Ukrajnában az egészségügyi minisztérium feloldhatja a karantént, amennyiben az országban elérik a megfelelő átoltottsági szintet - jelentette be Viktor Ljasko. Az egészségügyi miniszter az Egyesült Királyságot említette példaként, ahol megszűnt a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt korlátozások zöme - írta az RBK-Ukrajina hírportál. Hozzátette: el kell magyarázni az oltás előnyeit azoknak, akiknek még kétségei vannak a hatékonyságáról.
„Jelenleg figyeljük a karantén korlátozások feloldásának eredményeit, ha a tapasztalat sikeres lesz, a jelenlegi hullám után Ukrajnában is alkalmazni fogjuk” – mondta Ljasko.
A 60 éven felüli angliai korosztály tagjainak több mint 90 százaléka már a koronavírus elleni oltás harmadik, emlékeztető és hatáserősítő dózisát is megkapta. A brit egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint az Egyesült Királyság egészében eddig több mint 37 millióan kapták meg mindhárom oltási adagot; ez a teljes brit felnőtt lakosságnak csaknem a kétharmada. Koronavírus-fertőződés esetében egyelőre kötelező a karantén, de a kormány rövid időn belül ezt a kötelezettséget is meg akarja szüntetni. Skóciában, Walesben és Észak-Írországban az angliainál is szigorúbb intézkedések voltak érvényben, de a helyi kormányok az utóbbi napokban szintén sorra jelentik be a korlátozások, előírások visszavonását vagy jelentős enyhítését.
Ukrajnában a tömegrendezvényeket, a bevásárlóközpontokat, a kulturális és sportlétesítményeket a vörös kategóriában lévő régiókban csakis azok látogathatják, akik felvették a védőoltás mindkét dózisát, átestek a fertőzésen, vagy friss negatív PCR-teszttel rendelkeznek. A sárga és narancs besorolású régiókban ehhez elegendő az oltás első adagjának felvétele is. A narancs kategóriában lévő régiókban viszont a helyi vezetés szigoríthat a korlátozásokon.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: