorkatonai szolgálatát. A bírósági tárgyalás során Sz. Ivan azzal érvelt, hogy, amikor be kellett volna vonulni „kénytelen volt külföldre menni dolgozni”. Azzal védekezett, hogy ő tartja el beteg édesanyját, mivel édesapja meghalt. Hozzátette: amúgy is „tartott a sorkatonai szolgálattól”. A vádlott beismerte a bűnösségét. Az Ökörmezői Járási Bíróság a vádlottat a sorkatonai szolgálat alóli kibújás büntette miatt joge

A Magyarországra utazók figyelmébe!

A leállás a ki- és belépő irányú forgalmat egyaránt érinti. A karbantartási munkálatok ideje alatt 2021. november 24-én 0 órától előre láthatólag 2021. november 24-én 5 óráig szünetelni fog a határforgalom a beregsurányi, a tiszabecsi, a csengersimai és a vállaji közúti határátkelőhelyeken - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. Felhívják az Ukrajnába utazók figyelmét, hogy az átkelésre a várakozás elkerülése érdekében válasszák a 0-24 órán át igénybe vehető záhonyi közúti határátkelőhelyet. Míg a Romániába utazók figyelmébe a nyírábrányi közúti határátkelőhelyet ajánlják. Ez szintén 0-24 óra között nyitva tart.  A külföldre utazóknak ajánlják, hogy elindulás előtt tájékozódjanak a határátkelőhelyek nyitvatartási idejéről és az aktuális várakozási időkről a rendőrségi honlap Határinfó oldalán, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Szörnyű halált halt egy kárpátaljai Csehországban

Munkabalesetben halt meg a 26 éves Iván Hankovics Csehországban. Az iloncai fiatal a tanulmányai befejezése után azonnal munkába állt, kamionsofőrként dolgozott. Egyik nap elfelejtette behúzni járműve kézifékjét, kiszállt és elindult, azonban a kamion gurulni kezdett és összezúzta a fiatal férfit. A baleset idején a férfi szülei is Csehországban tartózkodtak. Temetésére november 20-án került sor szülőfalujában - tudatta a Kárpátalja ma. Fotó: pmg.ua KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Kárpátalja települései: Ismerje meg Beregújfalu történetét

Beregújfalu és környéke már ősidők óta lakott hely volt. Határában az I. e. 6. századból való halomsírokat tártak fel. Az Árpád-kori település nevét az oklevelek 1261-ben említették először Perek néven. A települést még II. András adta erdeivel és disznópásztoraival együtt az egri püspökségnek, IV. Béla 1261-ben erősítette meg az adományt. 1299-ben határát az egri egyház javára megjáratták. 1463-ban Wyfalw néven említik. 1566-ban a tatárok feldúlták. 1910-ben 1304, túlnyomórészt magyar lakosa volt, ma 2018 lakosából 1674 (80%) a magyar. A trianoni békeszerződésig Bereg vármegye Tiszaháti járásához tartozott. Forrás: Wikipédia KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Szigorítanak Kárpátalján: mostantól a munkavégzéshez oltás vagy negatív PCR-teszt szükséges

Szigorítanak a járványhelyzet szerinti sárga besorolásban régiókban a korlátozásokon - jelentette be az ukrán kormányfő. Denisz Smihal aláhúzta: mostantól a munkavégzéshez legalább egy adag oltásra, vagy negatív PCR-tesztre lesz szükség. A vállalatok és a közintézmények csak akkor működhetnek, ha az alkalmazottak megkapták a vakcina első adagját, átestek a betegségen, amit hivatalosan bizonyítani tudnak, vagy ellenjavalt számukra a Covid-oltás. Ugyanez vonatkozik a látogatókra is. Változás, hogy az első oltást igazoló tanúsítvány 120 nap helyett csak 30 napig lesz érvényes. Az oltási bizonyítványt ezentúl nem elegendő vizuálisan ellenőrizni, mostantól a Dia alkalmazáson keresztül a QR-kódot beolvasva meg kell győződni a dokumentum hitelességéről - tudatta a z rbc.ua hírportál. A szakszerűtlen ellenőrzést 34-től 170 ezer hrivnyáig terjedő a pénzbírsággal büntethetik. A sárga zónában a következő szabályok érvényesek: maszkhasználat, szociális távolságtartás; tömegrendezvényeken négy négy