Az ukrán határ közelében állomásozó mintegy 120 000 orosz katona fenyegetésétől tartva Kijev idén új területvédelmi erőt hozott létre, amelyet akár 130 000 fős hadtestté kíván bővíteni. Rengeteg önkéntes csatlakozik a tartalékos erőkhöz - közölte a Napi.hu.
Bár a sokkal nagyobb és jobban felszerelt orosz hivatásos hadsereggel szemben nem sok esélyük lehet a lényegében hobbikatona új ukrán tartalékosoknak, a hozzájuk hasonlók feladata lehet a kijevi polgári objektumok védelme egy esetleges katonai konfliktus közepette - írja riportjában a Reuters.
A szombati kiképzésen mintegy 70 helyi lakos vett részt, néhányan teljes gyalogsági felszerelésben, vadászpuskákkal és harci tapasztalatokkal, még abból az időből, amikor Oroszország 2014-ben annektálta a Krímet, majd támogatta a kormánycsapatok ellen harcoló lázadókat Kelet-Ukrajnában. Mások tornacipőben és alkalmi sportruházatban kaptak fapuskákat.
"Aggódom" - mondta a hírügynökségnek Konsztantyin Sevcsuk, a 43 éves szabadúszó, aki arról is beszélt, hogy eddig kerülte a kapcsolatot a hadsereggel, miután 2014/15-ben egy évet szolgált a keleti Donbassz régióban Ukrajna általános mozgósítása idején.
"Nem igazán illik bele az életembe, nem is akartam. De most olyan a helyzet, hogy szükség van rá" - magyarázta
Bár Alexander, egy kijevi programozó részt vett a 2013/14-es kijevi "Majdan" tömeges demokráciapárti tüntetéseken, azt mondta, nem érezte magát késznek a harcra, amikor Moszkva a Krím annektálásával reagált az oroszbarát ukrán elnök, Viktor Janukovics megbuktatására.
"Most a harmincas éveim közepén járok, és itt az ideje, hogy csatlakozzam" - mondta, arcát kék sállal takarva. "Jobb most csatlakozni, mint akkor, amikor már túl késő. Felkészült akarok lenni" - magyarázta meg, miért állt be a különc seregtestbe.
Az önkéntesek felkészülnek a háborúra, ami talán soha nem tör ki. Bíznak a békében. Vagy ahogy a már idézett tartalékos, Konsztantyin Sevcsuk mondja: "Békésen fejlődő Ukrajnát akarok. Azt akarom, hogy virágzó, békés ország legyen, mint Lengyelország, mint a Cseh Köztársaság, mint Németország, mint minden európai ország".
Fotó: Reuters
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: