Nemzetközi sajtótájékoztatót tartott Magyarország miniszterelnöke, ahol kérdezték az Ukrajnával kapcsolatos magyar álláspontról is - tudatta az MTI.
Orbán Viktor azt mondta, két igazodási pontjuk van, az egyik a V4-ek és azon belül Lengyelország, vagyis ahol lehet és ameddig lehet Magyarország együttműködik ebben az ügyben a lengyelekkel, akiknek elég harcos és világos álláspontjuk van.
A kormányfő másik igazodási pontként az Európai Tanácsot említette, amely múlt héten szerinte mérsékelt álláspontot ismertetett, ugyanis az EU semmilyen biztatást nem adott Ukrajnának a NATO- és az EU-tagságot illetően.
Kitért arra is, hogy Magyarország igyekszik leválasztani oroszpolitikáját ukránpolitikájáról. Kifejtette: Magyarország támogatja Ukrajna függetlenségét, de nem örül az Oroszország elleni szankcióknak.
Jelezte azt is, hogy jövő év elején is lesz magyar-orosz csúcstalálkozó Vlagyimir Putyin elnökkel "valahol Oroszországban".
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: