Ugrás a fő tartalomra

Befagyasztotta Putyin és Lavrov vagyonát az EU

A Külügyek Tanácsa erős és robosztus szankciós csomagot fogadott el Oroszországgal szemben, az EU egységet mutatott, és Magyarország ennek a részese volt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Brüsszelben.

A tárcavezető a külügyminiszteri tanácsülés után nyilatkozva kifejtette: a szankciós csomag öt fő pontból áll, tartalmaz pénzügyi korlátozásokat oroszországi vállalatokkal és elsősorban bankokkal szemben. Ezen vállalatoknak és bankoknak az Európai Unióból történő forrásbiztosítás nem lehetséges - magyarázta.

Közölte: másodikként az energiaszektort érintő korlátozások szerepelnek benne, harmadikként pedig a légiközlekedési ágazatot érintőek, alapvetően a légiközlekedési ipart érintő szigorítások. Negyedikként tilos a kettős felhasználású termékek és technológiák exportja, ötödikként pedig "személyek listázására került sor" - sorolta.

Megjegyezte: Oroszország elnöke és külügyminisztere is rajta van a listán, de nem a beutazás, hanem a vagyonbefagyasztás tekintetében.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: magyar szempontból fontos volt, hogy a szankciós csomag ne veszélyeztesse az ország energiaellátását és a rezsicsökkentés vívmányainak fenntartását. Jó hír, hogy ez a csomag nem sodorja veszélybe a magyarországi energiaellátás biztonságát, hiszen nem tartalmaz korlátozó intézkedést földgázbeszerzés vonatkozásában és a nukleáris energia békés célú felhasználására vonatkozólag sem - mutatott rá. Hozzáfűzte: így Magyarország ellátásbiztonsága marad és a rezsicsökkentés eredményei is maradnak.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy a nap folyamán megjelent egy hazugság "ha minden igaz, akkor talán az Európai Néppárt elnökétől", aki azt állította, hogy néhány uniós ország - köztük Magyarország - akadályozta meg azt, hogy Oroszország kitiltása a SWIFT-rendszerből, a banki átutalások rendszeréből a szankciók része legyen. Ilyen nem történt, Magyarország nem szólalt fel ebben a kérdésben - mondta. Megjegyezte: megdöbbentő, hogy "egy nagy európai pártcsalád vezetője még háború idején is a politikai haszonszerzésre tör".

(Eduard Heger szlovák miniszterelnök sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre röviden cáfolta azt az értesülést, amelyek szerint az Európai Unió Tanácsában az olaszok és a magyarok akadályozták meg Oroszország leválasztását a SWIFT-rendszerről. "Én ott voltam a találkozón, ez nem igaz" - mondta Heger.)    

A magyar külügyminiszter közölte: a kijevi magyar nagykövetség munkatársai elmondták, hogy hallható volt a nap folyamán fegyverropogás és lőpor szagát érezték nem túl messze a nagykövetségtől.

Kitért arra: úgy döntöttek, hogy a nagykövetség munkatársainak egy részét családtagokkal, valamint az EBESZ és az Európa Tanács kijevi irodáinak munkatársait egy közös evakuációs akció keretében kihozzák Kijevből. Sajnos "egyes magyar baloldali médiumok az akciónak egy kritikus fázisában ezt az akciót nyilvánosságra hozták", ami könnyen veszélybe sodorhatta volna az érintett magyar és nem magyar állampolgárok egészségét vagy életét - mondta. Hozzáfűzte: a kritikus területek egy részén az evakuációs akció már túljutott.

Szijjártó Péter közölte: humanitárius folyosót nyitottak harmadik országok állampolgárainak, akiket vízum nélkül engednek be. Ukrajnában jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokról van szó - mondta.

Tájékoztatása szerint vannak országok, amelyek charterjáratokat küldenek az Ukrajnából Magyarországra érkező állampolgáraikért és vannak, akik menetrend szerinti járattal repülnek haza.

Azt is mondta: döntöttek arról, hogy az Ukrajnába irányuló humanitárius szállítmányokat gyorsított módon, akadálymentesen engedik át. Folyamatos a kapcsolat a kárpátaljai kormányzóval, aki megfogalmazott néhány segítségkérést, most ezeknek a teljesíthetőségét vizsgálják.

Közölte: a határátkelőhelyek tekintetében magyar oldalon továbbra is teljes kapacitással dolgozik a rendőrség, "a beengedés felgyorsítása érdekében nem rajtunk múlik a beengedés sebessége, hanem azon, hogy az ukrán fél milyen sebességgel engedi át a Magyarországra utazni szándékozókat".

Kitért arra: az Ukrajnában és Fehéroroszországban fuvart teljesítő magyar kamionosokat folyamatosan segítik, a kamionosokra külön figyelnek, "nehogy valahol ott ragadjanak". A WizzAirnek négy repülőgépe maradt Ukrajnában, a gépek még ott vannak, mivel teljes repülési tilalom van, ugyanakkor a lvivi személyzet átkelésében segítettek, ők ukrán állampolgárok és már Magyarországon vannak - mondta.

A tárcavezető arról is beszámolt, hogy folyamatosan segítik a harmadik országok állampolgárait Ukrajna elhagyásában, Magyarországra érkezésében, legutóbb 25, ukrajnai külképviseleten dolgozó cseh diplomatának és családtagjaiknak segítettek. Folyamatban van 950 indiai állampolgár átléptetése Magyarországra, értük India gépet küld, ők alapvetően diákok, az Ungvári Egyetemen tanulnak.

Közölte: segítenek továbbá izraelieknek, kaptak segítségkérést jordánoktól, irániaktól és hamarosan megkezdődik 15 Maldív-szigeteki diák beléptetése Magyarországra.

Szijjártó Péter elmondta: Brüsszelt követően New Yorkba repül, ahol az ENSZ vezetőivel egyeztetnek az Ukrajnában kialakult helyzetről - írta az MTI.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zelenszkij döntött a hadköteles férfiak külföldi utazásának engedélyezéséről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elutasítóan válaszolt arra a lakossági petícióra, amelyben azt kezdeményezték, hogy a hadköteles korú férfiak is utazhassanak Ukrajnából külföldre a hadiállapot ideje alatt - számolt be kedden az Ukrajinszka Pravda hírportál. Az elektronikus petíciót az elnöki honlapon három hónap alatt több mint 25 ezren támogatták, így Zelenszkij köteles volt választ adni a kérdésre. A petíció indoklása szerint harcolni csak a "harcképes embereknek" kell, mások azzal lehetnek hasznosak, hogy külföldön dolgoznak, és pénzzel támogatják az ukrán hadsereget - írta az MTI. Zelenszkij viszont emlékeztetett arra, hogy az alkotmány 17. cikke szerint az állam szuverenitásának és területi integritásának védelme az egész ukrán nép dolga, az alaptörvény 65. cikke szerint pedig a haza védelme, a függetlenség, illetve Ukrajna területi integritása Ukrajna állampolgárainak felelőssége. Rámutatott továbbá arra, hogy az általános mozgósításról február 24-én rendelet születet

Kiderült, meddig hosszabbítják meg a hadiállapotot Ukrajnában

Ukrajnában ismét meghosszabbítják a hadiállapotot és az általános mozgósítás időszakát.  Augusztus 23-tól újabb 90 napra hosszabbítják meg a hadiállapotot és az általános mozgósítást Ukrajnában. Az erről szóló törvénytervezetet Volodimir Zelenszkij nyújtotta be az Ukrán Legfelsőbb Tanácsnak - tudatta az Ukrajinszka Pravda. Február 24-én, az Oroszország által Ukrajna ellen elindított teljes körű háború első napján vezették be az egész országra kiterjedő hadiállapotot Ukrajnában. Ezt követően Volodimir Zelenszkij kezdeményezésére már három alkalommal - márciusban, áprilisban és májusban - meghosszabbították a hatályát. Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Egy 23 éves bátyúi főhadnagy vesztette életét az oroszok elleni háborúban

Újabb kárpátaljai áldozatot követelt Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja. A Bátyúi kistérség közleménye szerint a frontvonalon életét vesztette Vitalij Holubka főhadnagy. "Szomorúan tudatjuk, hogy 2022. augusztus 12-én, államunk függetlenségét, szuverenitását és területi integritását védve, a frontvonalon életét vesztette kistérségünk lakosa - Golubka Vitalij főhadnagy (született: 1999. szeptember 1.). Kistérségünk minden lakosa nevében őszinte részvétünket fejezzük ki az elesett katona hozzátartozóinak. Örök dicsőség és tisztelet a Hősnek!A temetés idejéről és helyéről tájékoztatjuk a lakosságot." - olvasható a közleményben . Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Sok hadköteles férfi fellélegezhet, az ukrán védelmi miniszter konkretizálta kiket mozgósítanak

A jelen helyzetben nincs szükség a személyi állomány növelésére, hanem specialisták kellenek - erősítette meg Olekszij Reznyikov védelmi miniszter. Ukrajnában az adott helyzetben nem mozgósítanak mindenkit válogatás nélkül. Konkrét szakmai tudással rendelkezőket hívnak be – nyilatkozta a Reznyikov a Kárpáti Igaz Szó szerint. Hozzátette: az adott körülmények között nem indokolt a hadsereg személyi állományának felduzzasztása, hanem konkrét feladatok elvégzésére képes specialistákat keresnek. A védelmi tárca vezetője rámutatott: a mozgósítást a vezérkar szakemberei irányítják - írta a Korrespondent hírportál. „Ők értékelik a létszámot, az erőt és eszközöket, melyek egy adott harci feladat elvégzésére szükségesek, és felbecsülik a veszteségeket is. Legyünk realisták, nekünk is vannak veszteségeink, sebesültek és –   sajnos – elesettek is” – mondta Reznyikov. Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Az orosz delegáció felajánlotta, hogy kivonják csapataikat Ukrajnából

Meglepő kijelentést tett Olekszij Aresztovics, az ukrán elnöki hivatal tanácsadója. Mark Fejgin újságírónak nyilatkozva azt állította, hogy az ő információi szerint a márciusi isztambuli béketárgyalásokon az orosz delegáció felajánlotta, kivonják csapataikat a február 23-a után elfoglalt ukrajnai területekről cserébe azért, ha Ukrajna lemond NATO-csatlakozási törekvéseiről és neutrális, azaz katonailag független státuszt hirdet - írta a Kárpáti Igaz Szó. Aresztovics hozzáfűzte, erre vonatkozó információja nem az elnöki hivataltól származik, hanem más, alternatív csatornákon keresztül szerzett tudomást erről a fejleményről. Az ominózus interjúban arra is panaszkodott, hogy nincs belelátása az ukrán fegyveres erők terveibe, valójában nagyon keveset tud a front állásáról, a reális állapotokról. Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Eddig tart a mozgósítás Ukrajnában

A mozgósítás Ukrajnában a hadiállapot megszüntetéséig fog folytatódni, a férfiakat továbbra is a katonai szakterületek létszámigényének megfelelően hívják majd be szolgálatra – közölte vasárnap Roman Horbacs, a fegyveres erők szárazföldi erői parancsnoksága személyzeti osztályának vezetője a liga.net hírportálnak adott interjújában. A Kárpát.in.ua szerint Horbacs elmondta, Ukrajnában a mozgósítás folyamatban van, és a front szükségleteitől, vagyis a fegyveres erők emberveszteségétől függ. Maga a mozgósítás pedig a hadiállapot megszüntetéséig tart – tette hozzá. „A mozgósítás közvetlenül függ a katonai egységek további létszámigényétől. Még ha a frontokon súlyosbodik is a helyzet, minden mozgósítási feladatot teljesíteni fogunk” – jelezte. Az osztályvezető hangsúlyozta, „hogy ma már van elég ember az ukrán fegyveres erőkben, minden régió 100 százalékban vagy még jobban teljesítette a mozgósítási tervet. Mára februárhoz képest tízszeresére csökkent a katonai egységek létszámfeltöltési

A fronton életét vesztette egy kárpátaljai ezredes

A fronton vesztette életét Ihor Olekszjuk ezredes – tudatta a Munkácsi Városi Tanács a hivatalos Facebook-oldalán. Olekszjuk ezredest Volodimr Zelenszkij elnök korábban a Bohdan Hmelnickij érdemrend III. fokozatával tüntette ki. A katona temetési szertartását augusztus 15-én tartják Munkácson - tudatta a Kárpátalja ma.  KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: