Ugrás a fő tartalomra

Erdogan meghívta Törökországba Putyint és Zelenszkijt

Recep Tayyip Erdogan török elnök meghívta Törökországba Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a köztök feszülő problémák és nézeteltérések tisztázására - jelentette szerdán az Anadolu török állami hírügynökség Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő szavaira hivatkozva.

Kalin, aki Erdogan külpolitikai tanácsadója is egyben, a Circle Foundation brit agytröszt által szervezett online beszélgetés keretében mondta ezt kedd késő este.

A török elnöki szóvivő aláhúzta: Törökország semmilyen katonai műveletet, összecsapást, háborút nem akar látni Oroszország és Ukrajna között. Egyúttal kijelentette: Ankara teljes mértékben kiáll Ukrajna területi egysége, politikai szuverenitása és társadalmi integritása mellett.

Kalin rámutatott: szorosan tartják a kapcsolatot Moszkvával annak érdekében, hogy Oroszország elkerüljön mindennemű hadműveletet Ukrajna ellen, mert annak súlyos és visszafordíthatatlan következményei lennének.

A szóvivő leszögezte: Törökország kész bármilyen szerepet betölteni az Oroszország és Ukrajna közötti feszültség megoldásában. Nyomatékosította: minden korábbinál sürgetőbb szükség van egy komoly, valós és átfogó párbeszédre a felek között.

Ugyanakkor jelezte, hogy "az ilyen nagy és hosszú távú geopolitikai problémákra gyors megoldás nincs". A gyors eredményre irányuló várakozás sikertelenséget hoz - tette hozzá.

Kalin végül bejelentette, hogy Erdogan "néhány héten belül" Ukrajnába látogat.

Moszkva szerdán reagált a török elnök meghívásra.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő Moszkvában újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy elégedettséggel fogadják bármely olyan ország erőfeszítéseit, amely segíteni tud a helyzet megoldásában.

Peszkov elmondta: örömmel konstatálnák, ha Törökország ösztönzőleg tudna hatni Ukrajnára a korábbi megállapodások és kötelezettségvállalásai teljesítésében, köztük a minszki megállapodások végrehajtásában. Hangsúlyozta: ez a ráhatás lenne az elsődleges.

Erdogan szerint nem reális megközelítés, hogy Oroszország esetlegesen megszállja Ukrajnát. Török újságíróknak a napokban úgy fogalmazott: "a térség már nem tud elfogadni háborút".

Az Egyesült Államok, a NATO és az ukrán vezetés a napokban azzal vádolta meg Oroszországot, hogy Ukrajna elleni esetleges invázió céljából vonultatott fel közel százezer katonát a közös határ mentén. Moszkva tagadja ezt, hangsúlyozva, hogy saját területén lévő csapaterősítésről van szó, és a NATO keleti bővítésének leállításával kapcsolatos biztonsági garanciákat követel - írta az MTI.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Módosítanák a férfiak kiutazásával és mozgósításával kapcsolatos törvényt

Módosítani szeretnék a férfiak kiutazásával és mozgósításával kapcsolatos törvényt, a 7848-1-es törvényjavaslatot június 30-án regisztrálták a Legfelsőbb Tanácsnál - szúrta a Kárpát.in.ua. A dokumentum a következő kategóriába tartozó férfiaknak engedélyezné a külföldre való utazást: két 14 év alatti gyerekkel rendelkező férfi; egy 14 év alatti gyerekkel és várandós feleséggel rendelkező férfi; egy 3 év alatti gyerekkel rendelkező férfi; külföldi munkaügyi vagy sporttal kapcsolatos szerződéssel rendelkező férfi; hivatalos igazolás külföldi munkahelyről; szerződések más országokból származó ügyfelekkel IT-szolgáltatások vagy tanácsadási szolgáltatások nyújtására; a külföld vállalkozásokkal rendelkező férfiak. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Ukrajnán belül is korlátozzák a hadköteles korú férfiak szabad mozgását

Ukrajnán belül is korlátozzák a hadköteles korú férfiak szabad mozgását, a lakóhely elhagyásához a területileg illetékes toborzóközpont (hadkiegészítő központ) parancsnokának az engedélyére lesz szükség – jelentette be kedden a fegyveres erők vezérkara, számolt be az rbc.ua hírportálra hivatkozva a Kárpát.in.ua. A vezérkar közleménye szerint A hadkötelezettségről katonai szolgálatról szóló 1992 óta hatályos törvény értelmében a hadiállapot idején sorköteleseknek, hadköteleseknek és tartalékosoknak tilos a lakóhely elhagyása a területileg illetékes toborzó- és szociális ellátó központ parancsnokának engedélye nélkül. Ennek megfelelően a fegyveres erők vezérkara eljárást dolgozott ki az engedélyek megadására a katonai nyilvántartásban szereplő ukrán állampolgárok számára. „Vagyis engedély szükséges a lakóhely (tartózkodási hely) elhagyására a mozgósítás kihirdetésének pillanatától és a hadiállapot idején (azaz 2022. február 24-től)” – áll a közleményben. Az engedély az alany kategóriáját

Politológus: Ukrajna jobban járna a határátlépési tilalom feloldásával

Mint ismert, a hadköteles korúakkal szemben életbe léptetett országelhagyási tilalom február 25-től lépett életbe, miután előző nap Ukrajnát megtámadta Oroszország, az országban pedig hadiállapotot és mobilizációt hirdettek.  Eleinte félő volt, hogy kevesen lesznek, akik hajlandóak fegyvert fogni a kezükbe, de nem így történt. A területvédelmi egységeket azonnal megrohamozták a férfiak, sokakat azért nem tudnak felvenni a soraikba, mert már túljelentkezés van. Több tízezren külföldről is hazatértek, hogy beálljanak a seregbe. Emiatt aztán egyesek azt tanácsolják, oldják fel a szóban forgó korlátozást. Jurij Romanenko kijevi politológus szerint az ország is jobban járna ezzel. Meglátása szerint azok a férfiak, akik mégsem kívánnak fegyvert fogni, vagy éppenséggel alkalmatlanok a harcokra, nagyobb hasznára lennének Ukrajnának, ha külföldre mennének és az ott megkeresett pénzzel támogatnák családjaikat, közvetve pedig a hazai gazdaságot, hiszen az ukrajnai vendégmunkások által hazaküldött

Zelenszkij tanácsadója megjósolta, mikor érhet véget a háború

Olekszij Aresztovics, az ukrán Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója bejelentette új előrejelzését az ukrajnai háború befejezésének időpontjáról, írta az Index . Volodimir Zelenszkij elnök tanácsadója azt mondta, hogy Ukrajna 2,5 éven belül „megoldja ezt a problémát”. Aresztovics meggyőződése szerint az orosz hadsereg már elvesztette azt a képességét, hogy bármilyen sikert elérjen Ukrajnában. Május végén a tanácsadó azt jósolta, hogy a háború több hónapig el fog húzódni, emlékeztet az Unian hírügynökség. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Katasztrofális számokat produkált Zelenszkij sorozata az RTL Klubon

Március 20-án debütált A nép szolgája az RTL Klubon, melynek a főszereplője a jelenlegi ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij. A vígjátéksorozat megkapta az egyik legjobb sávot, a vasárnap este 7 órát. A produkció első néhány epizódja még átlagosan közepes számokat hozott, de hamar beesett a széria nézettsége és az első évad közepétől már nagyon gyenge adatokat szállított, a szezon vége fele pedig egyre katasztrofálisabbakat. Ennek ellenére június 19-én szünet nélkül elkezdték a sorozat 2. évadát is - írta a Sorozatwiki . Most azonban úgy látszik, hogy az RTL Magyarország vezetése megunta a szörnyű számokat és jövő héten jelentkezik utoljára főműsoridőben a produkció. A nép szolgája ugyanis július 17-től, vasárnaponként 12:35-kor kezdődik majd az RTL Klubon. A szériát a tévétársaság továbbra is dupla résszel tűzi majd képernyőre, az említett napon a 2. etap 9-10. epizódjai lesznek láthatóak. A nép szolgája helyett július 17-től visszatér a Cobra 11 az RTL Klubra. Ettől a naptól a 24. évad

Az egészségügy egyes szolgáltatásai fizetőssé válnak Ukrajnában

Az ukrán parlament elfogadta Mihajlo Raduckij törvényjavaslatát, amely az egészségügyi garanciaprogramból kizárja a harmadfokú egészségügyi ellátást, és lehetővé teszi, hogy a kórházak térítés ellenében nyújtsanak szolgáltatást a betegeknek, amelynek összegét az adott egészségügyi intézmény határozza meg - írta a Kárpáti Igaz Szó. A parlament második olvasatban és teljes egészében jóváhagyta a 6306. számú törvénytervezetet, amely előírja, hogy az egészségügy egyes szolgáltatásai fizetőssé válnak. A vonatkozó határozatot 248 képviselő szavazta meg. A dokumentum az egészségügyi garanciaprogramban szereplő, ezért állami költségvetésből finanszírozott szolgáltatások listájának csökkentését irányozza elő. Innen kerül ki a harmadfokú egészségügyi ellátás állami finanszírozása. A várandóssággal és szüléssel kapcsolatos teendők dotálását azonban továbbra is az állam vállalja magára. A fizetős szolgáltatások végleges listáját a kormány és/vagy az egészségügyi minisztérium hagyja jóvá. Kapcsoló

Orbán Viktor elmondta, miért jó a kárpátaljai magyaroknak Ukrajna európai uniós tagjelöltsége

Magyarországnak a béke oldalán kell lennie, a háborús inflációt nem lehet másképpen megakadályozni, csak ha a háborúnak vetünk véget - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, ahol azt is bejelentette, hogy a kormány felgyorsítja a haderőfejlesztést. Orbán Viktor jelezte: Magyarország bizonyos termékek árát hatóságilag korlátozza, azonban ezzel a háborús inflációt csak időlegesen és részlegesen lehet megfékezni. Ezért Magyarországnak és az összes európai országnak az az érdeke, hogy minél előbb vége legyen a háborúnak. Nem szankciókat kell kivetni, hanem el kell érni, hogy tűzszünet legyen, majd meg kell állapodni a béketárgyalások keretéről. A békével mindenki jól járna - hangsúlyozta a kormányfő, aki szerint azonban Magyarországon kívül mások nem képviselik ezt az álláspontot, nem "ütik meg ezt a hangot". Azt is leszögezte: háborús helyzet van, nem támadunk, hanem védekezünk, nem most van az ideje annak, hogy "előre tud