Ugrás a fő tartalomra

Az ukrán helyzet Magyarország szempontjából jelenleg inkább politikai, mint katonai kérdés

A béke megőrzése érdekében a párbeszéd a megoldás az orosz-ukrán feszültség enyhítésére, Magyarország érdeke is ez - nyilatkozta a honvédelmi miniszter a honvedelem.hu portálnak, egyúttal cáfolva azokat a sajtóban megjelent értesüléseket, amelyek szerint ezer NATO-katona érkezne és állomásozna majd tartósan Magyarországon.

Benkő Tibor a vasárnap megjelent cikkben kiemelte, az érintett feleknek diplomáciai úton, tárgyalással kell rendezniük nézet- és véleménykülönbségeiket - közölte az MTI.

Úgy fogalmazott: "Nem értünk egyet a most alkalmazott hidegháborús retorikával, a fenyegetésekkel, az erőfitogtatással, hiszen a NATO Oroszországgal szemben évek óta a kettős megközelítés, vagyis az elrettentés és párbeszéd alkalmazásának egységét hirdeti."

Hangsúlyozta, "nem kérdés: a háború elkerülésének jelenleg egyetlen módja a párbeszéd elmélyítése".

Benkő Tibor kiemelte azt is, hogy Magyarország érdeke is ezt kívánja. Magyarország régóta hangsúlyozza a NATO és Oroszország, valamint a Kelet és Nyugat közötti párbeszéd fontosságát, mint az európai országok biztonságának alapját képező kapcsolattartást - tette hozzá.

A miniszter Magyarország biztonságának kérdésével kapcsolatban közölte: Magyarországot jelenleg nem fenyegeti közvetlen háborús veszély, és az országnak a 2017-ben megkezdett honvédelmi és haderőfejlesztési programnak köszönhetően már olyan nemzeti védelmi képességei vannak, amelyek "jelen helyzetben nem igénylik kiegészítő NATO-erők Magyarországon történő állomásoztatását".

"A jelenleg szükséges katonai feladatokat - mint elkötelezett NATO-tagállam - saját, nemzeti vezetés alatt is képesek vagyunk ellátni" - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter.

Benkő Tibor elmondta: az elmúlt évben - többi között - azért hozták létre a NATO vezetési rendszerébe is beépült többnemzeti hadosztályparancsnokság vezetési elemet, hogy "akár szövetségeseinkkel együttműködésben a békénket és biztonságunkat fenyegetők ellen képesek legyünk helytállni".

Kitért arra: mint szövetséges tagállamban a felkészítés, a többnemzeti közös gyakorlatok az elmúlt években, így napjainkban is rendszeresek. Ezért együttműködés, kiképzés és közös gyakorlat végrehajtása céljából, jelenleg is vannak NATO-eszközök és katonák Magyarországon. Létszámuk a mindenkori feladatok tükrében folyamatosan változik - tette hozzá.

Benkő Tibor a NATO- erők hazai jelenlétével kapcsolatban közölte: "a sajtóban meglebegtetett híresztelésekkel ellentétben", Magyarország nem tárgyalt és ilyen értelemben nem is kíván tárgyalni az Magyar Honvédség Pápa bázisrepülőterén települt Nehéz Légiszállító Ezred (Heavy Airlift Wing, HAW) kivonásáról, hiszen az nem is NATO-, hanem egy többnemzeti megállapodás alapján működő nehéz légiszállító képesség.

A tárcavezető szerint megint bebizonyosodott, és - mint mondta - talán intő példa is, hogy "a béke itt Európában is rendkívül sérülékeny és törékeny".

"Szinte egyik napról a másikra háborús konfliktusok alakulhatnak ki, és részünkről mindez csak akkor kezelhető eredményesen, ha Magyarország korszerű, modern, ütőképes honvédséggel rendelkezik" - jelentette ki.

Benkő Tibor úgy látja, a kialakult helyzet megoldására akkor van lehetőség, ha a felek kölcsönösen tiszteletet tanúsítanak egymás iránt, valamint a biztonság megteremtésének és fenntartásának kérdéseiben megértik a másik törekvéseit és aggályait. Tulajdonképpen ez segíti a párbeszédet.

Benkő Tibor emlékeztetett: az ukrán helyzethez kötődően tavaly év végén Ukrajna védelmi miniszterét fogadta, hétfőn pedig soron kívül Ben Wallace brit védelmi miniszter érkezik villámlátogatásra, azt követően az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjével folytat megbeszélést.

Ebben a témában a január 18-án Magyarországra látogató szlovák védelmi miniszterrel is szót váltottak, ezenkívül január 24-én Florence Parlyval, a francia fegyveres erők minisztériumának vezetőjével egyeztetetett az ukrán eseményeken túl, a a mali hadsereget támogató Takuba-műveletben történő magyar részvételről- ismertette a miniszter.

Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka a portálnak megerősítette, a honvédség a jelenlegi helyzetben is folyamatosan egyeztet szövetségeseivel, és fokozott figyelemmel kíséri az eseményeket.

"Az ukrán helyzet Magyarország szempontjából jelenleg inkább politikai, mint katonai kérdés" - mondta, hozzátéve, bilateriális egyeztetéseket folytatnak a szövetséges vezérkari főnökökkel, "amelyek hozzájárulnak a helyzet objektív és felelős megítéléséhez".

A Magyar Honvédség parancsnoka elmondta: tavaly októberben és decemberben is találkozott az ukrán vezérkar főnökével, valamint tavaszra terveznek egy ukrajnai látogatást is.

Kiemelte, folyamatos és élő kapcsolat van a két ország katonai vezetése között. "Úgy vélem, az ukrán vezérkar főnökénél senki sem látja tisztábban, mi történik Ukrajna határainál" - mondta Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Csontos Karina, a Sztárban Sztár leszek! kárpátaljai tehetsége a nagylucskai szörnyű baleset egyik áldozata

Mint ismeretes, szörnyű baleset történt Nagylucskán pénteken a hajnali órákban: autómentőbe rohant bele egy személyautó. A baleset következtében a személyautó kigyulladt, a kocsiban tartózkodó mind a négy személy életét vesztette.  Kiderült, hogy az egyik elhunyt a Sztárban Sztár leszek! kárpátalajai versenyzője, Csontos Karina. A fiatal versenyző a show-ban a középdöntőig jutott.  Karina pár hete még a stúdióban bizonyított: Majka és Tóth Gabi pedig összeveszett azon, hogy kinek a csapatába kerüljön a tehetség, végül az énekesnő vitte el. A top 12-be már nem jutott be, de sokan emlékezhetnek rá, itt megnézheti a fellépését.  Tóth Gabi is reagált a szönyű hírre: "Legyen neked könnyű a föld, drága Karina! Őszinte részvétem az egész családnak!" - írta.  A Mukachevo.net információi szerint a tragikus balesetben Csontos Karinán kívűl egy 21 éves járőr, Ihor Marcsisak és egy 25 éves határőr, Jurij Baljuk vesztette életét. Őszinte részvétünk a tragikus balesetben elhunytak családt

Az ukrán-magyar kettős állampolgársággal rendelkező hadköteles férfiak figyelmébe!

Ukrajna jogszabályai szerint a kettős állampolgárság nem elismert Ukrajnában. Ukrajna állampolgárának számít az a kettős állampolgárságú személy, aki ukrán állampolgársággal is rendelkezik. A hadköteles férfiaknak hadiállapot idején k ettős állampolgárként az ukrán határt átlépni magyar útlevéllel nem lehet. Csak akkor van erre lehetőség, ha a kettős állampolgár lemond az ukrán állampolgárságáról. Azonban csak onnantól kezdve lehet használni az ukrán határátlépéshez a magyar útlevelet, ha az ukrán állampolgárságról való lemondással kapcsolatos kérvényt Ukrajna elnöke is jóváhagyta. Az ukrán állampolgárság elvesztésének és megszüntetésének okait Ukrajna állampolgárságról szóló törvényének 18. és 19. cikke határozza meg.  Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Hogyan lehet lemondani az ukrán állampolgárságról?

Az ukrán állampolgárság megszüntetése általában hosszadalmas és nem a legegyszerűbb procedúra, éppen ezért sokan nem is vállalkoznak rá, hacsak nem feltétlenül szükséges. A ukrán állampolgárságáról való lemondás semmiképpen nem tanácsos azok számára, akiknek Ukrajnában (is) van a lakhelyük, illetve valamilyen oknál fogva szükségszerű számukra a gyakori vagy/és tartós ukrajnai tartózkodás. Tudniillik, az állampolgárság elvesztésével ukrajnai tartózkodásuk csak az aktuális szabályok szerinti időtartam keretében lesz lehetséges, és bármilyen szabály és/vagy törvénysértés esetén (illetve, mint ezt számos gyakorlati példa mutatja, akár enélkül is) az ukrán szervek megtagadhatják tőlük az ország területére való belépést - írta a Kárpáti Igaz Szó. Az Alkotmány 25. cikke szerint Ukrajna állampolgárát nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától és állampolgársága megváltoztatásának jogától. A jogviszonyok e területét szabályzó állampolgársági törvény 18. cikke ez utóbbi jog gyakorlását, a f

Több mint 120 elfogatóparancs van érvényben Magyarországon beregszásziak ellen

A magyar rendőrség hivatalos honlapja szerint számos beregszászi személy ellen van jelenleg is érvényben elfogatóparancs Magyarországon. A legtöbb esetben közokirat-hamisítás a vád. Van azobnan akit emberölés, rablás, fogolyszökés vagy kábítószer birtoklása miatt keres a rendőrség. A körözött személyek listáját ide kattintva tudja megtekinteni! KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Kárpátalja települései: Ismerje meg Csonkapapi történetét

Csonkapapi magyar település a Beregszászi járásban, Beregszásztól 25 kilométerre. Kárpátalja délnyugati részében, Magyarország határa mentén terül el. A település határai: északról Som, keletről Mezőkaszony , délről az ukrán–magyar határ, délnyugatról Kispapi, nyugatról Hetyen. A község környéke sík jellegű, amit csak a közeli kaszonyi dombok zavarnak meg. A községet átszelő Micz-patak hosszan tartó aszályos nyárakon kiszárad. Nevét az oklevelek először 1261-ben említették Pop néven. A Papi helynév tulajdonképpeni értelme "papé, pap birtoka, papi birtok". Ez valószínűleg Haraszti Erasmus katolikus papra utal, mivel a község egy ideig az ő birtoka volt. Mondák szólnak egy befejezetlen, csonka templomról, ami után talán a nevét kapta volna, de neve régebbi eredetű. Ugyanis azt tartja a szájhagyomány, hogy eredetileg két település volt, Csonkás és Papi. Csonkás szinte teljesen elnéptelenedett az 1241-1242-es tatárjárás következtében. Lakossága Papiba menekült, mivel az fallal me

A magyargyűlölő Irina Farion kikelt az oroszul beszélő ukrán menekültek ellen

Az ukrán menekülteknek fel kell hagyniuk azzal, hogy Lengyelországban oroszul beszélnek, mert indokot szolgáltatnak Oroszországnak Lengyelország megtámadására, ahogy ezt az orosz ajkúak már megtették Ukrajna esetében – közölte Irina Farion, volt parlamenti képviselő, lembergi egyetemi docens a Facebook-oldalán közzétett videoüzenetében . A Szvoboda Párt egykori képviselője élesen kikelt az ukrán menekültek ellen, mert oroszul beszélnek Lengyelországban. Szerinte az orosz nyelv használatával az ukrán menekültek indokot szolgáltathatnak Oroszországnak Lengyelország megtámadásához, ahogy ezt az orosz anyanyelvűek már megtették Ukrajna esetében - írta a Kárpát.in.ua. Farion hangsúlyozta: „Lengyelországot sokkolta a tény, hogy az ukrán menekültek Putyin nyelvén beszélnek. Ezért Lengyelország már gyakorolja a riasztás, felismerve, hogy Putyin jön, hogy felszabadítsa az orosz ajkú lakosságot.” Az egyetemi docens azt üzente az országot elhagyóknak: „hallgassatok ide, menekültek, hagyjátok abba

Az ukrán vendégmunkásoknak jár-e családi kedvezmény, szja-visszatérítés Magyarországon?

Magyarországon munkát végző külföldi – nem EU-s – (főként ukrán) adóügyi illetőségű vendégmunkások milyen feltételekkel jogosultak családi kedvezményre, illetve jár-e nekik szja-visszatérítés? – kérdezte az Adózóna egyik olvasója.  "Az érintett munkavállalók családi pótlékra jogosultak, de azt nem Magyarországon kapják a gyermekek után. Az első adóévben az összes jövedelmük 75%-át meghaladja a Magyarországon adókötelezettség alá eső összes jövedelmük. Kérhetik-e ők is az szja-visszatérítést? Jogosultak-e a családi kedvezmény igénybevételére?." A Magyarországon működő munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó gazdasági társaságok több ezres létszámban foglalkoztatnak nem EU-s államból – elsődlegesen Ukrajnából – érkező embereket. A kérdés alapján, jelentős nagyságrendű összegről beszélünk országos szinten. A munkaerő-kölcsönző társaságoknál problémát okoz ezen kérdések megítélése – ecsetelte. Azokat a külföldieket, akik belföldön és külföldön együttesen megszerzett adóévi jövedelmének