Ugrás a fő tartalomra

Zubánics László a kárpátaljai magyarok háborús helyzetéről beszélt

Hogy fogadták a kárpátaljai magyarok Oroszország katonai támadását Ukrajna ellen, és mi vár rájuk? Zubánics Lászlót, az az UMDSZ elnökét kérdezte a Szabad Európa.

A hajnali orosz agresszió meglepte a kárpátaljaiakat. „Bár már az elmúlt hetekben érezni lehetett a feszültséget, az emberek igyekeztek tartalékokat képezni, reménykedtünk, hogy csak szavak és elismerések terén zajlanak a megmérettetések. A mai hajnal félelemmel tölti el az embereket” – mondta a lapnak az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.

Kárpátalján leginkább harckocsizó egységek vannak, mondta kérdésünkre Zubanics László, „jelentős harcászati egység vagy parancsnoki pont nincsen. Reméljük, lövésekre itt nem kell számítanunk.”

Köztudott, hogy a kárpátaljai magyarok jelentős része vendégmunkásként már külföldön (Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban) dolgozik. Egy Ukrajnából a napokban hazatért újságíró szerint a háború közeledte miatt az utcákon 15-50 közti férfiakat már egyáltalán nem látni, nőket is keveset. Ezt Zubánics László is megerősítette: „A gazdasági migráció miatt többségében már idősebbek vannak itt, illetve azok, akik valamiért nem is tartalékosok. Akik még vannak, azok a következő napokban valószínűleg megpróbálják elhagyni az országot. Nem tudjuk, mekkora lehet a számuk, de mivel a mostani hibrid hadviselés fontos része a dezinformálás is, tehát a félelemkeltés és pánikpropaganda, ezért mi mindenkit arra intünk, hogy csak hivatalos forrásból tájékozódjék és őrizze meg a nyugalmát.”

„Nem tudjuk, hányan mennek el, de ekkora tömeg valószínűleg nem indul el” – mondja az UMDSZ-elnök. „Az emberek nagy része nyugodt, sőt általános közösségi szolidaritás van kialakulóban. A közösségi média alapján az látszik, hogy a kárpátaljai lakosság nagy része kiáll a nemzeti egység, a kormány mellett, és lehetőség szerint próbálnak segíteni. Most kaptam felhívást közösségi gyűjtésről a hadsereg támogatására: aktivizálódott az önkéntes mozgalom az országon belül.”

„A magyarok már rég ide tartoznak” - mondta az ukrajnai magyarok lojalitásaira vonatkozó kérdésre egy névtelenséget kérő magyarországi szakértő. „A háború csak megerősíti ezt bennük. Aki tud, menekül.”

A határon túli magyarok igyekeznek a magyar kormány Oroszországot el nem ítélő (bár az EU-egység melletti kiállást hangsúlyozó) kommunikációja és az Ukrajnával való lojalitás között lavírozni, mondta több forrás is. Zubánics László diplomatikusan felelt: „Minden ország maga dönti el, hogy megállapodásai, a blokkokhoz való kapcsolatai során milyen politikát visz. Nekünk nincs ebbe beleszólásunk, nekünk a saját országunkon belül kell meghatározunk az álláspontunkat. Igyekszünk ezt kiegyensúlyozottan tenni. Tehát kiálltunk az ukrán nemzet és kormány törekvései és integritása mellett, illetve az a javaslatunk mind Ukrajnának, mind nyugati szövetségeseinek, hogy lehetőség szerint tegyenek meg mindent, hogy ne egy teljes körű háború bontakozzon ki. A mostani helyzet lokális legyen, ne terjedjen el az országban, mert azt az egész nép, nemcsak az ukránok és oroszok, hanem a magyarok is megszenvedik.”

A Szabad Európa kérdésére, miszerint hogyan viszonyultak a magyarok az Orbán-kormány Putyinhoz közeledő politikájára, az UMDSZ-elnök csak ennyit mondott: „Az a magyar kormány teljes felelőssége, azt mi nem vitathatjuk.”

Fotó: Sipos Zoltán/Átlátszó

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

"A harcképes embereknek kell harcolniuk, az elnök engedélyezze a 18-60 év közötti férfiak kiutazását"

Több mint 25 ezer aláírás gyűlt össze az ukrán elnök honlapján a hadköteles férfiak országból történő kiutazására vonatkozó korlátozások megszüntetését szorgalmazó harmadik elektronikus petíció alatt, tehát Volodimir Zelenszkijnek válaszolnia kell a beadványra – számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportálra hivatkozva a Kárpát.in.ua. A cikk szerint a petíció szerzője, Julija Bulavina úgy vélte, hogy „a harcképes embereknek kell harcolniuk”. Ezért arra kéri az elnököt, hogy engedélyezze a 18-60 év közötti, katonai tapasztalattal nem rendelkező, valamint a korlátozott katonai szolgálati alkalmassággal rendelkező férfiak kiutazását az országból. A petíció május 19-én jelent meg az elnök honlapján, és több mint 27 000 aláírást gyűjtött össze, és most Zelenszkijnek válaszolnia kell rá. Mint Bulavina közölte, február 24-e után több mint 110 000 ember tért vissza Ukrajnába, és több mint 100 000 önkéntes jelentkezett a területvédelmi egységekbe, és 20 000 harcos a Nemzetközi Légióba. Ezenkívül

Kuleba elmondta, Ukrajna mikor fog problémaként tekinteni Magyarországra

Ukrajna Magyarországra csak akkor fog problémaként tekinteni, ha a magyar kormány Kijev ellenes kijelentései egybeesnek a döntéseivel" - jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az RBK-Ukrajina hírportál szerint. "Úgy gondolom, hogy Magyarország önmagának "ötödik oszlopa". Ez az ő belpolitikájuk, a magyar embereknek kell eldönteniük, hogy ez mennyiben felel meg az ő érdekeiknek" - mondta a diplomata. Szerinte Magyarország kijelentései nem mindig jelentenek problémát Ukrajnának, hiszen nem mindig esnek egybe az ország döntéseivel és tetteivel. Budapest például csatlakozott az Oroszország elleni szankciókhoz, támogatta Ukrajna EU-tagjelölt státuszának megadását. Ugyanakkor előfordultak olyan esetek, amikor Magyarország blokkolt néhány lehetséges új szankciót a Kreml ellen. "Vagyis amíg Magyarország nyilatkozatai nem esnek egybe Ukrajnával kapcsolatos döntéseivel, addig lehet élni és dolgozni. Ha az, amit mondanak, kezd egybeesni azzal, amit csinál

Ezek a férfiak elhagyhatják Ukrajnát, de a végső döntést a határőrök hozzák meg

A katonai nyilvántartásból törölt férfiak elhagyhatják Ukrajnát  - közölte az Állami Határőrszolgálat a hivatalos honlapján. Ugyanakkor hozzátették: a végső döntést a határőrök hozzák majd meg, miután átellenőriztek minden szükséges okmányt. A hatályban lévő törvények értelmében a következő kategóriákba eső férfiaknak engedélyezték, hogy elhagyják az országot: rokkanttá nyilvánított személyek, illetve azok a férfiak, akiket a hadkiegészítő parancsnokság egészségügyi bizottsága szolgálatra alkalmatlannak nyilvánított és törölték a katonai nyilvántartásból. Azon férfiak, akik rendelkeznek a területi toborzóközpont által kiállított, „katonai nyilvántartásból eltávolítva” jelzéssel ellátott okmánnyal, ez a jelzés nem igazolja sem a rokkantságot, sem a katonai szolgálatra alkalmatlanságot, ezért nekik fel kell venniük a kapcsolatot a toborzóközponttal. ( Kárpátalja ) KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Novák Katalin visszavonta két kárpátaljai magyar állampolgárságát

Novák Katalin magyar köztársasági elnök Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter előterjesztésére arról döntött, hogy mostantól ketten már nem magyar állampolgárok - írta a 24.hu. A határozatok most is a törvénynek arra a paragrafusára hivatkoznak, amely szerint az állampolgárság visszavonható attól, aki állampolgárságát a jogszabályok megszegésével, így különösen valótlan adatok közlésével, adatok vagy tények elhallgatásával a hatóságot félrevezetve szerezte meg. A határozatokban feltüntetett adatok alapján Novák Katalin egy Csománfalván (Ukrajna, Kárpátalja, Técsői járás) született 35 éves nő, illetve egy Kovácsréten (Ukrajna, Kárpátalja, Huszti járás) született 41 éves férfi magyar állampolgárságát vonta vissza. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Az ideiglenesen katonai szolgálatra alkalmatlannak minősített hadköteles személyek elhagyhatják Ukrajnát

Az érvényben lévő szabályok értelmében azok a férfiak, akiket a katonaorvosi bizottság ideiglenesen szolgálatra alkalmatlannak ítél, átléphetik a határt - olvasható az állami határőrség közleményben . Ehhez fel kell mutatniuk a határátkelőn az ezt igazoló okmányt. Ukrajna „A mozgósítás előkészítéséről és a mozgósításról” szóló törvénye értelmében a mozgósítás során a meghatározott eljárás szerint fogyatékosnak minősített, illetve a katonaorvosi bizottság következtetése szerint ideiglenesen katonai szolgálatra alkalmatlannak minősített hadköteles személyek, nem sorozhatók be. Az átmeneti alkalmatlanság hat hónapig érvényes, utána ismét részt kell venni egy orvosi vizsgálaton - írta a Kárpáti Igaz Szó . Nem hagyhatja el viszont az országot az, akinek a katonakönyvében „békeidőben katonai szolgálatra alkalmatlan, háborúban korlátozottan alkalmas” minősítés szerepel, mivel „A mozgósítás előkészítéséről és a mozgósításról” szóló törvény 23. cikkelye 1. részében nem szerepel ilyen kategória,

Danilov üzent a külföldre menekült ukrán férfiaknak: ne bújjanak a nők szoknyája mögé

Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára biztos abban, van más alternatíva, ha egy férfi nem tud fegyvert fogni a háború alatt, ezért semmi esetre sem meneküljön senki külföldre - írta az RBK-Ukrajina hírportál. "Nem kell a nők szoknyája mögé bújni, és elmenekülni az országból. Segítenünk kell. Ha nem tud harcolni és fegyvert fogni, segítsen más módon. Keressen meg minden más lehetőséget" - fogalmazott a tisztségviselő. Danilov megjegyezte: igazságtalan az, hogy míg egyes férfiak védelmezik Ukrajnát, addig mások menekülőre fogják. Az más kérdés, ha valakit bizonyos okok miatt valóban nem lehet mozgósítani - tette hozzá. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Ekkor függeszthetik fel a nyugdíj utalását Ukrajnában

Abban az esetben, ha a nyugdíjra jogosult személy számláján hat hónapon keresztül nem látnak a kiutaláson kívül más mozgást, a Nyugdíjalap felfüggeszti a folyósítást - mondta el az Interfax ukrán hírügynökségnek adott interjújában Okszana Zholnovics szociálpolitikai miniszter. A tárcavezető szavai szerint erre azért van szükség, mert nem tudhatják, hogy az adott személy valami oknál fogva nem tud a pénzéhez jutni, vagy történt vele valami. Megnyugtatásul elmondta, az összeg nem tűnik el: amint a nyugdíjas jelentkezik, és igazolja a személyazonosságát, folytatják a folyósítást. A miniszter hangsúlyozta: a korábban zárolt összegek is kiutalásra kerülnek. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: