Ugrás a fő tartalomra

A magyar szocialisták szerint "Orbán még most is Putyin szolgája"

A magyar kormány politikáját értékelték és az orosz-ukrán háborúról is beszéltek a további, napirend előtti felszólaló képviselők az Országgyűlés csütörtöki ülésén - számolt be az MTI.

Tóth Bertalan (MSZP) úgy értékelt: Orbán Viktor miniszterelnök semmit nem tud a békéről, lételeme a harc, tőle senki nem remélhet békét, pedig minden lehetősége megvolt arra, hogy megvédje az országot a háború következményeitől, hiszen már három éve megmondta, hogy Oroszország el fogja foglalni Ukrajnát. De nem lépett, mert "még most is Putyin szolgája" - fogalmazott.

Kijelentette azt is, hogy a többezer milliárd forintnyi uniós támogatást mielőbb le kell hívni, ami a Fidesz korrupt, a jogállamisági követelményeket figyelmen kívül hagyó politikája miatt került veszélybe. Béke és biztonság akkor lehet, ha Putyin csatlósai eltűnnek a hatalomból - zárta szavait.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára úgy felelt: a baloldal minden történelmileg fontos időpontban el tudja találni az ország számára rossz válaszokat. Idézte a baloldal miniszterelnök-jelöltjét, aki a fegyverszállításokat is támogathatónak ítélte, és további, hasonló ellenzéki nyilatkozatokat, többek között Fekete-Győr Andrásét (Momentum) vagy Rónai Sándorét (DK).

Felelőtlennek ítélte ezen politikusokat, mondván, javaslataik belekeverhetnék az országot a konfliktusba. Az a baj a baloldallal, hogy még mindig jobban gyűlöli a jobboldalt, mint szereti a hazáját - jelentette ki.

Simicskó István (KDNP) arról beszélt: az orosz-ukrán háború miatt Magyarország a történetének legnagyobb humanitárius segítségnyújtásában vesz részt. Hangsúlyozta: ellátatlanul senki sem marad, Magyarországon mindenki menedéket kap. Bírálta az ellenzéket, szerinte míg a baloldal ítélkezik ebben a háborús konfliktusban, addig a magyar emberek józan megfontolás alapján segítenek a bajba jutottakon.

Szomorúnak tartja, hogy két rokonnép között zajlik háborús konfliktus, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a béketárgyalások eredményre vezetnek.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter válaszában megerősítette: Magyarország a katonai agressziót elítéli, és kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett. Szörnyűnek és megdöbbentőnek nevezte, hogy Európában város ostromok és brutális háborús cselekmények történnek.

Közölte: a háború kitörése óta Ukrajna irányából 201 706 fő lépett be Magyarország területére, míg a Romániából Magyarországra 156 056 fő lépte át a határt. Leszögezte: a magyar állam intézményei felkészültek arra, hogy minden Magyarországra érkező menekült számára biztosítsák az ellátást, és akik hosszabb ideig itt maradnak, azoknak munkát, a gyermekeiknek pedig iskolai, óvodai, illetve bölcsődei ellátást biztosítsanak.  

Arról is beszámolt, hogy jelenleg 128 beteg ukrán gyermek magyarországi befogadásának és kezelésének technikai lebonyolításáról folytatnak tárgyalásokat.

Németh Zsolt (Fidesz) közölte, Magyarország álláspontja négy szóban foglalható össze a háborúval kapcsolatban: béke, biztonság, egység és szolidaritás. Hangsúlyozta: Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból, ezért nem küld katonákat, nem szállít fegyvereket Ukrajnába, ugyanakkor a gáz- és olajszállítás biztonságát meg kell őrizni. Az ellenzéknek szerinte egy ponton el kell döntenie, hogy a háború vagy pedig a magyar emberek oldalán áll. Aki fegyvert vagy katonát akar küldeni, vagy el akarja zárni a gázcsapokat, az egyértelműen a háború oldalán áll - jelentette ki.    

Szijjártó Péter válaszában megerősítette: Magyarország minden szankciós egységes döntés részese, támogatta ezeket, azonban világossá kell tenni, hogy "vannak vörös vonalaink". Kijelentette: nincsen addicionális gázforrás ebben a térségben, Magyarország, Közép-Európa és összességében Európa is rá van utalva az Oroszországból érkező földgázra. Ezért az energiaellátásra vonatkozó embargót Magyarország nem fogja támogatni.

Meg kell akadályoznunk, hogy a háború árát a magyar emberekkel fizettessék meg - hangsúlyozta a miniszter.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zelenszkij döntött a hadköteles férfiak külföldi utazásának engedélyezéséről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elutasítóan válaszolt arra a lakossági petícióra, amelyben azt kezdeményezték, hogy a hadköteles korú férfiak is utazhassanak Ukrajnából külföldre a hadiállapot ideje alatt - számolt be kedden az Ukrajinszka Pravda hírportál. Az elektronikus petíciót az elnöki honlapon három hónap alatt több mint 25 ezren támogatták, így Zelenszkij köteles volt választ adni a kérdésre. A petíció indoklása szerint harcolni csak a "harcképes embereknek" kell, mások azzal lehetnek hasznosak, hogy külföldön dolgoznak, és pénzzel támogatják az ukrán hadsereget - írta az MTI. Zelenszkij viszont emlékeztetett arra, hogy az alkotmány 17. cikke szerint az állam szuverenitásának és területi integritásának védelme az egész ukrán nép dolga, az alaptörvény 65. cikke szerint pedig a haza védelme, a függetlenség, illetve Ukrajna területi integritása Ukrajna állampolgárainak felelőssége. Rámutatott továbbá arra, hogy az általános mozgósításról február 24-én rendelet születet

Sok hadköteles férfi fellélegezhet, az ukrán védelmi miniszter konkretizálta kiket mozgósítanak

A jelen helyzetben nincs szükség a személyi állomány növelésére, hanem specialisták kellenek - erősítette meg Olekszij Reznyikov védelmi miniszter. Ukrajnában az adott helyzetben nem mozgósítanak mindenkit válogatás nélkül. Konkrét szakmai tudással rendelkezőket hívnak be – nyilatkozta a Reznyikov a Kárpáti Igaz Szó szerint. Hozzátette: az adott körülmények között nem indokolt a hadsereg személyi állományának felduzzasztása, hanem konkrét feladatok elvégzésére képes specialistákat keresnek. A védelmi tárca vezetője rámutatott: a mozgósítást a vezérkar szakemberei irányítják - írta a Korrespondent hírportál. „Ők értékelik a létszámot, az erőt és eszközöket, melyek egy adott harci feladat elvégzésére szükségesek, és felbecsülik a veszteségeket is. Legyünk realisták, nekünk is vannak veszteségeink, sebesültek és –   sajnos – elesettek is” – mondta Reznyikov. Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Egy 23 éves bátyúi főhadnagy vesztette életét az oroszok elleni háborúban

Újabb kárpátaljai áldozatot követelt Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja. A Bátyúi kistérség közleménye szerint a frontvonalon életét vesztette Vitalij Holubka főhadnagy. "Szomorúan tudatjuk, hogy 2022. augusztus 12-én, államunk függetlenségét, szuverenitását és területi integritását védve, a frontvonalon életét vesztette kistérségünk lakosa - Golubka Vitalij főhadnagy (született: 1999. szeptember 1.). Kistérségünk minden lakosa nevében őszinte részvétünket fejezzük ki az elesett katona hozzátartozóinak. Örök dicsőség és tisztelet a Hősnek!A temetés idejéről és helyéről tájékoztatjuk a lakosságot." - olvasható a közleményben . Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Bombariadót hirdettek Munkácson és Ungváron

Munkácson és Ungváron is érkezett bejelentés a rendőrséghez, miszerint bombát helyeztek el két helyszínen - írta a Kárpátalja . Munkácson a „zöldpiac”-nál, Ungváron pedig a Krasznodonciv piacnál hirdettek bombariadót. Hanna Dan rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a bejelentések az email-címükre érkeztek, a helyszínre azonnal kivonultak az illetékesek. Hozzátette továbbá, hogy a több hasonló bejelentés is érkezett a hatóságokhoz Nyugat-Ukrajna területén.  Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Kiderült, meddig hosszabbítják meg a hadiállapotot Ukrajnában

Ukrajnában ismét meghosszabbítják a hadiállapotot és az általános mozgósítás időszakát.  Augusztus 23-tól újabb 90 napra hosszabbítják meg a hadiállapotot és az általános mozgósítást Ukrajnában. Az erről szóló törvénytervezetet Volodimir Zelenszkij nyújtotta be az Ukrán Legfelsőbb Tanácsnak - tudatta az Ukrajinszka Pravda. Február 24-én, az Oroszország által Ukrajna ellen elindított teljes körű háború első napján vezették be az egész országra kiterjedő hadiállapotot Ukrajnában. Ezt követően Volodimir Zelenszkij kezdeményezésére már három alkalommal - márciusban, áprilisban és májusban - meghosszabbították a hatályát. Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Az orosz delegáció felajánlotta, hogy kivonják csapataikat Ukrajnából

Meglepő kijelentést tett Olekszij Aresztovics, az ukrán elnöki hivatal tanácsadója. Mark Fejgin újságírónak nyilatkozva azt állította, hogy az ő információi szerint a márciusi isztambuli béketárgyalásokon az orosz delegáció felajánlotta, kivonják csapataikat a február 23-a után elfoglalt ukrajnai területekről cserébe azért, ha Ukrajna lemond NATO-csatlakozási törekvéseiről és neutrális, azaz katonailag független státuszt hirdet - írta a Kárpáti Igaz Szó. Aresztovics hozzáfűzte, erre vonatkozó információja nem az elnöki hivataltól származik, hanem más, alternatív csatornákon keresztül szerzett tudomást erről a fejleményről. Az ominózus interjúban arra is panaszkodott, hogy nincs belelátása az ukrán fegyveres erők terveibe, valójában nagyon keveset tud a front állásáról, a reális állapotokról. Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Eddig tart a mozgósítás Ukrajnában

A mozgósítás Ukrajnában a hadiállapot megszüntetéséig fog folytatódni, a férfiakat továbbra is a katonai szakterületek létszámigényének megfelelően hívják majd be szolgálatra – közölte vasárnap Roman Horbacs, a fegyveres erők szárazföldi erői parancsnoksága személyzeti osztályának vezetője a liga.net hírportálnak adott interjújában. A Kárpát.in.ua szerint Horbacs elmondta, Ukrajnában a mozgósítás folyamatban van, és a front szükségleteitől, vagyis a fegyveres erők emberveszteségétől függ. Maga a mozgósítás pedig a hadiállapot megszüntetéséig tart – tette hozzá. „A mozgósítás közvetlenül függ a katonai egységek további létszámigényétől. Még ha a frontokon súlyosbodik is a helyzet, minden mozgósítási feladatot teljesíteni fogunk” – jelezte. Az osztályvezető hangsúlyozta, „hogy ma már van elég ember az ukrán fegyveres erőkben, minden régió 100 százalékban vagy még jobban teljesítette a mozgósítási tervet. Mára februárhoz képest tízszeresére csökkent a katonai egységek létszámfeltöltési