Ugrás a fő tartalomra

Mintegy tízezren vonultak fel Kijevben Ukrajna védőinek napján

Mintegy tízezren vettek részt az Ukrajna védőinek napja és az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) megalakulásának évfordulója alkalmából rendezett felvonuláson csütörtökön Kijevben - számolt be helyszíni jelentésében az UNIAN hírügynökség.

A beszámoló szerint a menetben többségében a nacionalista Szabadság (Szvoboda) Párt aktivistái voltak jelen, de felvonultak velük a szintén nacionalista Nemzeti Hadtest (Nackorpusz) és a Jobboldali Szektor (PSZ) hívei is, továbbá veteránszervezetek tagjai és a Donyec-medencei fegyveres konfliktusban elesett ukrán katonák hozzátartozói. A résztvevők javarészt nemzeti lobogókkal, az UPA vörös-fekete lobogójával, valamint pártok és szervezetek zászlóival vonultak fel - számolt be az MTI.

A Majdanon (Függetlenség terén) ért véget a felvonulás, ahol nagygyűlést tartottak. A szónokok egyebek mellett követelték, hogy a parlament fogadjon el törvényt a kelet-ukrajnai és az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félszigeten "a megszálló rezsimekkel együttműködő személyek felelősségre vonására", továbbá azt, hogy vessenek véget a "hazafiak üldözésének" Ukrajnában.

Oleh Tyahnibok, a Szabadság Párt elnöke a felvonulás előtt reményét fejezte ki, hogy jövőre az UPA megalakulásának 80-ik évfordulóját állami szinten ünneplik meg. Okszana Szavcsuk parlamenti képviselő, a Szabadság Párt tagja hozzátette, hogy erről már a parlament előtt van az előterjesztés, és reményét fejezte ki, hogy a törvényhozás novemberben elfogadja. Szavai szerint a Moszkva-barát Ellenzéki Platform - Életért párt frakcióján kívül minden képviselőcsoport támogatja.

A rendezvényt több száz rendőr biztosította, atrocitásról, rendbontásról nem érkezett hír.  

Ukrajnában október 14-én ünneplik az UPA megalapításának évfordulóját, ez egyben Ukrajna védőinek a napja, emellett még ortodox egyházi ünnep - Szűz Mária oltalmának ünnepe -, valamint a kozákság ünnepnapja is, és néhány éve munkaszüneti nap.

A haza védőinek napját 2014-ben helyezte át rendeletben Petro Porosenko akkori elnök február 23-ról - a Szovjet Hadsereg napjáról - október 14-re. A nacionalista szervezetek hagyományosan minden évben felvonulást szerveznek Kijevben ezen a napon.

Az 1942-ben Sztepan Bandera által alapított Ukrán Felkelő Hadseregnek (UPA) - az ukrán történészek jelenlegi álláspontja szerint - fő célja a független ukrán állam megteremtése volt. Ennek érdekében eleinte együttműködött a náci németekkel, később viszont szembefordult velük, mivel éppúgy, mint a szovjeteket, őket is megszállóknak tekintette, és ezután mindkét hadsereg ellen harcot vívott a második világháborúban.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nagy változás jön az ukrajnai határátkelőhelyeken

Ukrajnában rövid időn belül teljes mértékben beindul a „Sljah”, az engedélyek online foglalási rendszere és az eHatár (eKordon) program - közölte Denisz Smihal miniszterelnök. „Folytatódik a digitalizáció az infrastruktúra területén. A tervbe van a „Sljah”, az engedélyek online foglalási rendszer teljes körű beindítása. A tervek között szerepel az elektronikus fuvarlevél bevezetése és az eHatár-program beindítása is”, közölte Smihal. Elmondása szerint külön projekt lesz az eUtas információs és elemző rendszer bevezetése a megyék közötti személyforgalom területén. Amint korábban beszámoltak, az eHatár – a határátkelőkre vonatkozó elektronikus várólista projektje. A program lehetővé teszi a regisztrálást a várólistán, majd a megadott időpontban való megjelenést az ellenőrző ponton. Ennek köszönhetően gyorsabb lesz a vámkezelés a határátkelőkön, és kizárja a járművek több napos sorban állását - írta a Kárpát.in.ua. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Holtan találták meg az eltűnt ungvári magyar lányt

Jackovics Gabriella január 1-én tűnt el, a magyar lányt egyidejűleg több ungvári Facebook-csoport alapján keresték. A rendőrség is nyomozást indított a fiatal nő eltűnésének ügyben. Gabriella egyik ismerőse szerda este a Facebookon közzé tett posztjában közölte a tragikus hírt: megtalálták a lány holtestét. Szemtanúk beszámolói szerint szerda délután a rendőrök nagy erőkkel vonultak ki a házhoz, ahol az eltűnt egyedül élt. Állítólag a házban megtalálták Gabriella holttestét. A bűnügyi helyszínelők órákig dolgoztak a házban, azt is látták, ahogy a helyszínről elszállították egy nő holttestét. Egyes hírek szerint a lányt meggyilkolták, míg más információk arról szólnak, hogy Gabriella a padláson felakasztotta magát. Az információt még nem erősítették meg hivatalosan a hatóságok - írta a Kárpáti Igaz Szó. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Ukrajnában százezer hrivnyás állami támogatásban részesülhetnek a munkanélküliek

Január 1-től a munkanélküliek, hátrányos helyzetűek százezer hrivnyás állami támogatásban részesülhetnek. A Segítő Kéz programra a 2022-es költségvetésben százmillió hrivnyát különítettek el – közölték a szociálpolitikai tárca hivatalos oldalán. A 15 minimálbérnek megfelelő összeget az arra jogosultak kamatmentes hitel formájában kapják, s kizárólag vállalkozásuk beindítására, felszerelésekre, alapanyagokra fordíthatják. Amennyiben a kisvállalkozó további két embernek ad munkát, mentesül a kapott összeg visszafizetése alól - írta a Kárpáti Igaz Szó. Fotó: Illusztráció KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Vallott a gyilkos: ezért ölte meg Jackovics Gabriellát

Mint ismert, a héten letartóztatták a Jackovics Gabriella megölésével gyanusított nagyszőlősi férfit. A 30 éves kárpátaljai kapcsolatban állt az áldozattal. A 37 éves ungvári nő több, mint egy hete tűnt el. Holttestére január 12-én bukkantak rá. A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint a nő testén erőszakra utaló jelek voltak. Több törést és fejsérülést is szenvedett. A halál oka fulladás volt. A gyanúsított a bírósági tárgyaláson beismerte bűnösségét. A férfi elmondta, hogy összeveszett egy 37 éves nővel, akivel viszonya volt. "Fenyegetőzött, hogy felhívja a feleségemet, és mesél rólunk. Azt akarta, hogy szakítsak a feleségemmel, és maradjak vele. Hivatalosan elváltam, de a feleségemmel együtt éltünk. Nem volt szándékomban végezni vele, nem akartam" – idézte a Mukachevo.net hírportál a nagyszőlősi férfi. Korábban a Kárpátalja.ma számolt be arról, hogy a gyanúsított házában megtalálták az áldozat személyes tárgyait és iratait. A férfi bevallotta, hogy napok óta ő válaszol

Nyilvánosságra hozták Zelenszkij elnöki fizetését

Fotó: Getty Images Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tavaly 28 ezer hrivnyát kapott havonta. Prémiumot nem vett fel. 2021-es összesített bérkartonján 365 ezer hrivnya szerepel, de ebből az összegből 65 ezret leadózott. Olekszij Danilov, a nemzetbiztonsági tanács elnöke 900 ezer hrivnyával gazdagodott, Ruszlan Sztefancsuk, a parlament új elnöke közel 800 ezret keresett. Zelenszkijnél több parlamenti képviselő is sokkal nagyobb járandóságban részesült. A Porosenko-párti Irina Herascsenko fizetése megközelítette a 600 ezer hrivnyát, míg az ellenzéki Jurij Bojko, Vadim Rabinovics vagy éppen a házi őrizetben tartott Viktor Medvedcsuk fizetése is majdnem elérte a félmilliót - írta a Kárpáti Igaz Szó. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Szijjártó Péter elmondta, mire számíthat Ukrajna, ha nem javul a kárpátaljai magyarok helyzete

Magyarország a jövőben is kizárólag a nemzeti érdekek érvényesítésére törekeszik - hangsúlyozta külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Pétert az Országgyűlés külügyi bizottsága előtti éves meghallgatásán Mesterházy Attila, a grémium MSZP-s alelnöke a többi között a magyar-ukrán viszonyról kérdezte. A hat szomszédos ország közül ötben "előre mentek" a kapcsolatok, ez csak Ukrajnával nem sikerült, ahol folyamatosan a kisebbségek jogainak megsértése, ezért Magyarország blokkolja Ukrajna és a NATO miniszteri szintű tárgyalásait.  Szijjártó Péter jelezte: ha nem javul a viszony, Magyarország hasonló eszközzel élhet Ukrajna és az EU egyeztetésein is. (MTI) KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Elfogták Jackovics Gabriella feltételezett gyilkosát

Jackovics Gabriella megölésével egy nagyszőlősi férfit gyanúsítanak. A 30 éves, házas férfi kapcsolatban állt az áldozattal – közölte a kárpátaljai rendőrségre hivatkozva a Kárpátalja ma. A 37 éves ungvári nő több, mint egy hete tűnt el. Holttestére január 12-én bukkantak rá. A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint a nő testén erőszakra utaló jelek voltak. Több törést és fejsérülést is szenvedett. A halál oka fulladás volt. A gyanúsított házában megtalálták az áldozat személyes tárgyait és iratait. A férfi bevallotta, hogy napok óta ő válaszolt az üzenetekre a nő mobiltelefonjáról, hogy eloszlassa az eltűnésével kapcsolatos gyanút. A férfit ideiglenes letartóztatásba helyezték. Tettéért akár 15 év szabadságvesztésre is számíthat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: