Ugrás a fő tartalomra

Miniszterelnök-helyettes: az ukránoknak azt kell érezniük, ők itt az urak

Az ukrán parlament csütörtöki ülésén megszavazta az új védelmi miniszter, Olekszij Reznyikov kinevezését. Reznyikov eddig miniszterelnök-helyettes volt, és a megszállt területek reintegrációjáért felelős tárcát vezette - írta az MTI.

A kinevezést 273 képviselő támogatta a 450 fős törvényhozásban. Reznyikov Andrij Tarant váltja a poszton, aki 2020. március 4-től töltötte be a védelmi miniszter tisztjét. Lemondását a parlament szerdán hagyta jóvá.

Reznyikov a plenáris ülésen mondott beszédében hangsúlyozta, hogy az erős hadsereg "erőteljes diplomáciai érv az (orosz) megszállókkal folytatott tárgyalásokon". Megjegyezte, ezt nagyon jól tudja, hiszen a háromoldalú - Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló - minszki összekötő csoportban "több éven át tárgyalt a megszállókkal". Hozzátette, hogy az ukrán lakosság körében a hadsereg intézményében van a legnagyobb bizalom, ugyanakkor az egyes katonákat kellő tisztelet nélkül kezelik, és ezt korrigálni kell.

Felszólalt az ülésen Volodimir Zelenszkij államfő is, aki azt hangsúlyozta, hogy a védelmi miniszternek tekintélyt kell élveznie a katonaság körében.

Az ukrán alkotmány szerint a védelmi és a külügyminiszter személyére az államfő joga javaslatot tenni a parlamentnek, a kormány többi tagjára pedig a miniszterelnöknek.

Reznyikov helyére, miniszterelnök-helyettesnek és a megszállt területek reintegrációjáért felelős tárca vezetőjének a parlament Irina Verescsukot, az elnök mögötti Nép Szolgája nevű kormánypárt eddigi képviselőjét nevezte ki, 260 támogató szavazattal.

Verescsuk újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy miniszterként a Donyec-medencei megszállt területeknek az Ukrajnába történő visszaintegrálásában a "puha erő" elvét fogja alkalmazni. "Mindent meg kell tennünk, hogy az emberek érezzék, államunknak szüksége van rájuk, hogy ők itt az urak, mindegy, hogy Lvivből, vagy Kramatorszkból, Donyeckből vagy Luhanszkból származnak-e, mindannyian ukránok vagyunk. Őszintén remélem, hogy ez a puha erő működni fog. A reintegrációról beszélek, mert a megszállás megszüntetése a hadseregünk dolga, ez pedig egy másik stratégia" - hangoztatta az újonnan kinevezett miniszter.

Úgyszintén támogatta a parlament - 256 szavazattal - Julia Szviridenko kinevezését az első miniszterelnök-helyettesi és gazdasági miniszteri tisztségre. Szviridenko eddig az elnöki hivatal helyettes vezetői posztját töltötte be. Megkapta a támogatást - 237 szavazattal - Pavlo Rjabikin is, aki ezentúl a stratégiai iparágazatokért felelős minisztériumot vezeti. Ő eddig az Állami Vámszolgálat élén állt.

Fotó: Facebook/Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes és a megszállt területek reintegrációjáért felelős tárca vezetője

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Megfoszthatják az ukrán állampolgárságtól azokat a férfiakat, akik a hadiállapot idején hagyták el Ukrajnát

Azokat az ukrán férfiakat, akik a hadiállapot idején elhagyták az országot, és 30 napon belül nem tértek vissza Ukrajnába, megfoszthatják állampolgárságuktól. A törvénytervezetet már benyújtották a Legfelsőbb Tanács elé - írta az RBK-Ukrajina hírportál . A határozat azokat a személyeket érintené, akik alapos indok nélkül távoztak és nem tértek vissza Ukrajnába. Ezt az intézkedést kiterjesztik az Oroszországba távozottakra is. Jelenleg a következő kategóriába tartozó férfiak elhagyhatják az országot: Akik egészségügyi okok miatt alkalmatlan katonai szolgálatra, s ezt a hadkiegészítő parancsnokságon kapott okmánnyal igazolni is tudja. Életvitelszerűen külföldön élnek (útlevelében rendelkezik pecséttel az állandó lakcímről vagy „Konzuli regisztrációra elfogadva” – jelöléssel a diplomáciai képviselettől). Külföldön végzi tanulmányait (szakiskolában, felsőoktatási intézményben), s ezt igazolni is tudja. Ha azon ellenőrzőcsoport tagja, mely részt vesz a külföldön tartózkodó gyerekek helyzeté

Ma éjféltől háborús veszélyhelyzetet hirdetnek ki Magyarországon

A kormány az alaptörvényben biztosított jogával élve ma éjféltől kihirdeti a háborús veszélyhelyzetet - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Facebookon közzétett videóban. "A ma esküt tett kormány azonnal megkezdte a munkáját. Egyetlen percet sem vesztegettünk, mert a szomszédunkban háború zajlik. Egy olyan háború, amelynek még senki sem látja a végét" - fogalmazott a kormányfő. Orbán Viktor hangsúlyozta: ez a háború folyamatos veszélyt jelent Magyarországra, kockára teszi a fizikai biztonságunkat és veszélyezteti a gazdaság és a családok energiaellátását és anyagi biztonságát is. "Látjuk, a háború és a brüsszeli szankciók hatalmas gazdasági felforduláshoz és drasztikus áremelkedésekhez vezettek. A világ egy gazdasági válság küszöbén áll. Magyarországnak ebből a háborúból ki kell maradnia és meg kell védenie a családok anyagi biztonságát" - jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor szerint ehhez mozgástérre és azonnali cselekvőképességre van szüksé

Mikor törvénytelen a behívók átadása? - A jogász válaszol

Ukrajnában 90 nappal hosszabbították meg a hadiállapotot és a mozgósítást. Számos panasz érkezik azonban az állampolgároktól, miszerint a behívókat az ellenőrzőpontokon, az utcán és a boltokban is osztogatják a férfiaknak. A behívók kézbesítésének szabályairól Ihor Volosin rivnei jogász beszélt. A behívón szerepelnie kell a területi toborzó és szociális támogatási központ (egykori hadkiegészítő parancsnokság – a szerk.) vezetője aláírásának, a dokumentum egy konkrét személy nevére kell szóljon. Ennek értelmében az utcán, a boltokban, a hotelekben és más nyilvános helyeken a személyi igazolvány alapján kitöltött behívók átadása törvénytelen. A behívó átadásakor a központ dolgozói nem kényszeríthetnek senkit arra, hogy azonnal jelenjenek meg a hadkiegészítő parancsnokságon. Felajánlhatják, hogy elszállítják önöket a központba, azonban mindenkinek jogában áll nemet mondani és kijelenteni, hogy a behívón szereplő időpontban jelenik majd meg. Amennyiben ez mégis megtörténik, azért Ukrajna B

Megpróbálták megölni Vlagyimir Putyint

Vlagyimir Putyin orosz elnököt az Ukrajna ellen indított háború kitörése után meg akarták gyilkolni - állítja Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője "Nem is olyan régen merényletet kíséreltek meg ellene, mint mondják, a Kaukázus képviselői. Ez nem nyilvános információ. Teljesen sikertelen próbálkozás volt, de tényleg megtörtént... Kb. 2 hónapja" - mondta el Budanov az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott interjújában. Az ukrán katonai hírszerzés vezetője szerint Vlagyimir Putyin zsákutcába került, mert az Ukrajna elleni háborút sem megállítani, sem megnyerni nem tudja. Kiemelte: ahhoz hogy véget vessen a háborúnak, el kellene ismernie, hogy "Oroszország egyáltalán nem olyan erős és nagyszerű állam, mint amilyennek lefestette".  A hírszerzési főnök aláhúzta, hogy Ukrajna addig fog harcolni, amíg az összes orosz csapatot "ki nem kergeti" a területéről. Értésre adta, hogy ebbe beleérti a Donyec-medence egészének és a Krím félszigetnek a vissz

Belügyminisztérium: a behívóosztások törvénytelenek

Ukrajnában többen is panaszkodnak, miszerint a hadkiegészítő parancsnokságok tömegesen osztják a behívókat tapasztalatlan és motiválatlan férfiaknak, ami csak ront a helyzeten. A Belügyminisztériumnál úgy vélik, a mozgósításnak minőségesnek kell lennie, s nem a mennyiség számít - tudatta a Kárpát.in.ua. A helyzetről Viktor Andrusziv belügyminiszteri tanácsos nyilatkozott az ukrán 24-es csatornának. A szakértő hangsúlyozta, Ukrajnának van elegendő forrása, azonban meg kell érteni, hogy azoknak a csapatoknak, amelyek az első napok óta harcolnak, pihenésre van szüksége. „Rotációt kell végeznünk, mert az emberek lelkileg sem bírják elviselni ezt a leterheltséget” – mondta Andrusiv. Megjegyezte, hogy valójában van elég fegyver és egyenruha. „Van elég tartalékos is, de van egy probléma: helyre kell állítani a rendet a hadkiegészítő parancsnokságokon” – mondta a miniszter tanácsadója. „Nem lehet mindenkit sorban behívni […] Ezek a behívóosztások törvénytelenek, hiszen a helyzetet nem ismerve

Nem lehet elfogadni az ukrán állampolgárság megvonásáról szóló törvényjavaslatot

A képviselők visszavonták aláírásaikat, ezért a Legfelsőbb Tanács nem fogja vizsgálni a 7381. számú törvénytervezetet, amely elfogadása esetén állampolgárság-megvonással büntetné a mozgósítás elől külföldre távozó férfiakat – adta hírül az rbc.ua hírportál szombaton Olha Szovhirja, a parlament alkotmánybírósági megbízottja Telegram-csatornájára hivatkozva. A Kárpát.in.ua hírportál szerint Szovhirja közölte: „nem fogják vizsgálni a parlamentben a napokban bejegyzett 7381. számú törvénytervezetet, amely az állampolgárság megvonásával büntetné a mozgósítás elől külföldre távozókat.” Mint jelezte, a képviselők visszavonják aláírásukat a törvényjavaslat alól. „Hogy miért nem lehet elfogadni a törvényjavaslatot, elmagyaráztam a kollégáimnak. Az egyensúly helyreállt a társadalmi elvárás és az alkotmány között” – mutatott rá Olha Szovhirja. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Fontos kérdés - Átléphetik-e a határt az alkalmatlanná nyilvánított hadkötelesek?

Sokan tapasztalhatják, hogy bár orvosi igazolással rendelkeznek a katonai szolgálatra való alkalmatlanságról, mégsem léphetik át az államhatárt. Az ilyen típusú orvosi igazolás, az úgynevezett „fehér jegy” az állampolgár szolgálati alkalmasságának, mozgósíthatóságának kategóriáját is tartalmazza - írta a Kárpátalja ma. A Katonai Orvosi Bizottság a következő kategóriákat határozza meg: korlátozottan alkalmas katonai szolgálatra; békeidőben katonai szolgálatra alkalmatlan, hadiállapot idején korlátozottan alkalmas; katonai szolgálatra alkalmatlan, a katonai nyilvántartásból kizárható. A jelenleg érvényben lévő haditörvény értelmében az első két kategóriába tartozó személyek behívhatóak az általános mozgósítás során. Kizárólag azok az állampolgárok mentesülnek a mozgósítás alól, akik a „katonai szolgálatra alkalmatlan, a katonai nyilvántartásból kizárható” kategóriába tartoznak. A toborzás során figyelembe veszik a fogyatékkal élők egészségügyi állapotának sajátosságait. A Katonaorvosi