A Polgári Válasz elnöke, Bencsik János Szijjártó Péter parlamenti meghallgatásán részletesen beszámolt a magyar-ukrán határon tapasztalható áldatlan állapotokról. A magyar országgyűlési képviselőnek Szijjártó Péter megígértre, hogy foglalkozni fog a kérdéssel.
A HATÁRHELYZET-КОРДОНІНФО nevű Facebook-csoportban közzétett bejegyzésében Bencsik azt írta, felhívták a külügyminisztériumból, és tájékoztatták, hogy egyeztettek az ügyben az elsődlegesen illetékes Belügyminisztériummal. Tisztában vannak a probléma okával, súlyosságával. Mint elmondták, a hosszú várakozási időnek ez elmúlt hetekben az is volt az oka, hogy egy új szoftvert helyeztek üzembe, és ennek a tesztelése és a gyakorlatba ültetése sok bonyodalmat okozott, emellett hosszú betanulási időre volt szükség. Most elvileg ennek az időszaknak a végén vannak. Az új szoftver működésével az ígéretek szerint jelentősen csökkenni fog a várakozási idő.
"Nagyra értékelem, hogy Szijjártó miniszter úr valóban igyekszik közben járni. Azonban hozzá kell azt is tennem, hogy a Belügyminisztérium láthatóan továbbra sem kíván annak érdekében lépni, hogy növeljék a határátkelőkön szolgálók létszámát. Ennek megoldására ugyanis továbbra sem kaptam ígéretet." - jegyezte meg a képviselő.
Bencsik János a kérdést továbbra is fontosnak tartja, figyelemmel kíséri és minden fórumon fel fog szólalni annak érdekében, hogy ezek a méltánytalan és méltatlan állapotok megszűnjenek - zárta a bejegyzést.
Fotó: Illusztráció
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: