Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter "bosszúállónak" és "autokratának" nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnököt, aki véleménye szerint mindenáron meg akarja nyerni az ukrajnai háborút - írta vasárnap az NLTimes hírportál.
Ollongren, a WNL televízió csatorna vasárnapi műsorában, kijelentette: a 2008-as georgiai orosz invázió és a Krím félsziget 2014-es elcsatolása óta az orosz elnök jellemzői egyre inkább szembetűnőbbek. "Célja mindenáron úgy alakítani a dolgokat, ahogy véleménye szerint szükséges, ha kell emberéletek árán is" - fejtette ki.
A védelmi miniszter szerint az a tény, hogy Oroszország a hétvégén hiperszonikus rakétákat vetett be Ukrajna ellen, rámutat arra, hogy Putyin milyen messze hajlandó elmenni. "Ezeknek az új, nagyon drága fegyvereknek a bevetéséből is látszik, hogy mindent meg akar mozgatni a háború megnyerése érdekében - tette hozzá.
Ollongren arra a kérdésre, hogy véleménye szerint Putyin háborús bűnös-e, azt válaszolta, hogy "az egész háború illegális." "Oroszország nehézfegyvereket használ önkényesen kiválasztott célpontok ellen. Úgy gondolom, hogy a nemzetközi közösség ezért ítéli el olyan határozottan ezt a háborút" - jelentette ki. (MTI)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: