Az ukrán rendőrség őrizetbe vett egy csoportot, amelynek tagjait azzal gyanúsítja, hogy tömeges zavargásokat készítettek elő a fővárosban, Kijevben és más ukrajnai városokban, hogy bizonytalanságot idézzenek elő, miközben nő a feszültség a szomszédos Oroszországgal - írta az MTI.
A vasárnapi intézkedésről Denisz Monasztirszkij belügyminiszter hétfőn számolt be. A tárca vezetője televíziós tájékoztatóján elmondta, hogy mintegy ötezer ember vett volna részt a zavargásokban és a rendőrséggel történő összecsapásokban öt észak- és közép-ukrajnai városban.
„Ez az előre tervezett akció erőszakos cselekmények és zavargások szervezését célozta, semmi köze nem volt a békés tüntetésekhez” – tette hozzá.
A műveletnek „az lett volna a célja, hogy megingassa, destabilizálja az ukrajnai belső helyzetet”. A miniszter nem közölte, hogy hány embert vettek őrizetbe, és azt sem, hogy kik álltak a tervezett zavargások mögött.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: