Ugrás a fő tartalomra

Potápi: Kárpátalján a programjaink a sokszor "lehetetlen" és "méltánytalan" helyzet ellenére is futnak

Határon túli közösségeink nem gyengültek meg a koronavírus-járvány alatt, hanem sok esetben megerősödtek, ezt szolgálták az idei Nemzeti Újrakezdés Program támogatásai - hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön, Budapesten.

Potápi Árpád János a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) gazdasági, digitális, önkormányzati, jogi, védelmi és biztonságpolitikai szakbizottságának ülésén erről a nemzetpolitika 2018 és 2022-es célrendszerét ismertető előadásában beszélt - számolt be az MTI.

Az államtitkár közölte: 2021-ben mintegy kétmilliárd forintos forrással támogatták a határon túli magyar szervezek működését, fejlesztéseit, eszközbeszerzését, valamint a járványhelyzet enyhülésével, programjaik, rendezvényeik megvalósítását a Nemzeti Újrakezdés Program pályázatain.

Előadásában az identitáserősítésben, a gazdaságfejlesztésben, valamint a családok támogatásában jelölte meg a nemzetpolitikai 2018 és 2022 közötti célkitűzéseit.

Az elsővel kapcsolatban az anyanyelvi nevelés-oktatás fontosságát hangsúlyozta, részletesen ismertetve a nemzetpolitikai államtitkárság támogató programjait, pályázatait. Köztük csaknem 900 Kárpát-medencei bölcsőde és óvoda fejlesztését, 50 magyar középiskola, kollégium és szakkollégium, továbbá nyolc felsőfokú oktatási intézmény működéséhez biztosított támogatást.

A kormánypárti politikus egyúttal méltatta a Határtalanul program eredményeit, amely eddig csaknem félmillió diák utazását tette lehetővé. Szólt a sporttámogatások fontosságáról is, kiemelve, céljuk, hogy a határon túli magyar intézményekben - az anyaországhoz hasonlóan - bevezessék a mindennapos testnevelést.

Potápi Árpád János a gazdaságfejlesztést a nemzetpolitika egyre inkább legfontosabb területeként jelölte meg, majd célként határozta meg, hogy a Kárpát-medencét gazdaságilag is egy egységgé tegyék.

Az aktuális ügyekre térve az államtitkár üdvözölte, hogy a romániai önkormányzati és parlamenti választások után az erdélyi magyarság jelentősen megerősödött helyi önkormányzati, megyei önkormányzati és országos szinten is. Úgy folytatta: a felvidéki magyarság az elmúlt egy évben az egység megteremtésén dolgozott azért, hogy újra be tudjon kerülni a szlovák törvényhozásba. Szerbiára térve úgy értékelt, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) minden választás után olyan törtélelmi sikereket ért el, amely az összes többi határon túli magyar régiónak is példaként szolgálhat. Kárpátalján programjaik a sokszor "lehetetlen" és "méltánytalan" helyzet ellenére is futnak - tette hozzá.

Potápi Árpád János szavai szerint Horvátországban és a Muravidéken is történelmi sikereket ér el a magyarság az összefogásnak köszönhetően, majd példaként említette, hogy a horvát kormány is jelentős támogatásokat ad az ottani magyaroknak és "számít rájuk" a politikai rendszerében.

Az ülés elnöke, Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára bevezetőjében a magyar külpolitika céljairól szólva a többi között azt hangoztatta, hogy Magyarország nem fogja magára hagyni a határon túli magyarokat. Hozzátette: Magyarország célja továbbra is a szomszédos országokkal, köztük a Visegrádi négyekkel való kapcsolat erősítése.

Vargha Tamás közölte: Magyarország érdeke a stabil és fejlődő Ukrajna, majd továbbra is prioritásnak nevezte a kárpátaljai magyarok melletti kiállást, egyúttal reményének adott hangot, hogy az ország folytatja a megkezdett reformokat és Ukrajna tiszteltben fogja tartani az ottani nemzetiségek jogait. Részletesen ismertette a Kárpát-medencei gazdaságfejlesztési program eredményeit, amelyek - mint rámutatott - minden külhoni magyarlakta településen érzékelhetők.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Négyen bennégtek az autóban egy brutális balesetben Kárpátalján (videó)

Autómentőbe rohant bele egy személyautó Nagylucskán pénteken a hajnali órákban. A Kárpáti Igaz Szó beszámolója szerint a baleset következtébe a személyautó kigyulladt, a kocsiban tartózkodó mind a négy személy életét vesztette. Az autómentő sofőrjét a mentők kórházba szállították, állapota kielégítő. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Rossz hír érkezett: összeült a válságstáb Kárpátalján

Ukrajna-szerte komoly problémák lehetnek a gázellátással, miután fennáll a veszélye annak, hogy az ország kevés gázhoz jut. Úgy fest, a kritikus helyzet Kárpátalját sem kíméli, a megye kormányzója sürgősséggel válságértekezletet hívott össze - közölte a Kárpáti Igaz Szó. A PMG regionális portál beszámolója szerint Anatolij Poloszkov kormányzó kezdeményezésére ma haladéktalanul összeült a megyei technogén és ökológiai biztonsággal, valamint a rendkívüli helyzetekkel foglalkozó törzskar, aminek az ülésén elhangzott: KÁRPÁTALJÁN VESZÉLYBE KERÜLT A KÖZINTÉZMÉNYEK FŰTÉSE AZ ŐSZI-TÉLI IDŐSZAKBAN. A vidék költségvetési intézményeinek a fűtésére 25 millió köbméter földgázra van szükség. Az energiaellátásukat biztosító szolgáltatók, amelyekkel ezek az intézmények szerződtek, sorra mondják fel a kontraktusokat, mert olyan drágán tudnak csak gázhoz jutni a piacról, hogy képtelenek betartani az előzetesen tett vállalásaikat. Egyelőre senki sem rendelkezik megoldási javaslattal, úgy fest, nem

Csontos Karina, a Sztárban Sztár leszek! kárpátaljai tehetsége a nagylucskai szörnyű baleset egyik áldozata

Mint ismeretes, szörnyű baleset történt Nagylucskán pénteken a hajnali órákban: autómentőbe rohant bele egy személyautó. A baleset következtében a személyautó kigyulladt, a kocsiban tartózkodó mind a négy személy életét vesztette.  Kiderült, hogy az egyik elhunyt a Sztárban Sztár leszek! kárpátalajai versenyzője, Csontos Karina. A fiatal versenyző a show-ban a középdöntőig jutott.  Karina pár hete még a stúdióban bizonyított: Majka és Tóth Gabi pedig összeveszett azon, hogy kinek a csapatába kerüljön a tehetség, végül az énekesnő vitte el. A top 12-be már nem jutott be, de sokan emlékezhetnek rá, itt megnézheti a fellépését.  Tóth Gabi is reagált a szönyű hírre: "Legyen neked könnyű a föld, drága Karina! Őszinte részvétem az egész családnak!" - írta.  A Mukachevo.net információi szerint a tragikus balesetben Csontos Karinán kívűl egy 21 éves járőr, Ihor Marcsisak és egy 25 éves határőr, Jurij Baljuk vesztette életét. Őszinte részvétünk a tragikus balesetben elhunytak családt

Áder János visszavonta a magyar állampolgárságot egy 11 éves kárpátaljai kislánytól

  Az államfő ezúttal három magyar állampolgárság visszavonásáról döntött. A legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg a köztársasági elnök határozata. Áder János ezúttal három embertől vonta vissza az állampolgárságot. Döntését a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely előterjesztései alapján hozta meg. Az államfő erre elég gyakran kényszerül. A közlönyben mindig feltüntetik az érintettek nevét, születési helyét, dátumát. Abból ezúttal az derül ki, hogy Áder János egy 11 éves kárpátaljai kislánytól is visszavonta állampolgárságát - írta a 24.hu . A hivatkozott jogszabály alapján a gyermek arra vagy csalárdul tett szert vagy méltatlanná vált. A névazonosság alapján, feltehetően édesapja miatt, akitől szintén megvonta állampolgárságát az államfő. Egy kormányhivatali dokumentum szerint az apa az egyszerűsített honosítás lehetőségével élhetett vissza. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Szúrópróba szerűen fog ellenőrizni a rendőrség és az SZBU

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat és a Nemzeti Rendőrség munkatársai elkezdik a karanténszabályok ellenőrzésének betartását a nyilvános helyeken, de mindenekelőtt az éttermekben, kocsmákban, kávézókban és mozikban – adta hírül az rbc.ua hírportál hétfőn az Elnöki Hivatal sajtószolgálatára hivatkozva. Az államfő hivatalában tartott hagyományos hétfői, koronavírus-helyzetről tartott tanácskozáson az illetékes hatóságok beszámoltak Volodimir Zelenszkij elnöknek a vakcináció menetéről, és megvitatták a koronavírus terjedésének megfékezésére hozott intézkedések végrehajtásának kérdéseit - közölte a Kárpát.in.ua. A megbeszélésen az SZBU és a Nemzeti Rendőrség vezetői jelentést tettek az elnöknek a PCR-tesztek és covid védettségi igazolványok hamisítása elleni hatósági kampány állásáról. Ugyancsak bejelentés történt arról, hogy elkezdődik a karantén-szabályok betartásának szúrópróbaszerű ellenőrzése az éttermekben, más nyilvános és nagy látogatottságú helyeken. KÖVESSEN MINKET A FACEBOO